Szepesi Lapok, 1908 (24. évfolyam, 4-148. szám)

1908-01-08 / 4. szám

2 SZEPESI LAPOK munkálatát, mert hogy talán pontosabb véleményt adhatott volna. Valóban sajnálhatja is Straznicky, mert minden bizonnyal nem tákolt volna össze olyan felfújt, üres munkát. A második cikk 16-ik bekezdésében elpanaszolja Straznicky, hogy a rendelkezésére álló időhöz képest a legjobb tudását és akaratát megfeszítve érvényesí­tette becslési munkálatában. No, már ez egyszerűen nevetséges dolog, mert a tisztelt Collega úr a kluknói erdő becsléséhez csu­pán két ízben is 1 napot szentelt és aszerint állí­totta össze egész becslését és 40 évre szóló ütem­tervét, holott a kluknói erdőnek az egyik kisebb ré­szét — a Hernád balpartján fekvő részt — a­mint maga is beismeri, nem is látta. Már­pedig teljes há­rom heti munkaidő állott rendelkezésére, mert a Goldner nagyfakereskedő október hó n-től október hó 31-ig maradt a várossal szemben obligóban. — Straznicky tehát 20-szor, mind húszszor szállhatott volna ki a helyszínére. Huszszori kiszállásnál pedig valószínű, hogy tartalmasabb, pontosabb munkát végzett volna és nem keletkezett volna az ő és a Gründl becslése kö­zött oly nagy differentia. Hogy a differentia a Straznicky és a Gründl­­féle becslés között olyan nagy, a következőkből tű­nik ki: Az állófa készlet 30.000 tömör köbméterrel és az évi fahozam 3000 köbméterrel és az erdő valódi értéke 217.000 koronával van túlbecsülve Straz­­nickynál. Végre — miután Straznicky beismeri, hogy pontosabb véleményt nem adhatott — igen csodál­kozom, hogy ennek dacára a felajánlott 500.000 ko­rona vételárat mégis 107.000 koronával magasabbra emelte. Miért nem szállította azt a felajánlott ár alá? Ki számára becsült Straznicky? Nem a keny­éradója számára-e ? Mai napság — de régen is úgy volt — az egész kereskedői világban alku útján történik a vá­sár. A jelen esetben valószínűleg létrejött volna az, ha­ a becslés nem a felajánlott ár felett, hanem alatt maradt volna. Szerény véleményem szerint ez egy, helyre nem pótolható hiba, mely Straznicky felsülésével s talán Igló városának kárával járt. Kiváló tisztelettel: Retter Frigyes városi erdész. Iglói színház. Rozsda nem fogja az aranyat. A régi jó dara­bokon nem fog az idő. A »Boccaccio« szombati előadására zsúfolásig telt meg a színház. Megtelik bizonyára a darab legközelebbi hire mehetett azóta az előadás előadásán is, mert kitűnő voltának. Nem akarunk a superlativusokkal dobálózni. Elég, ha azt mondjuk, hogy e rendkívül nehéz operette előadása ellen egyetlen kifogás sem hangzott fel a közönség körében. A címszerepet Vida Ilonka adta. Sohasem láttunk még primadonnát, aki új, ismeret­len közönségnek bemutatkozva, olyan igénytelenül, szerényen, fesztelen és nemes egyszerűséggel lépett volna a színpadra, mint ahogy Vida tette. Ugyanúgy fogott hozzá énekszámainak előadásához is. Minden póz nélkül. Mintha csak beszélni akarna. A csaknem megszokott primadonna allűröket teljesen és nagyon szívesen nélkülöztük. Vida Ilonkában sok a termé­szetes kellem. Temperamentuma élénk. Énekhangja nagyon kellemes, behízelgő. Játéka kitűnő. Az első felvonásban a hagyományos fekete Boccaccio-ruha kissé túl komorrá tette megjelenését, ellenben a har­madik felvonásban pompásan festett a gyönyörű, színes kosztümben. — Szabadosné Végh Gizella végtelenül bájos Fianetta. Hangja megerősödött, csengőbb és üdébb, mint valaha. Az egyéniségéből kiáradó hamisítatlan naivitás nagy előnye, mely sohasem marad hatás nélkül. Thurzó Margit a Vida által követett irán­nyal ellentétesen, egyéniségének előtérbe helyezésére törekszik. De nem neheztelünk ezért egy cseppet sem. Olyan bájos, szép, sőt lebi­lincselő színpadi alak, mint amilyen az övé, külön­ben is az előtérbe lép önkénytelenül. Sarkadi Rózsi nagyon szépen énekel, s a legmeredekebb lépcsőin a hanglétrának is biztosan áthalad. Játéka, mozgása is nagyon kedves, megnyerő. Bizony büszkék lehe­tünk arra a társulatra, amely egy operetteben négy ilyen énekesnőt állít ki a színre, hogy nemes ver­senyre keljenek egymással. Meg is állotta helyét mind a négy. S a közönség kedvét lelte mindegyi­­kükben. Arnold Antal hatalmas orgánumával keltett nagy hatást. Játéka is fölötte áll az énekes színé­szeknél megszokott niveaunak. Agotay, Herczeg és Füzy pompás humorral emelték az előadás sikerét. Kitűnő volt Szelényi Emilia, Heltai Aladár is dicsé­retet érdemel, nemkülönben elismeréssel adózunk Palotay karmesternek is, mert a karok szabatosak és erőteljesek, különösen a férfikar. Vasárnap kétszer is megtelt a ház. Délután a »Mádi zsidó« előadására, a­melynek keretéből külö­nösen Thurzó gyönyörű táncát emeljük ki — este pedig a »Helyre asszony« bemutatójára, a­mely Vida Ilonkát juttatta igen nagy sikerhez. A darab tele van régi, ismert és ismeretlen kuruc dalokkal. Szebb­­nél-szebbek, Köztük a híres »Jó Bercsényi Miklós« kezdetű, s az, a­mel­lyel Rákóczi búcsúzott a ma­gyar földtől: »Zöld erdő árnyékát, piros csizmám nyomát hóval lepi be a tél«. A sas-nóta is remek, s Arnold Antal igaz bensőséggel, mély érzéssel adta elő. Vida Ilonka a címszerepben csillogtatta ragyogó temperamentumát, kedves pajkosságát, s kivált a harmadik felvonásban volt elemében. El volt ragad­tatva tőle a közönség. És méltán! Egyetlenegy kifogásunk volt, s ez az, hogy beszélőhangja kissé élesen hangzott, a­mi elég feltűnő az ő kellemes, behízelgő, lágy énekhangja mellett. Ágotay remek udvarbíró volt. Kívánni sem lehetne különbet. Fel­tűnően csinos és kedves volt Sarkady Rózsika. Kertész Lajos a lótózsér szerepében vonta magára a figyelmet jóizlésű maszkjával és alakításával. De jó volt a szereplők mindegyike s a zsúfolt ház közön­sége ismét egy kellemesen eltöltött est emlékével hagyta el a színházat. Hétfőn is két előadást láttunk. Délután a »Papa lánya« ment másodszor, este pedig ismét egy kitűnő újdonság kitűnő előadását élveztük. »Josette kisasszony a feleségem« francia vígjáték. A buda­pesti vígszínház vette fel műsorába. Hanem azért a szolidabb francia termékek sorából való. Jól adni nagyon nehéz. Szerepei hálásak, de nem könnyük. A címszerepet Szabadosné Végh Gizella adta azzal a természetes bájjal, a­mely az ő sajátja. Az első felvonásban kissé elfogultnak látszott. Ritka dolog ez nála. Talán őt is a későn érkezők által okozott zaj zavarta meg, mint az egész első felvonás előadá­sát, mely bizony-bizony vontatott volt s nem keltett hatást. A második felvonástól kezdve kibontotta Szabadosné tehetsége szárnyait. Egyéni kedvessége, művészi érzéke, természetessége, fesztelen pajkossága, hamisítatlan naivitása meghozták számára a mélyre­ható, teljes sikert. Herczeg Vilmost végre neki való hálás szerep­ben láttuk. Az eredmény ennek megfelelő volt Egyetlen szót sem ejtett el. Zugó tapsvihar gátolta néha a beszélgetés folytatásában. Olyan jóízű, mes­terkéletlen, teli tüdőből fakadó kacajoktól zengett a ház, a­milyet csak a túlzástól ment igazi humor képes előidézni. Ezt pedig garmadával árasztotta Herceg a közönségre. Maszkja, játéka, közvetlensége, és csak nőknél található »bájossága« ellenállhatlanul magával ragadott mindenkit. Alakításánál különbet a vígszínháznak az a kiváló művésze sem produkált, a­ki ezt e szerepet Budapesten kreálta. Füzy nagy és fölötte nehéz szerepében sok qualitást, sok igye­kezetét tanusított. Elegáns öltözetei, discrét, olykor talán túlságosan discrét játéka, természetes s mégis kifejező beszéde, helyes pointirozása feltétlenül dicsé­retet érdemelnek. Némely jelenetében különösen a második felvonásban, határozottan kiváló alakítást nyújtott. És mégis! Az egészből hiányzott valami. Talán a kedélyességnek, a bonviván jókedvének az a foka, melyet ez a szerep állandóan megkövetel. A­mikor ő Josettal vagy miatta borzankodik, akkor az nem komoly, hanem inkább kissé komikus izü s önmagán mulató zsörtölődés csupán, kivált az első s harmadik felvonásban. Annál feltűnőbbé lesz má­sodik felvonásbeli igazi neheztelése. Füzy pedig sokszor volt komoly s ez gátolta abban, hogy teljes sikert érjen el. Maszkját is egy kevéssel fiatalabbra s kevésbé sötétre kellene átalakítania s több jóked­vet, csélcsap léháskodást és könyedséget kellene e szép szerepbe öntenie, hogy alakítása tökéletesül­jön. Így is nagyon jó színészt láttunk benne, kit magasabb mértékkel kell mérnünk, s ezért intézzük hozzá ezt a jóakaratú figyelmeztetést. A többi szereplő közül meg kell emlékeznünk a kisebb szerepében is sikeresen debütáló Radó Rózsit, valamint a többieket. Nagy örömmel láttuk színpadunkon a csinos új bútordarabokat, melyekkel már be lehet rendezni a színpadot szépen, ízlésesen. A közönség e napon is két telt háznak jelen­tékeny örömét szerezte meg Szabadosnak és a tár­sulatnak. Az első héten csaknem minden alkalom­mal teljesen megtelt a szinház. Erre még alig volt eset Mégis csak valónak bizonyul hát az a feltevés, hogy a szepesi városok közül Iglón van a legna­gyobb közönség, ha kedve támad ellárogatni a szinházba. Kritikus úr N °- 1. és N °- 2. Kettőről van szó. Az első az a bizonyos lőcsei, akinek tapintatlan bírálatával egy hozzánk érkezett levél kapcsán már foglalkoztunk és aki­nek kirohanását kellő értékére szállítják le a fe­lelős szerkesztőnkhöz irt alábbi sorok is: Kedves Barátom ! Nagyon sajnálom, hogy előre nem kér­hettelek meg: ne méltóztassék közölnöd a becses lapod ez évi 2. számában megjelent »A kritika elfajulása« című cikket Véleményem szerint azt bizony megírni is szükségtelen volt, mert: 1. mikor a közönség elé adni merészked­tem két megcibált színdarabkámat, kötelesség­­szerűen el voltam készülve a különféle véle­ményeknek némán eltűrésére. 2. Goethe Faust-jának a bírálatban kissé félremagyarázott előjátéka során a színigazgató egyebek között azt mondja: »Tudod, honi színpadjainknál mindenki tesz, ahogy tehet« : az egyik tégladarabkákat hord az építéshez, a másik csákán­nyal rombolja a lassan és ne­hezen épülő falakat; 3. az epébe mártott bíráló toll fényesen bebizonyította, hogy két színdarabkám csak műkedvelőknek való; azoknak pedig köztudo­más szerint, csak a legjobb való. Tehát én, a legérdekeltebb fél, meg vagyok elégedve mindenféle bírálómmal. Meleg üdvözléssel Lőcsén, 1908 január 4. * tisztelő hived: báró Manemett. A­ másik itt Iglón mulattat bennünket nap­nap mellett csodabogaraival. Nem ránt le senkit, — amint azt a lőcsei tette báró Manemettel,­­ hanem csak úgy szórakozik általános hahotázás mellett a Hillel türelmü papiroson, a jobb sorsra érdemes ólomkatonákkal, melyek tehetetlenül so­rakoznak egymás mellé, hogy kiizzadják gazdá­juknak a dupla potyajegyet. Miért akar valaki arabusul beszélni, ha nem tud arabusul ? Miért akar valaki kritikus lenni, mikor nem tud kritizálni ? A nevetséges erőlködésre még a vakmerő frivolitás üti bélyegét és a kihívó szerénytelen­ségnek ritkán tapasztalt aránya miatt sújtó kriti­kára szolgált rá az iglói kritikus úr, aki hívatlan működésével örökre blamálta magát A hülyeségek egész konglomerátumából elég lesz ez a néhány szemelvény: »Igyekvő, mert igyekezete odairányul, hogy a közönség igényeit kielégítse; áldozatkész, amen­­­nyiben a legújabb, legjobb darabokat szerez meg és adat elő.* »S meg vagyunk róla győződve, hogy ez nem is fog elmaradni az iglói közönségtől, azon szinpár­­toló város lakosságától, ki kulturális missziók párto­lásából meg soha ki nem vonta magát és igyekezett mindig az elsők közt lenni s remélhetőleg a jövőben is az maradand.* »Titeket pedig direktor és művészgárda ezúton T­TT T71 *7 A gözkemefestő- és vegyi ruhatisztító intézete ^ vJTlOv^ilX VJ EJ&J A Iglón. Kossuth Lajos-sor 15. szám alatt. Alapítási éV 1869. Minden hétfőn ruhafestés. (Elkészül 8—12 nap alatt.) — Minden csütörtökön vegyi ruhatisztí­tás- Alapítási év 1869 ---- (Elkészül 3—6 nap alatt) — Vidéki megbízások pontosan eszközöltetnek. — Üzem télen, nyáron egyaránt. — ■ ■ [UNK] ■

Next