Színházi Élet, 1919. június 1–7. (8. évfolyam, 22. szám)
1919-06-01 / 22. szám
2 SZÍNHÁZI FILÉT komolyságban milliméterrel sincs az északiak vagy a németek mögött, de mint párisi szerző (abban a városban dolgozik, ahol a színháznak az egész világon a legrégibb kultúrája és becsülete van) tiszteli, szereti a színpadot és azt nem áldozza fel semmiféle elvont tantétel kedvéért. Nem egy programmember, nem egy kétlábon járó absztraktum, de hús, vér és igazság. Nagyon megkülömböztetett hely illeti meg, mint költőt is. Van egy kis verses regénye „Bonheur manqué". Valamennyire az Anyegin stílusában íródott, nem olyan jelentőségteljes, mint az, de annyi grácia, lelki és formabeli előkelőség, annyi bűbájos bölcseség van benne, hogy azok számára akik ismerik, felejthetetlen élmény marad, valameddig csak gondolkozni és emlékezni tudnak. Eszünkben és szívünkben van egy verses egyfelvonásosa (L'Infidèle) is, a legkedvesebb, legtisztább poézis. E pár munkán túl alig irt valamit egész életén át. Lassú, gondos művész, minden műve mögött pár esztendő van, élet, törekvés, szenvedés, élmény. A bölcsiségnek, a szerénységnek és az önösmeretnek egy páratlan gesztusával most önként befejezte irodalmi működését. Végtelenül fontos volna,ha megismernék őt nálunk is, csak ezt akartuk mondani. És bocsánatot kérünk azért, ha a pesti publikumból valaki szót emelt ezért a ritka íróért, akinek neve már régóta titkos fényjel az értők közt. HARANGOK. A „Cornevillei harangok" legutolsó előadásán két vörös katona beszélgetett az előcsarnokban. — Gyönyörű operett ez. — Lelkesedett az egyik. — Szinte érthetetlen előttem, hogy miért nem adták két-három évvel ezelőtt, a nagy színházi konjuktúra idején. — Hja, akkor nem lehetett. — jegyezte meg a másik vörös katona. — Három évvel ezelőtt ágyút öntöttek volna a cornevillei harangokból Gellért — Bérczi — Mészáros — Zilahy — Csathó — Bárdi — Szilágyi Szent Antal csodája — Belvárosi Színház (HPP felv.)