Szikra, 1949 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1949-01-07 / 1. szám

Pintér Gyuszi nevelőtiszt lesz Pintér Gyula, a MA­VAG moz­dony szerelme fiatal segédmunkása október 16-án lépte át a Honvéd Petőfi Akadémia kapuját Reggel még a műhelybe ment elbúcsúzni társaitól, aztán betért a gyár ifjú­sági irodájába, ahol mint a SzIT propagandistája működött, s át­adta utódjának a teendőket. — Igyekezzél, Gyuszikám, hogy jó katona legyen belőled — búcsúz­tak tőle szeretettel a fiúk és Pin­tér Gyula elindult... 36 barátok között Az Akadémián már első nap ösz­­szebará­tkozott bajtársaival. Nem volt nehéz, hiszen csaknem vala­mennyi munkás-vagy parasztszár­mazású fiatalok voltak, úgy mint ő. De találkozott ismerősökkel is, Pauker Gyurival, az Egyesült Izzó egykori tanoncával és Szoj­ka Jan­csival, a volt békési UFOSz titkár­ral, akivel gyakran együtt volt falulátogatásokon­. Mikor megkezdődött a tanulás, az elméleti oktatás, Pintér Gyuszit a Varga tanulóbrigádba osztották be. A bajtársak határtalan lel­kesedéssel fogtak hozzá a katonai, politikai és társadalmi ismeretek elsajátításához. Azért alakították a brigádokat is, hogy könnyebben, jobban tanuljanak, jó eredménye­ket érjenek el a szakaszok közötti és a Kossuth Akadémiával folyó versenyben. — Én a gyárban is versenyeztem — mondogatta a fiúknak — és úgy érzem, hogy itt, a tanulmányi, fegyelmi versennyel is építem az országot. Minél képzettebb politi­kai tiszt leszek, annál jobban tu­dom majd az alakulatnál betöl­teni hivatásomat. Győztes harcászati elvak Az elméleti oktatással — amely­nek során az akadémikusok meg­ismerkednek a politikai és társa­dalmi tanokkal — párhuzamosan Pintér Gyuszi és bajtársai a kor­szerű katonai kiképzést is nagy ér­deklődéssel tanulják. A Szovjet Hadsereg győztes sztálini harcá­szati elveket elsajátítani — öröm minden akadémikus számára. Az elöljárók, oktatók szakszerű ma­gyarázata mellett Pintér Gyuszi csakhamar egészen „otthonosan“ mozgott a gyakorlatokon, de elsa­játította a bánásmódot az új fegy­verekkel is. — Nem volt nehéz — mondta —, hiszen ezek a fegyverek nem olyan bonyolultak, elavultak, mint ami­lyeneket a múltban használtak, ha­nem egyszerűek és könnyen kezel­hetők. De Gyuszi ezt nemcsak mondta, hanem be is bizonyította; a lőgya­­korlaton kitűnő eredményt ért el. 47 «Í1 könyv! — Bajtársak, én néha úgy érzem magam, mintha valami kulturális központban lennék — mondta Pin­tér Gyuszi egyik este szabad foglalkozás alatt a könyvtárterem­ben. — Vagy 47.000 könyv közül válogathatunk, társasjátékok van­nak, sakk, mozielőadások, kultúr­estek, zenekarok, tánc, énekegyüt­tes. Hát nem olyan ez, mint a kul­­túrházakban? Valóban, a Petőfi Akadémia hall­gatói a kultúra minden ágával fog­lalkozhatnak. Az Ének- és Tánc­­együttes már számtalan sikert ért el és ma is versenyben van a többi katonai alakulatokkal. De a spor­tolásra is ezernyi lehetőség nyílik az akadémikusok előtt. Az akadé­mia Budapest egyik legkitűnőbb sportpályájával rendelkezik és kü­lön uszodája is van. Jelenleg télen teremsportokat űznek a bajtársak. Különösen a vívást kedvelik. „Őrködünk munkátok fölött" Pintér Gyuszi az elmúlt héten is­mét ellátogatott a MÁVAG ifi­irodájába, hogy elbeszélgessen régi munkatársaival. Most már tapasz­talt, „régi“ akadémikus, sokat tud mesélni az ottani életről. Társai örömmel és érdeklődéssel hallgat­ták, amint beszélt. — Mi nemcsak új típusú kato­nákká nevelődünk az Akadémián — mondta —, hanem új emberekké is, a szocialista ember típusává. De szobatudósok sem vagyunk, hanem kemény, harcos szellemű katonák, akikre az a felelősségtel­jes és meg­tisztelő feladat hárul, hogy a ka­tonai alakulatok politikai nevelői legyünk. Kialakítsuk az öntudatos, bajtársi szellemet, hogy a néphad­sereg katonái szembe tudjanak szállni minden imperialista mester­kedéssel. — Nézd — mondta búcsúzóul Szabó Gyulának, a MÁVAG SzIT szervezőjének. — ti termeltek, épí­titek az országot, én és a többi aka­démikus bajtársam pedig egyévi tanulmány után kikerülünk a nép­hadseregünk csapattestihez, mint politikai tisztek, hogy erősítsük a hadsereget, amely a Szovjetúnió hadseregével karöltve biztos őr­ként áll békés munkálatok és ed­digi sikereitek felett. Kapitalista maradványok — — Jó reggelt. Dani báj. — Jó reggelt, ifjú szak­társak. Alaposan kitaka­rítottátok az üzemet? — De alaposan ám. Még a pókhálót is leszedtem a pla­fonról. — henceg Jóska. — És a kapitalista maradványo­kat? Hm? — Azt nem láttam, — mondja Jóska és csodálkozva húzza fel a vállát. — Egy rossz zsák volt a fűrészek alatt és az egyik sarok­ban megtaláltam az enyvesfazekat, amit négy hete keresünk, — de kapitalista maradványok ... — A, megint csak ugrat minket a Dani bá', — mondja Sanyi, aki már másodéves tanonc. — Mond­ja meg nekünk, hol vannak azok a maradványok? — Hát bennetek, — mondja ko­molyan a művezető szaktárs. — V­ ugy, — nyúlik meg a ké­pük. Most már értjük. Dehát mi? — Példának okáért a felelősség nem vállalása. — Ugyebár a múlt héten betört egy ablak. Én megkérdeztem, ki törte el. Mindenki hallgatott, mint csuka a szatyorban. Pedig az üveg nyilván nem ön­gyilkossági szándékból ugrott ki a keretéből. Hát ilyesmire gondo­lok. Meg az össze-vissza hazudozásra. „Köd volt‘. „Nem jött villamos“. „Rossz a vek­kerünk“ — dadogja a későn jövő, ahelyett, hogy odaállna: „Hanyag voltam, elaludtam, többé nem fog előfordulni“. Meg aztán: „Nálam nem volt a fűrész. Nem is láttam“. „Nem nekem tetszett a munkát el­magyarázni“. „Dehogyis cigaret­táztam én, tudom jól, hogy a mű­helyben lángra kaphat a forgács, valahonnan kintről jön a füstszag“. És várjon nem , szoktatok néha egy kicsikét felvágni. —Hányszor hallom, amint egymásnak mesélitek: „Hát idefigyelj, öregem, én kétszer akkorát ug­rottam, mint az olimpiai bajnok“. „Komám, van énnekem egy kerékpárom, de olyan, hogy hét nyelven beszél". „Fiam, én azt a nőt csókolom meg, amelyiket akarom". Szemtelenkedtek a lányokkal, tiszteletle­nek vagytok az időseb­bel. Villamoson, autó­buszon tülekedtek, kö­nyököltök, a helyeteket semmi kincsért át nem adnátok. „Divatos“ szavakat használtok, idegen szavakat használtok és a­­ nagyobb részét rosszul... Folytassam? — Elég volt Dani bá’. Elég volt. Belátjuk, hogy igaza van! — zú­gott fel a műhely ifjúsága. — Belátjátok, hogy igazam van? Hogy nem elég a munkában élen járni? A szocialista társadalomnak magasabb erkölcsi mértéke van. A szemetet nemcsak a padlóról kell kisöpörni, hanem a szavaitokból, viselkedésiekből is! Válkott A MAGYAR IFJÚSÁG NÉPI SZÖVETSÉGE SZAKSZERVEZETI IFJÚMUNKÁS- ÉS TANONCMOZGALOM HETILAPJA Szerkesztőség: Budapest, VI., Benczur­ utca 25. Telefon: 228—081, 428—101. Felelős szerkesztő: KATONA ÉVA. Felelős kiadó: BÖDÖR LÁSZLÓ Előfizetési év: 1 hóra 2.40 Ft, 3 hóra 7.— Ft. Félévre 14— Ft, 1 évre 28— Ft. Hirdetési dij mm­ként 4— Ft. * Nyomatott: Légrády-nyomda mélynyomó üzemében. Igazgató: AGÁRDY KÁROLY. Címváltozás és reklamációk esetén kér­jük a kiadóhivatal sürgős értesítését: Budapest, VIII., Múzeum­ Utca 11. Telefon: 184—900 ,és 139—175 Csekkszámlaszám: 47.993 Az (x) fizetett hirdetést jelent. Gaznak, dudvának nincs helye a termőföldben Két hete mindössze, hogy népi demokráciánk megelégelve Vígh Ivániel és Remeznicsek Ferenc, két pécsi kismester embertelen bánás­módját tanon­caival szemben, meg­fosztotta mindkettőjüket tanonc­­tartási joguktól és eljárást indított ellenük. Kormányunknak ez az erélyes lépése megmutatta, hogy a magyar dolgozók megelégelték a reakciós, népellenes kismesterek kizsákmányolását és vége a tü­relmi politikának. Intő jel volt ez valamennyi szabálytalanul dolgoz­tató kisiparos felé, figyelmeztetés arra, hogy népi demokráciánk ébe­ren és mind éberebben kíséri fi­gyelemmel a tanoncfiatalság szak­mai képzését és nevelését a kisipar műhelyein belül. Mégis azt kell látnunk, ez az eset még mindig nem szolgál elég tanulságul egyes kismestereknek. Nem okult belőle Bodzák Ferenc budapesti szabó­mester, aki tanoncát, Antal Zoltánt brutális fülrángatással és pofozás­sal „neveli“. Aki felháborító vak­merőségével és cinizmusával odáig ment, hogy munkaidő után ifi­napra elkéredzkedő tanoncának ezeket mondta fenyegető hangon: „Ha pártnapra, vagy SzIT-be pró­bálsz járni, akár ne is gyere be dolgozni többé“. Bodzák Ferenc kismester szoros összeköttetésben állt a gyújtogató, imperialista ügynököket bújtató jobboldali szociáldemokratákkal. Természetes az, hogy az amerikai zsoldban álló kém és hazaáruló Mindszenty letartóztatásakor úton­­útfélen gyáván suttogva azt ter­jesztette, hogy mindez csak rá­­fogás és csupán ürügy Mindszenty kivégzésére. Ezzel Bodzák „úr“ önmagáról is lerántotta a leplet és egyben azt is elárulta, milyen beteges gyűlölettel szemléli a szo­cializmus felé haladó magyar nép nap mint nap a reakció felett ara­tott győzelmeit. A gaznak, dudvának nincs helye a termőföldben. A szocializmus alapjait építő Magyarországon nincs helyük a Bodzák Ferencek­­nek, azoknak a reakciós kismeste­reknek, akik a tanoncok rosszem­lékű rabszolgarendszerét szeretnék visszaállítani. A gyomot kitépjük gyökerestől, a Bodzák Ferencek ellen pedig eljárást, szigorú meg­torló intézkedéseket követelünk-Türelmi politikánk nemcsak a klerikális reakció, de a tanonc­­nyúzó, demokrácia-ellenes kismes­terekkel szemben is végetért! Sorainkra felhívjuk Kossa elv­társ figyelmét! A SZIKRA IRODALMI ÉS LAPKIADÓ, NYOMDA RT- ból megnövekedé­ feladatköre fátylán az alábbi három önálló vállalat alakult m­e­g : Szabadság Szabadság LAPKIADÓVÁLLALAT Budapest, Vili, József­ körút 5 SZIKRA KÖNYVKIADÓ Budapest, V. Vörösmarty­ tér 4 SZIKRA NYOMDAÜZEMEK Budapest, V. Honvéd­ utca 10 Az új önálló SZABADSÁG LAPKIADÓ a következő lapokat adja ki: SZABAD NÉP PAJTÁS SZABAD FÖLD TARTÓS BÉKÉÉRT — VILÁGOSSÁG NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT LUDAS MATYI ÚJ VILÁG Bármilyen, a fenti lapokra vonatkozó ügyben tehát ezentúl SZIKRA helyett a LAPKIADÓHOZ Budapest, Vili, József­ körút ) kell fordulni „Most már megérdemeljük“ Csepeli ifjúmunkások a jobb normákért Bőségben, mindjobban emelkedő életszínvonal közepette érkeztek a magyar dolgozók a hároméves terv utolsó szakaszához. Ragyogó pél­dák, eredmények születnek nap mint nap a gyárakban, kohókban és bányák mélyén. S ezek az ered­mények a szocializmus felkelő napjának első sugarait jelentik. Vessünk egy pillantást a reggeli ködöt áttörő csepeli W. M. hatal­mas gyárkéményeire, húzódjunk be a munka ütemétől hangos műhe­lyekbe. Vörös Csepel fiai ismét fel­hívták magukra az ország figyel­mét. A könnyű- és nehézfé­nöntődében vagyunk. Sistergő, vakító lángú olajkompresszorok, ezüstként csil­logó alumíniumtéglák, ütemesen dübörgő présöntőgépek, kormos, iz­zadó, kemény munkásarcok. — Két hónappal ezelőtt történt — állítja le a szépet Tuza Antal ifjúmunkás. — Néhány nappal a Szakszervezeti Kongresszus előtt vették észre a présöntőik, hogy könnyen, minden megerőltetés nél­kül alaposan túlteljesítik a normát. Új gépeket nem kaptunk, az anyag is régi volt, mégis bérfizetéskor dupláját adták a nekünk járó ösz­­szegnek. Mi tagadás, jól jött a ma­gasabb kereset, de bántott az a tu­dat, hogy nem érdemeltük meg. Ekkor határoztuk el, hogy ebédidő alatt összeülünk és megtárgyaljuk észrevételeinket, így is lett. Nem sokan jöttünk össze, mert néhá­­nyan csak örültek annak, hogy ke­vesebb munkával magasabb, meg nem érdemelt keresetet tehetnek zsebre. És nem jutott eszükbe, hogy ezzel tulajdonképpen önmagukat csalják meg. Mire a gyárkürt le­fújta az ebédszünetet, már készen is voltunk határozatunkkal: kérni fogjuk a meglazult normák meg­szigorítását! — Kis szünet, elneveti magát. — Lett is felzúdulás, néhány ön­tudatlanabb munkás egyenesen ránk támadt: „Mit akartok?“ Ta­lán túl sok a fizetésetek, hogy ke­ményebb normát kértek? Hiszen így többet kerestek és kevesebbet dolgoztok!“ Egyenként felvilágosítottuk őket, mennyire helytelenül gondolkod­nak. „Figyeljetek rám“ — mond­tam — „az eddigi normákkal meg voltatok elégedve, nem hajszolt benneteket senki. Lassan ennek már egy éve. Azóta se szeri, se száma azoknak az újításoknak, amelyek gyorsabbá, könnyebbé tet­ték a termelést. Látjátok, elvtár­sak, ezért teljesítitek könnyebben és jóval túl a normákat. Vagyis ugyanannyi munkáért, mint az­előtt, kétszer annyi bért kaptok. Igazságos lenne, ha ez így marad­na? Ugye nem, mert mi mást je­lent ez, mint az árak lemorzsolódá­sának és az önköltség csökkentésé­nek akadályozását? Mi a vélemé­nyetek? 1000 forintot keressünk havonta és vásároljunk 700 Ft ér­tékű árut ezért az összegért, vagy 700 forint legyen a kereset és 1000 forintot kapjunk vissza áruban? Elvtársak, ha így folytatnánk ez a pénz elértéktelenedéséhez vezetne, ezért kell tehát szigorítanunk a normákat.“ Rövid megbeszélés kö­vetkezett, majd mindnyájan bele­egyeztek. Csak akkor hangzott el itt-ott egy-két baljóslatú jósolga­­tás, mikor az üzemvezetőség elé vittük a kérésünket. De egy hét múlva jött csak igazából a megle­petés: ezt a szigorított normát is túlteljesítettük! Most már nyugod­tan csöröghetett zsebünkben a ma­gasabb fizetés, megérdemeltük jó munkánkkal. Nevetve áll ismét gépe elé. Fi­gyelem amint dolgozik: nem siet, nem kapkod, nyugodt mozdulatok­kal önti be a forró alumíniumot. Láng csap fel, sistereg a kenőzsír és kiesik a ki tudja hányadik lend­kerékmágnes állórész a gép előtti kosárba. Vájjon így dolgosak az, akit hajszolnak? öntudatos, nyu­godt mozdulatokkal? Nem, itt nyo­ma sincs a munkások túlhajszolá­­sának. „Igazságos volt a norma megszigorítása“ — mondja Király Gusztáv csoportvezető. „Hiszen mindnyájunk érdeke a termelés emelése“ teszi hozzá a fémmérő ka­nalat tartó Pattvagner Márton ifjú­munkás. „A normák megszigorí­tása nem a munkások, hanem a gépek fokozott kihasználását je­lenti“ — veti közbe Szolnoki Jenő présöntő. „A gépek és a munkame­net fejlődésével a termelésnek, a normáknak is fejlődniök kell, ez az észszerű. A laza norma vissza­esést jelent, a fejlődés meggátlá­­sát, nem lennénk jó hazafiak, ön­tudatos munkások, ha ezt nem is­mernénk fel.“ Felzúg a présöntőgép, sistereg az alumínium és a ködfüggönyön át­törő első napsugár játékosan végig­simít a felvilágosult, értelmes ar­cokon. h Mi is hát a kolhoz? ,,Kedves Pista Barátom! Megkaptam leveledet, amelyben restelkedve vallod be, hogy falu­járásod alkalmával „nagyon fel­sültél“. Egy parasztfiú azt kérdezte tőled, hogy „mi is hát az a kol­hoz?“ és te nem tudtál megfelelni. Szívesen sietek segítségedre, hogy a jövőben ne történhessék ha­sonló kellemetlenséged-Azt jól tudod, hogy a Szovjet­unióban kollektív gazdálkodás fo­lyik és a föld az állam tulajdona, tehát az egész nép tulajdona. Ad­­ni-venni nem lehet. Az állam minden kollektív gazdaságnak okirattal bizto­sítja a föld ingyenes és örök használatát. Talán azt is tudod, hogy ilyen ok­iratok alapján 370 millió hektár földet kaptak a kollektív gazdasá­gok. A kollektív gazdaságokban azon­ban nem az egész földterület tűri közös művelés alatt, hanem a kol­­hozparasztok személyes használa­tára is ki van hasítva egy-két hektár, ezen aztán azt termel ma­gának a kolhózparaszt, amit jónak lát. De a kolhózparaszt személyes ■tulajdona a lakóház is, a jószág­­tartáshoz szükséges úl, istálló s egyéb gazdasági épület is, vala­mint a házkörüli telek megműve­léséhez szükséges felszerelés. A kolhozparasztoknak jelen­tős magántulajdonuk van, ami mennyiségileg változik, asze­rint, hogy ,milyen a gazdaság. A földművelő paraszt személyes tulajdonként tarthat két tehenet, két borjút, egy anyakocát szaporu­­latával, tíz birkát és baromfit. Na­gyobb a személyi állattulajdon az állattenyésztő gazdaságban, ahol az állattenyésztés a fő jövedelmi for­rás. Az állattenyésztő paraszt tu­lajdona lehet: egy ló, 4—5 tehén, 2—3 anyakoca szaporulatával, 30—40 birka és baromfi. Vannak a Szovjetúnióban olyan területek is (a Kaukázusban és Kö­­zépázsiában­), ahol kollektív pász­torkodás folyik. Ott a pásztorkodó paraszt sz­emélyes állattulajdona így alakul: S—10 tehén, 100—150 kecske, 10 ló, 6—8 teve, stb. A kollektív gazdaságban tehát a közösség érdekei nagyszerűen ösz­­szeegyeztethetők a parasztok egyé­ni érdekeivel. A paraszti magán­tulajdon jelentős jövedelmet biz­tosít tulajdonosának, de természe­tesen jövedelmének nagyobbik ré­szét a kollektív gazdálkodásban végzett munkájával éri el. Hogy végzi a paraszt a kolhoz­ban a munkát és hogy jut ideje sa­ját földterületének megművelé­sére? Minden munkaképes személy, aki a kolhozhoz tartozik, köteles a kolhozok munkájában résztvenni és legalább 100 napot dolgozni közös, kollektív munká­ban. Emellett bőségesen fordíthat időt minden paraszt a saját mun­kájára is. De hogy ne csak a saját maga egyéni érdekeivel törődjön a kolhozparaszt, azért kell a 100 napi munkát a közös munkában okvetlen elvégeznie. Aki ki akarja magát vonni a közös munka alól, azt kizárják a kolhozból és elveszti minden jogát. Egy-egy munkanapon meghatá­rozott „normát“ kell teljesíteni a kolhozban is így aki jobban dolgo­zik, nagyobb jövedelmet is kap a közös haszonból. A rosszul dolgozó kolhozparaszt keresetéből pedig 10%-os levonást eszközölnek. Hogy történik az évvégi ha­szon elosztása? A kolhoz pénzbeli és természet­beni jövedelméből nem osztanak mindent szét. Tartalékolnak bizo­nyos százalékot a gazdaság to­vábbfejlesztésére is, ezzel magya­rázható, hogy a kolhoz-gazdaságok állandóan fejlődnek, nem topog­nak egy színvonalon, mint az egyéni gazdaságok. Tartalékolnak továbbá vetőmagot, azután egy részt a rossz termésre és aszályra számolva, azonkívül az elhasznált gépek és szerszámok pótlására. Ki­fizetik a gépállomások díját, ele­get tesznek az állammal fennálló kötelezettségüknek és a fennma­radt részt szétosztják. De ez a szétosztásra kerülő pénz és ter­ménymennyiség is­­ jóval nagyobb, mint amennyit nálunk tud keresni az „egyéni kisgazdaságok“ pa­rasztja. A kolhoz tehát olyan magasabb­­rendű termelési mód, amit csak a szocialista mezőgazdaság képes ki­termelni. Elmondhatod, hogy a kolhoz jólétet, jómódot jelent a parasztság számára. Remélem, hogy segítségedre le­hettem f­eles barátod, Gyurka“ Ha a „védők" elfogadják... 1944 december 26-án bezárult a Budapest köré vont acélgyűrű. A hurok szorult a fasizmus veszett ebének nyaka körül, a lengyel, román, jugoszláv és bolgár nép felszabadítása után a Vörös Had­sereg készen állott, hog­’ a leg­drágábbat, a szabadságot meg­hozza a magyar fővárosnak is. Tolbuchin és Malinovszki részle­tesen kidolgozták Budapest felsza­badításának tervét. Egyelőre azon­­ban még hallgattak a Katyusák, hátha felismeri reménytelen hely­zetét Budapest „védőserege“. És három nap múlva fehérlobogós gépkocsi tűnt fel a vecsési ország­úton. A szovjet hadsereg béke­követei: Steinmetz kapitány, Kuz­­nyacov gárdahadnagy és Filo­menko őrmester ültek a kocsiban. Ultimátumot hoztak Budapest „vé­dőihez“. Kerüljék el a felesleges vérontást, adják meg magukat. A fasisztáknak azonban nem volt kedves Budapest, sem a nemzet­közi jog szabálya. Steinmetz ka­pitány és Filomenko őrmester hol­tan zuhantak a hóba, a Vöröt­ Had­sereg nehéz és hosszú harcok, ha­talmas áldozatok árán vívta ki Budapest felszabadítását. Mennyi munkát, verítéket takaríthattunk volna meg, ha a szovjet csapatok­nak sikerül Budapestet megmen­teni, ha nem válik csatatérré a főváros. A számok beszélnek. Hallgassuk szavukat. Mit mutat a mérleg teheroldala? A fasiszták aljassága következ­tében a budapesti lakóházakban beállott kár 4 milliárd forint. Budapest gyáripara 680 millió forintnyi k­árt szenvedett. A Magyar Rádió pusztulása 53 millió forint. Az elpusztított villamosvasút 28 millió forint. De ki győzné mind felsorolni... Végtelen számok ezek, összegük meghaladja a 9 milliárd forintot. Hogy nagyságát jobban felbecsül­hessük, nézzük, mit építhettünk, alkothattunk volna ebből az R**/­­szögből. Ebből az összegből Budapest minden egyes lakosának jutott volna egy Csepel motorkerékpár és nyolc öltözet férfiruha. 300 darab 34 lakásos modern lakóházat, vagy 10.200 kétszobás, minden kényelemmel felszerelt m­unkalakást építhettünk volna. Magyarország legmodernebb üze­mét, a Ganz vagongyárat néhány nappal ezelőtt avattuk fel. 57 ilyet építhettünk volna a kár össze­géből. Végigrakhattuk volna Budapes­ten híddal a Dunát, úgyhogy te­nyérnyi szabad ég sem mosolyogna rá... De ki győzné felsorolni mindezeket is... És ki fejezhetné ki értékben a Budapest ostrománál áldozatul esett rengeteg fiatal szovjet ka­tona és lakos életét... A háború csapásait kihevertük, mert a Szovjetúnió mellettünk állt. Ez a tanulság számunkra Stein­metz kapitány hőstettéből, Vecsés határában emlékmű hir­deti Steinmetz kapitány emlékét. Farkas Mihály elvtárs a követke­zőket mondotta az emlékmű ava­tásán: — Mi ezen a helyen, ahol négy évvel ezelőtt a parlamenterek hősi halált haltak, megfogadjuk, hogy olyan erővé és hatalommá tesszük barátságunkat és szövet­ségünket a nagy szovjet néppel, mely mind békés, mind viharos időkben minden akadályon keresz­tül megvédi népünk szabadságát és függetlenségét és biztosítja sza­bad népünk számára a boldog, emberi jövőt. Történet Pavlihról és a hutártokról Dübörgő, hatalmas traktorok forgatták a zsíros, fekete földet a határban. Kevés olyan föld van az Ural vidékén, mint Morozovék köz­ségében. Jó föld az a javából, öröm látni is, amint az eke mé­lyen megforgatja. Úgy őrzi a mun­kát­ a kolhoz parasztsága, mint a legnagyobb kincset Kincs is bi­zony az, mert jómódot hoz minden dolgozó parasztnak. Vannak azonban, akiknek nem tet­szik a „rongyosok“ szövetke­zete. Csikorog a foguk a dühtől, amint Morozovék lakásán vodka mellett tárgyalják az idők mene­tét — Hallod-e, nem vezet ez jóra! Megfojt, bennünket a szövetkezet! Nem a módos parasztembernek ta­lálták ki a kolhoztt! — Be kellene lépni! — jegyzi meg valaki bátortalanul. —• Mit mondassz?! Azokkal a nincstelenekkel szövetkezzünk? Azt már nem Hogy nézne az ki, ha mi a tíz-tizenkét tehenünket vinnénk be oda, ahova más csak egy koszos kecskét visz?! Így folyik a beszéd, elnyúlik a késő éjszakába az oktalan sopán­­kodás, míg végre megszületik a „döntő“ ötlet. — Ha már vesznie kell a gaz­dagságnak, akkor magunk ve­szettjük, és Ha levágjuk a tehenet és borjút, még mindig szép árat kaphatunk érte. A kolhoz-parasz­­tok pedig tönkremennek állatok nélkül , úgy belemélyedtek a nép el­len törő, aljas beszédekbe, hogy észre sem vették, hogy valaki min­den szavukat érdeklődve lesi az ajtó mögött, a sötétben. ★ Morozov-apó, a helybéli szovjet elnöke vigasztaló szavakkal bo­csátja útjukra kulák vendégeit, aztán belép a sötét hálószobába. Lámpát gyújt s látja, hogy a kis Pavlik elgondolkodva ül ágya szélén. Pavlik! — Rámordult — Egy tizenkétéves gyereknek ilyen­kor már ágyban a helye! — Hallottam, hogy miket, be­széltetek! — Vigyázz magadra! — Jobban teszed, apám, ha te vigyázol, mert nem a szovjet el­nökéhez méltó, amire te szövetkez­tél. Azok a zsírosgazdák meg akar­ják rövidíteni a dolgozó népet. A munkásságot, a kolhozparasztsé­­got... — Mi közöd hozzá! — A nép ellenségeivel kötöttél szövetséget és így magad is a nép ellensége vagy. Én a független, szabad Szovjetúnió fiának vallom magam és éberen őrködök hazám és népem érdekei felett. — Nem érted te ezt, gyerek vagy még! — Pionír vagyok és maholnap komszomolec leszek. Később belő­lem lesz majd a „harcos kommu­nista“. Lehetek-e majd büszke, ön­tudatos tagja a munkásság Párt­jának, ha megalkuszom az ellen­séggel. Ha nem jelented fel azokat az acsarkodó kulákokat, feljelen­tem én őket, de feljelentelek té­ged is. ★ A Pártban kedvesen fogadták az ismerős pionírt. — Mi baj, Pavlik? — Az apám, összejátszik a ku­­lákokkal. Arra használja fel a néptől kapott megbízatását, hogy saját magának egyéni hasznot hajt­son belőle... Szerződésre lépett a kulákokkal! — Ez az egész? — Igen. Szeretnék elmenni a kolhozba is, hogy személyesen figyelmeztessem parasztjainkat a veszélyre. És elterjedt a hír, hogy a kis Pavlik Morozov lerántotta a lep­let a kutasokról. Nem lehet a né­pet megkárosítani, mert­ az éber pionír tudja a kötelességét. Felszisszen a kulákhad. " — El kell tenni láb alól a gye­reket, mert mindnyájunkat elve­szett! És Pavlik apja egyetlen szót se szól fia érdekében. Napok múltán az erdőben talál­ták meg a kis Pavlik Morozov te­temét. A gyilkosok piszkos avarral takarták be. — Ilyen hát a kulák?! — zúgott fel a nép. — Még a gyermekgyil­kosságtól se riad vissza! Megindult a nyomozás és rendre hurokra kerültek a gyilkos toulá­­kok. Tömegesen rontottak rá a magányos gyerekre, aki mit sem sejtve, gombát szedett az erdőn. És a kollektivizálás korszakának kis hőséről országszerte születtek a legendák. Költők megénekelték bátor, hazafiúi tettét, festők vá­szonra festették, a szobrászok pe­dig versenyre keltek hogy ki ké­szít szebb emlékművet a kis Pav­­liknak. Még ma is a pályanyertes szobor díszíti Pavlik Morozov sír­ját és hirdeti, hogy nagy hős az, aki a szobor alatt nyugszik. Lakos György

Next