Székelyhon, 2020. március (2. évfolyam, 39-61. szám)

2020-03-16 / 50. szám

2 ^ AKTUÁLIS 2­0­2­0 . m­á­r­c­i­u­s 1­6. , h­é­t­f­ő ^útkarbantartás #aszfaltozás tíjavítás Több hónapra szóló javítások Nyári útkarbantartásra készülnek Csíkszeredában Több utcában készí­tenek új útburkolatot, parkolókat is kiala­kítanak a lebontott garázsok helyén, és járdaszakaszok javí­tására is szükség van. Csíkszeredában előké­születben van a nyári útkarbantartás, ame­lyet minél előbb, még tavasszal szeretnének elkezdeni. KOVÁCS ATTILA cr> jJ M­ár kiírták a közbeszerzé­si eljárást a Csíkszeredai nyári útkarbantartás el­végzésére, amelyre idén 2,2 millió lejt fordít a helyi önkormányzat. A legjelentősebb munkálat a nagy forgalmú Hunyadi János utcában várható, amelynek egy szakaszát tavaly a Nest (Fészek) kiskereske­delmi központot építő be­ruházó újította fel. Ennek folytatásaként idén új bur­kolatot kap az utca többi része is, azaz a Szentlélek utca és a tűzoltóság közöt­ti, illetve a Nest és a Márton Áron utcai kereszteződés közötti szaka­szok. Ugyanakkor a Hunyadi Já­nos utca másik, Csíksomlyó felé, a Szék útjáig vezető leágazásán is új aszfaltburkolatot készítenek. Ezzel párhuzamosan vezet a Szentkirály utca, amelynek javítása tavaly el­maradt, idén azt is újraaszfaltoz­zák - tudtuk meg Pataki Lászlótól, a polgármesteri hivatal illetékesé­től. Az említett útszakaszokon az elmúlt években kátyúzások, ki­­sebb-nagyobb javítások voltak, ál­lapotuk viszont szükségessé teszi az újraaszfaltozást. Új járdák, parkolók A Hunyadi János utca egy részének felújítása és a Nest építése során a környező mellékutcákban megnőtt a forgalom és a terhelés, így az ott beépített betonból készült átere­szek megrongálódtak - ezt koráb­ban olvasóink is jelezték. A nyári útkarbantartás során újakra cse­rélik a Fennsík, Szabadság, Zöldfa és Galambok utcai átereszeket. Az illetékes azt is elmondta, több jár­daszakasz felújítását is tervezik a lakótelepeken, ahol a belső udva­rokban a lebontott garázsok helyén parkolókat alakítanak ki. Szintén tavalyról maradt el a Mérleg utcai, a Villanytelep utcához közeli belső tömbházudvaron történő parko­lóépítés, ahol korábban garázsok álltak, ez idén megtörténik. Foly­tatódnak a munkálatok a Pacsirta sétányon is, a tavalyi felújítás után most a sportpálya melletti mellé­kutcát, illetve a keleti oldalon a legalsó sétányon lesz új burkolat parkolókkal együtt. Új járda készül a Decemberi Forradalom utcában, a Nagy Imre Általános Iskola melletti szakaszon, amely megrepedezett, megsüllyedt, és esőzések után a meggyűlő víz miatt nehezen járha­tó. Ezek mellett Taplocán a Gyűjtő és Zsák, a város nyugati szélén a Gyár és Halász utcákban is asz­faltoznak. Pataki szerint miután befejeződik a közbeszerzési eljá­rás, és megtörténik a kivitelezési szerződés aláírása, amennyiben az időjárás lehetővé teszi, szeretnének minél előbb munkához látni. A Hunyadi János utcában a Nest üzletközpontnak köszönhetően egy szakaszon már járhatóbb az út. Folytatódó útjavítások helyi pénzből FOTÓ: GÁBOS ALBIN Közbeszerzésre készülnek, ám a járvány közbeszólhat Ideális esetben nagyjából egy hónap kell még ahhoz, hogy megkezdje a közbeszerzési eljárást Hargita Megye Tanácsa, melynek során 48 kilométernyi utat korszerű­sítenek, illetve újítanak fel Udvarhelyszéken. FÜLÖP-SZÉKELY BOTOND­ ­ O> N co >* Hj -C v­&> X5 A kivitelezési tervek elkészültek, jelenleg pedig a feladatfüzetek összeállításán dolgozik a tervező, illetve Hargita Megye Taná­csának szakemberei, amely előfeltétele a 124 millió lej értékű projekt megvaló­sításáért kezdeményezett közbeszerzési eljárás meg­hirdetésének - fejtette ki lapunknak Bíró Barna Bo­­tond, az intézmény alelnöke. Mint mondta, ideális esetben még egy hónapnyi papírmunkára van szük­ség az eljárás meghirdetéséig, ám ez jócskán eltolódhat a koronavírus ter­jedése miatt kialakult helyzet követ­keztében. „Most a lakosság védelme a legfontosabb, ezért mindent meg kell tennünk” - jelentette ki Bíró. Hatalmas beruházás A 124 millió lejnyi összköltségű pro­jekt jó részét - 117,5 millió lejt - egy sikeres európai uniós pályázatból fi­nanszírozza Hargita Megye Tanácsa. A beruházás részeként összesen 48 kilométernyi utat korszerűsítenek, illetve építenek újjá Bikafalvától Ká­nyádon és Székelypeteken át Brassó megye határáig, illetve a Kányád- Székelydálya-Városfalva-Oklánd és Kovászna megye határa szakaszon. A munkálatok, melyek során hat hidat fel kell újítani, illetve hármat újjáépí­teni, a 131-es, a 137A és a 133-as megyei utat érintik. Persze az aszfaltrétegek leterítése mellett a sáncokat is rendbe teszik, illetve átereszeket helyeznek el. Korábban megtudtuk, hogy a megyei tanácsnak ez az eddigi legnagyobb ér­tékű projektje. Mint ismeretes, múlt év végén a megyei önkormányzati képvi­selők többsége megszavazta, hogy az intézmény ötvenmillió lejes hitelkere­tet teremtsen, amellyel bebiztosítják a projekt kivitelezését. Az összegből ugyanis a nehéz piaci körülmények ellenére is biztosítani tudják fizetőké­pességükről a vállalkozókat. Ezt a hi­telt vagy annak egy részét természete­sen csak szükség esetén kell felvennie a megyei intézménynek. Az összeget az Európai Unió által utalt pénzekből fizetik vissza, a szinte elhanyagolha­tónak mondható kamatot pedig saját költségvetésükből. Elképzelhető, hogy tolódnak a munkálatok a koronavírus terjedése miatt *­ FORRÁS: HARGITA MEGYE TANÁCSA Székelydobó Bögöz Ocfalva Székelyudvarhely Árvátfalva Bikafalva Patakfalva Telekfalva / Agyagfalva Miklósfalva lentlászló Kányád Lókod Kínos Pecsenyéd' 'Abásfalva omoródsztntpál­átisfalva ■r Székelyderes 133 Székelydályc Brassó megye Oklánd‘­arácsonyfalv

Next