Szemészet, 1893 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1893-02-26 / 1. szám

Melléklet az »Orvosi Hetilap« 9. számához. Budapest, 1893. évi február 26. 1. SZ. SZEMÉSZET. Szerkeszti SCHULEK VILMOS egyet. tanár. Tartalom: Schulek V.: Apotomia iridis. — Hoor K.: Pterygiumról. — Neupauer G.: Antisepticumok. — Schulek V.: Hályogműszerek. — Csapodi I.: Góth­ás. — Grósz E.: Kim­. közi. I —IV. — Elektromos lámpák; peridektomia. — Szemelvények. A szem­csillagnaki forradásból kiszelése. (Apotomia iridis.) Schulek Vilmos ny. r. tanártól.­ A szemcsillagnak szaruhártya-forradásokba növése sok utólagos bajt okoz. Operálással szétválasztani kivánatos. Szivárványhártya-darabnak Graefe szerint kimetszése nem kielégítő eljárás. Helyettesíteni kívántam, midőn 1874-ben „Spincterotomia pupillaris“ operálásomat közöltem. „Spincterolysis anterior“ és 1892. január 18-án szék­foglalóul közölt elbánásom amainál jobb. Az indokoló beveze­tésben elmondtam, hogy a hegbe nőtt irisdarabtól a mozgó krisrészt kell függetlenné tenni. Felvetem : „Hátha még a beleszilárdult résznek a heg hátuljából lehámozása sikerülne? azaz, egészben az iris a régi elhelye­zését és teljes mozgékonyságát visszanyerné ? —­ ennyire nincs lehetőség, a hegszövet legnagyobb része az iris odafekvő felü­letéről nőtt bele a heges gyűrűbe, mely a corneanyilás széléből fejlődött és vele egyet alkot, a likat kitölti; innen az irist ki­hámozni csak hiányosan sikerülhet, — ez is nagyon mester­kedő eljárás kigondolását követelné; egyszerűbb elbánás még legalább megkísérlendő. Maradni kell a mozgó k­isrész kisza­badításának eszméj­énél. “­ Csakhogy a feléledt gondolat nem tudott elpihenni. Hátha mégis kihámoznám, talán laposan kiszelném ? Az alkalom meg van adva. Spindterolysishez a kés a for­radás egyik szélén bel­ellenes szélén ki van szúrva, a forradás helye a késre fel van szedve, az él a heghez nőtt iris felé laposan irányul, csak a síkban meteszelés történésekor nem az iris hátulján, hanem annak, igaz hogy a hegszövettel össze­­férczelt elülső lapja mentén, tehát a forradásból a hátulsó ré­teget teljesen lehántólag, kellene haladni. A kés éle azt metszi, a­mi eléje kerül, így csak a szö­vetnek azon rétegét, melyet leszelni akarnánk, az éle mögé kell tolni. A forradás hátán haladó kés lapját a szövethez, tehát előre nyomni, talán a kés élét valamicskét előbbre fordítani közelálló próbálkozás volt. De a kezelés bizonytalan maradt. Mást kellett keresni. Bár a kést laposan haladónak hagynám, mégis elére jutna az, a­mit a szaruhártya felületén valamely más eszközzel, és különbözőleg módosított odanyomással, eléje raknék. Ezt kétféleképpen próbáltam: egyszer a felületben az él előtt árkot nyomtam, máskor az élre a kés háta mögött gya­korolt nyomással a szövetanyagot ívalakúlag ráhúztam. Eszköz­nek tompavégű pálczaalak, de a Daviel hályogkanál is, meg­felelt, gödröt, árkot tetszés szerint és a változó helyzethez simulva képezni lehetett. Ámde az eszme még mindig bizonytalanul és csenevé­­szetten testesült. Jobbat gondoltam. A forradás hátulján haladó késnek lapjára párk­ányosan, tehát szintén laposan, de a felszínen hozzáfektetett és amazzal azonos alakú műszert vettem segítségül. Ugyanis a másik kézzel, és pedig nyelével a túlsó oldal felé tartva, de ugyan­olyan keskeny késnek lapját, csakhogy ezt hátával előre, fek­tettem föléje. Tehát a forradás hátul az éllel, elül a háttal haladó, a szó-t A Magyar Tudományos Akadémia 1892. deczember 12-én tar­tott ülésén előadva. 2 Természettudományi értekezések XXII. kötet, 3. szám, 1892. 3—4 lapon. vetet teljesen közrefogó és párk­ányosan szorító két kés lapja közé volt fogva. Persze csak a hátulsó metszhetett, az elülső viszont csak nyomhatott. Ezen elrendeződéssel már nagyon sok és az esetek sze­rint változó mechanikai követelésnek lehet megfelelni. A két késlapot teljes párirányosságban mozdíthatom előre. Ugyancsak a párkrányosság megtartásával a szövet síkjai­hoz előre vagy hátra rézsútosan mozdíthatom. De az alsó (há­tulsó) kés lapját változatlanul menőnek képzelve, fölötte (előtte) a másikat csukott ék vagy nyitott ék alakjában tarthatom. A csukott ék esetében az alsó (hátulsó) kés éle jobban a szövet lemezei közé fog emelkedni, a nyitott ék­forma igénybe vételénél ugyanaz élével a szövet lemezeit mindjobban el­­hagyandja és szabaddá lesz. Még azt is tehetném, hogy a felszínes (takaró) kés lapját valamicskével szélesebbnek vagy keskenyebbnek választanám mint a metszőt. Sőt a takarókést, akár párhuzamos, akár ék­forma tartás mellett előbbre vagy hátrábbra helyezném és ezt is az egész tovahaladás idejében megtartanám, vagy akár menet­közben rajta változtatnék. Mindezen részleteket egymás közt még váltogathatom is. A mechanikai hatás fő része az lesz, hogy a takaró kés hátának lenyomása vagy elölj­árása az alatta levő kést a szaru­szövetbe juttatja, míg a takaró kés túlsó (az éles, de nem metsző) határának lenyomása vagy visszatartása az alatta levő kést a szaruszövetből a szabad csarnokba visszatereli, így hosszirányban (a metszés előhaladásában) egészen a műtevőtől függ, hogy hol akarja a cornea hátulján a kiszelést kezdeni, milyennek a lemez vastagságát kimérni és majd hol a szövet­ből kiszabadulni. A lemetszendő réteg oldalisága, azaz szélessége, attól függ, hogy a fent említett mindenféle tényezőkön kívül az alsó (hátulsó) kés lapját a szem belseje felé nyomom és tar­tom-e, mert ekkor szélesebbre hasítom a lemezt, vagy a vele felszedett cornea-szövetet a felszínre emelem és szorítom-e, mert ekkor keskenyebb lemez alakul. Természetes, hogy az elülső takaró (felszínesen ráfektetett) másik és élétől, azaz há­tával, járó kés tartása és váltogatott használata amannak helyzetéhez idomítandó, így erőművi tekintetben minden megtehető, a­mi csak a cornea hátulsó felületén, a­lapszerű leszabdalás ügyében, fel­adatként felmerülhet. Az elbánás mellékkörülményei azonban még tökéletesítést követeltek. Két oldalról késlapokat, egymás fölé, bár a cornea-szövet közrefogásával, fektetni, tehát nyeleiket is messze kinyúlólag, szemköztesen és mégis laposan alkalmazni ritkán esik alkalom,­­ hiszen a homlok és az orr a hozzáférés körének felét elveszi. A felszínes kés a mélyebben járónak vagdaló haladását megítélni akadályozza, holott a műtevő nemcsak érzése, hanem látása szerint is tudni kívánja, mit tesz és hogy a még meg­teendők biztos sikerülése czéljából mit változtasson. A leszabadítandó réteg alakulásában a hosszúsági ki­mérés sokkal biztosabban kezelhető mint a szélességi méret. Ez is elvben kezünkbe van ugyan adva, de éppen mivel a hosszú késlapok a szövet keresztező tájékait folyton takarják, nem eléggé szabályozható, így azután a metszés menetele közben a szükséges erő­művi változtatás, túlságosan követelő feladatot képez. Mindezeken győzedelmeskedni lehet, ha a corneát a hátul hámozó késve üvegből készült átlátszó eszközzel nyomjuk, ha

Next