Széphalom 20. (2010)
HISTÓRIA ÉS HAGYOMÁNY - Csorba Csaba: Sátoraljaújhely arculata a múltban, a jelenben (és lehetséges arca a jövőben)
SZÉPHALOM 20. • A Kazinczy Ferenc Társuság évkönyve 2010. 409 az ókori görögök, mindenféle törvény nélkül (ők még tudtak tájba építkezni, és tekintettel voltak az egyes épületek egymáshoz viszonyított szép arányaira is). Elődeink jobban ügyeltek erre 1944-ig, mint a következő évtizedek vezetése (beleértve sajnos az 1990 utáni időszak jelentős részét is). Sátoraljaújhely Zemplén fővárosa, idestova 250 esztendeje. Akkor is az, ha Zemplén nagyobb része Szlovákiához tartozik, és akkor is, ha a szlovákiai részen ma már léteznek nála jóval népesebb települések is (Nagymihály, Tőketerebes, Homonna). Egyben Tokaj- Hegyalja világhírű bortermelésének egyik emblematikus központja is. Ezek a tények köztudottak, hangoztatják, le is írják, rendezvényekre is sor kerül ezek ürügyén. Ha azonban a szlogenek és tetszetős reklámok mögé nézünk, akkor bizony meg kell látnunk a mindennapi valóság kissé elszomorító szürkeségét is. Az állomásnál a „bortemplomot” a hegyaljai bortermelés múltját bemutató, nemzetközi szinten is különlegesen látványos központi múzeummá kellene alakítani, pincéit pedig bortárolásra, illetve a reprezentatív vendéglátásra kellene használni. Manapság nincs a város központjában egyetlen tisztességes hegyaljai borkóstoló sem. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mindez nem lehet csak Sátoraljaújhely város, csak Zemplén ügye, ez országos jelentőségű kérdés. A jelen helyzet az ország szégyene, s arra kellene törekednünk, hogy mielőbb az ország büszkesége lehessen! A Kazinczy Ferenc Múzeum (egy új szárnnyal bővítve, személyi állományát megerősítve) a város és Zemplén központi múzeuma lehetne. Mert ilyen múzeum jelenleg nincs! Nevében ugyan Szerencs múzeuma viseli a Zempléni Múzeum nevet, de ennek a feladatnak semmilyen formájában sem volt képes eddig megfelelni. A levéltár (bővítve mind a területét, mind személyi állományát) kutatóközpont lehetne. Ez is egyértelműen országos érdek. Óriási értékek szunnyadnak századok óta benne. Ezt már Kazinczy Ferenc is fölismerte, idestova csaknem két évszázada. S mit érnek a látványos ünnepek, a hódolat, ha éppen egyik fontos felismerésére ügyet sem vetünk! Ne csak szobrot állítsunk neki ott, ahol évekig keményen dolgozott, hanem becsüljük is meg azt, amiért ő erejét, egészségét nem kímélve, tevékenykedett! A városrendezés új rendszerében az utcaképek értékeit meg kell védeni, a városba nem illő épületeket le kell bontani (beleértve a magasépületeket is!). A meglévő kúriák, villaszerű épületek különleges védelmet igényelnek. A város erkölcsi kötelessége lenne a Dókus-kastély újraépítése, és kertjének rekonstrukciója is. Különös fontosságú lehet a pinceprogram. A Zsólyomkán már elkezdődött valami, ezt kellene folytatni. A Magyar Kálvária helyreállítása önmagában nem elég, ha az oda vezető út botrányos állapotban maradt. Természetesen mindez több évtizedes program lehet. De mielőbb el kellene kezdeni! Ha megvalósul, akkor a város országos mintája lehet annak, hogyan kell a tájat és a hagyományokat megőrizni. Ha már nagy munkával és nem kevés költséggel sikerült összegyűjteni és megjelentetni a város helyneveinek adattárát, akkor azt is végig kellene gondolni, melyek azok az utca- és intézménynevek, amelyek még mindig változtatásra szorulnak. A házakon pedig illő táblákkal kellene megjelölni, hogy kik, mely nevezetes családok voltak valaha a lakóik. Az utóbbi évtizedekben dicséretesen megszaporodtak ugyan az emléktáblák, de jócskán maradt még adósságunk. A múlt feltárásának és leírásának az ad értelmet, ha önvizsgálatra és további tettekre serkent.