Székesfehérvár és Vidéke, 1876 (4. évfolyam, 1-99. szám)
1876-02-23 / 16. szám
Az iskolai takarékpénztár. 1. Az iskolai takarékpénztár egy külföldről hozott új eszme, melynek a gyakorlati életbe leendő átültetése előtt, nagyon is helyén van megismerkedni nemcsak az eszme elméleti áldásos ígéretével, hanem a különböző hazai társadalmi viszonyok között: lehet az eredmény reményével annak életbeléptetésével buzgolkodni, nehogy egeret szüljön a hegy. Az eszme virágzása adatait hallottuk felemlíteni az angolhoni gyáriparos osztály köréből, hol az iskolai takarékpénztár a segélynek azon nemét képviseli, mely az iskolába járó szegény gyermekek érdekeit az emberbaráti jótékonysággal egyleti után nemesen támogatja, míg a korcsmába vezető alkalomra az angolnak egy pennyje sincs. Angolország után kitűnik az első gyáriparos szerencsés kis állam, Belgium, hol a szegényekről való gondoskodás szinte az országos erények egyike. Közel ehhez áll Schweicz iparos vidéke, hol a munkás szülők keresve keresik a nevelés áldásaiban részesíteni gyermekeiket, és előre nem látható mostoha anyagi fordulatok eseteiben a gyermek iskolázási költségeire félreraknak, illetőleg iskolai takarékpénztárakat szerveznek. Ezen országokban a 8—9 éves korú gyermekek iskoláztatásuk közben gyármunkások is — saját keresetük van, s abból félreraknak az iskolai takpénztárba. Ezen lélekemelő példákra hivatkoznak azok, kik azt hazánkban is honosítani fáradoznak mint iskolai intézményt. Helyesen elmélkednek mikor nyíltan hirdetik, hogy népünk a számítás nélküli, a napról napra élésre irányult erkölcseit reformálni, s a haza jobb jövőjét előkészíteni kell , hogy az anyagi erőtlenség mellett a szellemi, erkölcsi állami életet nem lehet biztosítani — hogy a jövőről való gondolást a vérbe kell átvezetni — hogy a számító lélek fejlesztésével, a megtakarítás dicsősége ismeretével kimenekszik népünk alacsony helyzetéből — hogy ezen jobbrafordulás segítsége igen sürgős — hogy az ernyedetlen munkaerő működése és takarékosság eredményezi a tömeges vagyonosságot — hogy a dologtalanok száma igen nagy, mint a fényűzés, melynek nyilvánulása ha a fölöslegből származik, gyáriparos országban emeltyűje a keresetnek, kereskedelemnek — hogy a munkakedv titka a takarékosság szelleme , hogy népéletünk erkölcse fokozandó a rendezett vagyoni állapot megszerzése útján, nélküle nem jutunk el a független polgárok szabadsága bírálásához. Ezen általános elmélkedés az iskolák, pénztárak szervezésében látja a csomót megoldhatónak, azon meggyőződésből indulván ki, hogy a gyermekkorban legkönnyebben fogamzik meg a jó szokás, a takarékosság. Ezen törekvést támogatni fogná a közvetlenség, a példa, a látható eredmény, midőn ruhaneműeket, gyógyszert, ékszerecskét vehet a gyermek. Kevesbülne a részegeskedés, a pazarlók száma, kik .saját —i .j p »”’»ncnr^.3BS«Biracig jukat eltékozolva, az ország, városok, megyék közügyéhez, illetőleg pénztárainak közelébe tolakodnak, a tönkrejutás szégyene elől a közpályára, hivatalokra menekülnek, hol kenyeret és állást követelnek, és felhasználván a kínálkozó alkalmat, törekednek nem tisztes után vagyonhoz jutni, ismét nem a független polgár rendszeres munkásságát követni, hanem az egyéni előnyök várva várt esélyei közepette a zavarban halászni, anyagi kilátások csábjai után menni, mert a tisztességes és szorgalmas munkára épített polgári lét nekik unalmas és nem szellemes. Az iskolák, pénztárak szervezését indokolná azon szomorú körülmény is, hogy a tőkegyűjtés iránti hajlam csak kivételes tünemény, és jó gazdának hírében áll, ki többet nem költ mint keres. De végnélküli azok sora, kik heti keresményeket vasárnaponkint elkorcsmázzák, pinezékben eldanolgatják, mig otthon éhezik a család! — Hányan az iparosok közül, kik a legjobb napok szerint rendezik be a háztartást, és azonnal adósság után látnak, ha a kereset kevésbé kedvező, kik vendégszeretetnek hívják a névnapi, keresztelő torokat, nem maradnak el a politikai demoralizáló dáridók, örökös banquettek és tivornyák, melyek anyagi szűk viszonyaink között megbocsájthatlan szokás, második természetévé válik az úgy is kenyérhiányról panaszkodó osztálynál. (Folyt. köv.) fiscjüL Azt beszélik . . . . Azt beszélik menyasszony vagy, — — Azé a kit rég szerettél, — Azé, a ki téged viszont Jobban szeret életénél. Legyek én — hagyd — a legelső A ki szerencsét kívánjon ; Úgy örülök én e hírnek, Mint senki más a világon. Hadd mondjam meg, néked azt mit Meg mondani annyi évek Rózsás álmi, szép emléki Most kimondni kényszerének. Légy te boldog. Nagyon boldog. Úgy szeressen vőlegényed Mint szeretni én Ígértem, Hogy szeretni foglak téged. Úgy szeressed őt örökké Mint ahogy már rég szereted! — Azt, hogy én is voltam egykor Könnyű lészen elfeledned. — 16. szám. IV-ik évfolyam. 1876. febr. 23-án. .MOJA'j©lenilí , hetenkint kétszer, minden szerdán és szombaton. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Belv., lakatos-utcza 2. sz., emelet, Rohrmüller-féle ház. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók, ÉS VIDÉKE Felelős szerkesztő és kiadó laptulajdonos: Csitári Kálmán. Előfizetési árait: Egész évre....................8 frt. — kr. Fél évre.........................4 frt. — kr. Negyed évre....................2 frt. — kr. Egy hónapra . . . . — — 70 kr. Egyes szám ára . . . — — 10 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Kubik Lőrinc könyvkereskedésében. Budapesten Jánszky M.urnái, VIII. zerge-utcza 21 sz.; Schvarcz József urnái Kristóf tér I. sz., Weisz Móritz hirdetési irodájában, servitatér 5 szám. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi KÖZLÖNY. Légy te boldog, olyan boldog A minő csak az lehetne, A ki soha szerelmével Senkit mást nem hitegetek Légy te boldog! Ol van hű légy Mint a minő hozzám voltál, Hogy tudja meg majdan ő is, Hogy mi vagy te és mi voltál! Somsay. ARANYFELHŐK. SZESZÉLYES BESZÉLY. IRTA: SzIRONTAIARTURY. AZ ÉSZTŐL A SZÍVIG . . . (Folytatás.) Montai herczeg engedte őt leülni és még az sem boszantá, hogy lábait fashionable majdnem az ő térdeire rakta. Csak a lovarostort billegeté néhányszor, jelezve egyszersmind, hogy a mi még nincs, az meglehet ! Montai herczeg lovarostorával intett. — Köszönöm, — mondá minden betűt megnyomva. — Nem fogok leülni . .. Lefeles ur olyféle mozdulatot tett, mintha jelzeni akarná, hogy ő néha még a herczegekkel sem igen beszél. — Jó, dobta oda röviden. — Amint ön akarja. Én azonban engedelmével helyet foglalok. Óhajt talán kitűnő szivarjaimból ? — Nem. Egy kicsit drága találna lenni. Lefeles úr indignálódva dobta magát egy komornik által előtolt karszékbe. Ez már mégis csak nagy szemtelenség! Az ő szivarjait megveti! Más ember innét számítja boldogságának első pillanatát. A füst bodrokból igyekezik a bankár úr jó vagy rosz kedélyhangulatát kipuhatolni, mert hiába! A poloskák boszúvágya néha felér a királyok hatalmával! A kérlelhetlen számtudomány csak akkor enged a könyeknek, ha egy kilenczes szám véletlenül megbotlik és a pezsgő mámoritó hatása alatt felfordul, mikor is hatos számra változik. Lefeles ur a gazemberek ritka nyugalmával rendezte hajbodrait. Kicsibe múlt, hogy körmeit nem kezdte el faragcsálni. Ez is a nagyúri modorhoz tartozik, miután hosszú körmeivel már anyi becsületes ember keresményét zsebébe kaparintotta. Ezúttal azonban egy valódi nagyúrral állt szemben, kinek czimerében esetleg az ész és műveltség is képviselve volt. — Bankár úr, — szólt a herczeg egykedvűleg. Váljon mikor is vette fel Vendrei Rajnásdtól ama bizonyos negyvenötezer forintot? Lefeles ur szája két akkorára nyúlt. Egyszerre csak neki kezdett pirulni. Micsoda? Mit akar ez az ember? — Herczeg! — dadogá felkelkelve. — Mit beszél ön? Sietett nyugalmát visszanyerni. — Negyvenötezer forint ? Mi ez ? Engem kérdezett ön ? Montai herczeg közönyösen játszott lovarostorával. — Igen, igen! — mondogató. — Önt kérdeztem. Annál is inkább, mert a kamatok iránt szeretnék intézkedni . . . Lefeles úr három szint is játszott. Most már elkezdett hüledezni. — A kamatok ?! — nyögte, de nagyon — pikánsan. Montai herczeg kissé mosolygott. Még mindég tetszett neki az inquisitori szerep. Ezt az embert agyon kell kínozni. — Lássa, — nyelte e szavakat. — Minő nagy kópé ön! A világ szemébe port hinteni.