Szilágyság, 2016. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

2016-06-10 / 23. szám

Foci-eb 10. oldalon Európa-bajnokság Krímmel és Krím nélkül: háború és sport Ukrajnában Nem ritka, hogy két ország konfliktusának nyoma a sportban is érezteti hatását. Történelmi ellentétek követ­keztében látszólag kibékíthe­tetlen jelek feszülnek egy­másnak. Közéletünk 3. oldalon Megyei eredmények A helyi közigazgatási egy­ségekben, ahol magyarok is jelentős számban laknak, végül is az RMDSZ jelöltjei vezetnek. Ezen a szinten a Szövetség megőrizte súlyát. Vidékeink 4. oldalon Üzenet Sarmaságról Én még sohasem láttam belülről a szavazóhelységet, az urnákat, a szavazófülkét, nem láttam a szavazás menetét. Most, először voltam részese annak az igazi szavazói hangulatnak, ahol annyi ember összegyűl, hogy eldöntse a falu sorsát. „Jól vizsgáztunk” — jelentette ki az RMDSZ helyhatósági választási eredményeit kiértékelő kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A szövetségi elnök összegzése szerint - alacsonyabb részvétel mellett, mint négy évvel ezelőtt - megtartották a támogatottságukat, a legerősebb magyar politikai erő maradtak. „Megkaptuk a bizalmat a folytatáshoz. Köszönöm a választóknak, a jelölteknek és a kampánycsapatnak” - jelentette ki a politikus. Az RMDSZ elnökének szavai szerint jelöltjeik a várakozásoknak megfelelően szerepeltek, közel 200 (egészen pontosan 196) polgármesteri mandátumot nyertek, emellett 7-8 olyan magyar jelölt is győzött vasárnap, akit az MPP-vel - a korábbi együttműködési állapodásnak megfelelően - közösen támogattak. „Ezeknek a jelölteknek a szereplését közös sikernek tekintjük. Velük együtt több polgármesterünk van, mint négy éve” - állapította meg Kelemen Hunor. A szövetségi elnök tájékoztatása szerint a helyi és megyei tanácsosaik száma valamelyest nőtt a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest. Ez szerinte azt igazolja, hogy nem pártoltak el az RMDSZ- től a választók. Kiemelkedő teljesítménynek nevezte, hogy több települést sikerült „visszanyerni” vasárnap. Elsők között természetesen Szatmárnémetit említette, ahol négy éve az RMDSZ elvesztette a polgármesteri mandátumot. „Négy év után visszanyertük Szatmárnémetit, Kereskényi Gábor polgármesterként tér haza a bukaresti parlamentből. „Meggyőződésünk, hogy négy év múlva felemelt fejjel állhat majd a szatmárnémetiek elé, munkájában támogatjuk” - mondta a szövetségi elnök. „Soósnak folytatnia kellene” Kelemen Hunor sajnálkozását fejezte ki, hogy ugyanezt a teljesítményt Marosvásárhelyen nem sikerült elérni. Hangsúlyozta, hogy szoros volt a választási verseny a polgármesteri székért. Szerinte Soós Zoltán eredményei azt mutatják, hogy nem volt rossz megoldás független magyar jelöltet állítani a városban. A szövetségi elnök reményét fejezte ki, hogy a múzeumigazgató folytatja politikai karrierjét, és hallani fognak még róla. „Fiatal, kiegyensúlyozott politikus. Mértéktartó, meggyőző, az emberekhez közeli kampányt folytatott, a tapasztalatát a továbbiakban is kamatoztatnia kell” - dicsérte Soós Zoltánt. Jó eredménynek nevezte, hogy az RMDSZ-nek Marosvásárhelyen sikerült megőriznie a 10 tanácsosi mandátumunkat. Az udvarhelyi kudarc okairól „Székelyudvarhelyt elvesztettük” - állapította meg Kelemen, aki sok sikert kívánt az EMNP-MPP koalíció támogatásával mandátumot nyert új polgármesternek. Szerinte a kudarcuk oka az lehetett, hogy Arros Orsolya és Bunta Levente is RMDSZ- es identitású jelölt volt, ami megosztotta az RMDSZ szavazóbázisát. „Olyan helyzet állt így elő, mintha június 5-én tartottuk volna az állaumás előválasztást a városban”-jelentette ki. Megjegyezte, annak ellenére, hogy a helyi tanácsban elvesztették a többséget, Székelyudvarhely szintjén az RMDSZ megyei tanácsosjelölti listája kapta a legtöbb szavazatot. Közölte, hogy a jelenség okát a következő napokban elemezni fogják. Gratuláció Horváth Annának Kelemen Hunor külön gratulált Horváth Annának és csapatának a kolozsvári eredményekért. Tájékoztatása szerint a kincses városban az RMDSZ-nek öt tanácsosi mandátuma lesz, eggyel több, mint amennyi eddig volt. Közölte, szeretnék, ha Horváth Anna folytatná az alpolgármesteri munkát. A szövetségi elnök szerint Hargita és Kovászna megyében a „papírforma” szerint teljesített az RMDSZ. Úgy vélte: jó döntés volt az ügyészek által meggyanúsított Antal Árpád és Ráduly Róbert indítása, mert mindketten fölényesen győztek. Külön kiemelte, hogy Temesváron négy év után sikerült két tanácsosi mandátumot szerezni, ez szerinte a nem magyar kisebbségekkel való összefogásnak is köszönhető. A választási sikerek közt említette a Máramaros megyei Hosszúmezőt is, ahol 12 éve nem volt magyar polgármester, de vasárnap a jelöltjük győzött. Az RMSZ elnöke kitért arra is, hogy a szórványban ártott a magyar-magyar verseny. Emlékeztetett arra, hogy az EMNP többek között a Brassó megyei Apácán és a Temes megyei Óteleken is indított polgármester­jelöltet az RMDSZ jelöltje ellenében., Apácán hajszállal, de megnyertük végül a választást. Óteleken azonban a magyar-magyar verseny miatt vesztettük el a polgármesteri széket” - állapította meg a politikus. Következnek az egyezkedések az önkormányzati tisztségekről Kelemen újságírói kérdésére elmondta, Maros és Szatmár megye önkormányzatában is az RMDSZ-é a legnagyobb frakció, ezért jó esély mutatkozik arra, hogy e megyékben az RMDSZ jelöltjét válasszák meg az önkormányzat elnökévé. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy Bihar, Szilágy és Brassó megye önkormányzatában sem lehet többséget kialakítani az RMDSZ frakciója nélkül. Úgy vélte, ez a helyzet további önkormányzati alelnöki tisztségek megszerzését eredményezheti. Abbéli reményének is hangot adott, hogy Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestereként folytathatja munkáját. Kijelentette: a helyi koalíciós lehetőségekről szerdán Bukarestben tárgyal az RMDSZ elnöksége, a döntéseket pedig szombaton Kolozsváron fogja meghozni a Szövetségi Állandó Tanács. Újságírói kérdésre hozzátette, a koalíciós megállapodásokat mindenütt a helyi igényekhez és lehetőségekhez igazítják, nem lesz egyetlen országos koalíciós partner. (Cs. P. T., maszol) Jól vizsgáztunk Összességében elégedett az RMDSZ helyhatósági választásokon elért eredményeivel - többek között a közel 200 polgármesteri mandátummal - Kelemen Hunor. A szövetségi elnök hétfői, Kolozsváron tartott kiértékelő sajtótájékoztatóján több olyan települést is felsorolt, amit sikerült „visszanyerni”, kudarcnak­­ Marosvásárhely­ mellett a székelyudvarhelyi jelöltjük vereségét nevezte. Előfizetés A Szilágyság hetilapra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni. Vállaljuk, hogy ön helyett elmegyünk a postára és előfizetünk az ön nevében. Várjuk Zilahon a Kossuth utca 33. szám alatti szerkesz­tőségünkbe! Rendelje meg a Szilágyságot 2016-ban is!

Next