Szent György, 1924. március-szeptember (1. évfolyam, 1-6. szám)

1924-03-01 / 1. szám

­ént-Györgsy 1­9­2­4 m­ár­ciusi szám Hlinden sportolt lapja Megjelenik havonta kétszer Minden he­lyén és 15-én Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VIII., JÓZSEF­ KÖRÚT 31 b Telefon József 1­52 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: V* évrc : Külföldön 6 aranykorona, Magyarországon 90.000 korona Egyes szám­ára: Külföldön 1 aranykorona, Magyarországon 15.000 korona Sándor Móricz gróf 1805 május huszonharmadikán, az austerlitzi csata harmadnapján, a nem­régiben grófi rangra emelt Sándor-család bajnai kastélyából lovas küldön­cök vágtattak szét a szélrózsa minden irányába, hogy tudassák a környékbeli birtokosokkal az örömhírt : az uj grófi családnak fiúgyermeke született: Sándor Móricz gróf. A lovas küldöncök órák hosszat vára­koztak az indulást parancsoló jeladásra és abban a pillanatban, amikor Sándor Móricz gróf meglátta a napvilágot, az in­duló lovak vágtatásától volt hangos a bajnai kastély kikövezett udvara. Lehet, hogy Sándor Móricz gróf életére ez volt a döntő momentum és az szabott évtizedekre irányt éle­tének, hogy az első hang, amit éle­tében hallott, a vágtató lovak pat­kójának ritmikus csattogása volt. Ez a hang kísérte végig gyerek­korától férfikora derekáig »Európa legvakmerőbb lovasát«, és a halott Sándor Mórczot is a vágtató lovak patkóinak most már talán haragos csattogása kisérte a bajnai kripta hűvös félhomályába. Sándor Móricz gróf már gye­rekkorában hihetetlenül vonzódott a lovakhoz, és amikor hat éves ko­rában először ültette ponyra édes­apja, a szó szoros értelmében nem lehetett bírni a fiatal gróffal. Nem volt még hét éves, amikor először bukott át lovával a kőfalon, de ez a bukás, amely más, vele egykorú, gyereket talán örökre elriasztott volna a »legnemesebb passzió« üzésétől, nemhogy megfélemlítette volna Sándor Mó­­riczot, hanem valósággal megpecsételte azt a frigyet, mely egy egész életen át a lóhoz kötötte Bajna, Bicske és Both örökös urát. Akik nagyon precízeknek akarnak látszani, azok ta­lán azt az ellenvetést tehetik, hogy volt vagy harminc év Sándor gróf életében, amikor nemcsak hogy tel­jesen felhagyott a lovassport ütésével, hanem egye­nesen irtózott is mindentől, ami akár csak halová­­nyan is emlékeztette a lóra, de ezeknek nincsen iga­zuk, mert Sándor gróf életének utolsó harminc éve igazán minden volt, csak nem volt élet. Avagy akad-e bárki is, aki azt merné állítani, hogy egy megtébolyult ember élő­halott vándorlása azon a keskeny mesgyén, amely a mi földi éle­tünket a nagy semmitől elválasztja, hogy ez a gyereki sorba való szo­morú sülyedés, hogy ez a tengő­­dés az, amit életnek szokás mon­dani? A fiatal Sándor Móricz grófot, Magyarország egyik leggazdagabb főurát, hamar megismerte nemcsak Magyarország, hanem a bécsi kon­gresszust követő évek alatt fény­korát élő császárváros , Bécs is, ahol akkoriban a szent szövetség, és annak korlátlan hatalmú veze­tője, Metternich Kelemen herceg kedvéért egész Európa arisztokrá­ciája adott egymásnak találkozót. A bécsi Prater-Allee évszázados fasora bizonnyal sokat tudna me­sélni a fiatal Sándor Móricz lovasbravúrjairól, ame­lyekről csakhamar nemcsak a felső tízezer köreiben jártak a legendák, hanem a kedélyes bécsi polgárok ebédlőiben is. Eleinte a bécsiek nem nagyon szerették a vakmerő, fiatal, magyar lovast, hiszen temérdek ijedelemben volt részük őmiatta, de később, mikor már kezdték kiismerni szokásait és megbizonyosodtak arról, hogy Sándor Móricz gróf miatt senkinek sem Sándor gróf négyesfogatán lekocsizik a Várból a Vízivárosba

Next