Szilágyság, 1997. június-december (7. évfolyam, 22-51. szám)

1997-06-06 / 22. szám

Akadozik Zilahon az együttműködés? Egyre érdekesebben alakulnak mostanában Zilah város tanácsülései. Az utóbbi néhány ülésen érezhető volt a jelenlegi ellenzék, a BNEP (P.U.N.R.) fölénye, amely a június 2-i tanácsülésen még jobban kihangsúlyozódott. Igaz ugyan, hogy a tizenegynéhány határozatjavaslat között sikerült nagy nehezen "átpaszírozni" az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozás támogatásáról egy szándéknyilatkozatot (az RNEP-nek és az SZDRP-nek sehogy sem ízlik az európai modell), de a többi már nem ment. A nagy vitát a Fenyves erdő alatti magánbenzinkút telekügye robbantotta ki. Az ülésen kiderült, hogy a telekkönyvi kivonat, amely Mezei Cornelia nevére van kiállítva, jogtalan, mert a telekkönyvezési térképen nem szerepel a városrendezési ügyosztály jóváhagyása, úgyszintén hiányzik a város által a telekkönyvi hivatal felé kiadott igazolvány. Örök titok marad számomra, hogyan sikerült a városi polgármesteri hivatal megkerülésével, tehát a törvényes rendelkezések betartása nélkül, állami tulajdonban lévő telket telekkönyvezni Zilahon magánszemély nevére. A benzinkút tehát állami tulajdonban lévő telekre épült, ráadásul a kimért terület közel kétszeresét foglalja el. A tanács hivatalos szakvéleményezési dokumentáció elkészítését kérte, utána fog határozni az ügyről. Fekete Károly alpolgármester javasolta, hogy a tényállás megállapítása után a tanács vonja felelősségre azokat, akik vétettek. A 18-as földtörvény ugyan semmiféle büntetést nem ír elő arra az estre, ha a földosztó bizottság nem alkalmazza vagy rosszul, tehát rengeteg bírósági eljárásra okot adó módon alkalmazza a törvényt. Ők is meg kell tanulják, hogy nem mérhetik kényük-kedvük szerint a földet. A tanács ezt a javaslatot elutasította, tehát az esetleges törvénytelenségekért nem fogják felelősségre vonni a földosztó bizottságot. A volt kormánypártok, azaz a jelenlegi ellenzékiek, a RNEP (P.U.N.R.), az SZDRP (P.D.S.R.), a Nagy Románia Párt tanácsosai ellene szavaztak, csatlakozott hozzájuk az Új Románia Párt és a DK részéről Bora úr is! A kormánykoalíció pártjai közül pedig ketten hiányoztak (tehát a DK részéről három szavazat esett el). Az eredmény azt mutatja, hogy egyeseknek lehet takargatnivalójuk, de ugyanakkor a kormánypárton belüli együttműködés nehézségeire is utal. Nehéz lesz vezetni a várost, ha az ellenzék az úr... - al -A­z orvos válaszol P. T., Szilágyperecsen: feleségének a szakorvos patkóbélfekélyt állapított meg, a kezelésére, a többi gyógyszer mellett, Ampicillint is rendelt. Azt kérdezi, miért adták ez utóbbit? Kérdése jogos, a gyomor és nyombélfekély kezelése az utóbbi években gyökeresen megváltozott, újabban antibiotikumot is adnak, pl. Amoxicillint, Eritromixint, Tetraciklint, Doxycyclint, stb., csak Ampicillint és penicillin-származékokat nem. Arról van szó, hogy a gyomornyálkahártyában (az esetek 90%-ában) egy hajlott pálcika alakú baktérium élősködik, amit már 100 éve leírtak, de kóroki szerepét csak most kezdik tisztázni. A bacilus neve Campylobacter Pylori vagy Helicobacter Pilori. A bacilus kiirtására az említett gyógyszerek mellett a Metronidazol. Az Metronidazol egy formájában is HELICOCIN forgalmazzuk. A kell tartson. A használatos még Amoxicillin és a készítmény is létezik, ezen kezelés több hétig baktériumot endoszkópos vizsgálattal és laboratóriumi tenyésztéssel mutatják ki a kezelés előtt, és ennek a kezelés után már nem szabad jelen lennie. A DE­NOL nevű készítmény is igen hatásos a fránya bacilusra. A szakemberek viszont még­­ nem tudtak egyetérteni abban, hogy a fekély kialakulását, fenntartását csak ez a kórokozó okozza, ezért továbbra is fő helyet foglalnak el azok a gyógyszerek, amelyek a gyomorsav elválasztását csökkentik, mint a RANITIDIN, FAMOTIDIN és a már kevésbé használatos CIMETIDIN. Újabban egy új "csodaszer" is megjelent gyógyszertárainkban, az OMEPRAZOL, amely a gyomornyálkahártya proton pompa bénítása révén csökkenti a gyomorsav-kiválasztást - ára elég magas és csak olyan esetben alkalmazható, ahol a kórisme 100%-ban tisztázva van. Gyomortükrözés, röntgenvizsgálat nélkül szedni nem szabad. A diétás kezelés továbbra is szükséges, de távolról sem olyan szigorú, mint régen volt, ugyanígy nagyon ritkán végeznek mostanában gyomorszondázást. Mivel a sok új gyógyszer bevezetése csaknem minden esetben eredményes, manapság egyre kevesebb beteget műtenek, többnyire elhanyagolt eseteket vagy azokat, amelyekben az említett gyógyszerek mégsem hatnak. Tehát a fekély kezelése megoldottnak tekinthető, de nem olcsó mulatság és minden esetben orvosi, szakorvosi ellenőrzésre van szükség. Dr. Orbán János Közérdekű felhívás Ezúton hozzuk az érdekeltek tudomására, hogy f. év június 6-tól 23-ig szünetel a veterán ügyek intézése az RMDSZ megyei szervezetének irodáján (Kossuth u. 33.), mert a jelzett időszakban - a nyári szabadságok miatt - nincs aki a körzeti parancsnokságon az iratcsomókat átvegye. Szűcs Sándor, veterán T^ieetuer ei­ SlfCXSetet "Csillaggal csillagot gyújt a gyerek, szárnyas víg dalnak szárnyas dal a szárnya" Valami egészen új eseményre került sor május 27-én az EMKE-házban. Gyerekek, tanárok, szülők jöttek el a gyerekrajz-kiállítás megnyitójára,a­mit az Eminescu általános iskola szervezett V-VIII. osztályos diákok rajzaiból Bodola Emese tanárnő kezdeményezésére. A szűknek bizonyult előszoba falait (a teremben Ferenczy Júlia festményei várják az érdeklődőket) borító érdekesebbnél érdekesebb témájú rajzok mellett a hangulatot még színesebbé, melegebbé varázsolták a gyurma-figurák, üvegre készült olajrajzok, papírmozaikok, stb., amelyek mind a gyerekek végtelen fantáziáját, alkotóképességét, alkotni vágyását bizonyították. Bodola tanárnő rövid megnyitója után a jelenlevőknek meglepetésben volt részük: a napokban beindult "Gyermekszívvel" színjátszókör tagjai témához illő szavalatokkal köszöntötték társaikat, végül mindenki körbejárhatta a termet és megtekinthette a kiállított munkákat. E gyermeknapi ünnepség többszörösen is újat jelentett úgy a házigazdák (EMKE és Heltai Könyvtár), mint a résztvevők és szervezők számára is. A tanárnő szavait idézem: "első alkalom, hogy túlléptük az iskola kapuit" - megtört a jég, itt a nyár. Ugyanakkor avatóünnepség is volt ez a rendezvény az először fellépő színjátszó gyerekek kis csapata számára. Az elkövetlezőkben szeretnének minél többször találkozni a hallgatósággal, szüleiknek, testvéreiknek, tanáraiknak, stb. kellemes meglepetéseket szerezni. Ők minden szerda délután 4-6 között ott vannak az EMKE-házban egy meleg tea és egy sütemény mellett, és szeretettel várnak mindenkit, aki csatlakozni akar hozzájuk. Itt a nyár, meleg van. Remélhetőleg nemcsak külső, de belső meleg is éltet minket és reménységgel töltődünk fel mindnyájan. Szilágyi Ibolya könyvtáros ("mindenki Ibi nénije") szavaival zárnám: "Remélem ez a sikeres délután nem ’fehér holló’ lesz az elkövetkező tanévben. A Heltai Könyvtár szelleméhez tartozik, hogy felkarolja a tehetséges fiatalokat, sikerélményhez juttassa őket. Tárt kapukkal (és karokkal))várjuk a kezdeményező tanítónőket és tanárokat, és persze a diákokat is." Kui Melinda 2 Szilágyság Katedráin kívül) A kedves olvasó küzd a mindennapok megélhetési gondjaival, az általunk is támogatott kormány (bizonyos feltételek és főleg ígéretek reményében) gazdasági reformjának társadalmi "költségvetéseivel" és akkor jön valaki és a történelmi múlt megbecsüléséről beszél. Talán nem hiába. És miért ebben a rovatban? A Szilágyságban a NEVELŐK közössége a legszámosabb és legaktívabb értelmiségi réteg. Feladatai nem érnek véget az osztály és iskola falain kívül. Kiváló román történészek (D. Giurescu, A. Pippidi, C. Muresan, T. Pompiliu) győztek meg arról (amit eddig is tudtam), hogy a múltat állandóan faggatni kell, ha fáj is, ki kell mondani, a tolerancia jegyében, a demokrácia szellemében, a két nép őszinte, jó és baráti kapcsolatainak, együttműködésének megteremtése érdekében. Azon gondolkozom, hogy 1998 az európai forradalmak, a népek tavaszának, a magyar szabadságharc 150 éves évfordulója, ugyanakkor az első világháború befejezésének is évfordulója, sok elhanyagolt aspektusával együtt. Szerény javaslatom (ahol még nem végezték el): örökítsük meg hősi halottaink emlékét! A ma élők így vizsgázhatnak a történelem ítélőszéke és saját lelkiismeretük előtt. És mindössze két és fél év van a magyar államalapítás ezeréves évfordulójáig. Jakó Zsigmond professzor a túl gyakori emlékezések és ünnepségek ellenzője (fél az elbagatellizálástól), a honfoglalást és az államalapítást történelmünk és a Kárpát-medence sorsdöntő eseményének tartja. Jó lenne időben, színvonalasan felkészülni rá iskoláinkban és azon kívül is. Joikits Attila

Next