Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1876-04-22 / 33. szám
A szejérvári Humialara 1875. évi jelentése. Az 1874. XXIV. t. sz. 37. §-a értelmében az ügyvédi kamarák kötelesek lévén minden év elején a lefolyt év ügykezeléséről, tekintettel az ügyvédség és a jogszolgáltatás terén tett tapasztalatokra, általános jelentést terjeszteni fel az igazságügyminiszterhez: a helybeli ügyvédi kamara ennél fogva a múlt hó 26-án tartott közgyűlésében tárgyalás alá vette a választmány által készített jelentést s miután azt némi módosítással megállapította, az a napokban felsőbb helyre fel is terjesztetett. Ezen évi jelentés kiterjeszkedett az anyagi törvények hiányaira s a hitelviszonyokra, továbbá hangsúlyozta az ügyvédi rendtartást tárgyazó törvény hiányait s annak módosítását. Ezek csupán a jogász közönséget érdekelvén , köztételüket feleslegesnek tartom mint szintén az ügykezelésre vonatkozó részt is, mint amely e lapokban kivonataiig már közölve lett. A jelentés 4. részét képezi: a törvénykezés terén tett tapasztalatok, tekintettel a székesfehérvári ügyvédi kamara területén létező bíróságok eljárására. Az igazságszolgáltatás, a bíróságok eljárása s ennek egy szakértő testület általi részrehajlatlan megbírálása, a tapasztalt hiányok kiemelése, mindenkit kisebb-nagyobb mértékben közvetlenül érdekel. Ez az oka tehát annak, hogy a jelentés ide vonatkozó részét a többi kamarák példájára egész terjedelmében közzé teszem. A bíróságok eljárásának bírálatánál szemünkbe ötlenek a perrendtartás hiányai, mivel azonban a törvény gyakori változtatása a jogérzelemre hátrányos befolyással van , oda terjed véleményünk, hogy perrendtartásunknak a a méltósága Curia által ajánlt novellára változtatása addig, míg a polgári törvénykönyv ezzel öszhangzatban lévő perrendtartás elkészül, elégséges és czélra vezető lenne. Mert hiszen, ha vannak a törvénynek hiányai, azokat egy jeles bírói kar feledtetheti, míg ellenben a legjobb törvény sem kielégítő ott, hol a hiba a bíróban található. Az igazságszolgáltatás terén felmerült panaszaink tehát nem a perrendtartás hiányában, hanem az eljárás lassúságában gyökereznek. Ezen lassú eljárás különösen tapasztalható a perek végrehajtási stádiumában s általában a telekhivatalnál. Míg a bírói ügyvitel 126. § a elősorolja a soron kívül előadandó ügyeket s köztük a végrehajtási kérvényeket is, addig a székesfehérvári és veszprémi kir. törvényszékeknél, különösen ezek telekhivatalainál azt kell tapasztalnunk, hogy soronkívüli ügyek úgyszólván ismeretlenek, mert ha egyik vagy másik ügy kellőidőben nyer is elintézést , a kiadóhivatal késedelmessége miatt a kiadványozás felette hosszú időre terjed. A végrehajtási kérvények közé tartozó s így soronkívüliséget igényelhető árverési kérvények a beadás után csak hónapok múlva intéztetnek el. Hónapokig tart az árverési végzések leiratása s a határnap kitűzése, mely a helyett, hogy az előadó biró által vagy a tanácsülésben teljesítetnék, rábízatik a kezelő személyzet valamelyik tagjára, ki a végzés leírása után a határnapot beigtatja. Az árverés foganatosítása után a kielégítési sorrend megállapításáig, illetőleg az erre vonatkozó tárgyalási határnap kitűzéséig ismét hónapok múlnak el, ahelyett, hogy a perrendtartás 44. §-a értelmében az árverés jogerőre emelkedése után azonnal határnap tüzetnék a sorrend megállapítására. A perrendtartás 450. §-a szerint tartozik a telekkönyvi hatóság a sorrendi tárgyalás berekesztése után a vételár felosztási tervét 3 nap alatt hivatalból elkészíteni, mit minden érdekelt fél megtekinthet s ha érdekét sértve látja, a tárgyalás napjától számított 15 nap alatt fellebbezéssel él. A törvény ezen intézkedése azonban nálunk nem tartatik meg, hanem e helyett a következő eljárás honosult meg: Tárgyalás után a sorrendikönyv beigtattatván, az előadó bíró kezéhez jut, ki azt, midőn a számszerinti sor rákerül, tehát hónapok múlva előveszi, elkésziti a sorrendi végzést s azt előadás után leírás végett kiadja. E végzés a kiadóhivatalban ismét hónapokig hever, mignem leíratván, a feleknek kézbesittetik.— Ezen kézbesítés napjától számittatik a 15 napi felebbezési határidő, és igy rendszerint fél, sőt egy év alatt jut oda az ügy, hova a perrendtartás szabályai megtartása mellett 15 nap alatt kellett volna jutnia. Mennyi idő, mennyi fáradság megkíméltetnék tehát, ha a bíróság a perrendtartáshoz alkalmazkodnék. A perrendtartáshozi alkalmazkodás mellett fölöslegessé válnék a sorrendi végzés több példánybani leiratása s a feleknek kézbesítése s ezáltal nemcsak idő kiméhetnék meg, hanem az irodaszemélyzet is nagy munkától menekülne. A divatozó eljárásnak még egy feltűnő hátránya van, az t., hogy a hitelezők szétszórva lakván, sőt tartózkodási helyeiket változtatván, nekik a sorrendi végzés nehezen vagy épen nem kézbesíthető, mely körülmény a sorrendi végzés jogerőre emelkedését, következéskép a vételár kiutalványozását felettébb késlelteti s nem ritkán gátolja. Mig ellenben, ha a perrendtartás 433. §. e. pontja megtartatik s a jelzálogos hitelezők képviseltetésük végett utasittatnak, ellenkező esetben gondnok áltat képviseltetnek, sem a sorrendi végzés kézbesítésének szüksége nem merül fel, sem a jogerőre emelkedés és kiutalványozás a véletlen esélyei által gátolva nem lenne. Kitűnik az előadottakból, hogy az árverési kérvény beadásától a kiutalványozásig nem hónapok, hanem évek telnek el, mi különösen a sorrendben későbbi hitelezőkre nézve tetemes anyagi hátránynyal jár, mert a megelőző tételek magas kamatai nem ritkán ezek tőkéjét emésztik fel. Mindezen hiány ok aként volnának orvosolhatók, ha a székesfejérvári és veszprémi kir. törvényszék rendeletileg utasittatnék a perrendtartás szabványainak s az ügyvitel intézkedéseinek megtartására. Az ügymenet lassúságát növeli még a tanácsüléseknek a székesfejérvári kir. törvényszéknél czélszerűtlen beosztása, mert míg a polgári-, váltó- s bűnügyek elintézése végett, melyeknek száma a múlt évben mintegy 13.000-et tett, hetenként legalább hét ülés tartatik, addig a majdnem ugyanannyi számra rugó telekkönyvi ügyek hetenkint egy ülésben adatnak elő s intéztetnek el. (Vége következik.) Az ápril 22. és 23-án tartandó csépet eszterei előadások sorrendje. Szombaton azaz 22-én a sorrend következő : Saba királynője. — Képlet. (Salamon király fogadja Saba királynőjét.) Személyek : Thurn-Taxis herczegné (Saba királynője). Szögyény M. Mariska. Horhy Antalné. Neumann Arminné. Mallinarich Andreewna Smaragda. Görceg Marietta grófnő. Báder Gizella. Jurisztovszky Emma. Neumann Armin (Salamon király). Ambrózy Mihály. Bóné Géza. Szögyény M. Géza. Meszlenyi Lajos. Posztóczky Kálmán. Flatt Gaston. Farkas Károly. Comarow Sándor. Szabó Ferencz. Malomsoky Sándor. Hegyessy István. Rembrandt műterme. — Képlet. Thurn-Taxis herczegné (Németalföldi hölgy). Ambrózy Flatt Malvin, (Zsidó ara Rembrandttól). Gróf Zichy Jenőné (Tizian leánya). Horváth Ilona, (Beatrice di Censi, Guidó Rennitöl). B óné Géza, (Rembrandt). Heinrich Sándor, (Né met-alföldi lovag). Detrich Zsigmond, (Apród). Meny érkezése. — Képlet. Szögyényi M. Mariska (menyasszony). Ráder Gizella, (nyoszolólány). Mallinarich Smaragda, (nyoszolólány). Görcey Marietta grinö (örömanya). Zichy Nándorné grónö. Vértessy Józsefné. Horhy Antalné. Seidel Lajos (vőlegény). Fiáth Imre (örömatya). Detrich Zsigmond. Szögyényi M. Géza. Szüts Arthur. Meszlenyi Lajos. Modrovich Ignácz. Farkas Károly. Posztóczky Lajos. Flatt Gaston. Szabó Ferencz. Ifjú Fiáth Imre. Tóth Sándor. Cornaró Katalin. — Képlet. (Velencze hódol Cornaró Katalin cyprusi királynénak). Ambrózy-Flatt Mar vin, (Cornaró Katalin). Neumann Arminné. Bóné Gé záné született Fogthay Vilma. Thurn-Taxis herczegné. Tschebulsné. Horhy Antalné. Zichy Nándorné gróné. Gróf Zichy Jenőné. Ráder Malvina. Detrich Lujza. Szendefy Rózsa. Ráder Gizella. Miske Irma bárónő Túrják Etelka. Horhy Flóra. Posztóczky Ilona. Spitzer Etelka. Posztóczky Kálmán. Heinrich Sándor. Bóné Géza Szüts Arthur. Meszlenyi Lajos. Comarow Sándor. Gebhart Bódog. Kornis István. Eisenhut József. Szabó Ferencz. Flatt Gaston. Lemle Kálmán. Farkas Károly. Fiáth György. Flatt Jenő. Ligethy Ede. A tabloták közt melyek sorrendjéről a programm szól részletesen, színdarab adatik: „Egy pohár víz, vagy ha te úgy én is ugy.” Vígjáték egy felvonásban. Francziából fordította Nikolics Sándor. — Személyek : Zalárdy bárónő, fiatal özvegy: Neumann Arminné. Aktási Richard, ügyvéd: Flatt Gaston. Klára, a bárónő szobaleánya: Medgyaszay Zsófia. Történik a bárónő lakásán. Vasárnap ugyanazon tableaux-ok adatnak a sorrendet bővebben a kibocsájtandó programmok jelzik. A tableauk közt ezen színdarab adatik: „Egy úr és egy asszony“ Vígjáték 1 felvonásban, írták Xavier, Duvert és Suzanne. Francziából forditotta Egressy Béni. — Személyek: Egy úr: Kovács Lajos. Egy aszszony: Szinovácz Gyuláné. Fogadósné: Nagy Ignáczné. Történik egy kisvárosi vendéglőben. — Megjegyezzük végre, hogy ezen előadásokon, mint hírlik, uj tablonák is lesznek bemutatva. Nagy események esélyei előtt állunk bár, de homályos zűrben vész el tekintetünk. Jobb tehát ama felvidámító családi jelenetek, a viszontlátás örömei, az együttlét boldogsága, vagy akár a vallásos kegyelet megkapó ünnepi tényei felé fordulnunk, melyeket mindmind a kedvesen fogadott húsvét hoz magával. — Kit talán évek hosszú során át gátolták a pálya viszontagságai fölkeresni a mindig kedves otthont, s husvét ünnepén meglepi azokat, kiket övéinek mond s kikre a szív legmelegebb szeretetével gondolhatott csupán a távolban: talán annak legszebb a tavasz e szép ünnepe. Kit hivatalos kötelék, tanulmány vagy a mindennapi megszerzése tart távol övéitől, mint siet az is munka után az édes pihenést boldog otthonában élvezni, hol rideg kötelesség helyett gyengéd szeretet és ölelő karok várják. S mindezt elgondolva mily kedves emlékektől népesül annak keble, ki mind amaz örömöket nem élvezhető, de — bár szerény kárpótlásul — élvezé a budapestiek húsvéti mulatságait. A budapestiek húsvéti „mulatsága“ a templomon veszi kezdetét. Első tekintetre sokan megbotránkozhatnának a profán kifejezés ilyszerű alkalmazásán, de, hogy a botránykövet eltávolíthassuk, csak nézzünk körül kissé. Azok a szombat esti nagyszerű körmenetek, tízezernyi emberrel egy tömegben, amint egy templomtól a másig elvonultak palotasorok kivilágított ablakai alatt, katonai zenekarok által intonált indulók harsogása közt s a részvevőt és még inkább a néző közönség által ily alkalommal utczára hurczolt fényűző pompa — bizony szép és érdekes mulatság a szemnek, de tény, hogy csak másodsorban van hivatva az áhitat emelésére. S igy vagyunk a templomi ájtatossággal is, és ez jó is van igy! Ma már nem szószék, de a kínálkozó műélv vonzza a nagyobb közönséget a templom falai közé; s hogy egy egy, művészek által előadott remek mise mű ékesen szólóbban hat a szív legmélyére a legmalasztosabb szónoklatnál, s gyönyörben fürdetve, megtisztultan emeli a lelket ahoz kit „a bölcs lángesze föl nem ér“: mindez az én bizonyításomra legkevésbé szorult. Ezért tódult tengeráradatként a közönség az ünnep mindkét napján a belvárosi plébániatemplom felé. Künn és benn díszruhás rendőrök tartották fönn a rendet. Rangosztály és valláskülönbség sorompói eltűnnek itt. Imádkozni jó a közönség, s imádkozik a legkihívóbb fényűzés is, imádkozik önkénytelenül az úr dicséretét zengő művészek ihlett alakival. Művészek az oltárnál, művészek a karzaton. S ha ki hallja — de közelebbről nem ismeri — a templom oszlopos csarnokait bezengő művészi magánénekeket legkevésbé gondolna arra, hogy a „Faust“ „Mephisto“-ja a „Kőmives“ vidám „Baptiszt“-ja, az eredeti „Little pole“, „Rómeó és Julia“, „Lorenzo“-ja, szóval a jubilans öreg művész, Kőszeghy áldoz ime művészetével az oltár előtt. S a jeles műbarát, Schwendtner apát, Liszt kiváló tisztelője, méltóságteljes énekével, de még inkább Bogisieh Mihály, kit az úristen is opera-énekesnek teremtett s nem a maga szolgájának csengő, érzelemteljes, minden szivbe ihletet ömlesztő hangjával meggyőznek bennünket arról, hogy nem volna okuk vallástalanságról panaszoskodni az urné- s mely szolgáinak csak ne oly fülsértő korteshangon énekelnék a szent misét. Mikor a husvét hétfői „Te Deum“ végeztével kiözönlött a közönség a Dunapartra, mindenkinek szemében büszkeség egy csillámát véltük felfedezni, s az öreg Duna, mikéntha tudná, hogy most koronázták meg a diadal munkáját, az ész diadaláét az elemek felett, megaláztatása boszos érzetében a „Fecske“ s „Hattyú“ által vígan szeldelt hullámait loccsangatta a kopartra, melyen hetekkel ezelőtt bizonynem sétálgathattak azok a „nevető“ emberek. Annál többen sétáltak az ünnepek délutánjain. Mintha a főváros legelőkelőbb körei s minden rendű és rangú osztályai adtak volna találkát egymásnak a korzón. Szemkápráztatásig tarka csoportjai a sétálóknak, divatosan fényűző öltönyökben nagyrészt, lebegnek mintegy a sima aszfalton; legnagyobb a tolongás a vigadói kioszk előtt — kivált mikor az ég sötét fátyla alól sűrűn kezdi hullatni könyeit. De nem csoda, hogy igy kedveljük mi a korzót. Bécsnek van ringje, még fényesebb palotasortól szegélyezve — de nincs korzója. A bécsi ring sétálóit nem üdíti fel a viz felöl lengő hús szellő, parkettszerű aszfaltburkolata nincs a ringnek és a kocsiközlekedéstől sincs elzárva. Íme a mi korzónk előnyei, melyek irigyeltté teszik azt. Minden előnyei mellett is azonban már másnap kevésbbé volt látogatott. A felhőtlen ég úgy csalogatta az embereket ki a zöldbe, hisz már oly régen voltak ott! A városliget rendezetlensége, rész zenéje és portengere messze földön híresek, de volna bár rendezetlenebb, volna zenéje — a vak hárfás kíspadravonó akkordjait sem véve ki — még élvezhetlenebb, venné magába a Rákos minden porát: a „született“ pesti előtt mégis a régi „kedves“ (mert egyetlen) városerdő maradna az, hova csak egy vasárnap délután is el nem zarándokolni a tisztes ősök elleni kegyetlenség volna! Akik pedig kevesebb hagyományos érzelemmel, de annál több jó ízléssel dicsekedhetnek, azok a budai hegyek közé rándultak a fogaskerekű „masinán,“ vagy csak az Emmauszba rándult apostolok alkalmatosságával. Mi, vállalkozóbb szellemű emberek pedig—kicsinyeivé a hegyi ut minden kényelmesebb nemét, megvetve a Szécheny- (vulgo, sváb )hegyi vendéglő „borsos“ rántott csirkéit s „átlátszó“ kotlettjeit — nyakunkba vettük a kopasz Gehértet, hogy megnézzük a hires „népűn — 136 — Levél a fővárosból. April 18. 1876. (A husvét örömei. — Hogy ünnepel a fővárosi ember ? — Templomi műélvek és müvészpapok. — „Te Deum“ s az öreg Duna. — A mije csak Budapestnek van.— Ki a zöldbe! — Fenn a Gellérten. — Nép ünnep nép nélkül. — Egy kis húsvéti „locsolás.“) Elmúltak hát a húsvéti ünnepek is, — a hagyományosan nagyhangú húsvéti czikkeken kivül azonban vajmi kevés eseménynyel. Azok a bombasztikus czikkek pedig eseménynek nagyon gyarlók. Egyszer olvashatott csak a magyar nemzet korszakot alkotó „húsvéti czikkeket,“ de azóta egy évtized tűnt a semmiségbe s a kéz, mely egy lángelme világot besugárzó fényénél papírra veté azokat, ma már ott porlad a nemzet leendő Pantheonjában.