Szilágysági Szó, 1990. március-június (1. évfolyam, 9-26. szám)

1990-03-03 / 9. szám

Fo­r­radalm­u­n­k a történelem országútján Miután egy politikai berendez­­k­edés konzervatívvá válik, erő­szakkal igyekeznek fenntartani, meghosszabbítani létezését. Az erő­szakkal szemben viszont a társa­dalom minden szintjén apró ha­talom-ellenes gócok képződnek. Általában egymástól elszigetel­ve léteznek. Néha azonban kap­csolatba lépnek, keresik egymást, titkos és szükséges vérszerződé­seket kötnek. Hallatják hangju­kat, ha kell áldozatokat is hoz­nak a számukra szent ügy érde­mben. Készülnek a nagy feladat­ra : a hatalom megbuktatására, majd átvételére, egy új hatalmi struktúra kiépítésére. Minden győztes hatalmas erővel fog forradalom hozzá tisztogatáshoz, a felgyűlt társa­a­dalmi szemét sepréséhez. Legfőbb szempont : az új hatalom meg­erősítése. Minden új hatalmi be­rendezkedés törékeny, gyönge mint a koratavaszi bárány. Kí­mélni kell ! A nagy kérdés csak az,­­meddig ? Amíg megerősödik, amíg hatalmas, kemény fejű kos lesz belőle ? Akkor ki áll ellen erejének ? Az igazi demokrácia folyamat. Nem megszületik, hanem létre­jön. A történelem országútján haladunk. Nem vagyunk egye­dül. Körülöttünk, mellettünk mások is menetelnek. A cél a­­zonos : bejutni Európába végre. Abba az Európába, amely na­gyon rég vár bennünket. Eddig csak menekültjeinket, elűzöttje­­inket fogadta be. Most népek millióit várja a közös házba.. Vigyázat ! Bezárnak minden kapu­t az olyanok előtt, akik ha­mis címkéket aggatnak homlo­kukra, akik hamis jelszavak a­­latt haladnak. Sok európai or­szág századok óta gyakorolja a demokráciát. Kialakultak a tár­sadalmi együttélés normái, sza­bályai. Ezek alapja, legfontosabb tétele a türelmesség. Türelmes­­ség a másik ember iránt. Ha az Európa-házban akarunk élni, lakni a következő évszázadban, nem szabad megbotránkoznunk azon, hogy a másik ember nem olyan szemű mint én, nem úgy beszél mint én, eltérőek a szo­kásai és népművészete. Két hónap telt el a decemberi forradalom óta. Az ország éle­tében hatalmas erők láttak mun­kához, hogy behozzuk a lemara­dást, hogy eltiporjuk a romlás bódító kúszónövényeit. Az em­beri szíveket viszont nehéz át­alakítani. Itt nincs import, nincs hosszúlejáratú kölcsön, gyors forradalmi átalakulás, nincs az emberi szív rejtekeiben fon­­­dorlatosan dolgozik a Gonosz, a világ nagy kiátkozottja. Ezt a Gonoszt érezzük néha, amint bekúszik az emberi kapcsolata­ink szövetébe, síkos nyelvével köpi a mérget, Hinti az ellentét magjait, amiből a gyűlölet csírá­zik. A Gonoszt kellene a XX. szá­za­d végén itt nálunk keresztre feszíteni és nem a barátunkat, a szomszédunkat, a másképp be­szélő, imádkozó embertársunkat. Ha ez sikerülne, nem kellene félnie Smaranda Knachenak,nyu­godtan gyűjthetne csángó balla­dákat Kallós Zoltán Pusztinán, nem küldenének vissza bennün­ket­­ Ázsiába, nem biztatnának éhségsztrájkra tanulókat tanuló­társaik jogos követelése miatt. Forradalmunk a történelem országútján elindult. Senki ne próbálja elborlasztani­ a mellette és az előtte menőt. Lépjünk rit­musra, így erősek maradunk. Hisz a cél azonos : fészket rakni végre a közös és tágas Európa­­házba. FA/AK­ VS ISTVÁN Címzett: a goroszlói postás Fodor Anna goroszlói lakosként, nem csak a Szilágysági Szó, hanem más újságok előfizetőjeként jogos felháborodással panaszolta szerkesz­tőségi irodánkban a következőket : — 84 előfizetőt szervezett lapunk­nak, ám a goroszlóiak az újságokat nem kapják meg időben. Legutóbb a Szilágysági Szó február 17-i szá­mát több mint egy hetes késéssel, 26-án kézbesítették az előfizetők­nek, s akkor a február 24-i lap­számot sem kapták meg, talán az­zal is várnak egy hetet ? — A lapkihordás goroszlói mód­ja : az újságokat tartalmazó zsáko­kat a teherautóról lerakják az ud­varon, ahol a postás lakik. A régi rendszerben is késett két-három na­pot a kézbesítés, most egy hétig kell várni, talán azért, mert a dik­tatúra híve a goroszlói postás ? Pe­dig az újságkihordásért kapja a fizetését. UTÓIRAT : A község polgármes­­­­terének javasoljuk : a munkáját nem teljesítő postás helyett hely­ben kaphatnak munkanélkülit, a­­ki bizonyára dolgozni akar. efel DEMOKRATIKUS HETILAP A 3. oldalon M­U N­ E­L Y • Induljunk vándorútra avagy Benedek Elek Zilal­on. • Víg Péter nem tud a­­ludni. imai Biiiiiii I. év. 9. szám 1999. március 3. ára I lej A szerkesztőség címe : SZNI­AGYLAGI SZÓ P ta I Decembrie Nt 7 1700 ZAI.All Február 21-én szerda délu­tán a tanügyi kérdésekkel foglalkozó városi közgyűlésen Vida Gyula elnök úr bejelen­tette szándékunkat március 15.-i megünneplésére. Városi szervezetünk már készül az évfordulóra, kérjük, hogy a többi szervezetek is lehetősé­geikhez mérten emlékezzenek meg a 142 évvel ezelőtti ese­ményekről. Február 24 és 25-én Sepsi­­szentgyörgyön tartották a III. országos küldöttértekezletet. A megyénkénti beszámolókból lassan összeállt 600.000-es tag­ságot számláló országos szö­vetségünk helyzetképe. Tag­­szervezetként csatlak­o­z­o­tt hozzánk a MISZSZ (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsé­ge) és a Romániai Magyar Kisgazda Párt. A továbbiak­ban a küldöttgyűlés munka­­bizottságokra oszlott. A szer­ . RMDSZ HÍREK) vezeti szabályzat szövegező bizottság vállalta a szabály­zat kidolgozását és a szerve­zet pénzügyi rendszerének felállítását. Tovább folytatja munkálatait a programelőké­szítő bizottság, eredményeit a sajtóban közli­­ majd és várja a hozzászólásokat. A kongresszusig működő i­­deiglenes országos intéző bi­zottság tagjait is megválasz­tották. Az elnökség : Domo­kos Géza, Verestóy Attila, Folticska Ferenc, Formánek Ferenc, Balázs Sándor, Bor­bély Zsolt Attila, Antal Ist­ván, Béres András, Nagy Bé­la, Sylvester Lajos, Zólya László. Az ideiglenes intéző bizottság az elnökségben nem képviselt megyék elnökeiből áll, a titkárság tagjai : Bi­ JO­­ S­­ LÁSZLÓ Folytatása a 2. oldalon Szentendrei Nem tagadjuk : lámpaláz­zal léptünk a szentendrei N­EV-állomás peronjára az el­múlt pénteken. Hármunk kö­zül­­ Moldovan­b­an, az NSZIT-nek a titkára vala­mint Horváth­­ Florin, ugyan­csak az államhatalom me­gyei szerve végrehajtó bizott­ságának tagja kíséretében a­­lulirató, tolmácsi küldetésben — még soha nem járt egyi­künk sem Budapesten. Nem a magyar főváros, Szentendre volt utunk hanem vég­célja. A lámpaláz hamar el­múlt, s megszűnt a szorongás az ismerős arcok viszontlát­­tán. Az év elején szentendrei küldöttség járt Romániában, többek között Zilahon is, hogy testvérvárosi kapcsolatot lé­tesítsenek. Négy erdélyi vá­ros volt a jelölt, de Zilahnak Tőkés L­­ászló a szószólója, kö­zölte Krajcsovics Istvánná ta­nácselnök­­képpen Kézdivá­­sárhely és a Meszes alatti vá­ros mellett döntött Szentendre Város Tanácsa Végrehajtó Bi­zottsága február 20-án tanulságok Február 23-án a zilahi kül­döttség átvette a szenend­re­iek határoztatát igazoló szán­déklevelet, s ennek kézbesí­tése után, pontosabban már­cius 13-án Szentendrén hiva­talosan megkötik és aláírják a testvérvárosi kapcsolatot „jogerőre" emelő egyezményt, okmányt. Feledhetetlen élményt és követendő tanulságot jelen­tett mindannyiunknak, ami­kor a városi tanács dísztermé­ben Szentendre kék-sárga zász­lója mellett viszontláttuk a hazára emlékeztető trikolórt. Hogyan került oda ? Erre ad választ dr. Xantus Judit szi­lágysági élményeiből közölt tallózónk. Lekötelező, figyelmes ven­dégszeretet övezte a zilahi küldöttséget ottlétekor. Annyit említek meg ezzel kapcsolat­ban, hogy péntek dél volt, s következett a szabad baj, a hétvégi program­ szom­Et pedig úgy­ hallottuk, sok mun­kával jár, mert a szomszédok sem fonják kolbászból a ke­rítést. Bizonyára a velünk foglalkozók anyagilag is ve­szítettek, ám a fontosabb az, hogy miattunk távol marad­tak családjuktól. Helyette a magyaros vendégszeretetet él­veztük Pilisszentlászló lében, a zilahi Meszesre köze­li emlékeztető szelíd erdőben, annak is a Kisrigó nevezetű éttermében. (Milyen kicsi a világ , majdnem nem te­hettem eleget kötelességem­nek : két zilahi, volt autó­­buszsofőr , Orosz és Fazekas gyermekei kérdeztek itthoni újdonságokról). Szombaton délután is miattunk hiányoz­tak az apák a családi házból. Forrai Sándor, a Hazafias Választási Koalíció titkára és Maholányi Pál vitték maguk­kal, hogy megtekintsük a vi­segrádi várat, valamint Esz­tergomot, ahonnan részben kivonultak a „távárisok", s ott értettük meg, mit jelentett volna a megépülő nagymaro­si erőmű. . Késő este pedig családi otthonukban tették még kellemesebbé számunkra a hétvégét. Forrai Sándor úr jóvoltából vasárnap délelőtt felkerestük a Művelődési Központot, ahol a Kodály tanítványról, Vuji­­sits Tihamérról elnevezett ze­neiskola ifjúsági karának műsorát fúvós-zene­hallgattuk meg. A város helytörténetét ki­válóan ismerő vendéglátónk­kal, és kísérőnkkel keresztül­­kasul jártuk a külföldiektől már népes és a segesvárinál is hangulatosabb városköz­pont girbe-görbe, kanyargó, szűk utcáit ; ámultunk kapu­kon, boltíveken, tornyokon ; gyönyörködve a napfényes vasárnap nyújtotta színek fé­nyek, árnyak történelmet i­­déző hangulatában ; nem tud- FEJÉR LÁSZLÓ folytatása a 2. oldalon Szentendrei műemlék A tegnap is nap volt, az emberek tízezrei zarándokol­tak Lupényba autóbuszokkal, teherautókkal, mindenki úgy ment, ahogy tudott. Már nem is tudom, miért haragudtam meg már a reggeli órákban, de mérges voltam, amikor a dilzsai bánya adminisztrációs épületéből a kapu felé tartot­tam. Arra lettem figyelmes, hogy a kapu előtt hárman vagy négyen részegen óbégat­­nak, hogy ők be akarnak menni a bányához, azaz az irodákba, hogy igazságot te­gyenek. Olyan emberek vol­tak, akik nem becsülték meg magukat, és így kikerültek a munkából. Szegény kapus ha­dakozott velük, többen néz­ték, élvezték a dolgokat, de nem szóltak közbe. A rend­zavarókat még egy Pintea Va­sile nevű nyugdíjas segédbá­nyász is tüzelte.­­Gondolhat­ni, hogy milyen munkaerő volt, ha egész életében nem tudott bányásszá válni. Egy új ember a bányánál 2—3 év alatt elnyeri a bányász stá­tust, ha igyekvő, és helyén van a szíve, feje­. Pintea tü­zelte a bandát: — Te — mondta az egyik­nek —, ha nem enged be a kapus, törjétek össze a par­kolóban a főnökök autóit ! Ezzel csak azt akarom ér­­zékelt­etni, hogy olyan em­berek is vannak, akik a za­varkeltéssel akarnak érvénye­sülni. Jó, a rendzavarok törték össze az autókat, nem é­­pen maradtak, az­ embereket pedig útnak indítottam szép­ szóval hazafelé. Nemsokára nem is tudták, hogy köszön­jék meg, meg lehet érteni, hogy miért. .. Az autóm a parkolóban volt, hamar akadt még két útitársam, s irány : Lupény ! Az úton autóbuszok, minden­féle járművek s minden i­­rányból, a végcél : Lupény. Az utcákon emberek, a ki­rak­­i jelszavak és a „Gran­­de“képei sehol, én sem láttam, amelyik még azt előző nap­, ahogy mondták, lánccal volt felkötve egy lámpaosz­lopra. Az autómat Lupény al­só felében (akkor még meg­volt az alsó kolónia, talán „80 ház“-nak hívták, ma már teljesen a földdel egyenlőre letarolva), egy félreeső utcá­ban parkolva hagytam. S on­nan a bánya felé letrek, tízez­rek, hányan ?. Ezt nem lehet megállapítani. Emberek ember mellett. Mindenki hangosan be­szél. Mindenki valamit akar. Egyik azt mondja, hogy hiá­ba, eldöntött dolog : a bányá­szok csak 55 éves korukban Folytatása a 4. oldalon Zsil völgyéből jötték­. •• LÁSZLÓ KÁROLY ERVIN riportsorozata (f.)

Next