Színházi Élet, 1913. május 3–10. (2. évfolyam, 18. szám)

1913-05-03 / 18. szám

4. oldal S­im lAZ! ÉLET leányra maradt. A vidám életű törvénytelen özvegynek természe­tesen legelső dolga volt, hogy egy törvényes férjet vásárolt egy márki képében. Ezek a darab előzményei. Időközben a márkiné — akinek férje vidéki magányban él — ala­posan hozzálátott a vagyon pusz­tításához s könnyelműségében nem csak a maga részét költötte el, hanem a leánya öröksége felét is. Erős érdeke tehát hogy a leánya számára olyan férjet találjon, aki nem fog vagyoni elszámolást köve­telni tőle. Mégis alkuszik egy gya­nús államtitkárral aki 700000 ko­ronáért hajlandó is feleségül venni leányát. Tervezgetéseit azonban alaposan megrontja maga a leány aki Angliában volt nevelőben és ott megismerkedett egy francia úrral s most, hogy mindketten visszatértek Párisba, hiába való az asszony minden ellenkezése, fiatalok egybe akarnak kelni. Mi­ a kor a márkiné semmiképpen nem akar beleegyezni a leánynak eszébe jut az apja, akit ő igazi apjának hisz. Elutazik hozzá vidékre s a züllöttnek hitt, csak névként sze­replő apa hozza rendbe mindnyá­juk dolgát. Ezt az érdekes mesét mondja el szellemesen és kedvesen a két francia szerző. A párisi Theatre Vaudevillenek volt nagy sikerű bemutatója s hogy az lesz a Nemzeti Színházban arra biztos és sokat igérő kilátást is nyújt a szereposztás, amely még kevésbé szellemes és kevésbé ér­dekes darabokat is föltétlen nagy sikerre tudna vinni. A pénteki be­mutatón melyet a közönség szives szeretettel fogadott, megint teljes szépségében éhezhettük Cs. Al­szeghy Irma grandiózus művésze­tét. Ő játszotta a márkinét, s ezer finomsággal invencióval és ötlettel tudta szimpatikussá tenni e léha és könnyelmű asszony-figurát. Vá­rady Aranka, Pethes, Horváth Jenő és Bartos méltó partnerei s a fia­tal szerelmes szerepében nagyon tehetséges Lugosi. Csathó Kálmán a rendező és Salgó Ernő a fordító mindenben hozzájárultak ahhoz a meleg fogadtatáshoz, amelyben a darab részesült. Minesz, ha már irásra ve­temedik, az vagy előleg­nyugtát, vagy lemondást jelent. Ez utóbbira nézve S­t­o 1l Károly, a Király­színház kitűnő főrendezője tudna bővebb felvilágosítással szolgálni, tekintve, hogy a délelőtti próbák alkalmával nem egyszer jut birto­kába efajta írásműveknek, így leg­utóbb Latabár és Nádor Jenő tisz­telték meg lev­elükkel a népszerű főrendezőt, aki azonban ezúttal nem vonta szigorú ráncokba hom­lokát, hanem jóízű kacagással tette el azt a dokumentumot, hogy a két túltemperementumos művész egysze­re szerezte a főfájást" és a „rettentő „borzasztó gyomor­görcsöt." A dolog tudniillik úgy történt, hogy Latyi és Nádor valamelyik éjszakán túlságosan bele felejtet­tek a pezsgős pohárba. Már reggel fél hét volt, odakint egyre világo­sodott, de a két művész fejében is Sto­l Károly levelei.

Next