Székelyhon, 2021. március (3. évfolyam, 41-63. szám)

2021-03-11 / 49. szám

2 e AKTUÁLIS 2021. MÁRCIUS 11., CSÜTÖRTÖK #meddőhányó #útfelújítás tthírek Veszélyt jelentő halogatás A balánbányai meddőhányók a várost és az Oltót is szennyezik Ígéretet kapott a ba­lánbányai városveze­tés, hogy a veszélyt je­lentő meddőhányókat lezárják és megszünte­tik annak lehetőségét is, hogy a szennyezett víz, illetve a steril anyag a folyóvizekbe, valamint a városba jus­son. A bányabezárást követő munkálatok akadoznak, de egy év alatt befejezhetők, ha van erre pénz, eszköz és munkaerő. KOVÁCS ATTILA Nc/:­­cz) A közel 15 éve bezárt balán­bányai rézbányából szár­mazó üledék még mindig szennyezi a környezetet Balánbá­­nya környékén, és ezt a zagytá­rozók több éven át tartó lezárása sem tudta megszüntetni. Az egész felcsíki térségre veszélyt jelentő várbükki ülepítő helyzetére 2012-ben hívták fel a figyel­met a csíkszentdomokosiak, mert egy nagyobb esőzés után több mint 10 millió köbméter zagy zúdult volna a falvakra. A zagytározót vé­gül 2016-ban egy 83 millió lejes be­ruházással felszámolták, és akkor hangzott el az a kijelentés is, hogy többé már nem jelent veszélyt a la­kosságra. Ez azonban nem így van, mert a helyzet azóta sem rendező­dött megnyugtatóan. Több helyen kell beavatkozni A Balánbánya bejárata közelében található meddőhányóknál a víz­­elvezetés érdekében elkezdett 1,2 kilométeres hosszúságú, a koráb­binál nagyobb átmérőjű alagút el­készítése azóta sem fejeződött be, emiatt pedig egy nagyobb esőzés után a lerakott, nehézfémeket is tartalmazó steril anyagot a víz az Oltba mossa, károsítva a környe­zetet. A várost leginkább a bánya­pataki meddőhányó veszélyezteti, amely szintén nincs stabilizálva, és az esőzések, hóolvadások be­mossák az ott felhalmozott steril anyagot az utcákra, több közeli la­kóház udvarára, hidakat zárva el. Ott szintén jelentős beavatkozásra, lezárásra, tájrendezésre van szük­ség. Egy másik szennyezési forrás az Olt utcában található, ahol az esőzések után a bányavíz akadály­talanul jut el az Oltba. Noha ott egy szűrőállomás építése kezdődött el ezelőtt öt évvel, amelyet abban az évben be kellett volna fejezni, ez azóta sem történt meg - csak az épület áll, de az sem készült el teljesen. Orbán Loránd Levente al­polgármestert, aki a fejleményekről beszámolt, tegnap éppen Bukarest­ben értük el, ahol Gheorghe Iojiban polgármesterrel együtt a Környe­zetvédelmi Minisztériumban voltak egyeztetésen. „Azt beszéltük meg, hogy rövidesen a helyszínre jönnek a zagytározók bezárásával, terep­­rendezéssel megbízott cég képvi­selői terepszemlére, megnézzük, hol vannak gondok, és folytatják a munkálatokat, amelyekre a pénz is rendelkezésre áll, ezt a miniszté­rium biztosítja” - közölte az alpol­gármester. Orbán szerint ha meg­felelő ütemben haladna a munka, egy év alatt biztonságossá lehetne tenni a zagytározókat, és megszün­tethető a szennyezés. A több éve elkezdett munkálatok nem fejeződtek be, még nincs kész a vízelvezető alagút sem KORÁBBI FELVÉTEL: VERES NÁNDOR RÖVIDEN Festészeti kiállítás Botár László Csíkszeredai festőművész Bizarr kapcso­latok című kiállítása lesz látható március 12-31. között a Megyeháza Galériában (Csíksze­reda, Szabadság tér 5. szám). A kiállítás megnyitója március 12-én, pénteken 18 órakor lesz. Megnyitóbeszédet mond Széke­­di Ferenc műkritikus, publicista. Botár László 1959-ben született Csíkszeredában, tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és Képzőművészeti Középiskolá­ban, majd Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián végezte. Alkotásait számos jelentős művészeti központban állították ki bel- és külföldi csoportos, valamint egyéni tárlatokon. Vízszünet A Harvíz Rt. tájékoztatása szerint ma 9 és 12 óra között javítási munkálatok miatt szünetel a vízszolgáltatás Csíkszeredában a Decemberi forradalom utca 28., 30., 32., 34. szám alatt, valamint az Erőss Zsolt Arénában. Ünnepi hangverseny A Csíki Kamarazenekar szomba­ton 18 órától március idusát kö­szöntő ünnepi hangversenyt ad a Csíki Moziban. Műsoron Nic­­colo Paganini Sonata per grande viola című műve, illetve áriák és más részletek hangzanak el Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Lehár Ferenc és Kálmán Imre operettjeiből. Vezényel Werner Gábor (Magyarország), szólis­ták: Benedekffy Katalin szoprán (Magyarország), Domoszlai Sándor tenor (Magyarország) és Filip Levente brácsaművész (Magyarország). Jegyvásárlás a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában. Olasz cég nyerte el az udvarhelyszéki nagyberuházás kivitelezési jogát Több óvást nyújtottak be az európai uniós támogatású, mintegy ötven kilométernyi utat érintő­ udvarhelyszéki korszerűsítés közbeszerzési eljárásának eredméményhirdeté­­se után, az alulmaradt cégek bírósághoz is fordultak. A végleges bírósági döntés nyomán egy olasz vállalat nyerte el a kivitelezés jogát, most már csak a szerződést kell aláírni. FÜLÖP-SZÉKELY BOTOND T­öbbszöri sikertelen próbálkozás után nyertest hirdethetett múlt év végén Hargita Megye Tanácsa az európai uniós támogatású, % közel ötven kilométernyi ju­pit utat magába foglaló udvar­ias helyszéki útfelújítás közbe­szerzési eljárásának végén.­­­­ Ezt követően számos óvást­­ nyújtott be az Óvásokat El­bíráló Országos Tanácshoz (CNSC) a procedúra során alulmaradt bukaresti és galaci cé­geket tömörítő társulás - fejtette ki lapunknak Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. Mint mond­ta, bár ezeknek a CNSC nem adott helyt, végül a fellebbezések miatt a Marosvásárhelyi Ítélőtábla kellett megerősítse ezt a - most már vég­legesnek számító - döntést. Ennek értelmében egy olasz vállalat nyerte el a kivitelezés jogát, így most már csak a kivitelezési szerződés aláírá­sának megtagadása szabhat gátat a munkának. Jelentős garanciapénz A közbeszerzési eljárásokra jelentke­ző cégeknek garanciaként egy össze­get kell letétbe helyezniük a licitet meghirdető intézménynél, amely az aktuális projekt értékének bizonyos, előre meghatározott százalékát teszi ki és szavatolja, hogy a nyertes cég el is vállalja a munkát. Ellenkező eset­ben ugyanis nem fogja visszakapni a pénzét. Borboly Csaba közölte, mivel ebben az esetben 124 millió lej értékű útfelújításról van szó, az előre elkért garanciapénz is jelentős. Éppen ezért reméli, hogy a nyertes olasz cég hajlandó lesz aláírni a ki­vitelezési szerződést, ezt egyébként jövő hétre tervezik. A tisztségviselő arról is beszélt, hogy az intézmény műszaki ellenőrt is keres a munkálat idejére, ám az erre jelentkezőknek a megszokottnál szigorúbb feltétele­ket szabtak. Számukra ugyanis az a lényeg, hogy a megbízott folyamato­san jelen legyen a kivitelezés során, ne csak bizonyos időközönként je­lenjen meg a munkatelepen. A projektről Több mint két éve jelentette be Har­gita Megye Tanácsa, hogy egy pá­lyázat révén 117 millió lejes európai uniós támogatást nyertek (amihez a tanács további 7 millió lejt rendel­ne) 48,33 kilométernyi út, valamint hidak felújítására, illetve újjáépíté­sére. Ebből az összegből Bikafalvá­­tól Kányádon és Székelypeteken át Brassó megye határáig, valamint a Kányád-Székelydálya-Városfalva és a Városfalva-Oklánd-Kovászna megye határa szakaszon korszerű­síthetnek. A projekt kivitelezése je­lentősen elhúzódott a tervek kiigazí­tása, illetve a különböző engedélyek beszerzése miatt. Jövő héten kellene aláírni a kivitelezési szerződést ► F­OT­Ó: E­RD­É­L­Y B­Á­L­I­N­T EL­ŐD

Next