Szilágyság, 2006. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-06 / 1. szám

Számvetések ideje December utolsó napjaiban az RMDSZ megyei szervezetének székházában az óév lezárása előtti szokásos értékelésre gyűltek össze a megye magyar polgármesterei, alpolgármesterei illetve az intézmények vezetői. Seres Dénes képviselő, a megyei szervezet elnökének értékelésében elismerte, hogy a sokévi átlagnál jobb évet zártunk. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a magyarság érdekvédelme csak a mindenkori hatalommal való egyeztetéssel lehet eredményes. Ebben az évben látványosan gyarapodtunk. Nem csak új magyar községünk született, de sok pénzt sikerült közösségeink felé irányítani. Az elmúlt évben nem volt olyan falunap, hogy elsősorban azt az együttműködést, amely az érdekképviselet minden szintjén megnyilvánult a helyi tanácsosoktól a megyei és parlamenti képviseletig. Az állandó kapcsolattartás , a kölcsönös információáramoltatás és együttműködés az egyetlen hatékony útja az érdekképviseletnek. - mondotta a Szövetség megyei szervezetének elnöke. Értékelése szerint nagyon jó ez a csapat, és felkészülten áll a következő év kihívásai elé. Számunkra a legfontosabb az, hogy egy év múlva ne avattunk volna fel valamit. Beindítottuk a szilágysomlyói magyar iskolát, utakat, vízvezetéket építettünk és javítottunk, iskolákat, óvodákat, művelődési otthonokat újítottunk fel. Sok helyen sportcsarnokok épültek és épülnek ma is. Közösségeink ünnepei egyre inkább szélesednek és gyarapodnak, ezt jelzi a határainkon túli testvértelepülések gyakori részvétele és a kapcsolattartás intenzitása. Mindez ezen a csapaton múlik, amelyet a szilágysági magyarság megbízott az érdekképviselettel.­­ Köszönöm ennek a csapatnak az elmúlt évben kifejtett erőfeszítéseket, az Európai Unió tagjaiként köszönthessük egymást, hiszen a nemzetegyesítésnek ez az egyetlen járható útja. Ebben a folyamatban még rengeteg munka vár ránk. Legfontosabb az, hogy megtartsuk és fejlesszük iskoláinkat, falvainkat, civil szervezeteinket. Fokozatosan növeljük önállóságunkat és mozgásterünket minden központosítási törekvések ellenére. Ezért kell itt lennünk, ezért kell naponta megharcolnunk, ezért van szükség az egységre és az összehangolt munkára. Mert a lehetőségeket - amelyek egyre bővülnek - csak így tudjuk hatékonyan kihasználni. Fekete Szabó András szenátor éves parlamenti tapasztalatait összegezve szintén a csapatmunkát értékelte. Jó érzés tudni azt, hogy minden szinten bárkire lehet számítani, mert jó közösség alakult ki. Ezt a szellemet őrizzük meg a jövőben is. Ugyanezt hangsúlyozta Csóka Tibor, a megyei tanács alelnöke is Végh Sándor alprefektus is megköszönte mindenki támogatását. S habár a törvények értelmében le kellett mondania szövetségi tagságáról, két dologról soha nem tud lemondani­ nemzetiségéről és anyanyelvéről. Pap Imre a helyi önkormányzatok nevében köszönte meg az eddigi segítséget és még szorosabb együttműködést, gyakoribb konzultációt kívánt az egész csapatnak. A találkozó összegezésének egyértelmű következtetése szerint még több, jobb és pontosabb munkára van szükség, mert az EU-s csatlakozás felzárkóztatási pénzalapjai nagyon megnövekedtek, és fel kell készülnünk arra, hogy nemzetközi pályázatainkkal még több pénzt tudjunk közösségeink felé irányítani. J.L. TAMOGATASÁVAL * Naptár és Hajdú Attila Szilveszteri képei * Szilveszteri események (4. és 15. oldalon) _____________________________________ Közlemény Az RMDSZ szilág­csehi szervezete 2005 január 20-án 17 órától a városi Művelődési Házban tisztújító közgyűlést tart. Jelentkezni úgy az elnöki, mint a HKT tisztségekre január 18-án déli 2 óráig lehet az RMDSZ irodán. László Zoltán elnök

Next