Székesfehérvár és Vidéke, 1882. július-december (10. évfolyam, 77-155. szám)

1882-10-14 / 122. szám

X-ik évfolyam. 122. szám. Szombat, 1882. október 14. Megjelen hetenkint háromszor, minden kedden, csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros,­­bogm­.á.r­ia.teska.. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért "r&z"élsz nádor-utczai dohány-tőzsdéjében, Blotter kaszárnya-utczai kereskedésében, IPfiloon. iskola-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI K­ÖZLÖTT. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik L­őr­in­cz könyv­kereskedésében. ■Vid-éljen minden postah­i­vatalnál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdijon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. Előfizetési áraik:: Egész évre....................8 frt. — kr. Fél évre.........................4 frt. — kr. Negyedévre ..... 2 frt. — kr. A „Nyittér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapesten : Haasenstein irodájában, Goldber­ger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Haasenstein és Vogler, Taborstr., Sehalek Henriknél, Dukes és Társá­nál, A. Oppelik.— Székesfehérvárott, a lap szer­kesztőségében és Klökner Péter könyvkereske­désében. Hirdetések jutányosan számíttatnak. SZÉKESFEHÉRVÁR, 1882. OCTOBER 14. kérelmező. Nem szégyen-e s tán még valami, ha egy bírói hatáskörrel felruházott testület ugyanazon tisztviselőt először elitéli — egy hétre reá felmenti — vagyis azt mondja, vádolva lettél, tehát bűnös vagy — s meg­vizsgáltattál, most ennek alapján ártatlan vagy. S ez a testület, mely egyhangúlag ár­tatlannak nyilvánítja a vádakkal terhelt jegyzőt — még csak azt sem kérdezi, hogy váljon miért kérte-e az adófelügyelő úr a felfüggesztést! Nem vizsgálja meg, mi alapja lehet a Gaál község jegyzője ellen intézett súlyos vádaknak! Megelégszik a bizottság azzal, hogy a vádlott jegyzőt egyhangúlag felmenti —­ a vádaskodónak pedig bizalmat szavaz. Hogy férhet ez össze, jó uraimék gondolkodjanak egy kissé! Kettőnek jelen esetben nem lehet igaza. Vagy meg volt s van az ok a felfüggesz­tésre? vagy nincs! ez utóbbi bebizonyítva van. Tehát minden kételyt kizár, hogy az adófelügyelő alapos ok nélkül állított egy embert a pelengérre. Alapos ok nélkül füg­gesztette föl hivatalától s hanyagsággal vá­­llallalt Cla­il-Coocgl előtt. Azt hiszik önök uraim, visszaadták a felfüggesztett tisztviselőnek jó hírnevét akkor, midőn a vádak alól egyhangúlag felmentették? — Nem! Mert elmulasztottak erkölcsi elégté­telt szerezni neki a panaszszal szembe. Ki egy kis megdorgálást — nem pedig bizal­mat — érdemelt volna meg alaptalan vádas­kodásaiért. De igy van az a „gyermek“ dédel­geti a virágot, mert ne bántsd a neve. A bizottsági tagok emez eljárása keserű hogy Vaál község jegyzőjének felfüggesztésér­e visszaélésekre adhat alkalmat. Fegyvert ad A közigazgatási bizottság october hó 10-én tartott ülésén egyik bizottsági tag indítványára az adó­fel­ügyelő úrnak — egy­hangúlag bizalom szavaztatott. Azt hisszük, ama koszorút — melyet a bizottsági tagok elismerés alakjában fűztek az adófelügyelő ur homloka körül — vajmi kevesen! vagy tán épen senki sem irigyeli meg. Legyen ő boldog a koszorújával s büszke arra, hogy találkozott Magyarországban egy közigazga­tási bizottság — mely érdemekért? koszorú­kat oszt. A bizottsági tagok eme ténye, nyilván megczáfolása akar lenni azon vádak­nak, melyekkel Lizs Gyula úr —­ úgy az adófelügyelőt saját személyében, mint annak eljárását — illette. Hogy váljon miként lehet a felhozott vádak tisztázása, illetve megczáfolása nélkül valakinek — ha még adófelügyelő is — bizalmat szavazni — az a bizottsági tagok dolga. A közvélemény a meg nem c­áfolt vádakkal szemben, nem hogy bizalmat — nem fog szavazni — ha­nem határozottan elítéli mindaddig, m­íg nem igazolja — váljon miért s mi alapon füg­gesztette fel Vaál község jegyzőjét? Ha a felfüggesztési indítványa — oly súlyos ér­vekkel volt támogatva, hogy szükséges volt a felfüggesztés, miért nem mutatta ki azon érvek alaposságát akkor, a midőn a szolga­­birói jelentésre ugyanazon bizottság Szakol­­czay Sándor vaáli jegyzőt felmentette. Nem volt tán senki a bizottsági tagok közül — ki azt merte volna az adófelügyelőtől kér­dezni, mi indította őt alapos ok nélkül arra, az adófelügyelő kezébe arra, hogy ez minden — tán kevésbbé alapos ok nélkül derűre­­korura fogja egyik vagy másik községi jegy­zőt felfüggesztetni — s a szolgabirákra pe­dig a súlyos vagyoni felelősséget kimon­datni. Ez utóbbi már meg is történt, a­mennyiben a múlt közigazgatási bizottsági ülésen a vaáli, adonyi s sárbogárdi járás szolgabir­áira nézve a vagyoni felelősség ki­mondatott. Ez tehát egy kis ostromállapot megyénk egy nagy részére nézve — hogy hova fog ez vezetni — ki fogja azt meg­mondani. A véres példák naponként ismét­lődnek. Alig csillapultak le a kedélyek — már ismét újabb gyilkolásról tesznek jelen­tést a lapok. Hagymási Bertalan adóvégre­hajtó halva fekszik. Szkulyán községben tel­jesített végrehajtások miatt, orozva meg­gyilkoltatott. Ily egymásután rohamosan kö­vetkező rémtettek csak meggyőzhetnék a kormány közegeit arról, hogy a túlszigoru­­ság csak hátrányt okozhat — míg a méltá­nyosság eredményre vezethet, sokszor volt alkalmunk tapasztalni, hogy valahány­szor egyik vagy másik igazgató a jó ízlés ellen bár­mily merényletet követett is el, közönségünk az által büntette meg, hogy nem ment el akkor a színházba, olyan spekulációk mind kudarc­ot szoktak vallani. Ezen czélból is már érintett okok miatt alakult meg a színpártoló-egyesület is, mely egyesület alapszabá­­lyainak II-dik szakasza igy hangzik: „az egyesület czélja és iránya, a székesfehérvári magyar színészet­nek erkölcsi és anyagi támogatása által oda hatni, hogy városunkban a színészetnél­ biztos talaja legyen, és ennek következtében a színi előadások is olyanok legyenek, melyek a szigorúbb műszlésnek meg­felelnek és a közönségnek műélvezetet nyújtanak.­ Ez valóban szép czél és annak elérése nem is oly nehéz. Már azon körülmény, hogy a színigazgató tudja, miszerint van itt 200 ember, kik a színügy iránt annyira érdeklődnek, hogy egyesületet alakíta­nak, megkönnyíti a feladatát, a­mennyiben bátrab­ban vállalkozhatik jobb társulat szervezésére, tudván, hogy biztos segítségre számíthat, ha arra szüksége lenne. És ha az anyagi segély nem is oly nagy, annál nagyobb lehet az erkölcsi, mert ha 200 em­ber színpártoló-egyesületet alakít, és kötelezi magát évenként három forint tagsági díjat fizetni, azok egyszersmind hallgatólagos ígéretet tesznek, hogy személyes látogatásuk által is fogják a színházat pártolni. Az egyesületnek tehát ép úgy, mint az az egyesület femtnevezett czélja éleressék. Így p. ö. érintkezésbe tehetné magát az egyesület bizottsága a színigazgatóval a czélból, hogy a heti műsor jóvá­hagyás végett elébe terjesztessék; e jog ugyan a részvénytársulat műszaki osztályát illeti, és e jogot attól elvenni nem lehet, de a­mint a tapasztalat mutatta, eddig kényelmi okokból nem igen gyako­rolta a műszaki osztály ama jogot, és így vagy talán átruházhatná azt az egyesületi bizottságra, vagy pe­dig mind a kettő áttekinthetné a műsort. Nehogy pedig ismét lehetséges legyen oly férerművek elő­adása, mint már megtörtént, azért olyan színmű előadása, mely a fővárosi színházak egyikében sem lett előadva, csak is az egyesületi bizottság megbirá­— Hát az esze ment el kendnek, mit játszik a TARCZA. U. CS. MARGIT EMLÉKKÖNYVÉBE. Virágos kert az élet néked, Magad vagy benne legszebb rózsaszál; A kertben enyhe forrás szived, Érzelmid méhek a viz partinál. S a tiszta forrás tükörében Egy néma hattyú csendesen pihen; E hattyú a szelíd szemérem Boldog leányka kebled mélyiben. Kerted felett tavasz mosolyg még, Virágidon szűz illatár lebeg, Ölébe vár a büves árnyék, Fáid között a csattogány zeng. ... De eljön a vész karja és dúl S virágaidra hervadást lehel; Fáid lombkoronája elhull, Nem lengedez, ha száll az estlebel... Vigyázz, vigyázz leány! — A forrás Csendes vizét felrázza a vihar, És elrepül az istenáldás, — A hattyú, melyet kebeled takar. Óvjad meg őt a vész zajában. Ha elhagyott — nem lelheted fel azt! És ekkor — rózsáid honában Nem látsz virulni több tavaszt! Dabol­y Endre. JUHASZ LEGENY. Elnémult az est harang szó, Karámba tért a nyáj, Lehever a juhász legény És busán furulyái. Mintha siró lelke szólna, Olyan bús a nóta. „Mért hagyott el a csapodár ? Hogy szeretem, tudta!“ Valamennyi fényes csillag Megsajnálja búját, A szellő meg el-el kapja Borús lelke dalát. És elviszi ahhoz, a ki Elszerette tőle, S ez meghívja viszonzásul Az esküvőjére. Keservében összeszedi Szűrét és fokosát: „Vére rajta! Mért szereti El a más rózsáját!“ Más­nap este nem furulya Fokos volt kezébe. Lesújtotta azt, a­ki a Kedvesét szerette. Bevallotta a bírónak. Nem tagadta tettét: „Nem bánom én!... mért szerette A más szeretőjét ?!“ Mihalik Lajos: NOÉ ÉS A SZŐLŐ. Soós Lajostól. — Noé apánk szó ami szó igen bölcsen tette, Hogy a bárkát jószerivel úgy fel­építette. Mig elkészült, szegény öreg sokat görnyedt, fáradt.. Be is lopódzott ám hozzá mindenféle állat. Munka után ő kelme is elszunyadott békén. Legkedvesebb fekhelye volt, a jó puha gyékény. De — egyszer csak veszi észre — „kutya meg a mája!” Hogy csurom viz, egyetlen ujdanaz uj ruhája. Akkor tájba — bejh! nagy sor voltam még egy uj dolmány. I Ullla! Ma tartja színház­unkban Jakab Lajos színigaz­gató társulata az első előadást. A színház megnyitá­sának első évadját kivéve, még igazgató oly kedvező körülmények közt és oly kecsegtető kilátásokkal nem jött városunkba. A tavalyi társulat gyenge volta, az idei kitűnő termés, és a színpártoló-egyesület alakulása olyan tényezők, melyekből csakis kedvező eredmény vár­ható. Mert jobb közönség, mint a fehérvári egész Magyarországban alig található, szereti a színházat, pártolja is, a­mennyire erejéből telik, de megkíván jó tagokat és jó előadásokat. E tekintetben közön­ségünk műszlése minden dicséretet megérdemel, mert Mert vásárt, csak úgy elvétve engedett a kormány. Nosza rajta, nem is késik, sátorfáját szedte. Mert szörnyen hallott már, az „istenáldás“ felette. Hogy fele sem tréfa ennek, bölcsen veszi észbe. Amint a zord felhők közé farkas szemmel néze. S bosszankodva vakaródik, úgy sietne, futna. Hogy mig lehetséges lehet — a bárkához jutna. Hol várja már a — „ne mulass!“ az ajtóm az anyjuk Olyan lármát csap feléje mint egy sereg vadlud. — Nem meg mondtam, ugye mondtam? csörrel-pörrel áldja. Még most sem akar be­nőni a vén fejeságya. Csak nem hajt az okos szóra, minden szerte széjjel... Pedig mindezt megálmodtam tisztára az éjjel. — Elöl tűz, — hátul meg a viz, lesz ez nagy sor egybe. Ügy gyes bajjal mégis inkább a bárkába megy be. Szerencsére! mert alig hogy a küszöbre hágottt, Talpa alatt megmozdulni érzé a világot. Más­különben... csak most sül ki a dolog bibéje. Befutotta a bárkát vad szőlő venyigéje. És ez gyöngyén kötve tartá, egész ekkoráig. Becsülte is érte a jó öreg mind­halálig. S addig csak „tisztát“ se váltott, a­míg előbb szépen bemetélte a vesszőt, mit csak elért egészen. És gondosan elretté a nagy láda fiába.. . Volt is érte pör a háznál... no de mind hiába. Hej! fura voltam akkor is már az asszony fajta, Mint mai napság! Az özönvíz se fogott rajta. Mégis lakta az öreget a pör — meg a nátha; Mig végre valahogy eljutott az Ararátra. * — Itt, alig hogy tova lebben az oltárnak füstje, S tisztességgel ürítve jön az áldozat üstje; Noé apánk csak elillan amúgy hamarjába. Keres, vajat — mégis lelt a láda fiába, porba ? De az öreg csak mosolyog, s ültetgeti sorba. — No, no, anyjuk jobb lesz inkább hozz egy edényt, tálat. S amihez még úgy sem értesz, ne jástasd a szádat. Majd — elméjed, gondolkodván: e tőnek gyümölcse Legyen kedves, mint a bárány. Nyomban — mégis ölte. Erős, tüzes, mint oroszlán. S ezt is mindjárt választ: [ Egy ütéssel homlokából gőzölgő vért áraszt. Össze­töltve kevergeti... most lesz csak baj, lárma . Neki fut egy kocka süldő éppenség a tálba, Öregünket — képzelhetni — elfutja a méreg. Agyon dobja: — torkos disznó dűljön ki a béled! Majd békéivé az „esettel“ — tőkéihez ballag. Vélvén: búsuljon a ló, hisz nagy a feje annak. És öntözget amint dukáll, a keverék vérrel. Felsóhajtva! csak azt érném mily gyümölcsöt érlel! Éjjel-nappal ez volt már csak egyedüli gond­ja. Úgy örült, amint fakadt a vesszők üde lomaiba. Mutogatja cselédinek: Jáfet, Khám, és te Sem, Lesz ám belőlök valami valami! a fejem rá teszem. S fel is nőtek, virágzottak, már nyesték is néha, — Hajh! akkor még nem kapottam rá a fillo­ks­z­ét a — Az öregneknek mód nélküli gyönyöre telt ebben... Munka közben pillálva egyszer — álom lebben. — Arany fürtök, bíbor gerezd, majd sötét mint gránát... Kódra szedve, — fűszerezték édes-kedves álmát Csurgott a lé, mint a szintnéz — s benn tűz szikra játszott S bab termetű tündér lányok jártak rajt­a tánczot.

Next