Székesfehérvári Hirlap, 1897 (2. évfolyam, 1-155. szám)

1897-11-14 / 137. szám

2 * Fejtegetés az 1886. XXII. t. c. 110. §-ának magyarázatához. Minden törvény magyarázatra szorulhat s al­kalmazásának mikéntje többféle felfogásnak nyit­hat teret. A különbség csak az, hogy a világosan szö­­vegezett törvény magyarázata nem igényli a tudo­mányos interpretatio oly sokféle segédeszközét, mint az elhibázott szövegezésű, homályos, vagy kétértelmű törvényszakasz. A világos szövegezésű törvény magyarázatára elég a szövegben rejlő értelem kifejtése, körvonala­zása, azaz „az interpretatio declarativa.“ Csakhogy a gyakorlat nem engedi elvi szabályok medrébe szórhatni magát. Gyakran évtizedek elmúlnak a nélkül, hogy a leghiányosabb szerkezetű törvény végrehajtása körül a magyarázat vitára adna alkalmat. A leghézagosabb, kétértelműbb törvény­szaka­szok fölött elsikamlik az élet s megesik, hogy min­den küzdelem nélkül megy át a köztudatba annak olyatén magyarázata is, mely a tudományos értel­mezés szabályai szerint nem állja meg helyét. De viszont, heves vitában támadt olykor a leg­világosabb törvény magyarázata fölött is s az a saját­ságos, hogy nem egyszer hosszú időn át folyó békés kezelés után kitör a harc a végrehajtására hiva­tott tényezők közt egy ártatlan §. fölött. Íme itt az illustris példa az elmondottakra: múlt pénteken tartott rendkívüli közgyűlésünk. Innen-onnan tizenegy éve annak, hogy a köz­ségekről szóló s a községi háztartásról szóló IX. fejezetében városi törvényhatóságainkra is alkalmaz­kodó 1886. XXII. t­­c. életbe lépett. Ebből a törvényből, az illetőségre vonatkozó rendelkezésektől eltekintve leginkább érinti a városi törvényhatóságok életét s leggyakrabban alkalmaztatik a 110. §, mely a közs. törzsvagyon elidegenítése, lényeges átalakítása, vagy felosztása, valamint ingat­lan vagyon vételéről szól. Nem tudnám megmondani hányszor, de bizo­nyára nagyon sokszor alkalmaztatott ez a §­a tör­vényhatóságunk közgyűléseiben, mert elég sűrűen fordult elő közgyűléseink előtt ingatlan vagyonvétele, vagy elidegenítésének kérdése. És legyünk őszinték, a 11 év alatt nem adott e törvény­szakasz magyarázata vitára alkalmat, le­galább is oly irányban nem, mint az a pénteki közgyűlésen provokáltatott. Ezek után érdektelen nem lesz talán, ha elvi álláspontról, elfogulatlanul néhány szót szólok a le­zajlott vitához. E célból idéznünk kell a vita mag­­vát képezett 110. § új szövegét: „A község törzs­vagyona csonkítatlanul fentar­­tandó, kivételes esetekben annak elidegenítését, lé­nyeges átalakítását vagy felosztását, valamint ingat­lan vagyonnak, vagy királyi kisebb haszonvételek vételét a képviselő testület csak az általa e végre legalább 30 nap közbevételével határozatilag külön kitűzendő és kihirdetendő közgyűlésében stb. stb. határozhatja el. Nos, e törvényes rendelkezésnek eddig nem is gondoltunk egy oly kérdés felmerülésére, mely­nek megoldása sarkpontja az egész szakasznak. A pénteki közgyűlésen M. L. bizottsági tag úr allegálta, hogy az ingatlan vagyon megszerzése fölött érdemlegesen határozó közgyűlést kitűző előző közgyűlésen kiterjedhet a tárgyalás és határozat.Én bizalmatlanul vontam vállat és csak annyit jegyeztem meg: — Igazán csodálkozom! — Mi fölött? — Azon, hogy ez az „egy uru jónevelésű­, egyszerű leánykát keres és mégis hozzánk kopogtat be, holott én, mint a papa annyiszor mondá — egy neveletlen szélbóbita vagyok! — Leányom! Most nem tréfálkozunk. Ez ko­moly dolog. — De én nem akarok férjhezmenni! — sza­badkoztam. Volt e szavakban akkor némi kisleányos ijedtség is. A papa most már ünnepies arcot öltött. — Hasztalan tiltakozol. A leányoknak ez a sorsa. Előre is figyelmeztetlek, szépen, okosan viseld magadat. Az ilyen urakkal nem lehet ám csak úgy félvállról elbánni . . . — Jó. Szépen és okosan fogom magamat vi­selni, nyugtattam meg őt. Délutánig volt időm haditervemet megállapítani. Az „egy ur“ előtt . . . Termetes, formátlan barna fiatal ember volt, széles pufok arccal, kiülő szemekkel, sárgás arcbőrrel. Nehézkes, szögletes mozdulatai épen nem vallottak a fővárosi szeladonra. Noha fiatal volt, mégis úgy nézett ki, mintha már legalább is negyven éves elmúlt volna. Beszélget­tünk a szalonban, azaz bizon ezzel nem igen eről­tettük meg magunkat. Az „egy úr“ különösen reme­kelt e tekintetben Nem is mert hozzám szólni, inkább hozatal arra is, hogy az illető ingatlan vételi­ ügy egyáltalán kitüzessék-e egy következő közgyűlésre, vagy teljesen mellőztessék. Tényleg e kérdés közig, jogi szempontból fölötte érdekes. Közig­­életünkre csak üdvös hatása lehet, ha a kétes végrehajtási kérdésekre felhivatik a bírá­latra illetékes tényezők sőt a közvélemény figyelme , mert az ily alkalomból megindult vita folyamán az ellentétes nézetes kicserélése által tisztázódnak az eszmék s a vita leszűrődhet egy-egy becses elvi megállapodásban. Pedig ezen elvi megállapodások valóságos út­mutatót alkotnak a törvények későbbi alkalma­zásánál. Ez a felfogás vezeti voltam, midőn kísérletet teszek részt venni a fenti kérdés megoldásában. Mindenek előtt tekintsünk el attól, hogy­ jelen esetben épen a színház megvételéről van szó. Tud­juk, hogy e kérdésnél két súlyos tényező kerül az érdemleges elhatározás mérlegében súlymérés alá: az egyik a város anyagi helyzete, a másik a hazai közművelődés követelménye. Nem csoda, ha mindkét félen elfogultsággal találkozunk Elméleti szempontból egyébiránt ez mellékes. Nézetem szerint, ha a pénteki rendű­ közgyűlés határozatot hozott volna a fölött, hogy kitűzze-e a színház épület megvételét egy érdemlegesen határozó másik közgyűlésre, úgy ez a határozat elburkolt, palástolt alakban tényleg a színház megvétele vagy meg nem vételének érdemleges elhatározása lett volna. Pedig a 110. §-as fent közölt szövegében fél­­remagyarázhatlanul elrendeli, hogy az érdemlegesen határozó közgyűlést meg kell előznie egy — azt kitűző közgyűlésnek, tehát érdemleges határozat csak a kitűzött második közgyűlésen hozható. Sőt a két közgyűlés közt engedhető legkisebb időtávolság is meg van szabva a fenti törvényszövegben , mert a két közgyűlés közt legalább 30 napi, illetőleg szerv, szabályrendeletünk ügyrendjének 7. §-a sze­rint legalább 8 napi időköznek kell lennie. A törvény szavai tehát nézetem szerint­­ egyenesen kizárják azt, hogy ingatlan megvétele, avagy elidegenítését tárgyaló közgyűlést kitűző köz­gyűlés elvégezhessse azt, a­mi a második közgyűlés feladata. De ha vesszük a törvény értelmezésének egy másik módját, ha keressük ugyanis a­­ 10. §­ legis­latióját azaz a törvényhozó célzatát, akkor sem juthatunk más eredményre. Anyagilag a legkényesebb ügyek az ingatlan­szerzés és elidegenítés kérdései. A törvény­hozó ép ezért ki akarta zárni a 110. §-ban adott rendelkezés által, hogy a képviselő testület tagjai e tekintetben meglepetéseknek legyenek kitéve. Mert ha lehetséges volna egy vagy két nappal előbb ily ügye­ket indítvány, vagy beadvány alakjában a közgyűlés tárgysorozatába becsempészni, nagyon sokszor az ily életbevágó anyagi kérdések készületlenül találnák a közgyűlést, sőt visszaélésekre is tág kapu nyit­tatnék. Nem szükséges­­ úgy gondolom — bővebben részleteznem, hogy ingatlan vagyon vétele vagy elide­genítésénél a bizottsági tagoknak hosszasabb tájé­kozásra van szükségük. Nem egy esetben üdvös meg­tekinteni a helyszínen a kérdéses ingatlant, mérlegelni annak fekvését, viszgálat alá venni annak állapotát, számadatokat gyűjtenek jövedelmezőségéről stb . . . Mindezen és itt fel nem sorolt számos tényező befolyással van a vétel, vagy elidegenítés elhatáro­a papát hallgatta Lassanként azonban belemelegedett és bár nem figyeltem szavaira, annyit mégis megér­tettem azokból, hogy megunta a vendéglőben való étkezést . . . csendes, nyugalmas házi tűzhely után vágyódik . . . Eleinte csak elnézegettem ügyetlen alakját, de észrevéve, hogy szemei folyton rajtam csüngnek, hirtelen elfordítottam fejecskémet és oly arcot csi­náltam, mint ki az egész beszélgetésből semmit se ért. Ámde ez cseppet se zsenirozta Oly állhatatosan nézegetett, a papa is oly sajátságosan mosolygott, hogy végre is meguntam a hallgatást és­­ meg­eresztettem a nyelvecskémet. úgy gondolkoztam, ha te annyira vágyódol a csendes, nyugalmas házi tűz­hely után, no majd rajzolok én neked olyant, tudom elmegy a kedved tőle ! Az utazáson kezdtem. Tűzzel vassal utaztam! Elmondom , mennyire szeretek utaz­gatni . . . mennyire kedvelem a szórakoztató kis utikalandokat ... ha majd egyszer „szabad“ leszek — ezt úgy magyaráztam meg neki, majd ha „férjhez mentem“ — én mindig utazni fogok, a vendéglős éttermek zajos zsibongása, változatosságáért élek­­halok, míg ellenben a folytonos otthon ülés megölne . . . és így tovább fecsegtem, rettentő szeszélyesnek tüntetve fel magamat . . . Ha láttad volna a hatást! Ha láttad volna az arcokat! A papa megrémült szemrehányással nézett reám, de én kerültem tekintetét, a másik pedig félig sajnálkozva csóválta fejét. Alig birtam a nevetést elfoj­tani. Még ma is büszkén gondolok az első csatomra­­­zására s ezek felől tájékozódni a biz. tagoknak fe­lelősségteljes kötelességük , de ép azért szükségük is van a törvényben kitűzött illetve szervezeti szabály­rendeletünk 7. §-ában 30 napról 8 napra redukált időközre. Megengedem, hogy az ellenkező felfogás hívei­nek erősebb érvek állnak rendelkezésükre. Minden­esetre óhajtandónak találnám, ha a felvetett vitás kérdés megoldhatnék indokoltan akár egyik akár másik irányban. Mert amint fejtegetésem elején jeleztem, minden törvény magyarázatra szorulhat bármilyen világos, habár talán a magyarázat egysze­rűbb módjára is, sőt nem egyszer a legvilágosabb tör­vény alkalmazását fennakasztja a felfogások különbö­zősége, vagyis szükségünk van tehát nyugodt pilla­natban s nem a vita hevében hozott elvi megál­lapodásokra. Dr. K. L. SZÉKESFEHÉRVÁRI HÍRLAP M­IFUd r — Uj műtő-orvos. Örömmel vettük a hirt, hogy városi községi iskoláink igazgatójának fia, Góbér József, orvostudor, a budapesti in kir. orvos­­egyetemben f. é. aug hóban dicséretes sikerrel tette le a műtő­orvosi (Operateur), múlt október hó végé­vel pedig a tiszti­orvosi vizsgálatokat. Dr. Góbér József jelenleg a Rókus-kórház első alorvosa. Gra­tulálunk a fiatal orvos szép sikereihez! — Rendkívüli közgyűlés a színház-ügyben váro­sunknál. Mint lapunk múlt számában jeleztük, a pol­gárok nagylelkűsége és áldozatkészségéből épült szín­házi épület megvétele tárgyában dr. Fantu Adolf és társai vár. biz. tagok által beadott indítvány folytán péntek délelőttre rendkívüli közgyűlés lett egybe hiva, melyen a bizottsági tagok szép számmal jelentek meg. A gyűlésen Vavrinek József polgármester elnökölt, ki is megnyitva az ülést előadta, hogy a mai köz­gyűlés egyedüli tárgya a dr. Finta Adolf és társai vár. biz. tagok által beadott indítvány folytán ki­tűzni ama rendkívüli közgyűlés határnapját, mely hi­vatva lesz az indítvány érdemében, vagyis a színház­épület megvétele tárgyában határozni. Felhívja Jaik István főjegyzőt a beadott indítvány felolvasására, mi megtörténvén, elnöklő polgármester javasolja, hogy a rendkívüli közgyűlés határnapjául f. évi november hó 22-ikének d. e. 10 órája tűzessék ki. Mielőtt a hatá­rozat kimondatott volna, Madaras Lipót vár­­biz. tag emelt szót, előadva, hogy bár ő is aláírta a felolva­sott indítványt — de nem abból a célból, hogy a szín­ház megvetessék, a polgármester javaslatából most az tűnik ki, hogy az indítvány úgy értelm­eztetik, hogy a színház megvétessék s az utóbbi rendkívüli köz­gyűlés vagyonszerzés céljából hivatik egybe. Ő saját személyére nézve tiltakozik ily felfogás ellen, mivel ő nem akarja a város által megvétetni a színházat, nem azért, mintha ellensége volna az ily eszme meg­valósításának, hanem azért, mert a mostani városi gazdálkodás miatt nagyon fél, hogy újabb terhek ne-De im ! ekkor az „egy úr“ egész bátran a kö­vetkező kérdést kockáztatta: — És ha leendő férje nem lenne kegyeddel egy véleményen ? — Oh! válaszolom dacosan hátraszegve fejecs­kémet — arról majd tennék én! Vagy azt hiszi, azért mennék férjhez, hogy feladjam szabadságomat? Szó sincs róla. Sőt ellenkezőleg! Teljes szabadságot, korlátlan akaratot óhajtok magamnak kivívni! Erre a válaszra ezután az „egy úr“ zavartan hebegett valamit, a­mi hasonlított az „izé“-hez, hirtelen nagyon későnek találta az időt és ajánlotta magát. A­nélkül, hogy engedélyt kért volna a „to­vábbi“ látogatásokra ! Persze az „egy úr“ távozása után megkezdődött a pirongatások végtelen láncolata. Az elszalasztott kínálkozó alkalom! Igazán mulatságos ! Azóta folytonosan hadilábon állok ezekkel az ajánlott vőlegényjelöltekkel. Nem tudok tőlük szaba­dulni. Ha az egyiket sikerül lerázni, rögtön gondos­kodnak másikról. Vájjon mi lesz ennek a vége? Most térjünk át a második vőlegényjelöltre. Ez is csendes fiatal ember volt. Rögtön láttam, hogy azon ritka férfiak közé tartozik, kik bizonyos áhí­tattal, az imádat egy nemével közelednek a nőkhöz, úgy hajtotta meg magát előttem, mintha legalább is hercegnő volnék. (Folyt köv.) 1897. november 14.

Next