Szemészet, 1959 (96. évfolyam, 1-4. szám)
1959-09-01 / 3. szám
GALLA EMIL 1909-1959 Tragikus hirtelenséggel veszítettünk el egy érdekes egyéniséget. Beosztottjai, de maga felé is fegyelmet követelő, puritán orvos, ki életpályáját igen nehéz körülmények közt kezdte meg, hiszen még fiatal orvos korában is fizikatanítással tartotta fenn magát. 1933-ban szerzett diplomával a kezében a Grósz-klinikára került, ahol mint tanársegéd működött, majd 1936-ban a Zsidó-kórház tagja. A háború alatt Németországba deportálták, majd a felszabadulás után csakhamar az Illés utcai klinika tanársegéde. Innen került a Néphadsereg fejlődő orvosi karába 1949-ben. 1954-ben nevezik ki orvosezredessé. Életének legértékesebb szakaszában mint a Repülőorvosi Intézet, ill. Kórház parancsnoka szervez, épít és tanít. Ezen idő alatt több katonai kitüntetésben részesült, majd 1956-ban kiváló orvos lesz. Érdeklődését már klinikai működése alatt az élettani optika szövevényes problémái kötik le. Eleinte a világítástechnika, sárga fényben való vizsgálat, az alkalmazkodás kérdése terén dolgozik, majd úttörő munkát végez a repülés-élettan hazánkban akkor még ismeretlen területén, így vizsgálja a légnyomásváltozás hatását az érzékszervekre és értékes munkát fejt ki az aeromedicina egyik fontos határterületén, nevezetesen a szemizomegyensúly, binoculáris látás vonalán. De nem marad meg a szakmai kérdéseknél, hanem a repülés-physiologia széles spektrumát igyekszik megismertetni. Számos idevonatkozó cikk mellett megteremti az első ilyen tankönyvet, a repülésorvostan kézikönyvét, melynek társ- és főszerkesztője. Hazai előadásain kívül — tegyük hozzá: kitűnő szabad előadásokat tartott — Moszkvában, Brüsszelben is bemutatta a hazai tudomány fejlődését. Nem volt véletlen, hogy az űrhajózás élettani problémáival ő foglalkozott elsőnek nálunk: ezen izgató tárgykör népszerűsítésével szívesen foglalkozott. Galla Emil nemcsak értékes szakmai munkás volt. A felszabadulás óta szüntelenül dolgozik és részt vesz az új Magyarország felépítésében és megerősítésében. Nemcsak az Orvos Szakszervezetben fejt ki magasrendű szervező munkát — e sorok íróját követi a Szemorvostársaság főtitkári székében —, hanem megteremti a magyar repülésorvosi intézményt és annak maradandó bázisát építi fel. Mindazok, kik ismerték közelebbről, elszomorodva búcsúznak a példamutató szervezőtől, a legsúlyosabb órákban is önfegyelmet mutató orvostól és a jó baráttól, a Grósz-iskola egyik kiváló tagjától. Emlékét kegyelettel őrizzük. Grósz István