Színházi Élet, 1918. december 29–1919. január 5. (7. évfolyam, 52. szám)
1918-12-29 / 52. szám
2. oldal — Én megeszek barátom fogadásból tizenkét pozsonyi patkót. — Briggy mán nyavalyás, én az egész kirakatot bepofázom. Igen kérem, ha nem is pofáztuk be azt az egész kirakatot, mégis mink is kóstoltunk azért czukrászati tésztákat. Hetedikben, nyolcadikban mégis az ember ha könnyelmű s hencegős, kiszorít öt vasat egy krémesre, egy mandulásra, egy puncsszeletre, s ott ül az ember a ripsz pamlagon az arany vonalas mennyezet alatt, egy pohár vizet is hoz a kisasszony findzsaaljon az embernek és még azt is megteszi az ember hogy egy fél drámára rágyújt ha már nem igen járnak az utcán és keresztbe csapja a lábát az ember akar egy valódi gavallér uri gyerek. Igen. Beültem egy czukrászatba ma ma délután és ott ültem és fogyasztottam már nem tudom mit, igen Szerkesztő úr erről a kerepesi uti czukrászatról akartam most mesélni. Azért is mentem oda be hogy majd osztán irok felőlle valamit mint afféle íróember aki leír mindem félit. Hanem osztán most hogy leültem, hogy elzokogom ezt a nagy kerepesi szomorúságot, hát nem bírtam elkezdeni sem hogyse. Ott ragadtam tetszik látni a diákkori czukrászatnál, pedig csak avval akartam elkezdeni. Tetszik látni. Szép Ernő Mi a szinész?» Egy nemzet hangszere: Jó nemzetének ő vig hangot ad. — Ki sejtené, hogy a vidámság is A fájdalom forrásából fakad?! Mi lesz a hangszerből? Ha megtörött: Helyt foglal a több hitvány lom között. Váradi Gusztáv, szinész (1860.) NYÁRAY, IHÁSZ, KABÓK, MEDGYASZAY VILMA Ingeborg, Medgyaszav^szinház Papp felv.