Szilágyság, 2022. július-december (32. évfolyam, 26-52. szám)

2022-07-01 / 26. szám

Karrier Menet Zilahon: a nyolcadikos záróvizsgázó diákok pályaválasztását segítik Tizenkettedik alkalommal szervezték a Karrier Menet elnevezésű, nyolcadik osztályt végző, középiskolai szakirányt kereső diákoknak szánt programot Zilahon. A kezdeményezés célja, hogy a nyolcadikos záróvizsgázó diákok tájékozottan, képességeiktől, készségeiktől és érdeklődési körüktől függően választhassák ki, hogy milyen szakon folytat­nák tanulmányaikat. Nemrég a zilahi márványtéren nagy diáksereg, többnyire helyi hetedikes és nyolcadikos diákok, valamint a város középiskoláinak képviselői gyűltek össze, hogy a Karrier Menet program révén egymásra találjon „a kereslet és a kínálat”. A rendezvényen be­mutatkozott a város nyolc középiskolája, öt-tíz perc­ben a diákok ismertették intézményüket, a szakokat, a továbbtanulási lehetőséget. Emellett a Szilágy Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ (CJRAE), a megyei tanfelügyelőség és az iskolai pszichopedagó­­gusok által szervezett Jövő Szakemberei pályaválasz­tási tanácsadáson többek között jelen voltak a leendő szakácsok, pékek, tanárok, ügyvédek, mérnökök, építészek, teológusok, filológusok, informatikusok és a robotika iránt érdeklődők. Faluvégi Ervin tanfelügyelő-helyettes elmond­ta, az esemény egy összetett tevékenységsorozat része, a tanév idején a hetedikes diákokkal az iskola pszichológusa felmérő tesztet töltetett ki, amelynek eredménye irányt mutat a tanulónak, milyen téren tehetségesek, milyen területet fed le az érdeklődésük. A továbbtanulást illetően a tanfelügyelő-helyettes kie­melte, Szilágy megyében a magyar tagozaton végző nyolcadikos diákok száma nagyrészt megegyezik a magyar tanulók számára meghirdetett helyekkel, így mindannyiuk számára biztosított az ingyenes, állami magyar tagozaton való továbbtanulás. Idén kilenc magyar tannyelvű elméleti osztály, két hivatási szakirány (vokacionális) és hat szakosztály indul. Zilahon a Savaria Főgimnáziumban mate­matika-informatika és természettudomány, a ZRWK- ban matematika-informatika és teológia szakon, a Zilahi Gheorghe $incai Pedagógiai Líceumban humán tanítóképző-gyermekgondozó osztályban, valamint a Züahi Voievod Gelu Líceumban szakosztályban tanul­hatnak tovább a magyar diákok, ahol könnyen elsa­játíthatják a szaknyelvet. Dani Tamás prefektus a középiskolák bemutat­kozóján elmondta, a járvány miatti kis szünet után végre újraindult a szilágysági oktatás egyik nagy hagyománnyal rendelkező rendezvénye, a Karrier Menet. A tizenkettedik alkalommal megszervezett közoktatási projekt, az Oktatási Ajánlatok Vására, le­hetőséget kínál az általános iskola utolsó évfolyamain tanuló diákoknak, hogy megtegyék jövőbeli karrier­jük első lépéseit. Gratulált a hetedik osztályos tanulóknak szóló Jövő Szakemberei pályaválasztási tanácsadó programhoz, amely a Tenaris Socotub és a Szilágy Megyei Tanács támogatásával valósult meg azzal a céllal, hogy a szilágysági általános iskolás diákok tájékozottan, képességeiktől, készségeiktől és érdeklődési körük­től függően választhassák ki azt az utat, amelyet a későbbiekben követni szeretnének, majd zárásul a leendő középiskolásoknak sok sikert kívánt a pályaválasztáshoz. Nincs 10-es átlag Szilágy megyében A múlt héten tartották a 8. osztályosok országos szintfelmérőjét, az óvások előtti eredményeket csütörtökön tették közzé. Szilágy megye 96 oktatá­si intézményéből 1831 diák jelentkezett a vizsgára, a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében 56 vizsga­­központot, 52 kommunikációs központot és a Züahi Gheorghe $incai Pedagógiai Líceumban, valamint a Züahi Mihai Viteazul Technológiai Líceumban egy­­egy értékelőközpontot alakítottak ki. A megyében az 1831 regisztrált jelentkezőből 1660- an vettek részt a román nyelv és irodalom vizsgán, 171 jelölt hiányzott, a matematika vizsgán 1649-en jelentek meg, 182-en hiányoztak, a magyar nyelv és irodalom felmérőn a 394 regisztrált jelentkezőből 372- en voltak jelen, 22 diák nem vizsgázott. A vizsgákon a megyében nem történt csalási kísérlet vagy incidens - tájékoztatott a tanfelügyelőség. A 8. osztályt végzettek 79,6 százalékának sikerült a képességvizsgája. Idén a megyében nem volt 10- es média, a legnagyobb osztályzatot (9,92) két diák kapta, egyik a Züahi Silvania Főgimnázium, a másik a Szilágysomlyói Silvania Általános Iskola tanulója. Magyar tagozaton a legjobb eredményt (9,61) a Züahi Simion Bámu^iu Általános Iskola nyolcadikos diákja érte el. A diákok július 4-5 között töltik ki kódok szerint a választott szakot, július 11-ig kell leellenőrizni az opciók helyességét a számítógépes rendszerben, a felvételi eredményt a minisztérium július 14-én közli. A vizsgázók 79,56 százaléka (1312 tanuló) ért el 5-ös feletti átlagot a megyében Szilágy megyében az 1649 vizsgázó közül 1312-en írták meg az ötöst vagy az ennél nagyobb átlagot, ami 79,56%-os arányt jelent (2021-ben ez 75,92 százalék volt). A román nyelv és irodalom vizsgán az 1660 vizs­gázó közül 1399-en vizsgáztak sikeresen, ez 84,28%-os arányt jelent (2021-ben ez 78,12% volt). Tantárgyakra leosztva román nyelv és irodalom vizsgán 10-es osztályzatot kapott nyolc diák, kettő a Zilahi Simion Barnutiu Általános Iskola tanulója, egy-egy a Zilahi Silvania Főgimnázium, a Zilahi Mihai Eminescu Általános Iskola, a Zilahi Gheorghe Lazar Általános Iskola, a Szilágysomlyói Horea Általános Iskola, a Zilahi Ioan Sima Művészeti Iskola, és a Felsőszéki Szakiskola tanulója. Matematika vizsgán az 1649 vizsgázó közül 1203- an írták meg az ötöst vagy az annál nagyobb jegyet, ez 72,95%-os arányt jelent (2021-ben ez 65,39% volt). Matematikából 10-est kapott tíz diák, négy a Zilahi Savaria Főgimnáziumban tanul, egy-egy pedig a Zilahi Mihai Eminescu Általános Iskolában, a Zilahi Simion Barnutiu Általános Iskolában, a Zilahi Gheorghe Lazar Általános Iskolában, a Szilágysomlyói Savaria Általános Iskolában, a Középfüldi 1-es számú Általános Iskolában, a Szamosudvarhelyi Vasie Lucacel Általános Iskolában. Anyanyelv és irodalomból a jelenlévő 372 vizsgázó közül 364-en kaptak ötös vagy annál nagyobb osztály­zatot, ez 97,85%-os arányt jelent (2021-ben ez 96,31% volt). Az idén nem volt 10-es osztályzat. Szilágy megyei érettségi eredmények: 70,43 százalékos az átmenési arány Az Oktatási Minisztérium a héten közzétette az érettségizők eredményeit is. Szilágy megyében az átmenési arány a fellebbezé­sek előtt 70,43%, (2021-ben 65,81% volt), az országos arány pedig 73,3% (2021-ben 67,8%). Az 1478 vizsgázóból 1041-nek sikerült az érettségi­je, 994-en az idén végeztek, 47-en az előző években. Négy jelölt ért el 10-es (tízes) átlagot: három a Züahi Savania Főgimnázium, egy pedig a Szilágysomlyói Simion Barnutiu Főgimnázium tanulója. 2021-ben csak egy jelöltnek, a Züahi Savania Főgimnázium diákjának sikerült 10-es (tízes) átlagot elérni. A legmagasabb átmenési arányt a következő iskolákban értek el: a Züahi Savania Főgimnázium (99,15%), a Züahi Gheorghe Sincai Pedagógiai Líceum (91,98%), a Szilágysomlyói Simion Barnutiu Főgimnázium (90,34%). 18 diák kapott 10-est a román nyelv és irodalom vizsgán, 11-en az anyanyelv és irodalmi vizsgán, a kötelező vizsgán 72-en, 53-an a választott profil és szakirány szerinti vizsgán. Három felsőfokú tanintézmény - a felsőszéki, szüágynagyfalui és a szurdoki -diákjainak nem si­került az idei érettségi vizsga. A magyar tagozaton tanuló diákok átmenéti aránya 72,61 % volt, és az iskolák szerint, a követ­kezőképpen alakult: Zilahi Savania Főgimnázium (100%), Zilahi Gheorghe $incai Pedagógiai Líceum (86%), Sziágysomlyói Simion Barnutiu Főgimnázium (73,33%), Krasznai Csere-Goga Technológiai Líceum (62,85%), Zilahi Református Wesselényi Kollégium (58,55%), Szüágycsehi Gheorghe Pop de Basesti Líceum (48,75%), Sármasági 1. Számú Szakképző Líceum (23,08%), Szüágysomlyói Ioan Ossian Műszaki Líceum (16,6%). „Ha figyelembe vesszük az eredményeket, akkor azt tapasztaljuk, hogy a magyar tagozaton tanuló diákok kiválóan teljesítettek, meghaladták a megyei átlagot, ami továbbra is azt bizonyítja, a középiskolában is érdemes magyar tagozaton tanulni, hisz diákjaink nagyon jó ered­ményeket értek el, sőt az idei évben az egyik szilágyballai diák. Szilágyi Abigél, a Zilahi Silvania Főgimnázium egykori tanulója 10-es osztályzatot ért el" - nyilatkozta Faluvégi Ervin főtanfelügyelő-helyettes. maszol.ro, K.M.

Next