Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1888-12-27 / 1. szám

. A pinczehelyi vármegye bizottsági tagvá­­lasztó kerületben az új választás 1889. január 10-én Bloc­h­inge­r Károly vál. elnök vezetése mellett lesz. Szekszárd V­idéke. TÖRVÉNYHATÓSÁGI ELETBŐL. Tolnavármegye rendkívüli közgyűlé­sén, mely deczember 20-án főispán gróf Széchenyi Sándor elnöklete mellett tartatott, a törvényhatósági bizottság tagjai meglehe­tős csekély számban voltak jelen. Igaz, hogy valami rendkívül fontos tárgyai nem is voltak , de — szerintünk — mindazon tárgyak, melyek a megye bármely irányú életére, a közigazgatás bármely ágára be­folyással bírnak, fontosak legalább olymér­tékben, hogy a bizottsági tagok jelenlétét igényelhetnék. A közgyűlés megnyitása előtt főispán ur fájdalommal jelentette be báró Rud­­nyánszky Iván paksi birtokos elhunytát s egyszersmind felemlítette a néhai érdemeit, melyeket a közügy terén szerzett. Fördős Vilmos javaslatára a főispán elmondott sza­vai jegyzőkönyvileg fognak megörökíttetni. Most a tárgysorozat következett. Br. Rud­­nyánszky Iván helyére megválasztattak, a lótenyész­tési bizottság elnökévé I­­ö­r­y József, az állandó bíráló választmányba dr. S­z­i­g­e­t­h Gábor, az ál­landó választmányba és a közegészségügyi bizott­ságba K­o­v­á­c­s S. Endre, végül a közp. választ­mányba szavazás útján, a­mely Péchy József veze­tése mellett történt, Kurcz Vilmos árvaszéki elnök. A törvényhatósági igazoló választmány jelep­­a bizottsági póttag-választásokról hefe­!\',x­ ia­­tt, e szerint az alsó-nyéki bonyhádi­­ igazolása megtör­­t Uj? ,;fr nincs felülbírálva s ^goben maradt; a pinczehelyi választás pe­­i^eiffini sittet vén, ott uj választás rendeltetik ik határnapja 1889. január 10-ike, választ­­elnök­ pedig Blochinger Károly. A vármegye szervezési szabályrendeletére vá­­ró belügyminiszteri rendelet folytán a közgyü­­szükséges módosításokat megtevén, a szabály­lét megerősítés végett ismét felterjesztetik. A vármegye 1889. évi költségvetését belügy­­iszter — egy tétel kivételével — helybenhagy­­, tudomásul vétetett, valamint a vármegye házi­­­draztáráról szerkesztett 1887. évi számadásra nézve­­ érkezett belügyminiszteri rendelet is. A gyámsági és gondnoksági ügyek rendezé­séről szóló 1877. évi XX. t. sz. folytán alkotott vármegyei szabályrendelet 14. §-ának módosítása iránt hozott közgyűlési határozatra érkezett belügy­miniszteri jóváhagyó rendelet tudomásul vétetett. Az állategészségügy rendezéséről szóló 1888. •’ VII. t. sz. végrehajtása tárgyában küldött mi­nd rendeletre a főszolgabirák a megfelelő in­tézkedések megtételére utasittatván, általuk a köz­ségek fogják kijelölni azon egyéneket, a­kik a marhalevél ügykezelésével megbizatnak. Ugyancsak a földmivelés-, ipar- és kereske­delemügyi miniszter rendeletére a törvényhatóság területére megállapított vásári tarifa módosítása iránt hozott közgyűlési határozat elfogadtatott. A mozgósítás esetén működő sóavató bizott­ságok újjáalakítása honvédelmi miniszteri rendeletre megtörtént, s e szerint a központi és völgységi já­rás székhelye Szekszárd, a simontornyaié Hőgyész, a dunaföldvárié Nagy-Dorogh, a dombóvárié Dom­bóvár. Hont vármegye körlevele, a tűzrendészet orsz. szervezése alkalmából a m. kir. belügyminiszterhez intézett feliratának támogatása iránt és Alsó-Fehér­­vármegye körlevele, az italmérési jog megváltása tárgyában benyújtott némely intézkedéseinek módo­sítása iránt, tudomásul vétetett. Alispán előterjesztése a közigazgatási gyakor­nokok új beosztása felől és a központi járás főszol­gabírói hivatalánál állandó dijnoki állás rendszere­sítése tárgyában elfogadtatott. A Görbő felől Miszlára vezető „hidegvölgyi“ ut hovatartozandóságának megállapítása, az alispán előterjesztésére elfogadtatott s az alispán elnöklete alatt bizottság küldetett ki ennek eszközlésére.­­V vármegye főjegyzőjének természetben való lakás adására javaslattételre bizottság küldetett ki. A vármegyei tisztviselő nyugdíj­alapot kezelő választmányba Pápé Gyula helyébe Kurcz Vilmos árvaszéki elnök választató#* >g. Bencze Károlyt igi tanító dombóvári járási közs. faiskola­ fejl­­é választatván, köz­gyűlés ezt tudom­ás# Kölesdi illet ® Debreczenyi István­nak a vármegyei ■ latiból jelen évre 40 frt segély utA Péter és 10 éje MaYhT János. .1 Mihály, Weber Frigyes és^fup.. ..emut .hu.gye* »és neje, Deckmann János, Tóta Lajos, Hesz Mihály. Oswald János-féle fedezetlen­ gyámja, követelések a gyámp. tartalékalapból megtéríttetni határoztalak. Hőgyész község képviselőtestületének a községi malom bérbeadása tárgyában hozott határozata, Decs községnek a Szekszárdon létesítendő főgimná­ziumra tett adományára vonatkozó határozata jóvá­hagyatott, Őcsény község 1889. évi költségvetése, az el­lene emelt észrevételek folytán módosítás végett visszaadatott. Szekszárd község képviselőtestületének a holt sármeder használata kérdésében hozott határozata ellen a szekszárdi tanulmányi alapítványi uradalom törvényes képviseletében, benyújtott felebbezésre Fördős Vilmos és Döry Dénes hozzászólása után határoztak)­tt, hogy a meder használatára vonatkozó határozat helybenhagyatik, a tulajdonjog kérdésére vonatkozó rész pedig, mivel ez nem tartozik a köz­­igazgatási hatósághoz, figyelembe nem vétetett. Glöckner Keresztély felső-nánai jegyzőnek a napdíj-felemelés iránt beadott kérelmét megtagadó községi képviselőtestületi határozat ellen benyújtott felebbezést a község szerv, szabályrendelet életbe­lépéséig Higgében hagyatott. Ném­bdi községnek a boszniai fuvarköltségek­ből származó községi tartozás pótadó útján leendő fedezése iránt hozott határozata helybenhagyatott. Szakáfly község képviselőtestületének a községi számadásokban tévesen szereplő bozót-haszonbér­­hátralékok leírása iránti határozata jóváhagyatott. Behajthatlanná vált közmunkavá­lsági tartozá­sok — a benyújtott kérvényekre — részben meg­tagadtalak,­­részben pedig teljesíttettek Szekszárd, Duna-Kömkü­l, Bonyhád, Őcsény, Gyula-Jováncza és Dunal­-Földvár községekben. B­onyhád és Báttaszék községekben behajtha­tatlanná vált katonabeszállásolási pótadóhátralékok leírattak..Í t. elutasittatott. A m Sándor vármegyei dkDok a gyá é­le kalapból 100 fen jutalomdijban rél­t mint Szepessy László ,megyei ütmet ‘ >8. évi közúti költségvetés alapján 100 fát kapott. Ullub községi költségvetés és számadás elfo­gadt3a ° k­| biróságok köbébTUV­Nyugdíjazás. Halasy Károly szekszárdi kir 2!éki biró beadta nyugdíjaztatási kérvén * rdi kir. törvényszék elnökéhez, ki • ^ . yi miniszterhez terjesztette föl. k^ekszárd­i kir. törvényszék vizsgáié s syő, "•>» pártásp­­opo»«*" y­ 7 Sieben­rein Béla deczember 10-én vizsgálta •i a gyönki kir. járásbíróságot, utána pedig a [kszárdit s ezzel az összes járásbíróságok vizsgá­ját befejezte. A vizsgálatok mindegyike legkeve­­sebb 8 napig, a tamásii járásbíróságé 12 napig jrtott. gj A tamásii kir. járásbíróság örvendetes újévi dándékban részesült; az igazságügyminiszter a né­gner Adolf szekszárdi lakosnak a folyó évre ’ótt közmunkaváltság leírása iránt beadott elutasittatott, mivel az összeírás közszent­jekor felszólamlási jogát nem használta Cser Ferencz budapesti gyáros kérv­e. A­­ vek nála leendő együttes im . ‘ figiond., ekszárd Vidékek tárczája, karácsony éjszakáján.*­ 't a mennynek ajtaja, az Isten angyala ősségiben, 'ott megpihen, moltak jósigéket, 'ász világ, Fiát, 'áltója lenne, lek benne. 'tán jelent om­szeríi­ Uj ég és uj föld áll elő, Alapja lészen uj erő, Melytől minden teremtetett: A véghetetlen szeretet. Heródes, karod mit mivel ? Fegyvered Őt nem éri el. Világ, keresztfát mért faragsz ? A Golgotán hajt uj tavasz. Néró­s ti gyilkos elleni Mind-mind, nem árthattok neki : Nincs az igazság soha veszve, Minden időt túlél az eszme. Hol Róma rengeteg hatalma ? Isteneivel hol Korint ? Hol Izrael szép birodalma ? Az­­ Jr előtt leomla mind. A hajnalcsillag fénye terjedez, A földnek minden részén süt napunk,­­Szivünk örömmel érte gerjedez, Kitől világot s­­ meleget kapunk. Ember, széttörje szolgaján­od,­­s­­ ­ zett járásbíróságnál egy uj alj­ár­ásbirói ál­­lst szervezett, a­mire már nagyon is égető szűk­ig volt az igazságkereső közönség érdekében, mert tamásii járásbíróság megyénkben a legnagyobb árás peres ügyeit volt kénytelen elintézni, s munka­­reje eddig csak a többi járáséval egyenlő volt. Az gazságszolgáltatás gyorsítása érdekében melegen üdvö­ izöljük a minisztert ez üdvös intézkedéséért­, a füleikben azonban kiváló érdeme van törvényszékünk Iderdw elnökének, kire az elismerés legnagyobb ré­sze báród. Mi s­z­ép az Úr útjába’ járnod, MeferÁ az ég kegyelme, van, Vála­­tva a jót szabadon. S l'J­u­bod megbotolna tán, NeiUz' után, kemény tusán, S bűnbánó­n öntöd könnyedet, Angyalok örülnek veled. Ha sírba szállnak kedvesid, A hit még oda is besüt, S gyógyul a seb, oszlik az éj Ez egy kis szócskától, remélj­. Légy áldott szent karácsony éjszakája, Te általad jön szép a földi pálya, Oh szánjatok le újra angyalok, Dalotokon lelkem elandalog. Dal Szárnya­ a magasba felvisz: Gloria Deo in excels!*! 8 a földön itt, az alatt Szent béke és jóakarat! Fölytasítása mellékleten. * S * * 8

Next