Színház, 2003 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2003-07-01 / 7. szám
NTERJÚSzínház olyan frissítőleg hatott rám, mintha elmentem volna. — Végül mégis eljöttél... — Ez mindenkit meglepett - tulajdonképpen azért jöttem el, hogy ne legyen mindenki számára ennyire egyértelmű, hogy csakis oda tartozom. Valami merevséget kezdtem tapasztalni magam körül Kaposváron. Hirtelen megéreztem, hogy „nagy öreg" lettem, és ezt nem akartam. Kezdtem eltunyulni, ellustulni, muszáj volt megráznom magamat. Végül egy konkrét dolog hatására döntöttem, de az önmagában kevés lett volna. A Katonában sem csinálok mást, mint amit Kaposváron, de az, hogy új közegbe kerültem, felfrissített. —Megromlott Babarczyval a kapcsolatod? — Remélem, hogy nem. Nyilván nem esett jól neki, hogy elszerződtem — ez egyetlen igazgatónak sem esik jól. — Nem hiányzik Kaposvár? — Dehogynem. Huszonhárom évet nem tudok csak úgy kitörölni az életemből. Nem tudom, hogy lehet feldolgozni az elszakadást. Lebegő állapotban vagyok, a Katonában még csak keresem a helyem, ott meg már nincs. Már vannak barátaim itt is, egyáltalán nem érzem rosszul magam, de amikor lemegyek Kaposvárra, úgy fogadnak, mintha hazamennék. A kaposvári nézőket is szeretem. Köszönnek az utcán, ha tetszettél nekik , szerettem a folyamatos köszöngetést, mert ez azt jelentette, hogy valami olyan dolog történt a színházban velük, amitől az „ismerősük” lettem.A Katonában a rendezők közül Máté Gáborral, Ascher Tamással és Lukáts Andorral dolgoztál az évadban, mindnyájukat jól ismered Kaposvárról is. Fontos ez a folyamatosság? — Csak olyan helyre akartam szerződni Kaposvárról, ahol ugyanúgy tudok dolgozni, mint ott, így is lett: ugyanazt csinálom, csak mások a feladataim. Az idiótát és A bosszút nagyon szeretem. Lukáts Andorral elkezdtem próbálni a Perselyt, de azt csak ősszel mutatjuk be. — Egyértelmű volt, hogy a Katonába szerződj? — A társulatoknál gyakran van hiány a negyven-ötven évesek generációjába tartozó férfi színészekből. Gondolom, Zsámbéki Gábor ezért is hívott, amikor megtudta, hogy szabad listára tettem magam. — Rendezni is fogsz? — Igen, biztosan, csak még nem tudom, hogy hol és mit. — Babarczynál nagyon nagy volt a „mozgástered". Nem félsz, hogy Zsámbéki nem hagy majd neked ekkora szabadságot? — Azt hiszem, nagyon hasonlóan gondolkodnak — ezért is választottam a Katonát. Az meg az én gondom, hogy hogyan találom majd meg a helyem. — Kívülről is olyannak láttad a Katonát, mint amilyennek most „belülről”? — Természetesen látom — korábban is láttam — az erényeit is, a problémákat is... —Melyek a problémák? — Talán túl magas a mérce. Olyan nívós előadások tömkelege született húsz év alatt a Katonában, hogy kénytelen-kelletlen ennek a mércének igyekszik megfelelni a színház. Hogy ebből mit tud és mit nem tud elérni — ez folyamatos kérdés. De az, hogy minden próbafolyamatban a híres Katona-előadások színvonala van megcélozva, és arra törekszenek, hogy „ötös” legyen minden előadás, nekem nagyon szimpatikus. Természetesen minden igényes színházban belső feszültséget okoz, ha a csak „jó” előadás már kevés. Ez így volt Kaposváron is. — A színházon kívül is jól érzed magad Pesten? — Pesti vagyok, csak huszonhárom évre kirándultam Kaposvárra. Mindig volt Pesten lakásom, és szinte minden héten feljártam. Kaposváron könnyebb volt azonnal kikapcsolódni. Kiléptél a színházból, és ott volt a színházpark — egy teljesen más közeg. Pár kilométer biciklizés után kiértél az erdőbe. Itt Pesten valahogy beragadsz a 32 2003. JÚLIUS XXXVI. évfolyam 7. szám