Szép Szó 4. kötet (Budapest, 1937)
13. szám - Figyelő - Könyvekről - Bóka László: Reményik Zsigmond új könyvei
280 KÖNYVEKRŐL Remenyik Zsigmond új könyvei Az irodalom nem tűri a félmunkát, a forma legbelsőbb törvényei közé tartozik a befejezettség, sokszor maga az író csodálkozik azon legjobban, hogy hangulatainak szeszélyes egymásutánjában sorjázó műveiben kritikusa egybefüggő életművet lát. Persze nem a szélkakas-írók tarkabarka életművére gondolva íródnak e sorok, kik tegnap bidermájért pipiskedtek s ma földszagú Dózsa Györgyök, sajnos, az alájuk kívánkozó tüzes ülőbútor nélkül. Becsületes létszemlélet kordájában tartott tehetség kell ahhoz, hogy bizonyos könyveket ne csak egy név, ne csak egy kiadói reklám fogjon egybe. Ha nem iskolai plánum, de egész ember, igaz művész világának egysége kell, hogy egybefogja az egyes műveket, hogy valóban oeuvre-nek hassanak. Remenyik Zsigmond kibontakozó Apocalipsis Humanáját sem az író szándéka kovácsolja egységgé, hanem markáns egyénisége. Művész öntudata sajátosan csekély, a műalkotásokat „az élet másodlagos produktumainak" tartja, az „írásműveknek csupán asszociatív jelentőségében" hisz: az élet és természet elementáris hatása, élményeinek, szürke világunkban ritka sokrétűsége olyan életközelségben tartják, hogy az irodalomhoz önmagán keresztül juthatott csak el. Írói pályájában van valami XVI. századi, féktelen ifjúság, utazások és vad kalandok között elszórt írások után, a férfikor érettségében fog a nagy műbe, végigjárja vándoréveit, tapasztal, harcol és szenved s mikor az ifjúság köde felszáll, a férfi-szem hideg napragyogásában mutatja meg világát. A Bolhacirkusz és a Mese habbal éles, karrikírozott vonásokkal húzták meg a silány világ kontúrjait, a Költő és a valóság relációba állította a művészt a silány világgal. Szegény Justh Zsigmond torzónak maradt művére, a Kiválás genezisére emlékeztető következetességgel és felelősséggel épül tovább a mű. A Nagytakarítás vagy a szellem kötéltáncába (Viktória 1936. Korszerű magyar írások 6.) valóban nagytakarítást tart a mai ember házatáján. A napilapok tükrében villan elénk e swifti pamfletből az a zűrzavar, szenny, felelőtlen és következetlen handabanda, ami ma az elvtelen és korrupt világ fekélyeit kendőzi. Soha, vagy csak igen ritkán hallott hangon disputálja le közszellemünk korhadt csontú skeletonjáról az újságrongyokat: az olvasót kiveri a hideg veríték, arra a gondolatra, hogy naponta ekkora adag mérget vesz négy, hat vagy tíz fillérért az uccasarki rikkancstól. Századvégi kegyetlenség és hideg undor hangulatát keltenék e lapok, ha nem éreznénk a felelősséget s a tisztulás szándékát belőlük. (Hiszen meddő kritikában volt részünk eddig is, blazírt zsenik eddig is mutattak — és méltán — szamárfület a világnak. De itt többről van szó, ha nem is szebbről.) A nagytakarítást ezúttal férfi végezte, ki nem elégedett meg azzal, hogy félretologassa a bútorokat, felverje a port .