Szentesi Napló, 1940. október (22. évfolyam, 223-249. szám)

1940-10-13 / 234. szám

‘71 . | XXII. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM. ARA 10 FILLÉR SZENTESI NAPLÓ FÜGGETLEN POLITIKAI,GAZDASÁGI, KERESKEDELMI ÉS IPARI NAPILAP SZENTES, 1940. _____________________________________ VASÁRNAP, OKTÓBER 13. !Ütnepen a Szentes ma ünnepet ül. Nem országra­­szóló az ünnepe, mert fejlődésének dátumai csak annyiban országos érdekűek, amennyiben egy város részese és pillére a nemzet nagy egységének. Nekünk azonban, akik e várost valljuk szűkebb hazánknak, őszinte örömöt okoz, hogy születendő, vagy megalkotott in­tézményeink falai előtt megállhatunk, mert, míg egyrészt a múltak ködébe nézünk vissza, szemeink a jövőbe látnak, ott a boldogabb jö­vendőt, a lüktetőbb haladás képét szemlélhet­jük, újabb és újabb intézményeinken keresz­tül a jövő erőteljesebb kifejlődését látjuk. Ez ünnepi érzések között első szavunk azokhoz szól, kik kedves vendégekként váro­sunk falai közé érkeztek, hogy az ünnep órái­ban velünk osztozzanak az örömben, mely Szentes város minden polgára szívét eltölti akkor, amidőn legújabb kultúrintézményeinek homlokzata előtt gyülekezik. Az első szó a kö­szönet és hála azok iránt, akik támogatással siettek felénk, hogy a csírában élő terv, ne csak terv maradjon, hanem sudárba is szök­kenjen: a hála és köszönet szava azok iránt, akik segítő jobbjukat nyújtották ama város felé, melynek fiai a legszorosabb testvériség­ben, a legigazibb rokoni kötelékben élnek e haza földjével, a Nagy-Magyaralföld barázdái­val, akik épp e viszonyt, ezt a gondolatot tar­tották annyira értékesnek, hogy támogatásuk­­­kal ide fordulni méltónak látták. Nagyon jól ismervén viszonyainkat, azt is jól tudjuk, hogy hathatós támogatás nélkül nem juthattunk volna ez új intézmények bir­tokába, esetleg a távoli jövő kedvezőbb körül­ményei adhattak volna rá módot. Ezért any­­nyira értékes számunkra minden fillér, mely téglát téglára rakott s a pártfogó jóindulat, melyet ez intézmények emelése közben nap­ról napra éreztünk. De az ünneplő órák között a múltakba is visszanézünk, amikor szinte magunkra ha­gyatva vergődtünk s boldogulásunkat mun­káló terveink között nem nyúlt felénk egyet­len segítő kéz sem és nem fordult felénk egyetlen megértő tekintet sem. Egy korszak volt ez, melyben szinte ki­szakadva éreztük magunkat a nagy nemzeti közösségből s ahelyett, hogy a közeledés útjait munkáltuk volna, inkább hazug jelszavak után indulva azokhoz kötöttük magunkat, akik sem helyi, sem országos viszonylatban nem ismer­tek önzetlenséget, hanem apró személyi ügye­ket és személyi hiúságokat állítottak a köz ér­dekei elé, hogy minden meleg kapcsolatot ele­ve elszakítsanak. Egy korszak volt ez, mely majdnem meddő módon tűnt el, termelő mun­ka nélkül, s ha mégis született valami, nem viselte az a pártfogás nyomát, csak a magára­­hagyott kemény igyekezet verejtékét. Egy korszak volt az, mely — hála Isten­nek! — elmúlt. Ma szinte büszkéknek kell len­nünk, ha arra gondolunk, hogy az árvagyer­meki szerep véget ért s napról napra látjuk nyomait és jelentős eredményeit annak, hogy az ország mai kormánya ismeri e nagy magyar város értékét; ismeri vágyait, kívánságait; is­meri a mulasztást, melyet vele szemben elkö­vettek s ha kedvezőtlen viszonyai nem engedik az alkotások terén fokozott ütemben járni,­­ mellé áll, kézen fogja és segítő szeretettel áll mellette. Mezőgazda város vagyunk. Arra a gazda­sági iskolára, mely falaink között a napokban fogja működését megkezdeni, már évtizedek­­óta égető szükségünk volt: nekünk, a tipikusan gazda­ városnak. _ _ Ma, amikor a többtermelés nem szólam csak, hanem égetően fontos igyekezet, földmű­ves várost gazdasági szakiskola nélkül szintén elképzelni sem lehet. A mezőgazdálkodás sok­sok ága parancsoló szükségként írja elő, hogy az a gazdanép, mely a belső fogyasztásban és a kivitelben olyan nagyfontosságú szerepet tölt be, sőt munkájához elsőrangú érdek fűződik, munkájában ne nélkülözze a szakszerűséget és a képzettséget, hanem, mint modern gazda áll­jon elől, egy sorban Európa minden tanult gaz­dája, földművese mellett. Éreztük ezt mi, de a tennivalót a kor­mányzat is jól tudta, amikor e mezőgazdasági kultúrpalotának felépítésében segítségünkre jött Másik intézményünk, a csendőrség, a csendőriskola szintén a szívünkhöz­­nőtt évek óta. Szentes városa megértő szeretettel látta mindig falai között, annyival inkább áll most örömmel eltelve az új hajlék előtt, mely szép­ségével városunk díszét is szolgálja. Régi kívánság az új tüdőbeteg-pavilon emelése is. Népünknek az a rétege, melyben e gyilkos kór ijesztő mértékben szedi áldozatát, anyagiakban leginkább szűkölködik, így gon­dos és eredményes küzdelmet e kórházi osz­tály nélkül ki nem fejthet. Pedig ez a réteg igen értékes része társadalmunknak is, de nemzetünknek is és nincs olyan nagy áldozat, mely érettük, számukra elégséges lenne. S az a szobor, mely ma leleplezésre vár, épp e megbecsülő szeretetnek beszédes bizony­sága, melyben a magyar munkás tisztelete és értékelése nyer kifejezést a kormányzat részé­ről is, mely méltó helyre állíttatta, amikor városunknak adományozta. Ma, amikor ez alkotások előtt állunk meg ünnepi érzésekkel, ma, amikor a köszönet sza­vát rebegjük mindenki felé, akinek csak pa­rányi segítő része is volt abban, hogy a tervek,­­vágyak, elgondolások tető alá kerüljenek: ma, amikor büszkén nézünk a magyar, főleg váro­sunk tervező és építő munkásaira, kiknek tu­dását és keze nyomát hirdetik e díszes hajlé­kok, különös­ tisztelettel és megbecsüléssel haj­lunk meg ama férfiú előtt, aki sorainkból ma­gas és sokoldalú vezető állásba jutva, váro­sunk szeretetét vitte magával s nem szűnt meg azóta is szíve melegét árasztani felénk, sőt nap-nap után támogatással sietett hozzánk, ha ennek szükségét éreztük. Tollunk, szavunk talán gyenge annak kifejezésére, milyen érté­két érezzük ennek az odaadó szeretetnek, de a halvány szót kipótolja az érzelmek gazdagsága, mellyel nagyrabecsült személye felé fordu­lunk, különösebben e mai ünnepnapon is. Szentes ma ünnepel! Fejlődéstörténelmé­nek fontos és kimagasló dátuma a mai s úgy érezzük, hogy a mai nap után újra erősebben, újra lüktetőbb ütemben, megizmosodva kezd­jük el a hétköznapok sorát a jövő felé. Ismét a­­tengelyhatalmak döntenek a magyar-román kérdésben A Popolo di Roma berlini tudósítója be­számol Pop Valér berlini és Manoilescu római utazásáról. Ezt a két utazást berlini körökben kapcsolatba hozzák a magyar—román bizott­sági tárgyalások pillanatnyi felfüggesztésével. Azt mondják, hogy ismételten várható a tengelyhatalmaknak olyanfajta döntése, mint amilyen a bécsi volt, ha a két fél a függő kér­désekben nem tud megegyezni. ------------­ Délkelet-Európában nagy események várhatók A délkeleteurópai tér mind nagyobb ér­deklődést vált ki Olaszországban. A sajtóban észrevehetően szaporodnak a délkeleteurópai hírek és az értesülések napról-napra jobban arra utalnak, hogy Délkeleteurópában külön­böző fajtájú események várhatók. Mindenekelőtt meg kell említeni, hogy a török nagykövet a napokban visszaérkezik Ró­mába, ahonnan néhány héttel ezelőtt jelentés­­tételre utazott haza a török fővárosba. Beszá­mol az olasz sajtó arról is, hogy berlini poli­tikai körökben igen nagy sajnálkozással vették tudomásul a balkáni angol ügynökök meg­élénkült működését, főként azt, hogy Jugosz­láviában fejtenek ki igen erős tevékenységet. Az utóbbi napokban Belgrádban s egyéb jugoszláv városokban is igen nagy menyiség­­ben osztogattak nyomtatványokat­, amelyek A londoni rádióban kijelentés hangzott el, hogy a következő télen újabb tengeralattjáró­támadás várható az angol haditengerészeti és kereskedelmi hajózás ellen. A hajótér-veszte­­ségről legutóbb közölt számok azt bizonyítot­ták, hogy a német hajógyárakban sok új ten­geralattjáró készül és hogy Németország a ne­hézségek mellett is ki tudta képezni az új zen­hangja a tengelyhatalmak ellen irányul. Az egyik város környékén felállított német mene­kült­tábor ellen is fel akarták izgatni az angol ügynökök a környékbeli lakosságot. Az Intelli­­genc Service óriási összegek felett rendelke­zik, legutóbb 750 ezer dinárt bocsátottak ren­delkezésére. Berlinben kifejezik azt a reményt, hogy a jugoszláv kormány nem tűri tovább az angol ügynökök káros működését. Beszámolnak az olasz lapok a bolgár saj­tóban tapasztalható változásról. Szófiai táv­irataik megemlítik, hogy a bolgár sajtó napról­­napra nagyobb teret szentel a görögországi és törökországi eseményeknek, azt a meggyőző­dését fejezi ki, hogy ma már csak ennek a két országnak kell tisztáznia a politikáját a ten­gellyel szemben.­geralattjárók legénységét. Ez a figyelemreméltó beismerés — álla­pítják meg illetékes német körökben — azt a tényt hangsúlyozza, hogy Németország hely­zete a tengeren nemcsak az északfranciaorszá­gi kikötők igénybevételének lehetőségével ja­­vult. . . Német tengeralattjáró-támadás készül Anglia ellen

Next