Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)

2013-01-13 / 1. szám

OZAIK „A jó időben elvetett mag kikel” Naszladi Judit zenetanár, kórusvezető volt az Önarckép, értékkel sorozat vendége A címben idézett szavakkal beszélt diákjairól Naszladi Judit énektanár, kórusvezető az Önarckép, értékkel című portrésorozat 2012. évi évad­záró estjén. Gyerekként rajongott a fodrászatért és a kozmetikáért, szeretett nyelveket tanul­ni, de a matematikával hadilábon állt. Ba­­lettozott és rajzszakkörre járt, amivel még egy pályázatot is sikerült megnyer­nie. Ritmusérzékére az óvodában figyel­­­­tek fel, és kisiskolás volt, amikor az első­­ zongoráját megkapta. Ez volt az a pont, amely végleg kijelölte a neki szánt utat. Azóta egész élete a zene körül forog: gye­rekeket tanít énekelni és zenélni, operá­ba viszi őket és két kórus karnagya lett, amelyek közül egyet ő maga alapított. Naszladi Judit énektanárral, zenepeda­gógussal Simon V. Zita beszélgetett a Ba­bits Mihály Művelődési Ház és Művésze­tek Háza havonta jelentkező Önarckép, értékkel című rendezvénysorozatának tavalyi utolsó, szezonzáró estjén. Naszladi Judit a Garay János Ének-ze­nei Általános Iskola ének tagozatos osztá­lyába felvételizett, érettségi bizonyítványt pedig a bátaszéki II. Géza Gimnázium ta­nulójaként szerzett. Heilmann Józsefné, a tanárnő egykori gimnáziumi osztályfőnö­ke szerint tanítványa rajongott a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem tantárgyakért, de a nyelvérzéke volt az, ami igazán kiemelte őt diáktársai közül Az osztályfőnököt - a Garay János Gimnázi­um igazgatónőjét - elmondása szerint, már ekkor elbűvölte a diáklány határtalan kitartása, aminek köszönhetően - egy for­dító verseny megnyerése által - egészen a Fekete-tenger partjáig, Odesszáig jutott. A német nyelv szeretetének és a fáradha­tatlan tudásvágynak hamar meglett az eredménye: a negyedik évfolyam végére Naszladi Judit sikeresen tette le a közép­fo­kú nyelvvizsgát, az ország legszigorúbb nyelvvizsga-központjaként számon tartott budapesti Rigó utcában. A Szekszárdi Tanítóképző Főiskola el­végzése után Várdombon gyakornokos­­kodott és amint mondta: ezekben az időkben jött rá arra, hogy pályája során kizárólag az ének-zene tanításával akar foglalkozni. 1990 óta a Babits Mihály Ál­talános Iskola ének-zene szakos tanítója­ként, majd 1994-től - az egri Eszterházy Károly Tanárképzőképző Főiskola elvégzé­se után - ének- és zenetanáraként folytatja a hivatását. Itteni tanítványai közreműkö­désével hozta létre azt az aranydiplomás minősítést is megszerző német kórust, amely a telt házas rendezvény során két­­ A nagy sikerű rendezvényso­rozat az idén is folytatódik. A 2013. esztendő első, sze­zonnyitó beszélgetésére ja­nuár 22-én - a magyar kultú­ra napján - kerül sor. A ven­dég ezúttal Szabadi Mihály, néptánc-koreográfus, nép­rajzkutató lesz. Beszélgető partnere Orbán György elő­adóművész, az ünnepi hangulathoz tökéletesen illesz­kedő­­ karácsonyi dallal örvendeztette meg a közönséget. A Lemle Zoltán, református lelkész által 1994-ben alapított Gárdonyi Zoltán Refor­mátus Együttesnek szintén Naszladi Judit a karnagya. A lelkipásztor még 1999-ben kérte fel arra, hogy vállalja el a vegyes ka­marakórus karmesteri feladatát. Még ugyanebben az évben sikerült is megren­dezniük az első közös hangversenyüket. Az ünnepi koncert, amely azóta a Magyar Kórusok Napja néven öregbíti Szekszárd városának hír­nevét, hamar hagyománnyá vált, és mára az ország minden szegletéből érkeznek énekkarok, azért hogy örömet szerezzenek a hallgatóságnak. A kórus tag­jai karnagyuk vezénylésével ezúttal két ve­gyeskari darabbal lepték meg a zeneszere­tő közönséget. Naszladi Judit büszke arra, hogy az évek alatt egy percre sem hagyott fel önmaga képzésével. Jelenleg a Szegedi Tudomány­­egyetem mesterképzésének hallgatója és amikor éppen nem tanít, vagy próbál va­lamelyik kórussal, akkor a mesterdiplomá­ján dolgozik. Ha pedig ideje engedi, régi szenvedélyének, a különleges, ínycsiklan­dozó ételek főzésének hódol Simon V. Zi­tának, az est házigazdájának arra vonatko­zó kérdésére, hogy mik a legmélyebb vá­gyai, nemes szerénységgel csak annyit vá­laszolt: egészséget és nyugodt, stressz­mentes életet szeretne magának és a sze­retteinek. Bencze Péter Naszladi Judittal (balról) Simon V. Zita beszélgetett ITT A TÉL, TÖLTSD FEL MAGADI EGÉSZSÉG JÓ KÖZÉRZET KÉNYELEM R EGÉSZSÉGCENTRUM a KORZÓ ÁRUHÁZBAN • vitamingazdag zöldség-gyümölcs választék, • konyhakész tisztított termékek, ■ friss saláták, • zöldség-, gyümölcslevek helyben facsart friss alapanyagokból igény szerint. Akciós ajánlatunk január 14-től január 19-ig: • narancs 199.-Ft/kg • citrom 359.- Ft/kg • konyhakész tisztított zöldség 199.- Ft/0,5 kg-os csomag NYITVA TARTÁS: Hétfő - Péntek: 7.00 - 16.00, szombat: 7.00 - 12.00 KORZÓ ÁRUHÁZ Előrendelés: 06-74/412-225, mobil: 06-30/348-5676 NÉZZEN BE HOZZÁNK! 2013. január 13. |m­_-ni| «|[|» Fergeteges maszkabál a ágának városában! 01.25-27., 02.01-03., 02.08-10. autóbusszal, idegenvezetővel Már foglalhatók hatalmas árkedvezményekkel a 2013-as nyaraló programok! És ez nem minden! Tolnai lakosoknak az utazásokhoz IMGYES reptéri transzfert adunk ajándékba! Kihagyhatatlan ajánlatok: Görögország autóbusszal, 05.20., már 18,900,- Ft-tól/10 nap Bulgária repülővel, 06.07., már 52,500,- Ft-tól/8 nap Málta repülővel, 06.14., már 69,990,- Ft-tól/8 nap Olaszország - Lignano, 06.01., 3 fős apartman 70,900,- Ft/apartman/8 nap CSALÁDI AKCIÓ! 2 felnőtt + 2 gyermek 12 éves korig Horvátország - Biográd, 06.01., félpanzióval 38,450,- Ft /fő/8 nap ROMCAR TRAVEL Eng.szám: R01984/2000 SZEKSZÁRD (a Főpostával szemben) 74/510-367. TOLNA (a Penny Market­tel szemben) 74/443-828 www.romcar.hu NON-STOP: 06-20/411-4552

Next