Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)

1895-03-03 / 1-2. szám

Melléklet az­­ Orvosi Hetilap«­9. számához. 1. 6. 2. SZ. Budapest, 1895. évi márczius 3. SZEMÉSZET. Szerkeszti SCHULEK VILMOS egyet. tanár. Tartalom: Schulek Vilmos d­r.: Hályog-ki csúsztatás h­orpadtan csonkított lebenynyel és kerek szembogárral. — Grósz Emil dr.: Amau­rosis toxica. — Szili Adolf im.: Egyszerű látóidegsérülések. — Siklóssy Gyula dr.: Adatok a szemhéjképlésh­ez.— Irodalmi szemle. — Vegyesek. Hályog-kicsusztatás horpadtan csonkított lebenynyel és kerek szembogárral. Schulek Vilmos ny. r. tanártól.­ A Heidelbergában tartott 1888-dik évi congressus óta az a törekvés uralkodik, hogy az öregkori hályog műtevéseinél a a Graefe A. eljárásából származó kedvező gyógyulási ered­mények megmaradjanak, de minél számosabb esetben a szem­bogár kereksége se csorbuljon. A Davies­ Beer és a Graefe elbánása között ingadoznak a nélkül, hogy általánosan érvényes döntés eddigelé készülni tudna. Csak a választás a tökéle­tesebb végállapot (a Beer szerinti operálásokr­a után) és a számosabb s gyorsabb gyógyulások között (a Graefe szerinti eljárással) marad meg. Ilyen viszonyok között azonban ki tudná magát véglegesen eltökélni, hogy az egymást kizáró előnyöknek csak egyikéről is teljesen lemondjon? Miután a Graefe eljárása szerint 10 év alatt megköze­lítőleg 2000 esetben mintegy 1­5% veszteségem volt, azután a Beer eljárásának Wecker szerinti módosításával 288 esetben 6­4 év alatt 2'6% veszteséggel operáltam, olyan vegyes szaru­­hártya-metszésre jutottam, a mely Beernek lebenyével, Weber Adolfnak vájult sebvonalát egyesítette. A magy. tud. Akadé­miában 1892. február 15-dikén felőle tett közlés még csak általános értelemben történt. Azóta eljárásomat szél­ben alkal­maztam, részleteiért szorosabban megalakítottam, a műszereket a külön igények szerint idomítottam és holt tetemen h­ályog­­metszés-kisérleteket tervszerűen végeztem. Ebben közel három év eltelt. Midőn eljárásomat most összefoglalva leírom, azt egy­részt az önigazolás szándékából, de másrészt azért is teszem, hogy a szaktársakban gondolkozást keltsek a fölött, hogy a választásnak mostani nehézségeiből olyan kijutás nem volna-e lehető, a­mely, ha talán nem is épen az általam gyakorolt eljárásnak változatlan elfogadásában, de legalább a Weber Adolf eljárásából a vájult sebvonal elvének az első helyre tevésében állana. Minthogy egyszerű metszéssel, a­mennyire már eddig is látható, minden követelésnek eleget tenni nem lehet, talán a vegyes metszéseknek valamilyen alakja az összes érdekeknek kiegyeztetését megadhatná. Én a Beer lebenyébe Weber vájuk­ sebvonalát beleillesztettem és elbánásomat a következőkben leirom. r r­e­n­d­e­s mű­tevési e­l­j­á­r­á­s. 1. A szaruhártya metszése. A míttevő az ágy szélén a betegnek jobboldali hónal­jában ül és a résnyitót (apertor) beilleszti. Ez a műtevés teljes befejezéséig benmarad. Azután a szemgolyót a szemállítóval anul a sugártájon megfogja.­ Ez a műszer redőt nehezebben fog, mint a különben használtak, mert fogai kevéssé behajlók. Néha a másik kézzel ! Előadta a m. t. Akadémia 111. oszt. 1894. okt. 22-dikén tartott ülésében. 2 Valamint "minden ezen operálás typusát követő eljárások után. A továbbiakban is mindezeket fogom érteni, ha röviden a Beer eljárá­sáról beszélek. 3 A számállító (fixator), valamint a többi műszerek, melyekre e munkálatban hivatkozás lesz, leírva és leképezve vannak az „Orvosi Hetilap“, „Szemészet“ 1890. évi 1. számában, szintúgy a m. t. Akadémia math. és term. tud. Értesítőben XI. kötet, 1. füzet, 90—97. lap (1892). is segíteni kell. A mit fogott, azt azonban a véglapokon levő függélyes rovatolás segélyével annyival biztosabban tartja. Véredényeknek berepedését nem okozza és a szemnek ezen helye utólagos helyi ingereltséget alig mutat. A fogó térdjét laposan oldalra fektetni lehetvén, a szemgolyóhoz az arcz sík­jában szabadabb hozzáférést enged. Most a szarumetszés következik. A sebkészítőt (persector) harántvonalban, mely a felső szaruszél alá 4 mm.-nyire esik, a halántéki szaruszélről az orroldali felé a szemcsillag síkja előtt laposan átvezetem. A kiszúrás elérése után a kést ugyan­azon síkban mintegy három fűrészelő mozgással 2,5 mm.-nyi magasságra felvezetem és itt 90°-nyi fordítással meredekre állítom úgy, hogy a kés háta az ínhártya-szegélyre támasz­kodik, éle ellenben előfelé néz. Most mindenekelőtt az élnek a felszálló sebvonalak felső végein a szövetbe kapaszkodását könnyed haránt meghúzással biztosítom, azután további (legjobb három) meghúzással a pengét, azon közben, hogy a lapot a szaruhártya közepe felé is nyomom, a szem felszínére kihúzom. A harántmetszés megtevése közben látni lehet, hogy a kés éle a két oldalról a középvonal felé mint halad, mialatt a lap egyenletesen mélyebbre siklik és a keletkező vájalt haránt­ívnek legalsóbb pontját eléri. Ezzel a kés szabaddá is lett. A használt műszerek alakjának indokolása a történekből magától következik. Mert a szemállító az alatt, hogy a kés saját lapja szerint elszorul, az ellenállást szabályozni és a szemgolyónak minden ingadozását akadályozni tartozik. Ezen czélra van függőleges rovatokkal ellátva. A sebkészítőnek a mellső csarnok felső hatodában, tehát 2 mm.-nyire a felső szaruszéltől forgathatónak lenni kell, a­nélkül, hogy szövetet zúzzon, tehát nagyon keskenynek, így tehát rövidnek és erős háttal bírónak is kell lennie. A szaruhártyának átkeresztezése legjobban a szemesükig felső szabad szélének magasságában történik, ha a szembogár átmérőjét 4 milliméterben számítjuk. A ki- és beszúrás a szaruszegély szélességében tetszésszerinti helyen lehet. Ezen seb sajátságos, majdnem téglány alakú tátongásában (melyről még szó lesz) a lebenyalap hosszúságának ezen Va mm.-nyi különbsége jelentéktelen. Még az oldali részeken oly rézsútos (mintegy 1­75 mm. mély) sebcsatornák és a belső sebnyílásnak ennyivel kisebb tagsága sem csökkentik a tátongást lényegesen. A két átszúrás szabályos helyéül különben a szaruhártya­­gyík­űnek belső határát vettem, hogy minden vérzés elmaradjon. Néhány kísérlet a külső határon átszúrni, a tátongásnak igen csekély növekedését eredményezte; az oldali sebrészeken kötő­­hártya-lebenykéknek megkísérelt képezése viszont a sebzáró­dásban kézzel fogható előnyt nem adott, de a műtétes lefo­lyásának szabatosságát csökkentette. A késnek a harántmetszéshez átfordítása nem pontosan az oldalt emelkedő sebvonalak legfelsőbb zúgaiban történhetik. A kés ugyanis a saját szélessége és a szemburkoknak feszü­lése szerint a fordításkor valamicskét lecsúszik. A lebeny magasságából ez által mintegy 3/a mm. kárba megy. Azonkívül a jelzett helyeken egy kis feles alávájulás is marad. Csak­hogy ez a felső sebszélnek engedékenységét növeli és ezen az úton a hályogkicsúszásnak egészben javára jut. A kést a fordítás alkalmával erőszakosan a sebzúgokba szorítva tartani nem hoz előnyt. Könnyed visszatartása a magaslaton, míg a harántmetszés helye megrovatolva és az él az új állásban fogva van, teljesen elégséges.

Next