Székesfehérvári Hirlap, 1911 (16. évfolyam, 1-156. szám)
1911-01-01 / 1. szám
FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS LAPTULAJDONOS* TÓTH ARTÚR, SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL SAS UTCA 2. TELEFON: 73. 10.L 1111111NPI POLITIKAI LAP. MEGJELENIK SZERDA. PÉNTEK és VASÁRNAP. I szám 1911. Január 1. Vasárnap. XVI évfolyam. Előfizetés I évre = 16 korona. — y, évre = 8 korona. — y* évre + 4 korona. — Egyes szám ára 12 fillér. — hirdetések árszabás szerint. FÜRGETIES tiiGHBIIIISZH! CSAKIS I HIÚI IMIT MITIUll! A SZÉKESFEHÉRVÁRI HÍRLAP a bekövetkező újévben XVI-ik évfolyamába lép. Eddigi politikai, közügyi és társadalmi irányzata sokkal nyilvánvalóbb, mintsem ez bővebb fejtegetést igényelne. Engesztelhetlen függetlenségi harc a gonosz és szemtelen osztrák politikával szemben, részrehajlatlan igazságosság a közügyek terén és hű támogatása a társadalmi előrehaladásnak. Semmiféle kegyet, befolyást vagy megalkuvást nem ismerünk, így volt, van és lesz jövőre is. Lapunk előfizetőit szívből köszöntjük! „JÓKEDVŰEN MOSOLYGOTT!“ Ferenc Ferdinánd osztrák főherceg, a leendő uralkodóról van szó, kire a legutóbbi napokban egyes újságok annyi émelyítő hiperlojális, talpnyaló bókot szórtak, hogy egy féltucat tehervonat is megszakadna beléje. A főherceg tudvalevőleg Budapestre „rándult le”, hogy a hirtelen összerántott delegációt az uralkodó képviseletében megnyissa és egy ordréban tudassa a mindent megszavazó urakkal, hogy még néhány százmilliócskát kell az eddigiek hegyébe gyömöszölni, mert különben oda a nagyhatalmi prezstizsé ! A főherceg „lerándulása“ alkalmával lefújt minden hivatalos fogadtatást, reggel megérkezett és a pályaudvaron egyedül a budapesti rendőrfőkapitány fogadta. Az újságok szerint, a külön szalonkocsiból kilépve — „jókedvűen mosolygott.“ Azután a rendőrfőkapitányt kegyes megszólítással kitüntetve, megkérdezte, hány rendőr van a keze alatt és azt a jótanácsot adta neki, hogy kérjen rendőr-létszámfelemelést, majd kegyesen kezet fogott vele és az udvarifogaton a budai királyi várpalotába hajtatott, miközben „jókedvűen mosolygott.“ A delegációt magyar nyelven nyitotta meg és a jelen voltak, az újságok nem győznek eléggé ömlengeni afölött, hogy minő folyékonyan, tisztán beszél magyarul, ami bizonyára annak tulajdonítható, hogy a magyar „néptörzset“ rendkívül kegyesen szereti. A delegacionális szerki alkalmával ugyancsak rendkívül kegyesen megszólította a delegáció elnökét, de különösen Láng Lajos alelnököt, aki — amint emlékezhetünk — az előző delegáció alkalmával nem szégyelte magát egy nagyon is szolgai hódolattól csurgó fráziszagyvalékkal üdvözölni az agg uralkodót. Notandum, a főherceg bevégezvén megbízatását, ismét „jókedvűen mosolygott“ — a császári kormány elnökét külön kihallgatáson kegyesen fogadta, ami szintén a nagyhatalmi állás prezstizsejéhez tartozik. A beszélgetésről leadott félhivatalos jelentéseket, híreket, helyreigazításokat, cáfolásokat, légből kapott koholmányokat maga a császári kormány elnöke is kénytelen volt semmisnek nyilatkoztatni, mert az egészből csak annyi igaz, hogy őfensége bizonyára megint csak „jókedvűen mosolygott.“ Finálé gyanánt a főherceg néhány órai tartózkodás után sietett Budapestről per expressz elutazni, ezzel jelezve, hogy mennyire szereti a „hagyományosan hű, lovagias és nagylelkű* magyar nemzetet. Az elutazás alkalmával természetesen újra és újra „jókedvűen mosolygott.“ Amint egyebet tenni alig is lehet, tapasztalva, hogy nálunk minő édeskedves mungóvilág uralkodik. Megszavaznak mindent, csak parancsolni kell. Mégpedig Bécsből. Most már úszkáljunk a boldogság mámorában, az újságok irjanak pár napig a főherceg rendkívüli kegyességéről, egyes elejtett szavairól, áradozzanak a bókoktól, csak arról ne fecsegjenek, hogy ez a boldogító vizithiány százmillióba kerül, hogy a főherceg eddig minden tettével és kijelentéseivel csak elidegenítette magától a magyar nemzet rokonszenvét, rideg, lefitymáló magatartása csak növeli a dinasztia elleni hangulatot — no de most már semmi baj, mert hát elvégre is — „jókedvűen mosolygott.“ Eddig van. POLITIKA-ÚJÉVRE. (Olló, de jól fog.) Politikai körökben nagy megütközést keltett az a félhivatalos közlemény, amely a trónörökös feltételes vállveregetését adatta tudtul az ámuló magyar közvéleménynek És azt hisszük, hogy az irányzatos nyilatkozat, akármily előkelő helyről származik, éppen az ellenkező hatást fogja kiváltani. Mert minden világosfejű és jóérzelmű magyar embernek az a nézete, hogy Magyarország tekintélyét a politikai és gazdasági függetlenség megvalósítása fogja megszilárdítani. Ha ezt elérjük, akkor az ország nem fogadja majd oly fanyar kedvel a hadsereg és a flotta erősítését sürgető követeléseket. A kétnapos delegáció elvégezte munkáját, megszavazván a közös provizóriumot, ami voltaképen csak fölösleges sallang. Mert hiszen az országgyűlés már elintézte az indemnitást, amelyben a közös kiadások is benfoglaltatnak. A nagy érvágás csak január 23-án kezdődik, amikor a delegáció a jövő évi közös költségvetést veszi tárgyalás alá. S noha már több közös miniszteri tanácskozás volt ebben a dologban, az előirányzat még nincs megállapítva és végleg csak a jövő év első napjaiban döntetnek végleg a budgetbe beállítandó összegek méreteire nézve. De azzal mindenki tisztában van, hogy a haditengerészet rengetek követelései ekkor kerülnek napirendre. Bécsi jelentések szerint háromszáznégy millióról van szó, amelynek legnagyobb része ismét az osztrák ipart fogja hizlalni. A tegnapi minisztertanács a bankügy ideiglenes rendezésével foglalkozott. Rövid harminc perc alatt megállapodtak a miniszter Urak abban, hogy rendeletek útján törvényellenesen meghosszabíthatják a közös bank szabadalmát 1911 február 15-ikéig. A kibocsátandó rendeletek a vasárnapi hivatalos lapban jelennek meg kedves újévi ajándékul és Khuenék már is jelzik, hogy eljárásukat a Ház egyik első ülésén be fogják jelenteni. Ők persze biztosak a dolgukban, mert a mungók ament mondanak majd a törvényeknek e lelkiismeretlen kijátszására is (Pr.) AMIT A FEHÉRRÓZSA MESÉLT. FRANCIÁBÓL. (Folytatás.) — A szentek megfogják jutalmazni önt utam egy jobb világon, mint ez itt, suttogó halkan. Az öreg kissé idegesen szippantgatá burnótját. — Egy feltételt kell azonben kikötnöm, mondá némi vonakodással — csak egyet . . . — Kérjen ön hálaérzetemtől amit akar! feleségené gyorsan, mialatt szabadon, mélyen fellélegzett, mint aki földre dobta a halálos terhét, melyet viselt. — Az egész az, hogy ön lekötelezi magát, miszerint csak nekem fog festeni. — Bizonyára adá René beleegyezését készségesen. Annyira új dolog volt előre, hogy találkozzék valaki, aki megszabadítja őt attól, hogy ne a patkányok számára fessen. Nem vette észre, hogy midőn oly szenvedélyes vággyal kinyujtá kezét, hogy a szerencse köntösének szegélyébe kapaszkodjék s a hit borostyánjainak sugarát megragadja, hogy ekkor voltaképpen azokat csak elriasztja magától. — Nagyon jól van, szólt az öreg nyugodtan és megint leült. Merően René arcába tekintett és kifejté nézeteit a művész jövőjére vonatkozólag. Sok szót használt és lassan, érdekesen ejté ki azokat. Gyakran és hosszasan szünetelt, hogy súlyos arany burnetszelencéjét kivegye, de jól beszélt. Lassan, lassan aztán kitűnt az értelem, melyet oly ügyesen a szeretők közé burkolt. Ez volt az! A kis értéktelen festmények a nép cukros dobozain, aranyos kártya-papiroson oly bájt, szintes szépséget egyesítettek magukban, hogy Szt. Cloud egyik vásári bódéjában mágukra vonták a nagy üzér örökké éber szemét. Megvett a dobozokból vagy fél tucatot egy pár frankért. Azt mondá: István az, amire szükségem van! Szüksége van, mire ? Röviden szólva, hogy eredeti tizennyolcadik századbeli Petitott-emaileket és Frangonard-féle kabinetfesteményeket produkálhasson. Azok után formális hajszát tartottak. René meg fogja azt érteni ? René elvesztett egy neveset a boldogság új fényéből és borús lett a zavarnak némi felhőjétől. Úgy látszott, nem értette meg a dolgot. Az öregember több tubákot szippantot és világosabb szavakat használt. — Vannak, úgymond ,nagy gyűjtők, fejedelmi királyi, hercegi és nemesi házaknak minden féle rendű és rangú nagyságoknak műbarátai, akik készek megadni harminc összeget bonbontartók, szelencék és tizennyolcadik századbeli művekért, ama kornak kevésszáma bármely nagymestereitől. Egy eredeti, kétségbevonhatatlan cukorskatulya a XIV. Lajos vagy XV. Lajos korbeli műhelyek valamelyikéből csaknem mesés összegeket hozhat be. Aztán ismét szünetet tartott kétkedő mosollyal. René meghajolt és bánrész tekintete, anélkül, hogy szavakat használt volna, azt mondá: tudom azt, tudom azt ! De nekem nincsenek tizennyolcadik századbeli eladó műveim az ön számára, mert ha volnának, küzdenék-e az éhenhalással egy padlószobában ? - - -------------------------------------------------------- - ------------------ -Katronusa egyet kötvetett, Lilire nézett és aztán így folytatá magyarázatát: René tehetségében feltalálta a legjobb tizennyolcadik századbeli művek színeit, bájait, finomságát és tündöklését, a pompát és a desinvolteuret. René kétségkívül más és magasssabb dolgokat is művei, melyek neki jobban tetszenek, mint ezen kis játszi csekélységek. Jól van, ára folytassa a művészet magasabb irányát, ha kedve tartja, az öreg biztosíthatja őt, hogy semmi sem fizethetné ki magát annyira, mint ama rózsafüzérrel övedzett bacaansnek, az a fiatal tambourine játszó gorge avueat tánc egy viola ágyban a szép maquisek bepuderazve, drága kövekkel ékítve, amint legyezőik fölött kacsintanak, melyeket a köznép számára készített dobozokra festve, miknek hasonmása emailon vagy elefántcsonton gondosan kidolgozva arannyal és teknőshéjjal, keretezve gyöngyökkel, türkiz vagy opállal és gyémánttal ékítve, a legfinomabb műismeret is félrevezethetné, hogy azokat elfogadja — bármiként legyenek jelölve vagy keltezve . . Ha René megrendelés szerint évenkint egy vagy kelőtt készítene ezekből, nem többet; ha úgy festené és jelölné azokat, amint meghagyják neki; nem törődnék azzal mi történik velük és nem ismerné meg azokat, ha valamely híres képtárban fel fogja találni, akkor az öregember megvenné az ő egyéb festeményeit is és feltűnő helyre tenne a híres képtárában és tizenkét hó alatt a leghíresebb emberré tenné őt valamenyi fiatal festők közt Pirisban. (Folyt köv.)