Szemészet, 1891 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1891-02-22 / 1. szám

Melléklet az »Orvosi Hetilap« 8. számához. 1. SZ. Budapest, 1891. évi február 22. S­ZEMÉSZET. Schulek t­r. klinikájából. A hályogoperatiók körül szerzett tapasztalatok 1880—1890-ig. Issekutz László dr.-tól. A kórházakban végzett műtevés­ek időnkénti összeállítása­­ nem egyedül a munkálkodás beszámolásának értékével bír, hanem az azoknál felmerült észleletek, módosítások közlése a tudomány fejlesztésének és fejlődésének egy hatalmas rugóját­­ képezi. Nagy szerepet játszanak ily ismertetések az egyes műtevési eljárások, azok részleteinek helyes vagy helytelen voltának megbírálásában, miknek közvetlen következményei a javítási, tökéletesítési vágy felébredése, mely a műtevést az emberien lehető tökéletes felé tereli. Egyes esetek észlelése gondolkodásra adhatnak alkalmat csak, megadhatják az impulzust az egyik vagy másik irány­ban való kutatásra, minek eredménye valami új dolog létre­jötte, de meggyőző, bizonyító ereje csak sok esetből levont tapasztalásnak van, mely az említett módon megszületett do­log, mondjuk jelen esetben műtevés vagy műtevési módosítás létjogosultsága mellett vagy ellen szól. Statistikáról lévén itt szó, szükséges, hogy a számadatok hamisítatlanok, félreérté­seket kizárók legyenek, hogy így a belőlük levont következ­tetések a bizonyosság, igazság jellegével bírjanak. Egy ugyan­azon dolog statistikai kimutatása azonban az összeállító fel­fogása szerint módosulhat, úgy hogy az ugyanazon quantumú dolog is a részletekben különbözőségeket tüntethet fel. Külö­nösen áll ez oly dolgok statistikai feldolgozásában, hol csak durva sablonos vagy csak a szokás által megállapított, de nem praecisirozott szabályok vannak az osztályozások mikénti­­ségében, midőn az egyéni felfogásnak tág tere jutván, a ki­dolgozásban differentiák tűnnek ki. A hályog-operatiók részletes kidolgozásánál is az elmon­dott helyzetbe jutunk, mert hiányzik az egységes szabály az osztályozásban. Ezen körülménynek tudható tehát be, hogy most, midőn a budapesti egyetem 10 éves munkálkodá­sáról a hályog-operaciók terén, számot adni kívánok, néhol más számadatokkal találkozunk a részletekben, mint azon évi kimutatásokban, melyeknek czélja csak durva szemléltetés kívánt lenni, és mely év végével megtétetik és rendesen a Jahresberichtnek is be szokott küldetni. Jelen dolgozatomban a való igazság felderítése, nem pedig tetszelgés és üres fittog­­tatás lebegett szemem előtt, mit igazol azon körülmény is, hogy a jelen statistika számai az említett év végi kimutatásokhoz képest legtöbb helyen nem jobbakat, hanem az ellenkezőjét mutatják, mi minden­esetre a dolgok szigorúbb elbírálására vall. Ezen szigorú elbírálás magyarázza tehát meg az említett kimutatás és a jelenlegi közt esetleg feltalálható differen­ciákat. A budapesti egyetem szemkórházából részletes kimutatás a hályogoperatiókról az 1878/79. tanévről jelent meg utoljára, mely Juhász Lajos dr. volt szemklinikai tanársegéd tollából került ki. Azóta az operálások száma azt lehet mondani évről évre szaporodik, úgy hogy 1879-től 1889. évig bezárólag, mely időt felölelni kívánok, több ezerre menő hályogműtét végez­tetett. Az irodalomban is páratlanul álló nagy quantumról kí­vánok tehát számot adni, mely esetek sokaságuknál fogva is kétségtelenül bizonyító erővel bírnak dolgozatom későbbi részeiben előjövő, egyes levont tapasztalások, a műtéti részle­tek helyes vagy helytelen voltának, a javítások czélszerűségé­­nek, a kezelés körül felmerülő kérdések elbírálásában. Mielőtt azonban értekezésem tulajdonképeni tárgyára, a hályogoperatiókra áttérek, azt hiszem, nem érdektelen dolgot művelek, ha az említett idő alatt az egyetemi szemkórház betegforgalmának képét is nyújtom és a végzett műtevéseket, illetve azok számát táblázatba (I. tábla) mutatom be, melyben a lencsén végzett műtevések arányát is igyekezek kitüntetni. I­I. tábla: A jelzett évek a kalendáriumú évekre vonatkoznak, januártól januárig, szakítván az azelőtt divatban volt iskolai év számításával, mivel megszűnt azon körülmény, hogy a tanév befejezésével a kórház is kiüríti­etett és csakis ambulatórius rendelés történt. Már évek óta a kórházban egész éven át ápoltatik beteg megszakítás nélkül, műtevések is végeztetnek azon megszorítással, hogy az iskolai szünet alatt a beteg­lét­számot lehetőleg a fél ágyszámokra szorítjuk le. A fenti táblázat szembeötlően tünteti fel az egyetemi szemkórház évről évre szaporodó betegforgalmát, az ambulanter kezelt betegek szaporodását és a kórházban végzett műtevések mennyiségét, melyek közt feltűnő helyet foglal az országos kiállítás éve, 1885-diki esztendő, mely évben a kényelmesebb közlekedési feltételek és a kiállítás ingere különösen sok operabilis esetet hozott fel az egyetemre. Az összes operatiókat mutató rovat számai nem is adják teljesen híven vissza a valót, mert azokba a nyilvános rende­léskor végzett kisebb operatiók nincsenek beszámítva, így a könycsövecskék felhasítása, könytömlő megnyitása, különféle eredetű és székhelyű tályogok megnyitása stb. a kórházi ásás szerint nem szoktak mint műtétek feljegyeztetni, és épen ezért a rovatban található számokban nem is foglaltatnak be­. Tekintve, hogy sok, a szemkörnyéken azok védő és segédszervein, sőt még magán a szemen végzett műtevések is sokszor igen kisfokú beavatkozások, melyek gyorsan és simán gyógyulnak, azért a műtevések egy jó része ambulanter végez­tetik és csakis az utókezelésre járnak be az operáltak. Ilyen műtétek a tenotomiák, chalazion extirpatiók, fonalas műtevé­sek, trichiasis és distichiasis ellenes műtevések, a nem mélyre terjedő cautefisalásai a szem egyes részeinek, a szemkörnyé­ken előjövő tömlős és másnemű kisebb, a szemmel össze nem kapaszkodott daganatok kiirtásai, melyek gyógyítási vagy egy­szerűen cosmetikus szempontból jönnek operálás alá. A számos éven át nagy számban végzett hasonló operá­lások után csak rendkívül elvétve lehetett egy-egy nem sima gyógyulást látni, mely esetekben is majd mindig meg lehetett az okot találni a betegben, kik kíváncsiságuknak engedve Szerkeszti SCHULEK VILMOS egyet, tanár. Év Összes betegfor­galom Kórház­ban kezelt betegek száma Ambulan­ter kezelt betegek száma ..Összes operatiók száma Összes a lencsén végzett mű­tevések A lencsén végzett mű­tevések 1/0-ban 1880 1670 394 1276 546 184 33­8 1881 3004 693 2311 583 264 45­2 1882 3174 494 2650 626 262 464 1883 3175 553 2622 672 255 1 38­6 1884 3542 568 2974 732 281 38­5 1885 4729 660 4069 910 319 354 1886 4629 596 4033 762 304 39­8 1887 5103 590 4513 753 333 44­2 1888 5237 640 5397 834 351 42­0 1889 5734 642 5092 767 301 38­9

Next