Szekszárdi Vasárnap, 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1994-07-03 / 26. szám
6 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1994. JÚLIUS 17. MI Miközben fél füllel egy elméleti fejtegetést hallgattam a Vármegyeháza borozóban, az jutott eszembe, hogy a kelták miféle szimpóziumokat tarthattak a borügyekben. Ők kezdték itt a szőlőművelést, valószínűleg jó boraik voltak, éppen azért, mert a fortélyokat átadták egymásnak. De hogyan? Családi, rokoni körben vagy időnként összejött az egész környék? Mindenesetre Aliscában is minden a bor körül foroghatott, az volt az isten, gondolom, s megpróbálok a szimpóziumra figyelni. A következő előadás már a lényegről szól: milyen legyen az eladható bor? Ez a lényeg, mert amit nem iszik meg a gazda, azt szeretné eladni. Gondok vannak országszerte, amióta Kelet felé nem szállítunk bort. Ami pedig az ellenkező irányban hagyja el az országot, azt értékén alul veszik meg. Két nappal később, a borverseny díjátadása alkalmából arról beszélt Diófási Lajos, hogy a szekszárdi vörös óborok a világ legjobb vörösboraival vetekednek. És bizony ezeket is szinte potom pénzért veszik meg tőlünk. Szóval van teendő „marketing" ügyben. Megmarad 1 millió hektoliter Három napig tartott az Alisca Bornapok. Az a bizonyos tanácskozás „marketingszimpózium" volt, magyarra lefordítva - nagyjából - kereskedelmi tanácskozás, persze tudományos igénnyel. Később történtek vidámabb események is, például ugyanitt, a patinás borozóban a borból vagy a díjkiosztást követő visszakóstolás. De menjünk sorjában. Magyarország évi bortermése várhatóan 3,8 és 4,5 millió hektoliter között lesz a következő években. Ebbe a számításba nem tartozik bele a gyenge minőség, csak a borvidékek különleges és jó minőségű borai, amelyek valóban alkalmasak piaci kínálatra. Egészen pontosan a történelmi borvidékek - mint amilyen a szekszárdi is - továbbá a jó bortermelő helyek. Megyénkben például nem tartozik a szekszárdi borvidékhez Paks, Hőgyész, Tamási, Felsőnyék, de ezek mind jó bortermő helyek, sőt van belőlük még több is. A hazai fogyasztáson kívül minden évben megmarad 800 ezer és egymillió hektoliter körüli mennyiség. Ezt kellene eladni külföldön, az utolsó literig. A Földművelésügyi Minisztérium egyik szakembere úgy fogalmazott, meg kell keresni azokat a nyugati vevőket, akik hajlandók többet fizetni a magyar különlegességekért. Ez ügyben már biztató fejlemény, hogy a tavaly nyáron Magyarországra hívott külföldi szakújságírók, akiknek bemutatták több borvidékünk értékeit, jó néhány cikket közöltek gasztronómiai lapokban. Ez a nélkülözhetetlen reklámnak egyik formája. A jövő útja: különlegességek Kell azonban olyan reklám is, amit maga a bor, a palackon levő címke képvisel. Alkalmazkodnunk kellene az olasz és a francia szokásokhoz. Ők feltüntetik az egyébként szép kivitelű címkén - a fajtán és az évjáraton kívül - a termőhelyet, egészen konkrétan, néha magát a dűlőt is, továbbá a szüret idejét, meg azt, hogy milyen ételekhez ajánlott ez a bor. A szimpózium egyik előadójának véleménye szerint a jövő útja lehet az is, hogy nem csak az ismert külföldi fajtákból termelünk különlegességeket (például Szekszárdon cabernet, chardonnay stb. fajtákat), hanem a régi magyar fajták nagyobb területen való termesztésével kínálunk majd igazi magyar borokat külföldön. Sok egyéb mellett elhangzott a nyilvánvalóan hasznos tanácskozáson, hogy erősíteni kell a minőségellenőrzést, például megakadályozni, hogy hibás bor jusson külföldre, akár egyetlen tétel is, mert annak romboló kereskedelmi hatása felmérhetetlen. Másrészt viszont itthon gondoskodni ajánlatos arról, hogy a híres bortermő vidékeken kulturált borivó helyet találjanak a turisták. Ha kocsmába tévednek be, jobb híján, az kétszeresen is árt a hírünknek: az ott kapott ital és környezet egyaránt lehangoló lehet. A 39. szekszárdi borverseny ünnepélyes eredményhirdetése és díjkiosztása a Művészetek Házában volt, nagy érdeklődés mellett. Nemcsak azért tartott sokáig, mert 171 díjat adtak át, hanem - a bortermelők és hivatásos szakemberek örömére -dr. Diófási Lajos kutatóintézeti igazgató, versenyzsűrielnök alapos, minden jóra és rosszra kiterjedő elemzése is hosszúra nyúlt. A neves szakember, aki innen származik és a szíve visszahúzza ehhez a kivételesen jó adottságú borvidékhez, megemlítette, hogy mind a 39 versenyen részt vett. A bírálat korrekt, a verseny titkos, nem árt tudni, mi zajlik a kulisszák mögött. Nos, tehát aranyérmesnek minősítették azt a bort, amelyik íz, illat, aroma és harmónia tekintetében egyaránt kiválónak bizonyult. A 331 benevezett borminta 21 százaléka ilyen. Az ezüstérmes bornak ugyancsak kiváló minden beltartalmi tulajdonsága, de az összharmónia nem tökéletes. Aki bronzérmet kap, annak a bora jó, de nem kiemelkedő - így próbálta érzékeltetni a különbségeket, az ítélkezés rendszerét Diófási Lajos. Örömmel tapasztalta, hogy a „profi" bortermelők és versenyzők szekszárdi táborához évről évre újabb termelők csatlakoznak részvételükkel, így a szakmai értékelés részletezése mindenképpen indokolt. Forró nyár - esős szüret Mi most kénytelenek vagyunk tömöríteni. Legjobban a vörös óborok szerepeltek, ezek csaknem fele aranyérmes. De nem a kékfrankos vitte el a pálmát, sőt meglepően „gyenge" a szereplése: 37-ből csak 2 kapott aranyat. Kadarkából egy sem jutott a csúcsra. Tisztázni kell a bikavér fogalmát: nem minden vegyes vörös bor bikavér, csak az, amelyik kiemelkedően karakteres, így bizony a 33 mintából mindössze 9 lett arany minősítésű. A zsűrielnök felhívta a figyelmet arra, hogy Szekszárdon „páratlanul jó lehetőség van bikavér előállítására". A fehér borok közül a chardonnay és a szürkebarát adta a legkiemelkedőbb eredményt. Megszívlelendő: gyakoribb a diszharmónia, mint más években, vagyis keveseb a sav jó néhány borban, mint kívánatos volna, másrészt több az alkohol. A fő ok a szélsőséges időjárás, ugyanis az év első fele, illetve a nyár száraz és forró volt, szüret idején viszont túl sok eső esett. Ily fő időjárás mellett minél gyorsabb föl kell dolgozni a szőlőt, mondta a kutatóintézeti szakember. Például azért érződik sok borban kesernyés íz, mert a szokásos ideig hagyták a kádban, holott előbb kellett volna szűrni a mustot. Tulajdonképpen tilos, de a zsűrielnök nem így fogalmazott, hanem, hogy ne mossák a hordókat ciszternában gyűjtött esővízzel. A buggyant víz szagot ad az edénynek. Az ilyen bor nem piacképes az igényes vevőknél. De az sem jó, ha túlkénezik vagy ha alulképezik a bort. Ez évjáratonként változó, a körülményektől függ, mennyit kell elfüstölni. Diófási lajos felajánlotta a pécsi kutatóintézet segítségét: tanácsot adnak ez ügyben is, akár a közös bemutatóikon kerül szóba, akár ellvileg érdeklődik valaki. A nagy borok kora délután történt mindez, a rengeteg díj, vagyis oklevél és szép kerámia átadásával. Közben megjött a zápor, majd csöndesedett, de ahhoz elég szépen esett, hogy átmehettünk volna a Babits művelődési ház márványtermébe, visszakóstolásra. Kötetlen, vidám hangulatú kóstolgatásban vehettem részt, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy e közben is mennyire meg akarják tudni a jelenlévők, miképpen „született" ez az isteni nedű. Vagyis maga a termelő, tehát a nagydíjat kapott Aranyfürt Szövetkezet képviseletében dr. Domonyai Péter, majd Kaposi István, Saramó János, Vesztergombi Ferenc, Németh László mutatta be a borait. A nagy borokat így mondják. El kell fogadnunk, hiszen ezekből két korty elég, hogy hétköznap is ünnep legyen körülöttünk. Gemenci József /