Színház, 1996 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
□ KRITIKAI TÜKÖR □ lányt nagymenők csevelyéből. Ha takarítónőként is, de van viszonya ehhez a másik világhoz, s ez megtermékenyíti fantáziáját. Sárbogárdi Jolán végtelenül magányos és boldogtalan, de ír, és amíg ír, él. Műve szánni valóan mulatságos, a történet laposka, a szereplők nevetségesen suták, a darab nyelve mondatgirlandok és közhelyek vegyüléke. De A test angyala megszületik, és íróját — Tasnádi Márton rendezésében — a maga teremtette hősök tarkán csillogó világába emeli képzelete.) A mauzóleumházban csak egy valakinek van köze szépbe szőtt hitekhez. Paparuska Károlyban talán a rangidős rezignált optimizmusa élteti a Szabadság-szoborhoz fűződő, kitartó szerelmet. Horváth József Paparuskája maga is szinte földöntúli jelenség mindentől elrugaszkodó idealizmusával, mellyel a rádió hajnali műsorkezdésének zenéjére elnótázza a Rákóczi-indulót, és gatyáját vesztett, tántorgó szomszédja társaságában, a körfolyosó alatt, a szemeteskuka mellett is lelkesen énekli: talpra áll e nép. A jelenet sírni való és nevetésre ingerlő, csakúgy, mint „e nép” színpadon megjelenő reprezentánsai. Máté Gábor — Parti Nagy művek avatott rendezője — a színház eszközeivel tovább fokozza a dráma jellegzetesen Parti Nagyos „reális abszurdját”. Mindenki rettentően ismerős, és borzasztóan életszagú az egész, de anynyira sűrű, annyira pállott, a realitás határait feszegetően felfokozott minden, hogy a játék a naturalista szociologizálás fölé emelkedik. A valóság egyre irreálisabbá válik körülöttünk — ez tapasztalat, ami ellen meg lehet póbálni harcolni, amin háborogni vagy sajnálkozni lehet, amihez még hozzá is lehet szokni. Nevetni azonban csak a stilizált változaton tudunk. A darabnak és az előadásnak hála, meglehetősen sokat. A helyszín (Horgas Péter díszlete) egy bizonyára mindig káposztaszagú — de most édeskésen büdös—virtigli bérház és a róla készült fekete-fehér szociofotó ötvözete. A színek nélküli falaknak, kikandikáló tégláknak csak a sütödéből feltörő piros izzás ad némi árnyalatot. A körfolyosós, koszlott épület — melynek udvarán nézőként mi is ott szorongunk — nincs messze Spiró Csirkefejének vagy Schwajda Himnuszának vidékétől. A „halmozott helyzetű” lakók sora — egy-egy közös szereplő miatt is — mindenekelőtt a Csirkefejet idézi emlékezetünkbe és rögtön utána a szintén Katona-beli Három lány kékbent, melynek groteszk jelmezei és maszkjai is eszünkbe jutnak Berzsenyi Krisztina ugyancsak telitalálatos ötleteiről. Csapzott hajú, sápatag, esetleg lila monoklis vagy kivert szemű nők téblábolnak barna-szürke-fekete otthonkákban. Szirtes Ági (Szevics Aranka) és Takátsy Péter (Lapos Elemér) 16