Szilágysági Vidéki Napló, 2006. január-június (7. évfolyam, 269-293. szám)

2006-01-11 / 269. szám

Szilágysági Vidéki független polgári hetilap - Zilah 2006. január 11. Vil.évfolyam-d) 24 oldal 0.7 újlej Közlemé­nyek, hírek 2. oldal A kő marad -Menyei megemlékezés 3. oldal Nagy falusi szilveszter 4. oldal Jánosok vagyunk 7. oldal Gyerek­oldal 8. oldal Ceausescu viccek, kereszt­rejtvény 11. oldal TV-műsor melléklet wUna/, s/ úxjAjy ke&zél­vi to&a/, nwndAo/ e/töMed­ soAa/, s&n&Á/ n&rw tóttá/ ugatna/ méxy. másuw Sándo/v: feladói ás&tehtl­a/ [dlaqxtf/T­A­­ASA mÁ4vt/k<i' exjAj/sxœ/i; máv táUacL PERjOpíC|_ W 0B ÎMPRUMUTĂ Mérlegelni az apró lépéseket Eltelt a 2005-ös év. Megérkezett a 2006-os. Vajon ez az év mit hoz majd? Akár sorolhatnám is az összes ismert közhelyet: az optimistáét, hogy jobb lesz, mint a 2005-ös volt, vagy a pesszimistáét: rosszabb lesz. Mondják még azt is, hogy mi magyarok született borúlátóak vagyunk, szeretünk búsulni, és mindig megtaláljuk az okot is rá. De akárhogy is volt, van és lesz - egy kis mérlegkészítés sohasem árt. Hacsak annyi az eredménye, hogy megfogalmazzuk a magunk érthető nyelvén a történéseket, az eredményeket és kudarcokat - esélyünk van lépni. Kilépni a saját „majd-valaki-más-csinálja” korlátaink közül, és előrelépni az „én­­is-mozdíthatnék-már-valamit” felé. Mert rengeteg ötletünk van, ugyebár? Ötleteink, elképzeléseink, sőt elvárásaink vannak mindazokkal szemben, akik tesznek valamit. Oly kritikus szemmel nézzük a más munkáját, mintha az illető szinte emberiség ellenit készülne elkövetni. Pedig csak próbálkozik önmaga belső késztetését a saját hasznára, épülésére és egy kicsit a mindenki javára kamatoztatni. És ez nem lehet bűn. Bár, aki a tetteket felvállalja, magára veszi a tévedés milliónyi kis és nagy lehetőségét is. Csak az tévedhet, hibázhat, aki tesz is valamit. Egy dolog a fotelben üldögélni, és egészen más dolog nyitott bicskával szaladgálni az emberek sűrűjében. Már szinte hallom a felháborodott olvasó kérdését: - Mit akarhat ismét ezzel az eszmefuttatással? Vagy:­­ Mit tettem vagy nem tettem már megint? Stb. Nos, 2006 elején egy olyan mérleget szeretnék elkészíteni, amelyből kideríthessük mindannyian, hogy apró dolgok felett elsiklunk, nem tartjuk azokat fontosaknak, pedig tudva tudjuk, hogy a nagy lépések sok apróból lesznek csak mérlegelhetően naggyá. Ha tudjuk, elfogadjuk és elhisszük, hogy erdélyi magyarságunk nem csupán a sors fintora. Attól, hogy ide és ilyennek születtünk nem vagyunk holmi fogyatékosok vagy néma üldözöttei e kornak; és ha azt is tudjuk, hogy a mi, másokkal egyenlő jogainkat csak mi magunk válthatjuk meg... Igen, csak mi magunk, egyenként és összességében. Akkor fogadjuk el, hogy ezek az elvárásaink sohasem lehetnek csak politikai mércével learaszolható és elérhetetlennek látszó kitűzött célok. Tény, hogy elengedhetetlenül kell képviseletnek lennie, politikusnak, kormánynak, törvényhozásnak­­ a nagy dolgokhoz. De hiába minden erőfeszítésük, minden rólunk­­nekünk­ értünk született paragrafus a törvénykönyvben, ha nem tudunk élni vele. Szeretnénk sokan, ha nyelvünket elfogadnák, megértenék, sőt, talán olykor-olykor büszkén tanulni-használni próbálnák román polgártársaink is. No nem azért, mert kötelező lenne, vagy mert Erdélyben illene magyarul érteni. Nem. Pusztán gazdasági szempontok figyelembe vételével megfontolt szándékból. Ahhoz, hogy élelmiszerboltos két nyelven: románul és magyarul is kínálja áruját, nem kell törvény. Ahhoz, hogy a „nyitvatartás” vagy a „Nyitva”, „Zárva” táblát két nyelven kifüggessze valaki - ez sem feltétlenül a pénzről szól. Csak a saját jól megfogalmazott üzleti érdeküket szolgálná, tudatosítva környezetükben, hogy igenis vagyunk, jelen vagyunk és tesszük a dolgunkat, vállalkozóul, emberül és magyarul. Azt, hogy éttermi étlap két, vagy - uram bocsáss! - három nyelven kínálja a menüsorát - az sem jelentene érvágást egy tulajdonos pénztárcáján sem. Talán némi vendég-tiszteletről, szeretetről árulkodna - annak a vendégnek a javára, akinek a fejéből sikeres üzletemberekké szeretnének válni. Próbálom elképzelni, hányan is vitatkoznak felvetéseimmel, mégis kimondom, hogy hiszem: csakis az ilyen apró, elsősorban a magunk iránti igényesség írathatja majd fel a karácsonyi és újévi jókívánságot a sötétbe boruló Mihai Viteazul sugárút felé. Sem forradalom, sem anyaország, sem a székelyek kiharcolta törvények és jogok nem fogják azt megtenni. Magunkért csak mi tehetünk úgy, ha apránként tudatosítjuk magunkkal és másokkal is jelenlétünket, hogy a velünk élő többség akarja megtenni azt. Miértünk. Beksy Ida T Oü •V A ü

Next