Szepesi Lapok, 1908 (24. évfolyam, 4-148. szám)
1908-01-08 / 4. szám
2 SZEPESI LAPOK munkálatát, mert hogy talán pontosabb véleményt adhatott volna. Valóban sajnálhatja is Straznicky, mert minden bizonnyal nem tákolt volna össze olyan felfújt, üres munkát. A második cikk 16-ik bekezdésében elpanaszolja Straznicky, hogy a rendelkezésére álló időhöz képest a legjobb tudását és akaratát megfeszítve érvényesítette becslési munkálatában. No, már ez egyszerűen nevetséges dolog, mert a tisztelt Collega úr a kluknói erdő becsléséhez csupán két ízben is 1 napot szentelt és aszerint állította össze egész becslését és 40 évre szóló ütemtervét, holott a kluknói erdőnek az egyik kisebb részét — a Hernád balpartján fekvő részt — amint maga is beismeri, nem is látta. Márpedig teljes három heti munkaidő állott rendelkezésére, mert a Goldner nagyfakereskedő október hó n-től október hó 31-ig maradt a várossal szemben obligóban. — Straznicky tehát 20-szor, mind húszszor szállhatott volna ki a helyszínére. Huszszori kiszállásnál pedig valószínű, hogy tartalmasabb, pontosabb munkát végzett volna és nem keletkezett volna az ő és a Gründl becslése között oly nagy differentia. Hogy a differentia a Straznicky és a Gründlféle becslés között olyan nagy, a következőkből tűnik ki: Az állófa készlet 30.000 tömör köbméterrel és az évi fahozam 3000 köbméterrel és az erdő valódi értéke 217.000 koronával van túlbecsülve Straznickynál. Végre — miután Straznicky beismeri, hogy pontosabb véleményt nem adhatott — igen csodálkozom, hogy ennek dacára a felajánlott 500.000 korona vételárat mégis 107.000 koronával magasabbra emelte. Miért nem szállította azt a felajánlott ár alá? Ki számára becsült Straznicky? Nem a kenyéradója számára-e ? Mai napság — de régen is úgy volt — az egész kereskedői világban alku útján történik a vásár. A jelen esetben valószínűleg létrejött volna az, ha a becslés nem a felajánlott ár felett, hanem alatt maradt volna. Szerény véleményem szerint ez egy, helyre nem pótolható hiba, mely Straznicky felsülésével s talán Igló városának kárával járt. Kiváló tisztelettel: Retter Frigyes városi erdész. Iglói színház. Rozsda nem fogja az aranyat. A régi jó darabokon nem fog az idő. A »Boccaccio« szombati előadására zsúfolásig telt meg a színház. Megtelik bizonyára a darab legközelebbi hire mehetett azóta az előadás előadásán is, mert kitűnő voltának. Nem akarunk a superlativusokkal dobálózni. Elég, ha azt mondjuk, hogy e rendkívül nehéz operette előadása ellen egyetlen kifogás sem hangzott fel a közönség körében. A címszerepet Vida Ilonka adta. Sohasem láttunk még primadonnát, aki új, ismeretlen közönségnek bemutatkozva, olyan igénytelenül, szerényen, fesztelen és nemes egyszerűséggel lépett volna a színpadra, mint ahogy Vida tette. Ugyanúgy fogott hozzá énekszámainak előadásához is. Minden póz nélkül. Mintha csak beszélni akarna. A csaknem megszokott primadonna allűröket teljesen és nagyon szívesen nélkülöztük. Vida Ilonkában sok a természetes kellem. Temperamentuma élénk. Énekhangja nagyon kellemes, behízelgő. Játéka kitűnő. Az első felvonásban a hagyományos fekete Boccaccio-ruha kissé túl komorrá tette megjelenését, ellenben a harmadik felvonásban pompásan festett a gyönyörű, színes kosztümben. — Szabadosné Végh Gizella végtelenül bájos Fianetta. Hangja megerősödött, csengőbb és üdébb, mint valaha. Az egyéniségéből kiáradó hamisítatlan naivitás nagy előnye, mely sohasem marad hatás nélkül. Thurzó Margit a Vida által követett iránnyal ellentétesen, egyéniségének előtérbe helyezésére törekszik. De nem neheztelünk ezért egy cseppet sem. Olyan bájos, szép, sőt lebilincselő színpadi alak, mint amilyen az övé, különben is az előtérbe lép önkénytelenül. Sarkadi Rózsi nagyon szépen énekel, s a legmeredekebb lépcsőin a hanglétrának is biztosan áthalad. Játéka, mozgása is nagyon kedves, megnyerő. Bizony büszkék lehetünk arra a társulatra, amely egy operetteben négy ilyen énekesnőt állít ki a színre, hogy nemes versenyre keljenek egymással. Meg is állotta helyét mind a négy. S a közönség kedvét lelte mindegyikükben. Arnold Antal hatalmas orgánumával keltett nagy hatást. Játéka is fölötte áll az énekes színészeknél megszokott niveaunak. Agotay, Herczeg és Füzy pompás humorral emelték az előadás sikerét. Kitűnő volt Szelényi Emilia, Heltai Aladár is dicséretet érdemel, nemkülönben elismeréssel adózunk Palotay karmesternek is, mert a karok szabatosak és erőteljesek, különösen a férfikar. Vasárnap kétszer is megtelt a ház. Délután a »Mádi zsidó« előadására, amelynek keretéből különösen Thurzó gyönyörű táncát emeljük ki — este pedig a »Helyre asszony« bemutatójára, amely Vida Ilonkát juttatta igen nagy sikerhez. A darab tele van régi, ismert és ismeretlen kuruc dalokkal. Szebbnél-szebbek, Köztük a híres »Jó Bercsényi Miklós« kezdetű, s az, amellyel Rákóczi búcsúzott a magyar földtől: »Zöld erdő árnyékát, piros csizmám nyomát hóval lepi be a tél«. A sas-nóta is remek, s Arnold Antal igaz bensőséggel, mély érzéssel adta elő. Vida Ilonka a címszerepben csillogtatta ragyogó temperamentumát, kedves pajkosságát, s kivált a harmadik felvonásban volt elemében. El volt ragadtatva tőle a közönség. És méltán! Egyetlenegy kifogásunk volt, s ez az, hogy beszélőhangja kissé élesen hangzott, ami elég feltűnő az ő kellemes, behízelgő, lágy énekhangja mellett. Ágotay remek udvarbíró volt. Kívánni sem lehetne különbet. Feltűnően csinos és kedves volt Sarkady Rózsika. Kertész Lajos a lótózsér szerepében vonta magára a figyelmet jóizlésű maszkjával és alakításával. De jó volt a szereplők mindegyike s a zsúfolt ház közönsége ismét egy kellemesen eltöltött est emlékével hagyta el a színházat. Hétfőn is két előadást láttunk. Délután a »Papa lánya« ment másodszor, este pedig ismét egy kitűnő újdonság kitűnő előadását élveztük. »Josette kisasszony a feleségem« francia vígjáték. A budapesti vígszínház vette fel műsorába. Hanem azért a szolidabb francia termékek sorából való. Jól adni nagyon nehéz. Szerepei hálásak, de nem könnyük. A címszerepet Szabadosné Végh Gizella adta azzal a természetes bájjal, amely az ő sajátja. Az első felvonásban kissé elfogultnak látszott. Ritka dolog ez nála. Talán őt is a későn érkezők által okozott zaj zavarta meg, mint az egész első felvonás előadását, mely bizony-bizony vontatott volt s nem keltett hatást. A második felvonástól kezdve kibontotta Szabadosné tehetsége szárnyait. Egyéni kedvessége, művészi érzéke, természetessége, fesztelen pajkossága, hamisítatlan naivitása meghozták számára a mélyreható, teljes sikert. Herczeg Vilmost végre neki való hálás szerepben láttuk. Az eredmény ennek megfelelő volt Egyetlen szót sem ejtett el. Zugó tapsvihar gátolta néha a beszélgetés folytatásában. Olyan jóízű, mesterkéletlen, teli tüdőből fakadó kacajoktól zengett a ház, amilyet csak a túlzástól ment igazi humor képes előidézni. Ezt pedig garmadával árasztotta Herceg a közönségre. Maszkja, játéka, közvetlensége, és csak nőknél található »bájossága« ellenállhatlanul magával ragadott mindenkit. Alakításánál különbet a vígszínháznak az a kiváló művésze sem produkált, aki ezt e szerepet Budapesten kreálta. Füzy nagy és fölötte nehéz szerepében sok qualitást, sok igyekezetét tanusított. Elegáns öltözetei, discrét, olykor talán túlságosan discrét játéka, természetes s mégis kifejező beszéde, helyes pointirozása feltétlenül dicséretet érdemelnek. Némely jelenetében különösen a második felvonásban, határozottan kiváló alakítást nyújtott. És mégis! Az egészből hiányzott valami. Talán a kedélyességnek, a bonviván jókedvének az a foka, melyet ez a szerep állandóan megkövetel. Amikor ő Josettal vagy miatta borzankodik, akkor az nem komoly, hanem inkább kissé komikus izü s önmagán mulató zsörtölődés csupán, kivált az első s harmadik felvonásban. Annál feltűnőbbé lesz második felvonásbeli igazi neheztelése. Füzy pedig sokszor volt komoly s ez gátolta abban, hogy teljes sikert érjen el. Maszkját is egy kevéssel fiatalabbra s kevésbé sötétre kellene átalakítania s több jókedvet, csélcsap léháskodást és könyedséget kellene e szép szerepbe öntenie, hogy alakítása tökéletesüljön. Így is nagyon jó színészt láttunk benne, kit magasabb mértékkel kell mérnünk, s ezért intézzük hozzá ezt a jóakaratú figyelmeztetést. A többi szereplő közül meg kell emlékeznünk a kisebb szerepében is sikeresen debütáló Radó Rózsit, valamint a többieket. Nagy örömmel láttuk színpadunkon a csinos új bútordarabokat, melyekkel már be lehet rendezni a színpadot szépen, ízlésesen. A közönség e napon is két telt háznak jelentékeny örömét szerezte meg Szabadosnak és a társulatnak. Az első héten csaknem minden alkalommal teljesen megtelt a szinház. Erre még alig volt eset Mégis csak valónak bizonyul hát az a feltevés, hogy a szepesi városok közül Iglón van a legnagyobb közönség, ha kedve támad ellárogatni a szinházba. Kritikus úr N °- 1. és N °- 2. Kettőről van szó. Az első az a bizonyos lőcsei, akinek tapintatlan bírálatával egy hozzánk érkezett levél kapcsán már foglalkoztunk és akinek kirohanását kellő értékére szállítják le a felelős szerkesztőnkhöz irt alábbi sorok is: Kedves Barátom ! Nagyon sajnálom, hogy előre nem kérhettelek meg: ne méltóztassék közölnöd a becses lapod ez évi 2. számában megjelent »A kritika elfajulása« című cikket Véleményem szerint azt bizony megírni is szükségtelen volt, mert: 1. mikor a közönség elé adni merészkedtem két megcibált színdarabkámat, kötelességszerűen el voltam készülve a különféle véleményeknek némán eltűrésére. 2. Goethe Faust-jának a bírálatban kissé félremagyarázott előjátéka során a színigazgató egyebek között azt mondja: »Tudod, honi színpadjainknál mindenki tesz, ahogy tehet« : az egyik tégladarabkákat hord az építéshez, a másik csákánnyal rombolja a lassan és nehezen épülő falakat; 3. az epébe mártott bíráló toll fényesen bebizonyította, hogy két színdarabkám csak műkedvelőknek való; azoknak pedig köztudomás szerint, csak a legjobb való. Tehát én, a legérdekeltebb fél, meg vagyok elégedve mindenféle bírálómmal. Meleg üdvözléssel Lőcsén, 1908 január 4. * tisztelő hived: báró Manemett. A másik itt Iglón mulattat bennünket napnap mellett csodabogaraival. Nem ránt le senkit, — amint azt a lőcsei tette báró Manemettel, hanem csak úgy szórakozik általános hahotázás mellett a Hillel türelmü papiroson, a jobb sorsra érdemes ólomkatonákkal, melyek tehetetlenül sorakoznak egymás mellé, hogy kiizzadják gazdájuknak a dupla potyajegyet. Miért akar valaki arabusul beszélni, ha nem tud arabusul ? Miért akar valaki kritikus lenni, mikor nem tud kritizálni ? A nevetséges erőlködésre még a vakmerő frivolitás üti bélyegét és a kihívó szerénytelenségnek ritkán tapasztalt aránya miatt sújtó kritikára szolgált rá az iglói kritikus úr, aki hívatlan működésével örökre blamálta magát A hülyeségek egész konglomerátumából elég lesz ez a néhány szemelvény: »Igyekvő, mert igyekezete odairányul, hogy a közönség igényeit kielégítse; áldozatkész, amennyiben a legújabb, legjobb darabokat szerez meg és adat elő.* »S meg vagyunk róla győződve, hogy ez nem is fog elmaradni az iglói közönségtől, azon szinpártoló város lakosságától, ki kulturális missziók pártolásából meg soha ki nem vonta magát és igyekezett mindig az elsők közt lenni s remélhetőleg a jövőben is az maradand.* »Titeket pedig direktor és művészgárda ezúton TTT T71 *7 A gözkemefestő- és vegyi ruhatisztító intézete ^ vJTlOv^ilX VJ EJ&J A Iglón. Kossuth Lajos-sor 15. szám alatt. Alapítási éV 1869. Minden hétfőn ruhafestés. (Elkészül 8—12 nap alatt.) — Minden csütörtökön vegyi ruhatisztítás- Alapítási év 1869 ---- (Elkészül 3—6 nap alatt) — Vidéki megbízások pontosan eszközöltetnek. — Üzem télen, nyáron egyaránt. — ■ ■ [UNK] ■