Szilágyság, 2003. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

2003-07-04 / 27. szám

Van pénz, és tudjuk, hogyan jussunk hozzá Csóka Tibor alprefektus ismertette a Szociális Fejlesztési Alaphoz (FRDS) benyújtott pályázatok helyzetét. Az országos értékelések szerint Szilágy megye élenjár a pályázatok számát tekintve, de az elsők között van a sikeres pályázatok között is. Szilágy megyéből az Alaphoz 123 pályázatot nyújtottak be 1998-tól, az Alap létrehozásától a mai napig. Összesen 2.745.000 dollárt hoztak így a megyébe (ez több, mint 90 milliárd lejt jelent, többet, mint a különleges útalapokból három év alatt visszaosztanak a megyének), amelyet kizárólag a községi utak javítására lehet fordítani. Ebből a pénzből eddig mintegy 157 km falusi utat köveztek le. A magyar falvak között Kémer kapott 60.000 dollárt, a récsei útra Varsolc kapott 53.000 dollárt, Krtaszna 75.000-et, Perecsen 74.000-et, és Kémer még egyszer 70.000 dollárt, és Sarmaság az ilosvai útra kapott 75.000 dollárt.. Ezenkívül jövedelmszerző tevékenységre Kémer kapott 20.000 dollárt a pékség létrehozására. Ezenkívül jönnek még világbanki pályázatok, amelyben újabb 20 község kap szintén utakra és infrastrukturális javításokra, összesen 150 milliárd lej értékben. Az alprefektus véleménye szerint országos szinten érezhető, hogy megtanultunk pályázni, pályázatokat írni, és az alapokat értelmesen és hatékonyan felhasználni. Ebben Kémer jár az élen. J.L. Törvényességi vizsgálat A prefektúra sajtótájékoztatóját ezúttal Csóka Tibor alprefektus vezette, mert Marc Tiberiu prefektus Strasbourgban van közigazgatási tapasztalatcserén. A prefektúra alapfeladata értelmében a megyében hozott mintegy 6700 határozat és rendelet törvényességének ellenőrzése—ezek közül 87 esetben találtak szabálysértést. Az esetek nagy többségében a felszólítások és egyeztetések után kiigazították vagy visszavonták a téves határozatokat, viszont öt esetben a közigazgatási bírósághoz kellett fordulni. Néhány még folyó ügyet tárgyalnak, de kivétel nélkül minden esetben a prefektúrának adott igazat a bíróság. Az intézmény a megyei tanács elnökének rendeletét is kénytelen volt megóvni, mert az korlátozni akarta az alelnökök mozgásterét. Elrendelte, hogy a megyei tanács gépkocsijait csak az ő engedélyével lehet kihozni a garázsból. Ezzel lehetetlenné tette volna a sürgősségi beavatkozásokat és a döntéshozói jelenlétet a helyzet által megkövetelt esetekben. Egyeztetésre sem volt hajlandó véleményén változtatni, azt sem értette meg, hogy az alelnökök nem az elnök beosztottjai, hanem ugyanolyan választott munkatársak tisztségükben, mint ő maga, és mindenkinek van törvény által rögzített feladat-és hatásköre. A megyében létező 60 közigazgatási egységből 33-at ellenőriztek. -al­ RMDSZ COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSÁVAL­­ • Újra karantén Krasznán • Aszálykár (4. oldalon) • Népszámlálás (11. oldal) v______________________) Újabb ingatlant kapott a református egyház Az egyházi visszaszolgáltatását ingatlanok vizsgáló bizottság döntése szerint szilágynagyfalui Bánffy kastély­a visszakerült a falu református egyházközségének tulajdonába. A Kálvineum, a ballai és sámsoni művelődési házak és a szilágy­­főkeresztúri iskola vissza­szolgáltatása után ez az ötödik ingatlan. A Királyhágómel­léki Református Egyházkerület vissza­igényelt ingatlanjai közül mindeddig ötöt kapott vissza, mind az ötöt Szilágy megyében! Ennyit az RMDSZ megyei szervezetének egyházelle­­nességéről. Ez is a protokollomnak, az érdekképviseleti szervezet szívós munkájának köszönhető. Mert nem elég igényelni valamit, azt érvényesíteni is kell! V_______________________ A szerk. SzilÓQUsáo 2003/27 Folytatódik az egyházi restitúció Újabb ingatlanok visszaszolgáltatásáról döntött a minisztériumközi restitúciós bizottság mai, második ülésén. A bizottság 30 napon belül az elvi döntések alapján megszerkeszti a visszaszolgáltatásra vonatkozó határozatokat, amelyeket az illetékes állami szerveknek, az érintett települések polgármesteri hivatalainak, valamint a parókiáinak hivatalosan kiküldenek. A bizottság az eddigi két ülés alkalmával összesen 70 egyházi ingatlan visszaszolgáltatásáról döntött. Az első, június 18-i ülés határozata alapján 34 egyházi ingatlanból 22-t a magyar egyházaknak, 2-t pedig a szász evangélikus egyháznak juttatnak vissza. A második ülés döntése értelmében 36 ingatlanból 21-et a magyar egyházak, egy ingatlant a szász evangélikus egyház, 5 ingatlant pedig a nagylaki szlovák evangélikus egyház kaphat vissza. Összességében tehát 50 egyházi ingatlan került a kisebbségi keresztény egyházak tulajdonába, ezen kívül a romániai zsidó közösség számára 3 ingatlan visszaszolgáltatásáról döntöttek. Az országos restitúciós bizottság a nyár folyamán több ülésszak keretén belül folytatja munkáját. (rmdsz­­téjékoztató) 1

Next