Székesfehérvári Hirlap, 1897 (2. évfolyam, 1-155. szám)
1897-11-14 / 137. szám
2 * Fejtegetés az 1886. XXII. t. c. 110. §-ának magyarázatához. Minden törvény magyarázatra szorulhat s alkalmazásának mikéntje többféle felfogásnak nyithat teret. A különbség csak az, hogy a világosan szövegezett törvény magyarázata nem igényli a tudományos interpretatio oly sokféle segédeszközét, mint az elhibázott szövegezésű, homályos, vagy kétértelmű törvényszakasz. A világos szövegezésű törvény magyarázatára elég a szövegben rejlő értelem kifejtése, körvonalazása, azaz „az interpretatio declarativa.“ Csakhogy a gyakorlat nem engedi elvi szabályok medrébe szórhatni magát. Gyakran évtizedek elmúlnak a nélkül, hogy a leghiányosabb szerkezetű törvény végrehajtása körül a magyarázat vitára adna alkalmat. A leghézagosabb, kétértelműbb törvényszakaszok fölött elsikamlik az élet s megesik, hogy minden küzdelem nélkül megy át a köztudatba annak olyatén magyarázata is, mely a tudományos értelmezés szabályai szerint nem állja meg helyét. De viszont, heves vitában támadt olykor a legvilágosabb törvény magyarázata fölött is s az a sajátságos, hogy nem egyszer hosszú időn át folyó békés kezelés után kitör a harc a végrehajtására hivatott tényezők közt egy ártatlan §. fölött. Íme itt az illustris példa az elmondottakra: múlt pénteken tartott rendkívüli közgyűlésünk. Innen-onnan tizenegy éve annak, hogy a községekről szóló s a községi háztartásról szóló IX. fejezetében városi törvényhatóságainkra is alkalmazkodó 1886. XXII. tc. életbe lépett. Ebből a törvényből, az illetőségre vonatkozó rendelkezésektől eltekintve leginkább érinti a városi törvényhatóságok életét s leggyakrabban alkalmaztatik a 110. §, mely a közs. törzsvagyon elidegenítése, lényeges átalakítása, vagy felosztása, valamint ingatlan vagyon vételéről szól. Nem tudnám megmondani hányszor, de bizonyára nagyon sokszor alkalmaztatott ez a §a törvényhatóságunk közgyűléseiben, mert elég sűrűen fordult elő közgyűléseink előtt ingatlan vagyonvétele, vagy elidegenítésének kérdése. És legyünk őszinték, a 11 év alatt nem adott e törvényszakasz magyarázata vitára alkalmat, legalább is oly irányban nem, mint az a pénteki közgyűlésen provokáltatott. Ezek után érdektelen nem lesz talán, ha elvi álláspontról, elfogulatlanul néhány szót szólok a lezajlott vitához. E célból idéznünk kell a vita magvát képezett 110. § új szövegét: „A község törzsvagyona csonkítatlanul fentartandó, kivételes esetekben annak elidegenítését, lényeges átalakítását vagy felosztását, valamint ingatlan vagyonnak, vagy királyi kisebb haszonvételek vételét a képviselő testület csak az általa e végre legalább 30 nap közbevételével határozatilag külön kitűzendő és kihirdetendő közgyűlésében stb. stb. határozhatja el. Nos, e törvényes rendelkezésnek eddig nem is gondoltunk egy oly kérdés felmerülésére, melynek megoldása sarkpontja az egész szakasznak. A pénteki közgyűlésen M. L. bizottsági tag úr allegálta, hogy az ingatlan vagyon megszerzése fölött érdemlegesen határozó közgyűlést kitűző előző közgyűlésen kiterjedhet a tárgyalás és határozat.Én bizalmatlanul vontam vállat és csak annyit jegyeztem meg: — Igazán csodálkozom! — Mi fölött? — Azon, hogy ez az „egy uru jónevelésű, egyszerű leánykát keres és mégis hozzánk kopogtat be, holott én, mint a papa annyiszor mondá — egy neveletlen szélbóbita vagyok! — Leányom! Most nem tréfálkozunk. Ez komoly dolog. — De én nem akarok férjhezmenni! — szabadkoztam. Volt e szavakban akkor némi kisleányos ijedtség is. A papa most már ünnepies arcot öltött. — Hasztalan tiltakozol. A leányoknak ez a sorsa. Előre is figyelmeztetlek, szépen, okosan viseld magadat. Az ilyen urakkal nem lehet ám csak úgy félvállról elbánni . . . — Jó. Szépen és okosan fogom magamat viselni, nyugtattam meg őt. Délutánig volt időm haditervemet megállapítani. Az „egy ur“ előtt . . . Termetes, formátlan barna fiatal ember volt, széles pufok arccal, kiülő szemekkel, sárgás arcbőrrel. Nehézkes, szögletes mozdulatai épen nem vallottak a fővárosi szeladonra. Noha fiatal volt, mégis úgy nézett ki, mintha már legalább is negyven éves elmúlt volna. Beszélgettünk a szalonban, azaz bizon ezzel nem igen erőltettük meg magunkat. Az „egy úr“ különösen remekelt e tekintetben Nem is mert hozzám szólni, inkább hozatal arra is, hogy az illető ingatlan vételi ügy egyáltalán kitüzessék-e egy következő közgyűlésre, vagy teljesen mellőztessék. Tényleg e kérdés közig, jogi szempontból fölötte érdekes. Közigéletünkre csak üdvös hatása lehet, ha a kétes végrehajtási kérdésekre felhivatik a bírálatra illetékes tényezők sőt a közvélemény figyelme , mert az ily alkalomból megindult vita folyamán az ellentétes nézetes kicserélése által tisztázódnak az eszmék s a vita leszűrődhet egy-egy becses elvi megállapodásban. Pedig ezen elvi megállapodások valóságos útmutatót alkotnak a törvények későbbi alkalmazásánál. Ez a felfogás vezeti voltam, midőn kísérletet teszek részt venni a fenti kérdés megoldásában. Mindenek előtt tekintsünk el attól, hogy jelen esetben épen a színház megvételéről van szó. Tudjuk, hogy e kérdésnél két súlyos tényező kerül az érdemleges elhatározás mérlegében súlymérés alá: az egyik a város anyagi helyzete, a másik a hazai közművelődés követelménye. Nem csoda, ha mindkét félen elfogultsággal találkozunk Elméleti szempontból egyébiránt ez mellékes. Nézetem szerint, ha a pénteki rendű közgyűlés határozatot hozott volna a fölött, hogy kitűzze-e a színház épület megvételét egy érdemlegesen határozó másik közgyűlésre, úgy ez a határozat elburkolt, palástolt alakban tényleg a színház megvétele vagy meg nem vételének érdemleges elhatározása lett volna. Pedig a 110. §-as fent közölt szövegében félremagyarázhatlanul elrendeli, hogy az érdemlegesen határozó közgyűlést meg kell előznie egy — azt kitűző közgyűlésnek, tehát érdemleges határozat csak a kitűzött második közgyűlésen hozható. Sőt a két közgyűlés közt engedhető legkisebb időtávolság is meg van szabva a fenti törvényszövegben , mert a két közgyűlés közt legalább 30 napi, illetőleg szerv, szabályrendeletünk ügyrendjének 7. §-a szerint legalább 8 napi időköznek kell lennie. A törvény szavai tehát nézetem szerint egyenesen kizárják azt, hogy ingatlan megvétele, avagy elidegenítését tárgyaló közgyűlést kitűző közgyűlés elvégezhessse azt, ami a második közgyűlés feladata. De ha vesszük a törvény értelmezésének egy másik módját, ha keressük ugyanis a 10. § legislatióját azaz a törvényhozó célzatát, akkor sem juthatunk más eredményre. Anyagilag a legkényesebb ügyek az ingatlanszerzés és elidegenítés kérdései. A törvényhozó ép ezért ki akarta zárni a 110. §-ban adott rendelkezés által, hogy a képviselő testület tagjai e tekintetben meglepetéseknek legyenek kitéve. Mert ha lehetséges volna egy vagy két nappal előbb ily ügyeket indítvány, vagy beadvány alakjában a közgyűlés tárgysorozatába becsempészni, nagyon sokszor az ily életbevágó anyagi kérdések készületlenül találnák a közgyűlést, sőt visszaélésekre is tág kapu nyittatnék. Nem szükséges úgy gondolom — bővebben részleteznem, hogy ingatlan vagyon vétele vagy elidegenítésénél a bizottsági tagoknak hosszasabb tájékozásra van szükségük. Nem egy esetben üdvös megtekinteni a helyszínen a kérdéses ingatlant, mérlegelni annak fekvését, viszgálat alá venni annak állapotát, számadatokat gyűjtenek jövedelmezőségéről stb . . . Mindezen és itt fel nem sorolt számos tényező befolyással van a vétel, vagy elidegenítés elhatároa papát hallgatta Lassanként azonban belemelegedett és bár nem figyeltem szavaira, annyit mégis megértettem azokból, hogy megunta a vendéglőben való étkezést . . . csendes, nyugalmas házi tűzhely után vágyódik . . . Eleinte csak elnézegettem ügyetlen alakját, de észrevéve, hogy szemei folyton rajtam csüngnek, hirtelen elfordítottam fejecskémet és oly arcot csináltam, mint ki az egész beszélgetésből semmit se ért. Ámde ez cseppet se zsenirozta Oly állhatatosan nézegetett, a papa is oly sajátságosan mosolygott, hogy végre is meguntam a hallgatást és megeresztettem a nyelvecskémet. úgy gondolkoztam, ha te annyira vágyódol a csendes, nyugalmas házi tűzhely után, no majd rajzolok én neked olyant, tudom elmegy a kedved tőle ! Az utazáson kezdtem. Tűzzel vassal utaztam! Elmondom , mennyire szeretek utazgatni . . . mennyire kedvelem a szórakoztató kis utikalandokat ... ha majd egyszer „szabad“ leszek — ezt úgy magyaráztam meg neki, majd ha „férjhez mentem“ — én mindig utazni fogok, a vendéglős éttermek zajos zsibongása, változatosságáért élekhalok, míg ellenben a folytonos otthon ülés megölne . . . és így tovább fecsegtem, rettentő szeszélyesnek tüntetve fel magamat . . . Ha láttad volna a hatást! Ha láttad volna az arcokat! A papa megrémült szemrehányással nézett reám, de én kerültem tekintetét, a másik pedig félig sajnálkozva csóválta fejét. Alig birtam a nevetést elfojtani. Még ma is büszkén gondolok az első csatomrazására s ezek felől tájékozódni a biz. tagoknak felelősségteljes kötelességük , de ép azért szükségük is van a törvényben kitűzött illetve szervezeti szabályrendeletünk 7. §-ában 30 napról 8 napra redukált időközre. Megengedem, hogy az ellenkező felfogás híveinek erősebb érvek állnak rendelkezésükre. Mindenesetre óhajtandónak találnám, ha a felvetett vitás kérdés megoldhatnék indokoltan akár egyik akár másik irányban. Mert amint fejtegetésem elején jeleztem, minden törvény magyarázatra szorulhat bármilyen világos, habár talán a magyarázat egyszerűbb módjára is, sőt nem egyszer a legvilágosabb törvény alkalmazását fennakasztja a felfogások különbözősége, vagyis szükségünk van tehát nyugodt pillanatban s nem a vita hevében hozott elvi megállapodásokra. Dr. K. L. SZÉKESFEHÉRVÁRI HÍRLAP MIFUd r — Uj műtő-orvos. Örömmel vettük a hirt, hogy városi községi iskoláink igazgatójának fia, Góbér József, orvostudor, a budapesti in kir. orvosegyetemben f. é. aug hóban dicséretes sikerrel tette le a műtőorvosi (Operateur), múlt október hó végével pedig a tisztiorvosi vizsgálatokat. Dr. Góbér József jelenleg a Rókus-kórház első alorvosa. Gratulálunk a fiatal orvos szép sikereihez! — Rendkívüli közgyűlés a színház-ügyben városunknál. Mint lapunk múlt számában jeleztük, a polgárok nagylelkűsége és áldozatkészségéből épült színházi épület megvétele tárgyában dr. Fantu Adolf és társai vár. biz. tagok által beadott indítvány folytán péntek délelőttre rendkívüli közgyűlés lett egybe hiva, melyen a bizottsági tagok szép számmal jelentek meg. A gyűlésen Vavrinek József polgármester elnökölt, ki is megnyitva az ülést előadta, hogy a mai közgyűlés egyedüli tárgya a dr. Finta Adolf és társai vár. biz. tagok által beadott indítvány folytán kitűzni ama rendkívüli közgyűlés határnapját, mely hivatva lesz az indítvány érdemében, vagyis a színházépület megvétele tárgyában határozni. Felhívja Jaik István főjegyzőt a beadott indítvány felolvasására, mi megtörténvén, elnöklő polgármester javasolja, hogy a rendkívüli közgyűlés határnapjául f. évi november hó 22-ikének d. e. 10 órája tűzessék ki. Mielőtt a határozat kimondatott volna, Madaras Lipót várbiz. tag emelt szót, előadva, hogy bár ő is aláírta a felolvasott indítványt — de nem abból a célból, hogy a színház megvetessék, a polgármester javaslatából most az tűnik ki, hogy az indítvány úgy értelmeztetik, hogy a színház megvétessék s az utóbbi rendkívüli közgyűlés vagyonszerzés céljából hivatik egybe. Ő saját személyére nézve tiltakozik ily felfogás ellen, mivel ő nem akarja a város által megvétetni a színházat, nem azért, mintha ellensége volna az ily eszme megvalósításának, hanem azért, mert a mostani városi gazdálkodás miatt nagyon fél, hogy újabb terhek ne-De im ! ekkor az „egy úr“ egész bátran a következő kérdést kockáztatta: — És ha leendő férje nem lenne kegyeddel egy véleményen ? — Oh! válaszolom dacosan hátraszegve fejecskémet — arról majd tennék én! Vagy azt hiszi, azért mennék férjhez, hogy feladjam szabadságomat? Szó sincs róla. Sőt ellenkezőleg! Teljes szabadságot, korlátlan akaratot óhajtok magamnak kivívni! Erre a válaszra ezután az „egy úr“ zavartan hebegett valamit, ami hasonlított az „izé“-hez, hirtelen nagyon későnek találta az időt és ajánlotta magát. Anélkül, hogy engedélyt kért volna a „további“ látogatásokra ! Persze az „egy úr“ távozása után megkezdődött a pirongatások végtelen láncolata. Az elszalasztott kínálkozó alkalom! Igazán mulatságos ! Azóta folytonosan hadilábon állok ezekkel az ajánlott vőlegényjelöltekkel. Nem tudok tőlük szabadulni. Ha az egyiket sikerül lerázni, rögtön gondoskodnak másikról. Vájjon mi lesz ennek a vége? Most térjünk át a második vőlegényjelöltre. Ez is csendes fiatal ember volt. Rögtön láttam, hogy azon ritka férfiak közé tartozik, kik bizonyos áhítattal, az imádat egy nemével közelednek a nőkhöz, úgy hajtotta meg magát előttem, mintha legalább is hercegnő volnék. (Folyt köv.) 1897. november 14.