Színház, 1989 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1989-11-01 / 11. szám

EÖRSI ISTVÁN A hazugság aurája A Szabadság-hegy Gáli József (1930—1981) sikerekben nem túl bővelkedő írói pályájának fénypontja volt. Hat héttel a bemutató után már börtönben ült, és noha a hivatalos várakozások ellenére élve szabadult ki, a ki­csinyes, bénító gyanakvás és összehangolt rosszindulat haláláig kísérte és gátolta minden vállalkozását. A sors aljas következetességére vall, hogy egyetlen novellás­­kötetének megjelenését sem érhette meg, és mi sem természetesebb, mint hogy ez a darabja is csak most láthat napvilágot. Én a bemutatóját láttam, egy héttel a forradalom ki­törése előtt. Nagy volt az öröm, az ünneplés: az igaz­ság végre a világot jelentő deszkákról szólhatott hoz­zánk! Ha ezt megérhettük, akkor nemsokára leköltözik közénk, és életünk meghatározó erejévé válik. A bemu­tató ünnepi fényét növelte, hogy a nézők közt ott ült, ha jól emlékszem, a harmadik sorban, Nagy Imre, még magánemberi minőségében. A darab folyamán, kritikus kicsengésű mondatok elhangzásakor, többször is tapssal fejezte ki egyetértését, ily módon tetszésnyilvánításra ragadtatva a közönséget. Amikor az utolsó felvonás vé­gén a hatalmától, pontosabban: a hatalma fikciójától megválni nem tudó miniszter egyedül maradt a Sza­badság-hegyen, az ünneplés már-már tüntetésbe csa­pott át. „Fölvetődik a kérdés: vajon ez a siker nem a darab publicisztikai értékeinek köszönheti-e létét, va­jon a műbe nem a merő aktualitás pumpálja — ideig­­óráig — a vért? Hiszen a sematizmus nincs egyes esz­mékhez kötve, ott virul, ahol a Tételből próbálják meg­érteni a valóságot, és nem a valóságból a Tételt.” Ezt a kérdést az Irodalmi Újság 1956. október 20-i számában tettem fel. A válasszal sem maradtam adós: „A sematizmus az éppen uralgó helyzet problémáiba prakticista módon beleragadva nem képes a fejlődés további menetét még csak érzékeltetni sem; megmarad — legjobb esetben — a helyzetjelentésnél (vagy az ép­pen megadott szempontok fikciószerű kinyilvánításá­nál), legföljebb még valami elvont perspektívát is hoz­zácsap az anyaghoz ráadás gyanánt, mint valami piaci árus. A Szabadság-hegy azonban, mely 1954—55-ben íródott, az alakok objektív logikáját követve olyan problémákat vet fel, amelyek csak most, a nyilvános rehabilitációk idején lettek igazán aktuálissá.” Vigyorogva olvasom okfejtésemet: én aztán jól meg­védtem a szerzőt! Az alakok objektív logikáját követve­­, azaz egy évvel megelőzte korát! ő meg — most is látom magam előtt — lelógatja fejét abba az irányba, amelyben az arcomat sejti, szeme a kilencdioptriás szemüveg mögül rám tágul: „Tényleg tetszett? Komo­lyan? Nem a barátság íratta veled, hogy...” Leintet­tem: nekem az igazság ugyebár fontosabb, mint a ba­rátság, és nincs az a barát, akit meggyőződésem el­lenére dicsérnék meg ország-világ előtt. Most, harminchárom év elmúltával, újra elolvastam a darabot, és újra fel kellett tennem magamnak a kér­dést: és még ez a Szabadság-hegy? Vagy legalább élet­ DRÁMAMELLÉKLET­ re kelthető-e? És ha van még benne vér, mi pum­pálja belé? Kezdjük a sztorival. Egy proletármama a világtól hermetikusan elzárva a Szabadság-hegyen éldegél, mi­niszter fia villájában. Rajta kívül még két fia van: András, a gyárigazgató, akit „kapitalistá”-nak becéz­nek, és János, a kerületi párttitkár, akit 1952 nyarán, vagyis másfél évvel a színpadon megelevenedő esemé­nyek előtt letartóztattak. Fent él még a hegyen Zsuzsa is, János felesége, és Péternek, a miniszternek a szere­tője, okos, karrierista mozgalmárnő, polgári szálka a proletárcsalád húsában. A gyerekek azt hazudják, amit néhány évvel később Déry Tibor is hazudott az anyjá­nak: hogy a hiányzó fiú külföldön időzik, megtisztelő megbízásokkal elhalmozva. Csakhogy a mama az első felvonás végén egy szabadult rabtól megtudja az igaz­ságot. Miközben tovább hallgatja fiainak és menyének a hazugságait, rá kell ébrednie arra, hogy milyen mély­re süllyedtek. A második felvonás végén befut a gyász­hír: János szívrohamban meghalt. A miniszter báty és a feleség kitart a hazugság mellett, de András, meg­rendülve a tragédiától, leviszi édesanyját a Szabadság­­hegyről. Végül Zsuzsa is elhagyja Pétert, mert felis­meri, hogy olyan korszak közeledik, amelyben kifizető­dőbb mártírözvegynek lenni, mint miniszterfeleségnek. Mindez egyetlen este zajlik le, a tér és idő egységének legklasszikusabb szabályai szerint. A történet naivitása szembeszökő. Egy öregasszony és három fia. A gonosz feleség, aki észrevétlenül manipu­lál. Ibsenkedés rogyásig a „Szabad-e kíméletből hazud­ni?” kérdéskomplexuma körül. Letartóztatott öccsel nyilvánosan nem szakító miniszter a Rákosi-korszak­­ban. A hiperérzékeny anya, aki éveken át semmit sem észlel a mocsokból, amely körülfogja. Az anyag bőven kínál lehetőséget az ironizálásra. Csakhogy ... Gáli József mint drámaíró és mint novellista egy­aránt egy meseköltőt hordozott magában. Ennek a tör­ténetnek a struktúrája is hamisítatlan mese. Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kacsalábon forgó várban, ahol a madár se jár, egy özvegyasszony három fiával. A legkisebb és legkedvesebb fiú elment szerencsét pró­bálni, de a sárkány fogságába esett. A két megmaradt fiú félt megküzdeni a sárkánnyal, és különben is na­gyon megfelelt nekik az élet a kacsalábon forgó vár­ban, így hát azt hazudták a mamának, hogy legkedve­sebb gyermeke az Óperenciás-tengeren is túl gyöngyö­ket gyűjtöget, de nemsokára hazajön. Mihelyt mesének fogjuk fel a történetet, háttérbe szorul naivitása. A mese mint a dráma burka és külső formája régi hagyomány. Volt egyszer egy király, a ki­rálynak három lánya. Azt mondta a király, hogy azé lesz a birodalma, aki a legjobban szereti őt. Vagy: volt egyszer három isten, aki trafikot ajándékozott egy jó­lelkű kínai utcalánynak, azzal a feltétellel, hogy legyen továbbra is jó. Az ilyen darabok egyben moralitásjáté­kok is, melyek a parabolák általánosítási szintjén néz­nek szembe a kor valamely alapvető erkölcsi dilemmá­jával. A kínai utcalány addig lehet jó, amíg csak ma­gát árulja, de mihelyt belekerül mint trafikosnő az egyetemes árucsere-forgalomba, rosszá is kell válnia, hogy életben maradhasson. Lear csak annyiban király, amennyiben hatalma Szabadság-hegyén elveszti realitás­­érzékét, és le kell mennie szenvedni az emberek közé, hogy visszanyerje azt. A Mama csak annyiban prole­­ SZIFH.

Next