Szilágyság, 1995. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-06 / 1. szám

SZILÁGYSÁGI SZÓ Ötször ötvenkettő A (szilágysági) szzó elszáll, skZ írás marad Öt éve, 1990. január 5-én, 50 banis áron jelent meg Szilágy megyében, a szabad Románia egyik áldásaként - ki tud többet felsorolni? - a Szilágysági Szó. Bizony, az elmúlt öt év alatt elég sokszínűek voltunk, főleg, ami a fejlécet illeti, szerkesztők, munkatársak is "szálltak el", de AZ ÍRÁS MARAD! Minden ember szeret emlékezni gyerekkorára, emlékezzünk mi is. S mivel egy ötévesnek elég gyenge még a memóriája, vegyük elő segítségül az írást, a kinyomtatott írást. Mert ez is "történelmi idők tanújele, dokumentuma" lesz - reméltük, reméljük - akárha száz év múlva valamelyik padlásról (ha lesz még padlás) előkerül egy sárga újságlap... Lapozzunk hát bele! 1. szám: Nem kenyerünk a szó, de most szólnunk kell. Még keressük a szavakat. (Józsa László) Testvéri egyetértésben a román néppel építeni fogjuk szabad hazánkat. (Az RMDSZ Szilágy megyei szervező bizottságának közleményéből) Délben, ha megkondulnak a harangok, már nemcsak a törökök feletti győzelmet hirdetik, hanem a Ti csodálatos győzelmeteket is. (Forró Irén) Az utcára mentünk, emberek közé, akikkel együtt tehetünk valamit... (Marczin Ida) 2. szám: Nyissátok ki ökölbe szorított kezeteket, nehogy lesújtsatok! A Nemzetmentési Front Tanácsa igazságot, békét és szabadságot hirdetett meg. A ti igazatokat. Bízzátok a büntetést Istenre és az igazság törvényére! (Kovács-Tőtős Katalin) S a szorgos hangya és a szorgos méh kiszabadította Doina Corncát és Tőkés Lászlót, és együtt megtalálták azt az országot, ahol az igazság, testvériség és szeretet uralkodik. (Vincze Mária) (folytatás a 3. oldalon) Karácsony után "Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért... Vörösmarty Mihály Havak, ha hullnak, már nem a bíbor vérre, de hullanak-zuhannak az emlékezésre. Szél, hogyha támad, s átjár a tüdőkön, nem diadalszó, mi fölszakad s följön. Nap, ha ragyogna, s hull arcunkra igézve, már nem mosolyt világít rajta kósza fénye. • Hajnal, ha kél, ki fogadja őt diadallal, maradunk üres lélekkel, kóc-malaszttal? Ha emelünk hűs kupát, hallgatunk harangot, megint a csönd tömlöcébe rejtjük el a Hangot, s űzzük szemhéj alá a szemek villanását, az isteni akarat fényes szikra­mását? "Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért"... Lelkünkből ajkunkra lázadón dobban a­ miért? És emlékezünk, és ha leszünk, szél, Nap, ha kell, diadalt szerzünk vak estéken. A Hajnal jöjjön el! 1990 decemberében Magyari Lajos költő­vel január 8-án, vasárnap találkozunk a Zilahi EMKE-házban, du. 16 órakor. Szilágyság 1

Next