Szikra, 1949 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1949-01-07 / 1. szám
Pintér Gyuszi nevelőtiszt lesz Pintér Gyula, a MAVAG mozdony szerelme fiatal segédmunkása október 16-án lépte át a Honvéd Petőfi Akadémia kapuját Reggel még a műhelybe ment elbúcsúzni társaitól, aztán betért a gyár ifjúsági irodájába, ahol mint a SzIT propagandistája működött, s átadta utódjának a teendőket. — Igyekezzél, Gyuszikám, hogy jó katona legyen belőled — búcsúztak tőle szeretettel a fiúk és Pintér Gyula elindult... 36 barátok között Az Akadémián már első nap öszszebarátkozott bajtársaival. Nem volt nehéz, hiszen csaknem valamennyi munkás-vagy parasztszármazású fiatalok voltak, úgy mint ő. De találkozott ismerősökkel is, Pauker Gyurival, az Egyesült Izzó egykori tanoncával és Szojka Jancsival, a volt békési UFOSz titkárral, akivel gyakran együtt volt falulátogatásokon. Mikor megkezdődött a tanulás, az elméleti oktatás, Pintér Gyuszit a Varga tanulóbrigádba osztották be. A bajtársak határtalan lelkesedéssel fogtak hozzá a katonai, politikai és társadalmi ismeretek elsajátításához. Azért alakították a brigádokat is, hogy könnyebben, jobban tanuljanak, jó eredményeket érjenek el a szakaszok közötti és a Kossuth Akadémiával folyó versenyben. — Én a gyárban is versenyeztem — mondogatta a fiúknak — és úgy érzem, hogy itt, a tanulmányi, fegyelmi versennyel is építem az országot. Minél képzettebb politikai tiszt leszek, annál jobban tudom majd az alakulatnál betölteni hivatásomat. Győztes harcászati elvak Az elméleti oktatással — amelynek során az akadémikusok megismerkednek a politikai és társadalmi tanokkal — párhuzamosan Pintér Gyuszi és bajtársai a korszerű katonai kiképzést is nagy érdeklődéssel tanulják. A Szovjet Hadsereg győztes sztálini harcászati elveket elsajátítani — öröm minden akadémikus számára. Az elöljárók, oktatók szakszerű magyarázata mellett Pintér Gyuszi csakhamar egészen „otthonosan“ mozgott a gyakorlatokon, de elsajátította a bánásmódot az új fegyverekkel is. — Nem volt nehéz — mondta —, hiszen ezek a fegyverek nem olyan bonyolultak, elavultak, mint amilyeneket a múltban használtak, hanem egyszerűek és könnyen kezelhetők. De Gyuszi ezt nemcsak mondta, hanem be is bizonyította; a lőgyakorlaton kitűnő eredményt ért el. 47 «Í1 könyv! — Bajtársak, én néha úgy érzem magam, mintha valami kulturális központban lennék — mondta Pintér Gyuszi egyik este szabad foglalkozás alatt a könyvtárteremben. — Vagy 47.000 könyv közül válogathatunk, társasjátékok vannak, sakk, mozielőadások, kultúrestek, zenekarok, tánc, énekegyüttes. Hát nem olyan ez, mint a kultúrházakban? Valóban, a Petőfi Akadémia hallgatói a kultúra minden ágával foglalkozhatnak. Az Ének- és Táncegyüttes már számtalan sikert ért el és ma is versenyben van a többi katonai alakulatokkal. De a sportolásra is ezernyi lehetőség nyílik az akadémikusok előtt. Az akadémia Budapest egyik legkitűnőbb sportpályájával rendelkezik és külön uszodája is van. Jelenleg télen teremsportokat űznek a bajtársak. Különösen a vívást kedvelik. „Őrködünk munkátok fölött" Pintér Gyuszi az elmúlt héten ismét ellátogatott a MÁVAG ifiirodájába, hogy elbeszélgessen régi munkatársaival. Most már tapasztalt, „régi“ akadémikus, sokat tud mesélni az ottani életről. Társai örömmel és érdeklődéssel hallgatták, amint beszélt. — Mi nemcsak új típusú katonákká nevelődünk az Akadémián — mondta —, hanem új emberekké is, a szocialista ember típusává. De szobatudósok sem vagyunk, hanem kemény, harcos szellemű katonák, akikre az a felelősségteljes és megtisztelő feladat hárul, hogy a katonai alakulatok politikai nevelői legyünk. Kialakítsuk az öntudatos, bajtársi szellemet, hogy a néphadsereg katonái szembe tudjanak szállni minden imperialista mesterkedéssel. — Nézd — mondta búcsúzóul Szabó Gyulának, a MÁVAG SzIT szervezőjének. — ti termeltek, építitek az országot, én és a többi akadémikus bajtársam pedig egyévi tanulmány után kikerülünk a néphadseregünk csapattestihez, mint politikai tisztek, hogy erősítsük a hadsereget, amely a Szovjetúnió hadseregével karöltve biztos őrként áll békés munkálatok és eddigi sikereitek felett. Kapitalista maradványok — — Jó reggelt. Dani báj. — Jó reggelt, ifjú szaktársak. Alaposan kitakarítottátok az üzemet? — De alaposan ám. Még a pókhálót is leszedtem a plafonról. — henceg Jóska. — És a kapitalista maradványokat? Hm? — Azt nem láttam, — mondja Jóska és csodálkozva húzza fel a vállát. — Egy rossz zsák volt a fűrészek alatt és az egyik sarokban megtaláltam az enyvesfazekat, amit négy hete keresünk, — de kapitalista maradványok ... — A, megint csak ugrat minket a Dani bá', — mondja Sanyi, aki már másodéves tanonc. — Mondja meg nekünk, hol vannak azok a maradványok? — Hát bennetek, — mondja komolyan a művezető szaktárs. — V ugy, — nyúlik meg a képük. Most már értjük. Dehát mi? — Példának okáért a felelősség nem vállalása. — Ugyebár a múlt héten betört egy ablak. Én megkérdeztem, ki törte el. Mindenki hallgatott, mint csuka a szatyorban. Pedig az üveg nyilván nem öngyilkossági szándékból ugrott ki a keretéből. Hát ilyesmire gondolok. Meg az össze-vissza hazudozásra. „Köd volt‘. „Nem jött villamos“. „Rossz a vekkerünk“ — dadogja a későn jövő, ahelyett, hogy odaállna: „Hanyag voltam, elaludtam, többé nem fog előfordulni“. Meg aztán: „Nálam nem volt a fűrész. Nem is láttam“. „Nem nekem tetszett a munkát elmagyarázni“. „Dehogyis cigarettáztam én, tudom jól, hogy a műhelyben lángra kaphat a forgács, valahonnan kintről jön a füstszag“. És várjon nem , szoktatok néha egy kicsikét felvágni. —Hányszor hallom, amint egymásnak mesélitek: „Hát idefigyelj, öregem, én kétszer akkorát ugrottam, mint az olimpiai bajnok“. „Komám, van énnekem egy kerékpárom, de olyan, hogy hét nyelven beszél". „Fiam, én azt a nőt csókolom meg, amelyiket akarom". Szemtelenkedtek a lányokkal, tiszteletlenek vagytok az idősebbel. Villamoson, autóbuszon tülekedtek, könyököltök, a helyeteket semmi kincsért át nem adnátok. „Divatos“ szavakat használtok, idegen szavakat használtok és a nagyobb részét rosszul... Folytassam? — Elég volt Dani bá’. Elég volt. Belátjuk, hogy igaza van! — zúgott fel a műhely ifjúsága. — Belátjátok, hogy igazam van? Hogy nem elég a munkában élen járni? A szocialista társadalomnak magasabb erkölcsi mértéke van. A szemetet nemcsak a padlóról kell kisöpörni, hanem a szavaitokból, viselkedésiekből is! Válkott A MAGYAR IFJÚSÁG NÉPI SZÖVETSÉGE SZAKSZERVEZETI IFJÚMUNKÁS- ÉS TANONCMOZGALOM HETILAPJA Szerkesztőség: Budapest, VI., Benczur utca 25. Telefon: 228—081, 428—101. Felelős szerkesztő: KATONA ÉVA. Felelős kiadó: BÖDÖR LÁSZLÓ Előfizetési év: 1 hóra 2.40 Ft, 3 hóra 7.— Ft. Félévre 14— Ft, 1 évre 28— Ft. Hirdetési dij mmként 4— Ft. * Nyomatott: Légrády-nyomda mélynyomó üzemében. Igazgató: AGÁRDY KÁROLY. Címváltozás és reklamációk esetén kérjük a kiadóhivatal sürgős értesítését: Budapest, VIII., Múzeum Utca 11. Telefon: 184—900 ,és 139—175 Csekkszámlaszám: 47.993 Az (x) fizetett hirdetést jelent. Gaznak, dudvának nincs helye a termőföldben Két hete mindössze, hogy népi demokráciánk megelégelve Vígh Ivániel és Remeznicsek Ferenc, két pécsi kismester embertelen bánásmódját tanoncaival szemben, megfosztotta mindkettőjüket tanonctartási joguktól és eljárást indított ellenük. Kormányunknak ez az erélyes lépése megmutatta, hogy a magyar dolgozók megelégelték a reakciós, népellenes kismesterek kizsákmányolását és vége a türelmi politikának. Intő jel volt ez valamennyi szabálytalanul dolgoztató kisiparos felé, figyelmeztetés arra, hogy népi demokráciánk éberen és mind éberebben kíséri figyelemmel a tanoncfiatalság szakmai képzését és nevelését a kisipar műhelyein belül. Mégis azt kell látnunk, ez az eset még mindig nem szolgál elég tanulságul egyes kismestereknek. Nem okult belőle Bodzák Ferenc budapesti szabómester, aki tanoncát, Antal Zoltánt brutális fülrángatással és pofozással „neveli“. Aki felháborító vakmerőségével és cinizmusával odáig ment, hogy munkaidő után ifinapra elkéredzkedő tanoncának ezeket mondta fenyegető hangon: „Ha pártnapra, vagy SzIT-be próbálsz járni, akár ne is gyere be dolgozni többé“. Bodzák Ferenc kismester szoros összeköttetésben állt a gyújtogató, imperialista ügynököket bújtató jobboldali szociáldemokratákkal. Természetes az, hogy az amerikai zsoldban álló kém és hazaáruló Mindszenty letartóztatásakor útonútfélen gyáván suttogva azt terjesztette, hogy mindez csak ráfogás és csupán ürügy Mindszenty kivégzésére. Ezzel Bodzák „úr“ önmagáról is lerántotta a leplet és egyben azt is elárulta, milyen beteges gyűlölettel szemléli a szocializmus felé haladó magyar nép nap mint nap a reakció felett aratott győzelmeit. A gaznak, dudvának nincs helye a termőföldben. A szocializmus alapjait építő Magyarországon nincs helyük a Bodzák Ferenceknek, azoknak a reakciós kismestereknek, akik a tanoncok rosszemlékű rabszolgarendszerét szeretnék visszaállítani. A gyomot kitépjük gyökerestől, a Bodzák Ferencek ellen pedig eljárást, szigorú megtorló intézkedéseket követelünk-Türelmi politikánk nemcsak a klerikális reakció, de a tanoncnyúzó, demokrácia-ellenes kismesterekkel szemben is végetért! Sorainkra felhívjuk Kossa elvtárs figyelmét! A SZIKRA IRODALMI ÉS LAPKIADÓ, NYOMDA RT- ból megnövekedé feladatköre fátylán az alábbi három önálló vállalat alakult meg : Szabadság Szabadság LAPKIADÓVÁLLALAT Budapest, Vili, József körút 5 SZIKRA KÖNYVKIADÓ Budapest, V. Vörösmarty tér 4 SZIKRA NYOMDAÜZEMEK Budapest, V. Honvéd utca 10 Az új önálló SZABADSÁG LAPKIADÓ a következő lapokat adja ki: SZABAD NÉP PAJTÁS SZABAD FÖLD TARTÓS BÉKÉÉRT — VILÁGOSSÁG NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT LUDAS MATYI ÚJ VILÁG Bármilyen, a fenti lapokra vonatkozó ügyben tehát ezentúl SZIKRA helyett a LAPKIADÓHOZ Budapest, Vili, József körút ) kell fordulni „Most már megérdemeljük“ Csepeli ifjúmunkások a jobb normákért Bőségben, mindjobban emelkedő életszínvonal közepette érkeztek a magyar dolgozók a hároméves terv utolsó szakaszához. Ragyogó példák, eredmények születnek nap mint nap a gyárakban, kohókban és bányák mélyén. S ezek az eredmények a szocializmus felkelő napjának első sugarait jelentik. Vessünk egy pillantást a reggeli ködöt áttörő csepeli W. M. hatalmas gyárkéményeire, húzódjunk be a munka ütemétől hangos műhelyekbe. Vörös Csepel fiai ismét felhívták magukra az ország figyelmét. A könnyű- és nehézfénöntődében vagyunk. Sistergő, vakító lángú olajkompresszorok, ezüstként csillogó alumíniumtéglák, ütemesen dübörgő présöntőgépek, kormos, izzadó, kemény munkásarcok. — Két hónappal ezelőtt történt — állítja le a szépet Tuza Antal ifjúmunkás. — Néhány nappal a Szakszervezeti Kongresszus előtt vették észre a présöntőik, hogy könnyen, minden megerőltetés nélkül alaposan túlteljesítik a normát. Új gépeket nem kaptunk, az anyag is régi volt, mégis bérfizetéskor dupláját adták a nekünk járó öszszegnek. Mi tagadás, jól jött a magasabb kereset, de bántott az a tudat, hogy nem érdemeltük meg. Ekkor határoztuk el, hogy ebédidő alatt összeülünk és megtárgyaljuk észrevételeinket, így is lett. Nem sokan jöttünk össze, mert néhányan csak örültek annak, hogy kevesebb munkával magasabb, meg nem érdemelt keresetet tehetnek zsebre. És nem jutott eszükbe, hogy ezzel tulajdonképpen önmagukat csalják meg. Mire a gyárkürt lefújta az ebédszünetet, már készen is voltunk határozatunkkal: kérni fogjuk a meglazult normák megszigorítását! — Kis szünet, elneveti magát. — Lett is felzúdulás, néhány öntudatlanabb munkás egyenesen ránk támadt: „Mit akartok?“ Talán túl sok a fizetésetek, hogy keményebb normát kértek? Hiszen így többet kerestek és kevesebbet dolgoztok!“ Egyenként felvilágosítottuk őket, mennyire helytelenül gondolkodnak. „Figyeljetek rám“ — mondtam — „az eddigi normákkal meg voltatok elégedve, nem hajszolt benneteket senki. Lassan ennek már egy éve. Azóta se szeri, se száma azoknak az újításoknak, amelyek gyorsabbá, könnyebbé tették a termelést. Látjátok, elvtársak, ezért teljesítitek könnyebben és jóval túl a normákat. Vagyis ugyanannyi munkáért, mint azelőtt, kétszer annyi bért kaptok. Igazságos lenne, ha ez így maradna? Ugye nem, mert mi mást jelent ez, mint az árak lemorzsolódásának és az önköltség csökkentésének akadályozását? Mi a véleményetek? 1000 forintot keressünk havonta és vásároljunk 700 Ft értékű árut ezért az összegért, vagy 700 forint legyen a kereset és 1000 forintot kapjunk vissza áruban? Elvtársak, ha így folytatnánk ez a pénz elértéktelenedéséhez vezetne, ezért kell tehát szigorítanunk a normákat.“ Rövid megbeszélés következett, majd mindnyájan beleegyeztek. Csak akkor hangzott el itt-ott egy-két baljóslatú jósolgatás, mikor az üzemvezetőség elé vittük a kérésünket. De egy hét múlva jött csak igazából a meglepetés: ezt a szigorított normát is túlteljesítettük! Most már nyugodtan csöröghetett zsebünkben a magasabb fizetés, megérdemeltük jó munkánkkal. Nevetve áll ismét gépe elé. Figyelem amint dolgozik: nem siet, nem kapkod, nyugodt mozdulatokkal önti be a forró alumíniumot. Láng csap fel, sistereg a kenőzsír és kiesik a ki tudja hányadik lendkerékmágnes állórész a gép előtti kosárba. Vájjon így dolgosak az, akit hajszolnak? öntudatos, nyugodt mozdulatokkal? Nem, itt nyoma sincs a munkások túlhajszolásának. „Igazságos volt a norma megszigorítása“ — mondja Király Gusztáv csoportvezető. „Hiszen mindnyájunk érdeke a termelés emelése“ teszi hozzá a fémmérő kanalat tartó Pattvagner Márton ifjúmunkás. „A normák megszigorítása nem a munkások, hanem a gépek fokozott kihasználását jelenti“ — veti közbe Szolnoki Jenő présöntő. „A gépek és a munkamenet fejlődésével a termelésnek, a normáknak is fejlődniök kell, ez az észszerű. A laza norma visszaesést jelent, a fejlődés meggátlását, nem lennénk jó hazafiak, öntudatos munkások, ha ezt nem ismernénk fel.“ Felzúg a présöntőgép, sistereg az alumínium és a ködfüggönyön áttörő első napsugár játékosan végigsimít a felvilágosult, értelmes arcokon. h Mi is hát a kolhoz? ,,Kedves Pista Barátom! Megkaptam leveledet, amelyben restelkedve vallod be, hogy falujárásod alkalmával „nagyon felsültél“. Egy parasztfiú azt kérdezte tőled, hogy „mi is hát az a kolhoz?“ és te nem tudtál megfelelni. Szívesen sietek segítségedre, hogy a jövőben ne történhessék hasonló kellemetlenséged-Azt jól tudod, hogy a Szovjetunióban kollektív gazdálkodás folyik és a föld az állam tulajdona, tehát az egész nép tulajdona. Adni-venni nem lehet. Az állam minden kollektív gazdaságnak okirattal biztosítja a föld ingyenes és örök használatát. Talán azt is tudod, hogy ilyen okiratok alapján 370 millió hektár földet kaptak a kollektív gazdaságok. A kollektív gazdaságokban azonban nem az egész földterület tűri közös művelés alatt, hanem a kolhozparasztok személyes használatára is ki van hasítva egy-két hektár, ezen aztán azt termel magának a kolhózparaszt, amit jónak lát. De a kolhózparaszt személyes ■tulajdona a lakóház is, a jószágtartáshoz szükséges úl, istálló s egyéb gazdasági épület is, valamint a házkörüli telek megműveléséhez szükséges felszerelés. A kolhozparasztoknak jelentős magántulajdonuk van, ami mennyiségileg változik, aszerint, hogy ,milyen a gazdaság. A földművelő paraszt személyes tulajdonként tarthat két tehenet, két borjút, egy anyakocát szaporulatával, tíz birkát és baromfit. Nagyobb a személyi állattulajdon az állattenyésztő gazdaságban, ahol az állattenyésztés a fő jövedelmi forrás. Az állattenyésztő paraszt tulajdona lehet: egy ló, 4—5 tehén, 2—3 anyakoca szaporulatával, 30—40 birka és baromfi. Vannak a Szovjetúnióban olyan területek is (a Kaukázusban és Középázsiában), ahol kollektív pásztorkodás folyik. Ott a pásztorkodó paraszt személyes állattulajdona így alakul: S—10 tehén, 100—150 kecske, 10 ló, 6—8 teve, stb. A kollektív gazdaságban tehát a közösség érdekei nagyszerűen öszszeegyeztethetők a parasztok egyéni érdekeivel. A paraszti magántulajdon jelentős jövedelmet biztosít tulajdonosának, de természetesen jövedelmének nagyobbik részét a kollektív gazdálkodásban végzett munkájával éri el. Hogy végzi a paraszt a kolhozban a munkát és hogy jut ideje saját földterületének megművelésére? Minden munkaképes személy, aki a kolhozhoz tartozik, köteles a kolhozok munkájában résztvenni és legalább 100 napot dolgozni közös, kollektív munkában. Emellett bőségesen fordíthat időt minden paraszt a saját munkájára is. De hogy ne csak a saját maga egyéni érdekeivel törődjön a kolhozparaszt, azért kell a 100 napi munkát a közös munkában okvetlen elvégeznie. Aki ki akarja magát vonni a közös munka alól, azt kizárják a kolhozból és elveszti minden jogát. Egy-egy munkanapon meghatározott „normát“ kell teljesíteni a kolhozban is így aki jobban dolgozik, nagyobb jövedelmet is kap a közös haszonból. A rosszul dolgozó kolhozparaszt keresetéből pedig 10%-os levonást eszközölnek. Hogy történik az évvégi haszon elosztása? A kolhoz pénzbeli és természetbeni jövedelméből nem osztanak mindent szét. Tartalékolnak bizonyos százalékot a gazdaság továbbfejlesztésére is, ezzel magyarázható, hogy a kolhoz-gazdaságok állandóan fejlődnek, nem topognak egy színvonalon, mint az egyéni gazdaságok. Tartalékolnak továbbá vetőmagot, azután egy részt a rossz termésre és aszályra számolva, azonkívül az elhasznált gépek és szerszámok pótlására. Kifizetik a gépállomások díját, eleget tesznek az állammal fennálló kötelezettségüknek és a fennmaradt részt szétosztják. De ez a szétosztásra kerülő pénz és terménymennyiség is jóval nagyobb, mint amennyit nálunk tud keresni az „egyéni kisgazdaságok“ parasztja. A kolhoz tehát olyan magasabbrendű termelési mód, amit csak a szocialista mezőgazdaság képes kitermelni. Elmondhatod, hogy a kolhoz jólétet, jómódot jelent a parasztság számára. Remélem, hogy segítségedre lehettem feles barátod, Gyurka“ Ha a „védők" elfogadják... 1944 december 26-án bezárult a Budapest köré vont acélgyűrű. A hurok szorult a fasizmus veszett ebének nyaka körül, a lengyel, román, jugoszláv és bolgár nép felszabadítása után a Vörös Hadsereg készen állott, hog’ a legdrágábbat, a szabadságot meghozza a magyar fővárosnak is. Tolbuchin és Malinovszki részletesen kidolgozták Budapest felszabadításának tervét. Egyelőre azonban még hallgattak a Katyusák, hátha felismeri reménytelen helyzetét Budapest „védőserege“. És három nap múlva fehérlobogós gépkocsi tűnt fel a vecsési országúton. A szovjet hadsereg békekövetei: Steinmetz kapitány, Kuznyacov gárdahadnagy és Filomenko őrmester ültek a kocsiban. Ultimátumot hoztak Budapest „védőihez“. Kerüljék el a felesleges vérontást, adják meg magukat. A fasisztáknak azonban nem volt kedves Budapest, sem a nemzetközi jog szabálya. Steinmetz kapitány és Filomenko őrmester holtan zuhantak a hóba, a Vöröt Hadsereg nehéz és hosszú harcok, hatalmas áldozatok árán vívta ki Budapest felszabadítását. Mennyi munkát, verítéket takaríthattunk volna meg, ha a szovjet csapatoknak sikerül Budapestet megmenteni, ha nem válik csatatérré a főváros. A számok beszélnek. Hallgassuk szavukat. Mit mutat a mérleg teheroldala? A fasiszták aljassága következtében a budapesti lakóházakban beállott kár 4 milliárd forint. Budapest gyáripara 680 millió forintnyi kárt szenvedett. A Magyar Rádió pusztulása 53 millió forint. Az elpusztított villamosvasút 28 millió forint. De ki győzné mind felsorolni... Végtelen számok ezek, összegük meghaladja a 9 milliárd forintot. Hogy nagyságát jobban felbecsülhessük, nézzük, mit építhettünk, alkothattunk volna ebből az R**/szögből. Ebből az összegből Budapest minden egyes lakosának jutott volna egy Csepel motorkerékpár és nyolc öltözet férfiruha. 300 darab 34 lakásos modern lakóházat, vagy 10.200 kétszobás, minden kényelemmel felszerelt munkalakást építhettünk volna. Magyarország legmodernebb üzemét, a Ganz vagongyárat néhány nappal ezelőtt avattuk fel. 57 ilyet építhettünk volna a kár összegéből. Végigrakhattuk volna Budapesten híddal a Dunát, úgyhogy tenyérnyi szabad ég sem mosolyogna rá... De ki győzné felsorolni mindezeket is... És ki fejezhetné ki értékben a Budapest ostrománál áldozatul esett rengeteg fiatal szovjet katona és lakos életét... A háború csapásait kihevertük, mert a Szovjetúnió mellettünk állt. Ez a tanulság számunkra Steinmetz kapitány hőstettéből, Vecsés határában emlékmű hirdeti Steinmetz kapitány emlékét. Farkas Mihály elvtárs a következőket mondotta az emlékmű avatásán: — Mi ezen a helyen, ahol négy évvel ezelőtt a parlamenterek hősi halált haltak, megfogadjuk, hogy olyan erővé és hatalommá tesszük barátságunkat és szövetségünket a nagy szovjet néppel, mely mind békés, mind viharos időkben minden akadályon keresztül megvédi népünk szabadságát és függetlenségét és biztosítja szabad népünk számára a boldog, emberi jövőt. Történet Pavlihról és a hutártokról Dübörgő, hatalmas traktorok forgatták a zsíros, fekete földet a határban. Kevés olyan föld van az Ural vidékén, mint Morozovék községében. Jó föld az a javából, öröm látni is, amint az eke mélyen megforgatja. Úgy őrzi a munkát a kolhoz parasztsága, mint a legnagyobb kincset Kincs is bizony az, mert jómódot hoz minden dolgozó parasztnak. Vannak azonban, akiknek nem tetszik a „rongyosok“ szövetkezete. Csikorog a foguk a dühtől, amint Morozovék lakásán vodka mellett tárgyalják az idők menetét — Hallod-e, nem vezet ez jóra! Megfojt, bennünket a szövetkezet! Nem a módos parasztembernek találták ki a kolhoztt! — Be kellene lépni! — jegyzi meg valaki bátortalanul. —• Mit mondassz?! Azokkal a nincstelenekkel szövetkezzünk? Azt már nem Hogy nézne az ki, ha mi a tíz-tizenkét tehenünket vinnénk be oda, ahova más csak egy koszos kecskét visz?! Így folyik a beszéd, elnyúlik a késő éjszakába az oktalan sopánkodás, míg végre megszületik a „döntő“ ötlet. — Ha már vesznie kell a gazdagságnak, akkor magunk veszettjük, és Ha levágjuk a tehenet és borjút, még mindig szép árat kaphatunk érte. A kolhoz-parasztok pedig tönkremennek állatok nélkül , úgy belemélyedtek a nép ellen törő, aljas beszédekbe, hogy észre sem vették, hogy valaki minden szavukat érdeklődve lesi az ajtó mögött, a sötétben. ★ Morozov-apó, a helybéli szovjet elnöke vigasztaló szavakkal bocsátja útjukra kulák vendégeit, aztán belép a sötét hálószobába. Lámpát gyújt s látja, hogy a kis Pavlik elgondolkodva ül ágya szélén. Pavlik! — Rámordult — Egy tizenkétéves gyereknek ilyenkor már ágyban a helye! — Hallottam, hogy miket, beszéltetek! — Vigyázz magadra! — Jobban teszed, apám, ha te vigyázol, mert nem a szovjet elnökéhez méltó, amire te szövetkeztél. Azok a zsírosgazdák meg akarják rövidíteni a dolgozó népet. A munkásságot, a kolhozparasztségot... — Mi közöd hozzá! — A nép ellenségeivel kötöttél szövetséget és így magad is a nép ellensége vagy. Én a független, szabad Szovjetúnió fiának vallom magam és éberen őrködök hazám és népem érdekei felett. — Nem érted te ezt, gyerek vagy még! — Pionír vagyok és maholnap komszomolec leszek. Később belőlem lesz majd a „harcos kommunista“. Lehetek-e majd büszke, öntudatos tagja a munkásság Pártjának, ha megalkuszom az ellenséggel. Ha nem jelented fel azokat az acsarkodó kulákokat, feljelentem én őket, de feljelentelek téged is. ★ A Pártban kedvesen fogadták az ismerős pionírt. — Mi baj, Pavlik? — Az apám, összejátszik a kulákokkal. Arra használja fel a néptől kapott megbízatását, hogy saját magának egyéni hasznot hajtson belőle... Szerződésre lépett a kulákokkal! — Ez az egész? — Igen. Szeretnék elmenni a kolhozba is, hogy személyesen figyelmeztessem parasztjainkat a veszélyre. És elterjedt a hír, hogy a kis Pavlik Morozov lerántotta a leplet a kutasokról. Nem lehet a népet megkárosítani, mert az éber pionír tudja a kötelességét. Felszisszen a kulákhad. " — El kell tenni láb alól a gyereket, mert mindnyájunkat elveszett! És Pavlik apja egyetlen szót se szól fia érdekében. Napok múltán az erdőben találták meg a kis Pavlik Morozov tetemét. A gyilkosok piszkos avarral takarták be. — Ilyen hát a kulák?! — zúgott fel a nép. — Még a gyermekgyilkosságtól se riad vissza! Megindult a nyomozás és rendre hurokra kerültek a gyilkos toulákok. Tömegesen rontottak rá a magányos gyerekre, aki mit sem sejtve, gombát szedett az erdőn. És a kollektivizálás korszakának kis hőséről országszerte születtek a legendák. Költők megénekelték bátor, hazafiúi tettét, festők vászonra festették, a szobrászok pedig versenyre keltek hogy ki készít szebb emlékművet a kis Pavliknak. Még ma is a pályanyertes szobor díszíti Pavlik Morozov sírját és hirdeti, hogy nagy hős az, aki a szobor alatt nyugszik. Lakos György