Szilágyság, 2009. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-09 / 1. szám

2009. január 9. 1. RMDSZ COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY Szülő­föld Alap TÁMOGATÁSÁVAL Évértékelő -Nehéz évü­nk volt, a legtöbbször a család látta kárát a közösségépítő munkának. Most karácsonykor vagy szilveszterkor sikerülhetett némileg pótolni ezt a kiesést. Hogyan töltötte az ünnepeket a bonyodalmas év után, amelyben két fontos politikai esemény is zajlott? - Jól esett egy kis pihenés, habár eléggé feszült volt a politikai helyzet, hiszen közvetlenül karácsony előtt alakult meg az új kormánykoalíció, és ebben a légkörben az RMDSZ új irányvonalat kellett meghatározzon. A feszült helyzet után jóleső érzés volt legalább néhány napig barátainkkal, családunkkal ünnepelni. Nagyon jó volt, hogy­ két kisunokámmal tölthettem a karácsonyt. Együtt örültünk az ajándékoknak. Mindez Kisperegen történt, ahol a vejem lelkészként szolgál a helyi református gyülekezetben, tehát inkább mi mentünk hozzájuk. Nagyon jól telt, mert már karácsony első napján lehullott a hó. Hógolyóztunk, szánkáztunk az unokáimmal. Az egyik már öt éves, a másik meg három, mindkettő fiú, és decemberben születtek. Ezt­­ az ünnepet tehát kimondottan nekik szenteltük. Öröm volt hallani, amint verset mondanak a templomban, és szánkózni meg hógolyózni is jó volt velük. Csakhogy hamar elrepült az idő, mint egy gyönyörű álom. A két ünnep között még sok dolgunk volt az évzárást szerv­ező munkával kapcsolatban. Szilágyperecsenben a­ fociszilveszterre készültünk, amelyen 23 csapat vett részt, ez már rekordnak minősül. Utána Krasznán volt a férfiak napján a borverseny. Úgy zártuk az évet, ahogyan dolgoztunk egész évben: közösségi munkával, rendezvényekkel, találkozókkal. - Hogyan értékelné a Szilágyság tavalyi eredményeit? - Az eredmények szerint a tavalyi volt az elmúlt majdnem húsz év legjobbja. Politikai szempontból két nagyon fontos választáson bizonyított a szilágysági magyarság, ami nagyon fontos, és ezt több ízben is megköszöntük a választóknak. Ez is azt jelenti, hogy az emberek ismerik érdekeiket, és tesznek is azért, hogy sikeresek legyenek közösségeink. Az érdekképviselet szintjén Erdélyszerte messze a legjobb eredm­ényt értünk el, és erre büszkék vagyunk. Az általános választásokon közel 60%-os volt a részvétel, ez messze az országos átlag fölött van. Sikeresnek mondanám az évet a rendezvények szempontjából is. Széles részvétellel ünnepeltük Arany Jánost, a Tövisházi Napokat, a Báthory Napokat, az Ady Napot, újdonságképpen Dobán Gomba Napot is tartottak, és sorolhatnám még a rendezvényeinket. Nagyon sok esetben ilyenkor aratnunk is valamit, már hagyomány a jól befejezett közösségi munka, megvalósítás megünneplése. Ez azt jelenti, hogy anyagilag is gyarapodott a Szilágyság. Rengeteg esetben sikerült korszerűsíteni nem csak a bekötő utakat, hanem a falvak utcáit, sőt, sok esetben még a határba vezető utakat is. Iskolákat, óvodákat, művelődési otthonokat építettünk vagy újítottunk fel. Most már járhatóak útjaink, járdáink olyan helyeken is, ahol ősztől tavasz végéig nem lehetett közlekedni. De ne felejtsük el a vízellátási és csatornázási programokat sem, hiszen ez már sokkal élhetőbbé teszi falvainkat. Ennek köszönhetően csökkent falvaink elöregedése, egyre több fiatal költözik vissza a jól megközelíthető és v­árosi kényelmet biztosító falvakba, ahol sokkal kellemesebb környezetben élhetnek, mint a (Folytatás a 3. oldalon) Az elmúlt évre Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke tekint vissza. XX. évfolyam Huszadik évfolyamába lépett a Szilágyság hetilap. 19 évvel ezelőtt január ötödikén jelent meg először az 1944 októberében megszűnt szilágysági magyar újság. 1989 decemberében már mindenki érezte, hogy magyar lap nélkül szinte lehetetlen a közösségeket megszervezni, mozgósítani az érdekérvényesítés végett. Először egy román nyelven megjelenő lapban volt egy magyar nyelvű oldal, de már készültek az első cikkek. Csakhogy Fejér László, a megye egyetlen magyar újságírója sokat küszködött, amíg papírt szerzett - természetesen kölcsön -, majd magyar ékezetes betűket kellett szerezni a nyomdának, magyarul tudó szedőt is kellett keríteni, és természetesen, az akkor még szükséges jóváhagyások beszerzése mellett. Végül is minden sikerült, és 1990. január ötödikén mintegy fél évszázad után újra kézbe vehettük a megye első magyar lapját. Fejér László után Kui János tanár vette át a stafétát. Sokat segített mindenkinek Kerekes Irén tördelőszerkesztő és Kovács Sándor tanár, akik már nem ünnepelhetnek velünk. Rájuk is emlékezünk, amikor az egyre bővülő, egyre terebélyesedő lapot olvassuk. Hiszen a kezdeti nyolc oldalas kis formátum lett 12, majd 16 oldal, utána nagyformátumban is 16 oldalas maradt a lap. Mindez természetesen Önöknek, olvasóknak köszönhető, és minden munkatársunknak, akik tudósításaikkal színesebbé, aktuálissá tették a lapot. Mindez elsősorban Fejér Lászlónak is köszönhető, aki töretlenül kitartott a lap mellett, és most tevékenyen kiveszi a részét az újság megjelentetésében. 5. oldalon Kazinczy emlékév­ ével A Nemzeti Évfordulók Titkársága ezt az Kazinczy Ferenc emlékévnek nyilvánította a költő születésének 250. évfordulója alkalmával A tavalyi Mátyás- és reneszánsz év után most Kazinczyra emlékezünk, jövőre Erkel Ferenc emlékév lesz. Radnóti Miklós is kerek évforduló kapcsán szintén az egész évben ünnepségek tárgya lesz. 3. oldalon Megszorítások Ugyanakkor törölték azt a lehetőséget is, hogy kedvezményt adjanak a helyi közigazgatások azoknak, akik korábban fizetik ki egész évi adójukat. Az 5%-os kedvezmény lehetőségét is megvonták. t Weöres Sándor Újévi jókívánságok Pulyka mellé, malac körme liba lába, csőre­­ Mit kívánjak mindnyájunknak az új esztendőre? Tiszta ötös bizonyítványt, tiszta nyakat, mancsot nyárra labdát, fürdőruhát, télre jó bakancsot. Tavaszra sok rigófüttyöt, hóvirág harangját, őszre fehér új kenyeret, diót, szőlőt, almát. A fiúknak pléh harisnyát, ördögbőr nadrágot, a lányoknak fűt és cérnát, ha mégis kivásott. Hétköznapra erőt, munkát, ünnepre parádét, kéményfüstben disznósonkát, zsebbe csokoládét. I * Trombitázó, harsonázó, gurgulázó gégét, vedd az éneket a szádba, ne ceruza végét. Teljék be a kívánságunk, mint vízzel a teknő, mint negyvennyolc kecske lába százkilencvenkettő. Köszönjük az olvasók hűségét, érdeklődését. Mindez azt is jelzi, hogy munkánk nem volt hiábavaló. 8. oldalon Markó Béla szövetségi elnök beszéde a parlament együttes ülésén Nem hiszem, hogy szabad lenne tönkretenni mindazt, amit eddig felépítettünk. Születésnapunk alkalmával emlékezzünk, és ne felejtsük el azokat, akik nélkül a Szilágyság már nem létezne. Józsa László 6. oldalon Második évforduló Két éve léptünk be az európai közösségbe, de még sokan nem tudják mi is az. Szidják vagy dicsérik előnyeit, hátrányait, de kevesen tudják hogyan is működik.

Next