Színházi Élet, 1917. november 18–25. (6. évfolyam, 47. szám)
1917-11-18 / 47. szám
2. oldal SZÍNHÁZI ÉLET maszobákban játszottak először, a részeg parasztok vihogása mellett. Ezeken sírt, derült, kacagott és delektálta magát a különös öreg ember, aki akkora táblát teríttetett naponkint az ebédlőjében, hogy egy egész megyei gyűlést elláthatott volna. Egy reggel — ölnyi magas hó volt a kis városban és a férfiak zúzmarás bajuszszal jöttek be a sörházba — egy fuvaros azt a hirt hozta, hogy a vén ember szélnek bocsátotta összes színészeit s szénát meg zabot hordatott a pompás színházba, melyet százezernyi forintnyi költséggel épittetett. Utóbb kiderült, hogy a színi társulat primadonnája, bizonyos Kocsis Sebestyén Flóra nevezetű hölgy, egy reggel eltűnt a pusztáról, még pedig egy fiatal gazdasági gyakornokkal, aki bőrnadrágot viselt s aféle pusztai Rómeó hirében állt. Éjszaka tűntek el, reggelig hült helyük volt, — az éjjeli őr szerint a Balaton felé vették útjukat egy könnyű kocsin, mely másnap üresen érkezett vissza a pusztára. A részeges direktor a reggelinél fitymálva legyintett a húsos ujjával, melyen egy hatalmas pecsétgyűrűt viselt. — Nem baj, tekintetes úr, holnap estig olyan művésznőt hozok, amilyet Napóleon császár se látott életében. Szép lesz és fiatal lesz és úgy fogja szavalni Stuart Máriát, hogy valamennyien sírva fakadunk a gyönyörűségtől! A nagyúr azonban nem derült föl a szavakra, megfontoltan felhajtotta a kávéját, aztán így szól: — Senki se kell, maga Rachel se kell, ma este be fogom csukatni örökre a színházat. A kasznár ki fogja fizetni egy hónapi salláriumukat, aztán meshetnek valamennyien az orruk után. Estig egyetlen komédiás se legyen itt, mert ma estétől kezdve becsületes öreg ember akarok lenni... Szerette-e a vén fantaszta Kocsi« Sebestyén Flórát, a szép nő volt«e az oka, hogy komédiást csinált magából öreg napjaira, búcsúzó ifjúságának legutolsó fellobbanása volt«e ez a furcsa szerelem, mindezt sohase tudta meg senki, mert a színészek patrónusából morózus aggastyán lett, aki parasztbundában járt, pirított szalonnát vacsorázott pompás ebédlőjében s női személyekkel kilencvenhat éves koráig se állt szóba többé, amikor az Urban csöndesen elhalálozott. A szinházi szála ma is meg van a pusztán, de az aranyozás lekopott a falakról, a sugólyukban egerek tanyáznak, s a páholyok mentén piszkos szecskászsákok állnak. A falusiak messze elkerülik az épületet, mert az a hír jár felőle, hogy éjjelenként kisértet jár a dongó színpadon, egy ezüstfehér és bolondos öregúr alakjában, aki még roskadozó térdekkel is görcsösen ragaszkodott a szerelemhez és az ifjúsághoz. Színpad a nagy világ, Direktora a sors, Szerepünk az élet, Végjelenetünk: Mors. Sólyom Lajos. t » a * ni' • * ni'^ia11 a^Ná^^á^l