Színház, 1982 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1982-05-01 / 5. szám
matosság - mutatja kezének szép mozdulatával nincsenek periódusok. A színészt mindig kora, művészi érettsége és az őt körülvevő világhatározza meg. Egyébként primitív dolognak tartom, hogy kor szerint figyeljük egymást mi, színészek, és a színpadon eltöltött évek száma szerint ítéljen meg minket a szakma. A fontos mindig az, hogy kiben mennyi energia, mennyi élet van. Oscar Wilde mondta: „nem az a baj, hogy megöregszünk, hanem hogy fiatalok maradunk”. Az előbb idézett interjúban vágyairól, álmairól beszélve az is elhangzott, hogy szeretne még több csehovi titkot megfejteni, s olyan előadásokban részt venni, ahol a csapatmunkából remekmű születik. Teljesültek-e ezek az álmok ? - Létrejött egy ilyen előadás: Horvai István Platonov-rendezése - válaszol kitérően. Szó van róla, hogy ismét „személyesen” is találkozom Csehovval. Horvai István már régen készül a Sirály megrendezésére. Én Arkagyinát játszanám. Örülök Csehovnak, de félek a szereptől. Gondolatban sokat foglalkozom Arkagyinával, és úgy gondolom, esetleg megpróbálom eljátszani benne azt a színésznőt, akivé Nyina válhat vagy válik majd a pályán eltöltött annyi év után. De erről sem beszélek szívesen - fűzi hozzá azonnal hisz ki tudja, sor kerül-e rá egyáltalán, s ha igen, milyen feltételek közt. A lényeg az, hogy hozzám mai napig Nyina lánylelke áll közelebb. - Ez a bizonyos „lánylélek” milyen szerepekben segített? - Hangsúlyozom: ha azt mondom, érzök magamban egy lánylelket, az nem azt jelenti, hogy fiatallány-szerepekről álmodom. A lélek független a kortól. De az biztos, hogy ha egy szerepből hiányzott ez a vonás, azt sohasem tudtam jól elkapni. Megtaláltam viszont a lánylelket Johannában éppúgy, mint Angliai Erzsébetben. - Milyen feladatot jelentett az utolsó szerep: Crommelynek Forrón és hidegen című darabjának Leonája ? - Minden szerepet másfelől közelít meg a színész. Ebben a darabban a játékmód expresszivitása izgatott, és vonzott az, hogy a szerző nem moralizál. Ruszt József találta a darabot. Amikor odaadta nekem, hogy olvassam el, megrettentem. A próbaidőszak első két hete szinte teljes egészében a kétszáz oldalnyi szöveg meghúzására ment el. A maradék idő pedig már nem lehetett elég a szöveg alapos végiggondolására, átbeszélésére. Nem maradt idő az igazi, alkotó párbeszédre, kérdés-felelet játékra, melyben a darab igazi szépsége felizzhatott volna számunkra. Nekünk ezt az izzást hordozni kell ahhoz, hogy továbbadhassuk a közönségnek. - Gyakran úgy érzem, hogy a közönség látja, mi történik, de nem érti. Crommelynek darabjának nagyon nagy erénye a szöveg szépsége, és a közönség ezt - talán a mi hibánkból - nem értékeli, nem élvezi. Valami nem sikerült. - Tehát igaza volt a kritikának ? - Nem olvasom a kritikákat. Nem büszkeségből, hanem struccpolitikából. Védekezem. Összegyűjtöm őket, és egyszer, később majd előveszem. Ha elolvasnám a sajtót most, a széria elején, teljesen elveszteném a hitem a darabban, az előadásban, magamban. Márpedig nekem hinni kell ahhoz, hogy hiteles legyek a színpadon. - Nem védekezésként mondom, de kár, hogy a kritikusok a premier alapján mondanak véleményt. Pedig ott még csak egy vázlat látható, a próbatanulmányok összessége, a később kialakuló előadás értékének tizedrésze. Természetes, hogy az előadás csak a közönséggel együtt kezd élni: akkor telik meg vérrel és vízzel, ezek nélkül elszárad, mint minden élőlény. De mind e nehézség ellenére szeretem Leonát. Nekem ez a szerep többet ad, mint ha egy közérthetőbb darabban nagy sikerem lenne. Minden napomat meghatározza, ha tudom, hogy este ezt a szerepet játszom. Vigyázok magamra, alszom, pihenek, csak Leonára koncentrálok. Minden előadás után leülök a segédrendezővel megbeszélni az új észrevételeket, eredményeket, hibákat. Crommelynek így ír darabjáról: „Ez egy asszony posztumusz féltékenységének története, aki halott férjét vissza akarja szerezni azoktól, akik tudtán kívül riválisai voltak. S mind azért, hogy végül ő csalhassa meg. Úgy okoskodik, hogy férjét, amíg élt, soha nem csalta meg, hiszen nem titkolta előle szeretőit.” Később a szerző elmondja, hogy eredetileg a fasizmus iránti megvetését akarta kifejezni a darabon keresztül, de rájött, hogy idővel ez a gondolat veszített aktualitásából. Úgy hiszem, a közönség jelentős része egyetért a szerzővel, Ruszt Józsefnek azonban más véleménye volt. Mi Ruttkai Éva tapasztalata a darab kettős szálával kapcsolatban ? - Leonának olyan indulatai és gondolatai vannak, melyeket nagyon szeretek. Gyönyörű, mindenki által irigyelt nő, aki közben olyan szerencsétlen, hogy végső kétségbeesésében a múltat próbálja viszszaperelni. Én mindent megteszek, hogy a közönség egy életet, emberi sorsot kapjon tőlem. De egyszer csak jön az „eszme”, a politika, és megeszik mindent. A színpadon én mindig a megoldásra váró problémák, a közönségnek a hőssel való azonosulásra lehetőséget adó életek felmutatására törekszem. Azt a színházat szeretem, ami nem csalás, nem ámítás! - Leonórás jut eszembe egy mondat, amit Hermann István írt le Ruttkai Éva: Parancsolj velem, Tündérkirálynő! című önálló előadóestje kapcsán. Szabadon idézve, Hermann Ruttkai Éva legjellemzőbb tulajdonságának azt tartja, hogy „nagyon erősen nő”. (Színház, 197711) Ezt én is mindig éreztem, de egy férfi tollából mindenképp meggyőzőbb ez az állítás. Mi erről az illetékes véleménye ? - És bennem egy kettősség. Tudom, hogy szükség van a párra, a férfira. De nem hiszek semmilyen alá- vagy fölérendeltségben. A két félnek egyformán szüksége van a másikra, hisz kettejük kapcsolatából születik meg a legfontosabb: az élet. Az, hogy erről a kérdésről ki, hogyan gondolkodik, megszabhatja magánemberi, sőt művészi magatartásformáját is. Az én életfilozófiám az életigenlés. - Ez a filozófia sok nehézségen segítheti át az embert, így van ? - Igen, így. - S ez inkább sóhaj, mint válasz. - Minden művészről, az érdeklődés középpontjában álló színészekről különösen él a közönségben egy kép, egy elképzelés, mely csak ritkán fedi a valóságot. Hogy viszonyulnak a nézők Ruttkai Évához, milyen a Ruttkaiimage ? - Sok-sok szeretetet érzek az utca emberétől felém sugározni. Talán az együtt eltöltött időt szeretik bennem, úgy érzik, hogy értük, helyettük mozgok, élek. Ha arra gondolsz, hogy egy rólam alkotott képnek igyekszem mindenáron megfelelni, azzal nem értek egyet. Talán régebben élt egy „édes, pisze Ruttkai” kép, de ezt sem fogadtam el soha. Nem szerettem, ha összetévesztettek a külsőmmel, s tartok attól, hogy a jövőben összetévesztenek a korommal. A legfontosabb: embernek maradni. Szeretni, érezni, gondolkodni a másik ember helyett is; ezt hívták valaha humanizmusnak. - Nem rontott-e ezen a képen a Ruttkai-Latinovits kapcsolat ? Hiszen Latinovits Zoltán népszerűsége sokkal ellentmondásosabb volt. - Én régebben voltam jelen a pályán, hamarabb „léteztem”. Az együttestől- 41