Szilágyság, 2000. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-07 / 1. szám
I i: s yság 2000/ 1. Születésnapunkra idő múlása mindenre rányomja bélyegét. Az embert megváltoztatja, a dolgokból kirostálja az értéket, és ami arra érdemes, azt maradandóvá teszi, így nemcsak jelenről, de múltról és jövőről is beszélhetünk egyidőben. A napokban a százados ezredforduló mellett, a Szilágyság megjelenésének 10. születésnapját ünnepelhettük. A kerek évszámok esetében gyakran viszapillantunk, mérlegelünk, örülünk a megvalósításoknak, az eredményeknek, s ha a helyzet úgy kívánja, tanulunk az elkövetett hibákból is. Ha már az emlékezés útján járunk, s az az öröm érhetett, hogy együtt köszönthetjük újságunkat, kötelességünk azokra gondolni, s azoknak köszönetet mondani, akik ezelőtt 10 évvel merték a nehéz s bizonytalan helyzetben vállalni a magyarság érdekeit, ügyét s közvetítő kapocsként létrehozták a Szilágysági Szó lapot. Illőképpen köszönjük meg Kovács Sándornak, Wágner Ernőnek, Sipos Lászlónak, hogy ez a hetilap általuk jobb lehetett. A kezdetben, csupán két oldalas, újságnak még nem nevezhető lap, csomagolópapírra emlékeztetett, de a rá nyomtatott szövegei már akkor sokatmondóak, sokat ígérőek voltak. Később érezve ennek fontosságát, a mindössze néhány emberből álló újságírógárda köre kibővült, s a buzdítások, támogatások révén, e pár ember elérhette, hogy a lapból fokozatosan, lépésről lépésre haladva, egyre színesebb, egyre bővebb újság legyen.A legnagyobb áldozatot az olvasók hozták, akik kitartásukkal bizonyították, hogy tévedéseink, s az előforduló bakik ellenére is mellettünk, a lap mellett állnak. Ezúttal is szeretnénk minden olvasónak köszönetet mondani. Ami az írások tartalmát illeti, azokért nem mindig mi vagyunk a felelősek. Megpróbáltunk objektíven, tárgyilagosan közvetíteni, közölni. Nem az igazat írtuk meg, hanem a valóságot, nem az emberek felett ítélkeztünk, hanem az események fölött, s a publicisztikában nem ítéletet, hanem véleményt írtunk meg. Hogy mit tartogat a jövő, azt még nem tudjuk. Mi ezután is álmodunk, tervezünk, s terveinket megpróbáljuk a lehetőségekhez mérten megvalósítani. Addig is legyünk optimisták, s mondjuk azt, hogy a 20. születésnapot is együtt fogjuk ünepelni. Szabó Mária In memóriám Ferenczy György 1924-2000 Újra szegényebbek lettünk! Január 4-én Szilágycsehben mindnyájunkat megdöbbentő hirtelenséggel elhunyt Ferenczy György nyugalmazott pedagógus és népművelő. A tövisháti Leiében született, és haláláig hűséges maradt szülőföldjéhez. Nem csak ebben volt példaértékű az élete, hanem abban is, hogy maradandó értéket teremtett és ajándékot adott a város lakosainak, gazdagította a közéletet. Teljes lényével népnevelő volt, aki egész életében a közösséget, a tövisháti magyarságot szolgálta. A Kolozsvári Tanítóképző elvégzése után (1945) Lelében, Monoban, Szamosasdon tanított, majd Szilágycsehben folytatta pedagógusi és népművelői tevékenyégét. Az egykori Művelődési Ház művészeti irányítója, majd igazgatója, később pedig a középiskola, az általános iskola zenetanára volt. Az emlékezés homályából ma is felsejlik bennem emberséges szigora, igényessége és határtalan munkabírása. A szépség, a művészet megszállotjaként nem csak tanított, hanem nevelt is. Idős kora ellenére a fiatalokat megszégyenítő lendülettel vett részt a város társadalmi és folytatás a 3. oldalon) Jd 5c2S)