Színházi Élet, 1918. december 8–15. (7. évfolyam, 49. szám)

1918-12-08 / 49. szám

42. oldal , SZÍNHÁZI ÉLET Zsigmond. — Dóra P. Menichelliről egyelőre­­ nem­ tudunk részleteket. 2) Olvassa el a Szín­­házi Élet 48. számának 32. oldalát. Ott van róla néhány adat. 3) Bécsből. 4) Igen. Igyekez­­ünk mindenkinek a kíváncsiságát kielégíteni, sokszor azonban nem tudjuk idejében a kért adatokat megkapni. mi»1'iiii l'l'SM HALLÓ, MI ÚJSÁG? SIMONYI MÁRIA, a Magyar Színház tagja, a Belvárosi Színházhoz szerződött. A művésznő már megkapta új szerepét Hajó Sándornak Az ötvenéves férfi c. vígjátékában. Megemlítjük, hogy dr. Bárdos Artúr igazgató körülbelül ugyanazokat a tagokat szerződtette mind a két színházához, akik 1912-ben az igazga­­tása élén álló Új Színpad* nál működtek, kik között a következő nevek szerepel­­tek: Simonyi Mária, Harsány­­i Rezső, Som­­lár Zsigmond, Gellért Lajos, D. Huszár Irén, K. Hermos Ilona, Nagy Margit, Erődi Jenő. Az ötvenéves férfiét már próbálják. A darab szereplői: Simonyi Mária, Körmendy Kálmán, Harsányi Rezső, Ilosvay Rózsi, Petheő Attila, Várnay Janka és Bérczi­ Ernő. ZÖLDHELYI Annust, a népszerű primadon =­iát, Heltai Jenő debreceni színigazgató társu­lata tagjai sorába szerződtette. A MODERN TÁNCMŰVÉSZETI SALON* VAN a beárazások változatlanul folynak. Kül iön órák. Beiratkozni lehet naponta d. u. 4—8 között az intézet VI., Liszt Ferencs tér 18. alatt levő helyiségében. Telefon 118—61. Itt említ­­jük meg, hogy az intézet vezetője, Forrai Mi­­hály tanítja a Vígszínház legközelebbi újdons­s­ágának táncait. KIRÁLY ERNŐ Kovács Károlynak, a nagy néps­zerűségnek örvendő kitűnő zeneszerzőnek, a tíg eddig még sehol sem énekelt új dalát: „Azóta úgy félek a lombhullatástól..." fogja a Színházi Élet legközelebbi matinéján előadni. AZ ÚJSÁG NAPTÁRA, Szöllősi Zsigmond szerke­sztésével, szenzációja a karácsonyi piac* nak. Bő szépirodalmi részen kívül annyi gya­­korlati útbaigazítással és tájékoztatással szol­­gál, hogy szinte nélkülözhetetlenné válik a családban, vállakozásban, kereskedelemben, iparban és minden elképzelhető viszonylatban. Ezt az értékes naptárt Az I­jság minden elő­­fizetője megkapja karácsonyra. Könyvárusi forgalomban Az Újság Naptára nem kapható. Mozitragédia a Modern Kabaréban A klasszikus bohózati sikerekre em­lé*­keztet a jókedv és a taps, amelytől nap* nap mellett hangos a Modern Kabaré. A Csengerys utca és Andrássy*ú­t sarkán lévő kedves kabaré­helyiség zsúfolásig megtelik, mert igen ötletes műsorokat állít össze az igazgatóság. A Rejtelmes eset című mozitragédia, amely Falk Richárd humoros átdolgozás­­ában kitűnő előadásban kerül színre, a frankfurti „Sieben Bösen" (Hét gonosz) kabaré műsorán több, mint 200 előadást ért el egyhuzamban s bizonyos, hogy az előadók jóvoltából, Gonda István jeles rendezésében hosszú ideig fogja uralni a Modern Kabaré műsorát. A darabban előforduló tormás«virsli eset máris köz» beszédtárgya, aminthogy Vágó Géza Szinház-ügynökség címü kacagtató bohóc­sága izgatólag hat a nevetőidegekre. A kitűnő Harmath Imre nagyszerű zae­nés jelenete, az aktuális Házőr, állandó derültségben tartja a közönséget, amely a Válás után címü vígjáték bonyodalmas helyzetein hihetetlenül jól mulat. A négy kis darabon kívül ízléses és irodalmi színvonalú magánszámok tart­kítják az előadást. Érthető tehát a teréz­ városi közönség meleg érdeklődése,­­ amellyel a Modern Kabarét törzsszínhá­­zává avatta. Sajnos, az új rendőri és köz­ egészségügyi rendelkezések folytán — dacára a nagy jegykeresletnek — a Mo­dern Kabaré igazgatóságának nem áll módjában naponta két előadást tartani. Az egyetlen előadás naponta este kiS órakor kezdődik. Tekintettel a nagy ér­­deklődésre, ajánlatos jegyekről előre gondoskodni, film» a MIKOR ELŐFIZET i a Színházi Élet«; az utalványon rendelje meg kotta- és könyv­szükségletét a „Színházi iélet"-nél, Kiadóhivatal Erzsébet-körut 29. sz. i « i­j­j

Next