Székesfejérvár, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-05-05 / 36. szám

V. évi folyam. 1875. május 5-én. A városi és menői hatásai, aazilasáinenlét, iskolatanács, s a tanítók és közséri renyzők egyletének f A. házhoz hordással vagy postán küldve .Egy évre........................................6 frt. — kr. Fél évre........................................3 frt — kr. Negyed évre...................................1 frt. 60 kr. I3Circ3.eu-fcxaa.és a3.y a bélyegdíjon felöl, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapes- ten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. filej_ Bécsben: Oppelik L. és Mosse Eudolf. jjx KOZLOIYE. jr—~ w A lap szellemi részét illető közlemények a „Székes- új fejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 6-ik sz.) czimrendök. — a lap éra, hirdetmények és a hirdetményi díjak Kickner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. — Nyílttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. * Kéziratok nem küldetnek vissza. * Megjelen minden szerdán és szombaton. 56. szám. -■" -----*-■ - - —— ----— —-— A magyar nyelv vasutainknál. Van-e joga a kormánynak a közlekedési vállalatoktól követelni, hogy a kezelési nyelv kizárólag a magyar legyen, azt bővebben bizonyítgatni alig szükséges. A közlekedési vállalatok bizonyos előnyökben részesülnek az ország részéről és annak közegei közhatósági hatalommal lévén felruházva, hivatalos esküt tesznek, s így az államhivatalnoki minőségben állván, a kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége követelni, hogy a vasutak összes kezelésénél csakis az ország hivatalos nyelvét használják. Ha azonban a tényleges viszonyokat tekintjük, úgy találjuk, hogy eddigelé a magyar nyelv a vasúti kezelésnél csak igen kevéssé van meghonosítva, s hogy a hazai szakerők, épen hazai vállalatainknál csak töretnek, míg a nemzetellenes idegen sáskahad játsza a főszerepet, kiméletlenül szorítván háttérbe mindent, ami magyar. Nem panaszkodhattunk, hogy a kormány elmulasztotta volna a hazai nyelvnek érvényesítése iránt a szükséges rendelete-ket kiadni .1869 óta időről időre kiadattak a szigorú rendeletek, de sajnos, csak írott malasztok maradtak, mert a kivitel és végrehajtás ellenőrzésében a legnagyobb gyengeség és elnézés gyakoroltatott. Vannak ma is vasutak, melyeknek főbb tisztviselői között egyetlenegy magyart sem találhatni, vagy csak igen aránytalan csekély számban, minek azután szomorú következése van, hogy képzett kitűnő szakférfiaink foglalkozás és állás nélkül tengődnek, míg az idegenek és ezek között legnagyobb részt a középszerűségen alul állók, az előkelőbb állásokat tartják elfoglalva és nem egy ízben, csupa ellenszenvből, a kormány legjobb szándékát és üdvös intézkedéseinek foganatosítását is meghiúsítják. Unámitás volna azt hinni, hogy a nemzeti nyelvnek érvényesítése a hazai közlekedési vállalatok öszszes kezelésénél bármi financiális áldozatba kerülne, illetőleg az administratív költségeit emelné, ezt csak a tömegesen alkalmazott idegenek terjesztik, hogy üzletüket biztosíthassák. Ha az engedékenység, a térengedés politikáját tovább is akarnánk folytatni, ha nem tudnók magunkat egy elhatározó lépésre elhatározni, s ha türelmesen akarjuk nézni, hogy jeles hazai szakembereink, mikép mellőztetnek az idegen középszerűség által, úgy bizonyára hazai közlekedésünk nemzetesítése még sohá nem fog bekövetkezni. Megvalljuk, eddig nem is volt sok reményünk e ferde helyzet gyökeres orvoslására, pedig ezen kérdés nem pusztán nemzeti kérdés, hanem szoros öszszeköttetésben áll a czélszerű és takarékos administrativ kérdésével. Most azonban biztos reményt táplálunk, hogy az új kormány teljes figyelmére fogja méltatni, a nemzet e részbeni jogosult kívánalmait, és nem fogja félreismerni ama előnyöket, melyeket ezen ügy erélyes és gyors megoldása biztosan eredményezhet. Egyelőre elégségesnek tartjuk ezen figyelmeztetést, de fő főkötelességünknek tartjuk az eredményeket ez irányban legnagyobb figyelemmel kísérni, s ez eseményekről honfitársainkat biztosan értesíteni, tiszteletünket, melylyel a nagy művésznő iránt tartozunk. A művészet lényeges szabályai általános érvényűek s hajdan és uj korban, keleten és nyugaton ugyanazok. Az örök szép főelvei nem esnek a kor és éghajlat változó ízlésének szeszélyei alá. Görögország költői, szobrászi, festői művei szépek maradnak, míg az emberekből a szép iránti érzék ki nem hal, s a Lakoontalát és Firduzit s Hafizt nyugaton oly gyönyörrel fogják olvasni mindig, mint Daniét északon és Shakespearet délen. Phidias szobrai előtt ugyanazon édes ámulattal áll meg a lélek, mint Rafael Madonnája előtt. De mig a képzőművészetek tárgyai, a költők classicus művei örökké fentmaradnak s az utódok által teljes valójukban élvezve becsültetnek addig a színművész csak a jelenben támaszthat hatást s és ezért méltólag csak azon kor üdvözölheti s kitüntetheti, melyben élt, szerepelt. Csak azon pillanathoz va kötve, csak azon színházi közönséghez, mely őt közvetlenül látja, hallja. — A hit elviheti nevét messze. Késő századok után olvashatunk Garrickról, Egressyről, de ki nem látta őket, nincs róluk fogalma sem. „A színész — mond Petőfi — lekötve csügg egy rövid bilincsen: ez a jelen és a jövőhöz semmi köze nincsen.“ Azért a színművész egyedüli jutalma, amit a jelentős nyer. A közönség tapsai, a kritika helyeslése s az elismerés nemzetétől, kortársaitól. E méltó s kiválólag megérdemelt és egyetlen jutalomhoz akarunk mi is alábbi sorainkkal járulni a nemzeti színművészet egyik kitűnősége, Bulyovszky Lilla asszony iránt; azon indokból is, mert művészetét a jelenkor élvezvén egyedül, kell hogy épen a művészi elvekhez mért kiváló kitüntetésben részesítse őt a jelen. Ily elismerőleg akarunk azon művészi érvekért, melyekkel bennünket gyönyörködtetett — Bulyovszky Lilla asszony jutalomjátéka megemlítése alkalmával nyilatkozni. A jutalomjáték május 1-jén, szombaton volt. Ez alkalommal előadatott: „Stuart Mária,“ szomorujáték. TÁRGYA. Tűnődés. Takard el hölgy, takard el fényes arczod’, Szemed tüzét és mosolyaidat, S hagyd elfelednem azt a szörnyű harczot, Mit lelkem küzdött szerelme miatt. Legyen mindez eltűnő álmodás, Mely végbucsúra nyújt felém kezet, — Nem kell nekem többé vigasztalás, Csak néma ábránd, csak emlékezet. Mért is nyitál szivemnek uj világot, Ha most számomra nincsen benne hely? Ha szived érez s szenvedésim’ látod, E szenvedésre kérlek, hogy felelj! Miért tanitál forró szerelemre, Ha tenmagad hideg vagy, mint a jég, S ha nem tudsz lenni semmi üdvöt benne, Mig én miatta mindent elhagyok? Mennyország szived, vágyak mennyországa, Hová bejutnom mért is volt szabad?! Mért is vezettél ábrándim honába, Édes szavakkal biztatva magad? Mért csak szemednek hamvadatlan lángja Bolygó lidérczként mind’ odább-odább, Ha — a midőn széttépve szivem álma — Felébredésem annál mostohább ?Jól láttam e szép, tündérszép világot, Hol a reménybül uj virág fakad, És hittem benne tiszta boldogságot, Melyre legméltóbb te leszesz magad; — Mostan kietlen puszta áll előttem, Melynek magánya örülésbe ejt, Setét világ, hol a szív félve döbben, S magát kínozva sohasem felejt. Es szenvedek titokba’, nem beszélve, Mint bérez alatt a zokogó patak, És senki sincsen, a ki oda nézne, Hol kinaim újból fogamzanak. Reményét vesztett, csüggedt kebelemben Titkos panasznak jajdulása kél, És a mosolyban, mely ajkamra rebben, Elfátyolozva a keserv beszól. De hátha mégis lenn, szived mélyében A múltból egy csodás hang fennmaradt?! S beszél titokban, égő szenvedélyen Szerelmemről neked sokat, sokat?! De hátha a múlt égő sugarából Egy gyenge fény még körüled lebeg, S nem hamvad el, de él, de gyűl, de lángol, S én egykoron még boldog lehetek?! Tán nem is értem én szived beszédit, Mely sóhaj közbe’ tör ki ajkadon, Mely, mint az örvény, elragad, leszédit És menthetetlen’ kebelére von; — S nem érthetém meg, mi van ez örvényben: Örök erő tül irt örök beszéd, Avagy halálos Ítélet, a melyben Az üdvösséget átok tépi szét? ! Bizonynyal úgy lesz, — ám azért ez arezet Szivembe zárom válhatatlanúl, S ha a végzettel küzdök balga harczot, Érette lelkem tűrni megtanul. — Setét az élet, jól esik a szívnek, Ha múltja kertjén egy virágra lel. A szenvedések bármi mélyre visznek. Emléked, arczod mindig fölemel. Udvardy Géza. Bulyovszkyné Szilágyi Lilla asszony utolsó fellépte városunkban. E lapok múlt számában városunk kitűnő vendégéről s kétszeri felléptéről megemlékeztünk, ez alkalommal utolsó vendég- s egyszersmind jutalomjátékáról akarunk szólani, hogy még egyszer lerójuk azon kiváló Humoros csapongás főleg a népirodalmat illetőleg. Irta: Fiván. (Vége.) V. Ki látta valaha, hogy egy a nép közül pékboltba ment volna sóspereczet venni? de azt láthatta, hogy a felbokrétázott pékinas kosarából az utczán vett. Ki látta, hogy Ráth vagy Aigner boltjába könyvet venni betévedt volna? de azt láthatta, hogy a ponyván árult könyvek közül a tanga Argirusist, Csizióját egész eldelettel válogatta és vásárolta.