Színházi Élet, 1916. április 30–május 7. (5. évfolyam, 18. szám)

1916-04-30 / 18. szám

SZINUAZI EL­T 2. oldal nemcsak a drámaírókn­ak, nemcsak vígjáték íróknak, hanem mindnek együtt­ a véve és együttesen. A bibliai korsó cso­dája ez, amelyből bármennyien merítenek is, dús és teli, tartalma friss és meg nem romló, örökkön, örökké. * * * A németek Shakespearet illetőleg is hadban állanak az angolokkal. Azon vetel­kednek, hogy szerintük az ő legigazibb tulajdonuk Shakespeare, bár angol volt, angolul írt, s a hármas szigetországban játszották először. Shakespearet a világ­irodalomnak a németek adták, — mond­ják ők, mert ők voltak az elsők, akik kultuszt csináltak Shakespeare drámáiból, akik játszották, akik magyarázták, akik fordították és kiadták számtalanszor újra, meg újra. S csak későn és aránytalanul kisebb mértékben jártak nyomukban az angolok. Ám e meddő vitában nekünk semmi részünk. Mi csak egyet tudunk, hogy nincs a világon olyan náczió, amely­nek irodalma olyan sokat köszönhet nagy drámaírónak, mint a mienk. S ha a tulajdonképpen későn jutottunk is hozzá, amint hogy szellemi és irodalmi életünk sok viszontagság után mindenben elkésve kezdődik, ezt az elkésést serény sietség­gel pótolták ki íróink és színházaink és ma eredményképpen csak azt állapíthat­juk meg, hogy Magyarországon nincs drámai színház, amely Shakespearet ne játszott volna és­­ minden bizonnyal erre lehetünk a legbüszkébbek, sem Né­metországban, sem Angliában, sem sehol másutt a világon nincs színház, amelynek olyan gazdag és teljes volna a Shakes­peare repertoárja, mint a mi Nemzeti Színházunké. Alig száz éve, hogy az első Shakes­peare darab magyar fordításban napvi­lágot látott. Rómeó és Julia volt, amelyet Kun Szabó Sándor ültetett át magyarra s 1782 óta Shakespeare világirodalmi jelen­tőségének megis­merésében és értékelésé­ben sikerült túlszárnyalnunk a külföldet, — a költő igazi és szellemi hazáját. * * * Shakespeare halálának háromszáz éves évfordulóját illendő módon ciklussal ün­nepli meg a Nemzeti Színház s bár a színház megnyitása óta huszonöt tája szerepel a költőnek a műsoron, akko­ez a sorozatos ünnepség csak kilenc darab­bal dokumentálja azt a nagy tiszteletet és kegyeletet, amellyel a magyar nemzeti színpad és a magyar kultúra Shakespeare örök művészete iránt viseltetik és azt a nem apadó érdeklődést, amellyel a kö­zönség gyönyörködik ezekben a remekek­ben. Két héttel az ünnepség kezdete előtt jelentek meg a hirdető oszlopokon Nemzeti Színház plakátjai az ünnepi elő­a­­dásokról s már másnap valósággal meg­ostromolták a színházi pénztárt. Nincs az a népszerű mai drámaíró, aki megköze­lítőleg ilyen lázas érdeklődést tudna kiváltani a közönségtől. Ezért a legna­gyobb és a legelevenebb konkurrens ő! S ez változatlanul van így, amióta a Bakó László — Coriolanus.

Next