Vasárnap, 1994. április (1. évfolyam, 1. szám)
1994-04-24 / 1. szám
1994. április 24. Mi legyen a 275 millióval? Bizony hamarosan kifizetik minden idők legnagyobb magyar lottófőnyereményét. Ha tesz kinek. Ugyanis az a hír is járja, hogy a temérdek pénzért még senki nem jelentkezett. Akár így van, akár nem, mi kíváncsiak voltunk, hogy közéletünk ismert szereplői mit kezdenének a 275 milliós lottófőnyereménnyel. HERNÁDI GYULA író: - Először is nekem van 275 millióm. Ha nem is forintban, csillagban mindenképpen, mert a Tejút körülbelül ennyi csillagból áll. Ezekkel egészen különleges, közeli kapcsolatban vagyok; mint tudják, a Tejút egy részét rólam nevezték el, Hernádi Landnek hívják. Ha még komolyabban vizsgáljuk a kérdést, le kell szögeznem: aki a pénznek ellensége, az hülye. A pénz ugyanis konvertálható a szabadságra. Minél több van belőle az embernek, annál szabadabb. De még egészséget is lehet vásárolni rajta, mert ugye elhiszik nekem, hogy egy dallasi magánklinikán nagyobb az esély egy sikeres szívátültetésre, mint egy tiranai közkórházban. Egyébként ha lenne ennyi pénzem, a kamataiból élnék, s kávéházakban írnám remekműveim. Többnyire most is ezt teszem. CSEHÁK JUDIT szocialista politikus, képviselő. - Tennék egy alapítványt, amely ápolási otthonok építését szolgálná, mert az erre fordítandó összeget a parlament az utolsó ülésnapon más célra csoportosította át. - Ne mondja, hogy egy csinos nő 275 millió forintból semmit sem költene magára... - Pedig ez az igazság. A soksok millió megváltoztatná az életemet. S azt nem szeretném. GARAMVÖLGYI LÁSZLÓ, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője: - Nem tagadom, én szeretem, pontosabban szeretném a pénzt, s egyáltalán nem vetem meg az élet olyan örömeit, amihez azért a milliók is hozzásegíthetik az embert. De 275 millió forint az nagyon sok pénz. Ezért egy hiteles krimisorozatot forgatnék belőle. Bevallom őszintén, a forgatókönyv már kész, én írtam. Meggyőződésem, hogy jó befektetés lenne, így aztán utána már azon kellene gondolkodnom, hogy mit kezdjek az 500 milliómmal. WEININGER GABRIELLA, a Krisna-tudatú hívők magyarországi szóvivője: - Nekem semmi esélyem arra, hogy milliókat nyerjek, ugyanis vallásunk négy szabálya tilt mindenféle szerencsejátékot. -És ha örökölne vagy ajándékba kapna ennyi pénzt? - Egyházunk híveitől egyszerű életet kíván, éppen ezért luxuskiadásokra nem költenék. A pénz túlnyomó részét szegényélelmezési programunkra fordítanám, támogatnám farmprogramunkat vagy saját iskolarendszerünk létrehozását. TORGYÁN JÓZSEF, a Független Kisgazda- és Polgári Párt elnöke: - Kérem szépen, én a 275 millió forintból haladéktalanul megszüntetném a Szerencsejáték Rt.-t, mert ezeknél a fogadásoknál rombolóbb dolgot alig tudok elképzelni. KEMÉNY NÁNDOR, a Szerencsejáték Rt. vezérigazgatója: -Befektetném. Mondjuk a Vasárnap című lapba. BACSÓ PÉTER filmrendező: -Természetesen kedveseimre költeném a pénzt: úgy hívják őket, hogy film és könyv. Meggyőződésem, hogy a magyar filmnek mindenekelőtt hírverésre, reklámra van szüksége, de természetesen saját filmjeimre is költenék. S a könyvkiadóra, melynek egyik tulajdonosa vagyok. Kiadónknak Pelikán a neve, a Tanú főhőséről, Pelikán elvtársról, a legendás kisemberről kapta, s anyagi szempontból egyetlenjét lehet róla elmondani: még nem ment rá ingem, gatyám. DOBOS KRISZTINA, a Magyar Demokrata Fórum elnökségének tagja: - 275 millió?Jézus Mária! Először is megvenném álmaim új bútorát a nagyszobába, mert a régi már huszonöt éves; akkor vettük, amikor összeházasodtunk. - Asszonyom, ez még csak egymillió! - Jó lenne egy intézet, ami pedagógiai kutatásokkal foglalkozna. Létesítenék Zuglóban fiataloknak néhány nívós klubot, hiszen itt lakom, és itt vagyok képviselőjelölt. - Bunda, ékszer...? - Az igazság az, hogy nem tudnék bundában, felékszerezetten járni, nincs benne gyakorlatom, bár ha másokon látom, nagyon tetszik, még irigykedem is. De azt hiszem, elmennék valami távoli, egzotikus nyaralóhelyre, ahol nincs kampány, telefon, és — bocsásson meg! — újságírók sincsenek. Cs. J. APADUNK Tegnap délben feloldották a budai rakpart már csupán részleges zárlatát, és a Duna a szombati 613 cm-ről mára Budapesten várhatóan 555 cm-re apad (hétfőn már csak 515, kedden pedig előreláthatóan 495 cm lesz mindössze). Az apadás az egész Duna-szakaszra érvényes. A bicikli ismét szárazföldi közlekedési eszközzé válik. Andrew Sarlós segít „Hisszük, nem idegen az embertől segíteni egy idegenen” - ez a hitvallása a United Way, magyarul Közös Út nevű civil szervezetnek, amely április 21. és 25. között Budapesten tartja világkongresszusát. A nemes cél nemes cselekedetekben ölt testet. A United Way minden rászoruló emberen igyekszik segíteni: szegényeken, betegeken, elesett öregeken, s olyan tehetséges embereken is, akiket tehetségük kibontakoztatásához támogatni kell. A Közös Út 33 országban tevékenykedik, több százezer taggal. A magyar szervezet Göncz Árpád köztársasági elnök fővédnökségével három éve alakult meg, s jelenleg országszerte 14 tagszervezete működik. Megállapodás szerint a szervezet minden évben csak egyetlen embert tüntet ki karitatív munkásságáért. A Közös Út kitüntetését, valamint a magyar szervezet emlékplakettjét az idén Andrew Sarlós, az ismert magyar származású kanadai üzletember, a Közép-európai Befektetési Társaság elnöke kapta. MAGYARORSZÁG Nehéz a Lupis-alku Egyelőre tisztázatlan, hogy mennyit fizet a Lupis-adósságot valószínűleg felvásárló Globex Holding a brókerház hitelezőinek. Kiderült ugyanis, hogy a cég - mármint Lupisék - nem rendelkezhet azokkal az ingatlanokkal, amelyeket fedezetként a hitelezőknek felajánlott. (Ezek között két Váci utcai ingatlan szerepel, továbbá egy másik belvárosi épület, ahol a Lupis-cég székel, és két nagy budakeszi, illetve soroksári telek.) Mivel az említett ingatlanokra jelzálogot jegyzett be a Honvédelmi Minisztérium, valamint a BM is, és csak a MÁV-nak nincsen biztosítéka, legalább 50 millió forintra van szükség ahhoz, hogy az épületek tulajdonjoga pénzügyileg is tiszta legyen - mondotta a Vasárnapnak a Globex Holding elnökvezérigazgatója. Pillanatnyilag a szóban forgó ingatlanok forgalmi értéke 700-800 millió forintra tehető, ami nyilvánvalóan a követelések egyharmadát sem éri el. A Globex úgy képzeli, hogy a körülbelül húsz Lupishitelező közül hárommal vagy néggyel meg tud állapodni és őket egy hosszabb távú ingatlanfejlesztési projektbe vonja be. (Az épületek például irodaházzá alakíthatók.) A jövő héten várható megállapodás értelmében ezek a cégek mostani - nyilvánvalóan rövid lejáratú- követeléseiket hosszú távú befektetéssé alakíthatnák. Aki most arra gondol, hogy a Globex jó üzletre készül, egyáltalán nem téved. Viszont az egymilliárdos alaptőkéjű magyar-német vegyes vállalatnál azt is tudják: aki bajban van, annak diktálni is lehet a feltételeket. Ráadásul az ajánlat semmiben sem különbözik a nemzetközi pénzvilágban megszokottaktól, hiszen országadósságok esetében is ismerősek az úgynevezett „swap”-ügyletek. muzo VASÁRNAP ■HÍRLAP 3 EZ VOLT A HÉT BALÓ GYÖRGY Jövőre ilyenkor egyéves lesz a Vasárnap. 1998-ban, amikor legközelebb választunk - hol van az még? - négyéves, 2044-ben, amikor nem választunk - 50, 2994-ben, szerkesztő úr, ezeréves lesz a Vasárnap, majd annyi, mint ma Magyarország. Mához egy évre lesz címlap? Mához öt évre? Mához száz évre? Mához ötszáz évre? Lesz címlap mához ötszáz évre? Lesznek hírek? Lesz papír? Vagy képernyőn fogunk olvasni? És mit olvasunk, ha olvasunk még egyáltalán? Leszünk még kíváncsiak? Érdekli még az akkori olvasót, mi történik másutt, másokkal? Lesznek tavaszi virágok? A „hatékonyság, struktúraváltás, részvényjegyzési sorban állás, nye” közepette megőrizhetjük kíváncsiságunkat? Könnyeinket, mosolyainkat, gesztusainkat, Boszniában is, Brisbane-ben is, Budapesten is, ostromlott emberségünket? Mire kapjuk majd fel a fejünket? Mi lesz a jó hír, mi lesz a rossz hír? És mire leszünk kiváncsiak? Hogy a Déli-sarkon milyenek az ingatlanárak? Hogy ki nyerte az űrfutball tegnapi rangadóját? Lesz vasárnap? Hogyan telik majd? Kirándulunk talán a Marsra? Vagy lehet, hogy ez lesz majd az egyetlen nap a héten, amikor még dolgozhatunk? Honnan tudnám, honnan tudhatnánk? A jövő sohasem volt olyan, amilyennek elképzelték, a múlt sohasem volt olyan, amilyennek megélték. Csak a jelen azonos önmagával, csak a jelen örökkévalósága a miénk. S mit gondol majd mondjuk a XXV. század sajtótörténésze, amikor a levéltárban előveszi a Vasárnap első számát? És más újságokat erről a hétről, ezekből a napokból. Az ember megpróbálja elképzelni, mi játszódhat le benne, amikor 1994 tavaszának Magyarországáról olvas. Értetlenség? Meghökkenés? Csodálkozás? Nem tudom. De szeretném, ha nem értené. Szeretném, ha saját tapasztalatai és tanulmányai, saját élete és világa alapján ő már nem értené és nem is érthetné megosztottságainkat és acsarkodásainkat, feszültségeinket és türelmetlenségeinket, bosszúságainkat és küszködéseinket, irigységeinket és igazságtalanságainkat. Szeretném, ha nem értené, miért nem talál több türelmet és megértést, és nem értené, miért a múlttal, miért nem a jövővel, a nemzet előtt feszülő kérdésekkel és kihívásokkal foglalkoztunk oly sokat két héttel a választások előtt. Ő már talán tudni fogja, hogyan dőlt el a mi jövőnk nagy csatája, hogyan tudtunk nyelvünkben, kultúránkban, hagyományainkban, referenciarendszerünkben is magyarok maradni úgy, hogy közben planetáris állampolgárokká is váltunk, hogyan lettünk Európa és a világ, egy új globális értékrend természetes, integráns része úgy, hogy mindazt, amit mi, itt együtt fontosnak és értékesnek éreztünk, azt sikerült megőriznünk és megtartanunk. Neki már történelem lesz, hogyan tudtunk mi együtt boldogulni itt és most egy csudálatosan táguló, valójában talán éppen ebben az értelemben zsugorodó világban. Mert ez a boldogulás, egy türelmes, egymást tisztelettel elfogadó és egymással együttműködő, sokféle és sokszínű jövő 1994-es választásaink tétje. Gondoljunk unokáinkra, gondoljunk 2494 Vasárnapjára és az értetlennek remélt sajtótörténészre a szavazófülkében. mtm VASÁRNAP Számít a jó modor Ma zárul a Budapesti Műszaki Egyetem Menedzsment Napok című rendezvénye. A négynapos, a Divat, etikett, protokoll alcímet viselő konferenciasorozatot, mely főleg előadásokból és kiscsoportos beszélgetésekből áll, a BME Management Szakkollégiumának tagjai szervezték. Bélák Péter, az immáron nyolcéves szakkollégium tagja elmondta: sokat segít az elhelyezkedésben a kollégium, végzett tagjaik általában vezető állásban vannak. Ebben - véleménye szerint - mind a kollégium segítő szerepének, mind a tagok ambícióinak szerepe van. A fiatalember úgy gondolja, hogy a választékos öltözék, a jó modor csak segít az elhelyezkedésben; a hangsúly a kapcsolatoké. (Per) döntik a Csúcsot Jogosnak mondta ki a Független Rádiós Szakszervezet vétóját az elbocsátások ügyében a Fővárosi Bíróság. Törvényes volt a sztrájk is. Nem szépítem a dolgot: valóban sírtam pénteken a tárgyalóteremben, amint felállva hallgattuk az ítéletet. És nemcsak én voltam így ezzel, hanem a többi „harcedzett” rádiós is, a sztrájkbizottság és a Közalkalmazotti Tanács tagjai. A bírónő megérthette, mi játszódik le bennünk: fél év szakadatlan harc, megaláztatássorozat után, először érezhettük, hogy mégsem hiábavaló, amit csinálunk. Október 25-én tiltották le a lapszemlét, majd következett Babiczky Klára kinevezése, a gyülekezés megtiltása a Rádióban, kollégáink elhallgattatása (egyikük, Rózsa Péter azóta sem szólalhat meg adásban), műsorok eltüntetése, riporterek és szerkesztők félreállítása, váratlan és érthetetlen nyugdíjazások, leváltások, a Rádiókabaré megszüntetése, durva támadások a „nemzetárulók” ellen, Tom Kennedy és a Nemzeti Tájékoztató Iroda hazugságai rólunk, saját alelnökünk nyilatkozatairól, a kormánypárti lapok és tévéműsorok becstelenségeiről nem is beszélve; aztán a „leépítés” beindítása, a „fekete péntek”, a 168 órások kiszorítása saját műsorukból, a Gondolat-jel felszámolása, újabb fegyelmik, vizsgálatok azok ellen, akik még dolgozhattak vagy szervezték az ellenállást, a figyelmeztető sztrájkot. Ezek csak a legfőbb stációi ennek a kegyetlen fél évnek, és mi minden történt még házon belül, amiről az elképedt közvélemény nem is értesült. A Magyar Rádió urainak sikerült megteremteni a félelem birodalmát, és ez az általános félelem, szorongás, kilátástalanság - a benn maradók tisztes igyekezete ellenére - hallható lett a műsorokban is. Nos igen, tüntettek értünk a velünk együtt érzők, nyilatkoztak pártok, szervezetek, kitűzték a kék szalagot az emberek, dudáltak a taxik a Múzeum körúton, volt, hogy egyetlen nap majd ötven szolidaritási nyilatkozatot küldtek a szakszervezetek - de ez a néhány mondat a szűk tárgyalóteremben valami más volt. Mégiscsak van remény arra, hogy a törvények uralkodnak ebben az országban. A bírónő ismertette a bíróság állásfoglalását, amelyben elutasította Csúcsék keresetét és nem volt hajlandó törvényes figyelmeztető sztrájkunkat törvénytelennek minősíteni. A bírónő röviden indokolta a másik ítéletet, melyben helyt ad a Független Rádiós Szakszervezet vétójának az elbocsátások ügyében. Tisztázzuk gyorsan, amit abban a váratlan, boldog órában még nem tisztázhattunk, mert annyira elfogott minket az öröm: ezek az ítéletek még nem jelentik azt, hogy gyökeresen megváltozik a helyzet. A sztrájk ügyében nincs helye fellebbezésnek, és a sztrájkolók listáit - már ahonnan megkapták - az elnökség kénytelen félretenni, nincs törvényes alapja semmiféle kilátásba helyezett retorziónak. Viszont a másik ítélet még nem jogerős, és az lenne ennek a fél évnek a legnagyobb meglepetése, ha Csúcs csapata nem nyújtana be fellebbezést. Hosszan elhúzódhat még a per, az elbocsátásokat nyilván nem fogják azonnal leállítani. Akárhogy is alakulnak a dolgok, ez a két ítélet elindított egy új folyamatot, és visszamenőleg is igazolta a rádiósok eddigi harcait. Kimondatott, hogy igazunk volt. Nem vártunk külső segítségre, nem vártunk a széljárásváltozásra, nem vártuk, hogy nélkülünk oldódjanak meg a konfliktusok. A perek és az ítéletek precedensértékűek, de azt hiszem, ennek a fél évnek megvan a maga mélyebb tanulsága. A „csodák péntekének” estéjén együtt ültünk a nagyszerű koncerten (Hiszünk a dalban), és bár nem hangzott el az a dal, a színpadon felidézték: „Ne várd a májust.” Mi úgy énekelhetnénk: „Nem vártuk meg a májust." Márványi Péter Az elsőfok persze semmi, nincs jogerő, legföljebb jogremény. Meg néhány kérdés. Arra az esetre, ha a másodfok erőre emelné az első ítéletét. Mi lesz azokkal, akiket nyugdíjba lökött az alelnök? Mi lesz azokkal, akik önként, szolidárisan vagy az undortól álltak föl? Mi lesz a 105 millióval? Mennyit lehet abból perköltségre elszámolni? És mivel fizet a teljes jogkörrel megáldott alelnök? !