Színház, 2012 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2012-05-01 / 5. szám

SZÍNHÁZTÖRTÉNET , p t­­So 11 zsi­h c­­égiscsak helyre kell igazítani azokat a tévedése­­ket, illetve rosszindulatú torzításokat, amelyek a Heti Világgazdaság 2012. 8. számában, február 25-én, a Plágiumügy anno, a Nemzeti igazgatóját kapták rajta című emlékezésben jelentek meg Murányi Gábor tollából. (M. G. kulturális tartalmú cikkeit egyébként ér­deklődéssel és haszonnal olvasom.) Ezúttal azonban érthetetlen indokkal egy valóban régi, lezártnak tekint­hető „ügyet” kotort elő, és jórészt hamis, helyenként sú­lyosabb, rágalmazó sorokat. Azt az alapvető hibát kö­vette el, hogy kontroll nélkül azonosult egy támadással, amelyet Ignotus Pál szerkesztő írt a Szép Szó 1936 feb­ruárjában megjelent beköszöntő számába, és amelyben azzal vádolta meg dr. Németh Antalt, hogy annak hét év­vel azelőtt, 1929-ben a Budapesti Szemlében nyomtatás­ban megjelent doktori értekezése tulajdonképpen egy tübingeni professzor, Lorenz Kjerbüll-Petersen 1925- ben publikált művét követi túl szorosan, és az illendő­nél többet használt föl forrásából, sőt megfelelő idézés nélkül vett át fontos részeket. Rövid levélváltás után (az epizódot egyébként Magyar Bálint említi meg A Nem­zeti Színház története a két világháború között című köte­te 249. oldalán) Ignotus nem folytatta a megkezdett vi­tát, valószínűleg figyelmeztették, hogy egy rágalmazási perben csak vesztes lehet. Vagyis: nem volt semmiféle „plágiumügy”. A támadó cikk állításai ma sem kevésbé tévesek, mint akkor voltak. A rágalom azonban felfris­sítve is rágalom. Az igazság kedvéért nézzük még egy­szer végig a tényeket. 1928-ban egyéves ösztöndíjjal Németh Berlinben tar­tózkodott, részben hogy elkészítse bölcsészdoktori érte­kezését, részben pedig, hogy mint felkért szerkesztő az 1930-ban megjelentetendő Színészeti Lexikon számára szervezze meg a lehető legmagasabb színvonalú szín­háztörténeti és -elméleti külföldi szakszerzői gárdát. A színjáték esztétikájának vázlata nyomtatásban a Buda­pesti Szemle 1929-es évfolyamában jelent meg. Ekkor kapta meg Németh a doktori minősítést, amelyet azon­ban a Színészeti Lexikon szerkesztőjeként nem használt. A disszertáció lapalji jegyzeteiben Németh folyama­tosan hivatkozott felhasznált forrásaira, Iffland 1785-ös munkájától kezdve Willi Flemming egészen friss, 1927-es tanulmányáig, amely a „színjáték művészetének lényegéről” szólt. Valóban többször is idézte Kjerbüll- Petersent, de nem azért, hogy bármit is átvegyen vagy éppen „titokban” felhasználjon tőle, hanem azért, hogy annak nézeteit cáfolja és visszautasítsa! A többi, szintén pontosan idézett szerzőnél mindenekelőtt azt kifogá­solta, hogy „kizárólag az európai színjátszás emlékei alapján szerkesztik meg elméleteiket”. (Németh szöve­geit abból az antológiából idézzük, amely Koltai Tamás szerkesztésében Új színházat! címmel jelent meg, és amelyben a doktori értekezés szövege lapalji jegyzetek­kel együtt olvasható. A fenti idézet a 153. oldalon van.) Kjerbüll-Petersen kötetének első fele - százhúsz oldal - a Die Illusion des Publikums problémakörével foglalko­zik, majd a második rész hatodik fejezete „a színész il­lúziójáról” szól. Németh ezzel a szemlélettel határozott Méltatlan támadás Németh Antal ellen Dr. Németh Antal feleségével, Peéry Pirivel (1936) 201­2. május 4. www.szinhaz.net

Next