Színházi Élet, 1919. szeptember 7–13. (8. évfolyam, 31-32. szám)
1919-09-07 / 31-32. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 4 Tán csak néked magadnak van itt már strucctollal kerített magyar kalapod, akin a nemzeti pántlika is rajta volt, dacára hogy szovjetvilág volt Pestmegyében Budapesten, meg őszbemenő Kossuth-szakállad alatt rojtos fekete nyakravalód van, meg szép tekintetes zsinóros fekete dolmányod van, meg ellenzős magyar nadrágod a czizmaszárba. Nem haragszol ugye kedves János bátyám, ha észbe hozom néhai való szegény Hazafi Veray Jánost, tudod ez a kutya világ azóta nem igen adja meg a tiszteletet a hazafi magyar szabadköltőknek, mióta Veray János bátyánk meghalt, mert hát hogy ő volt az első s Honfi Dóra István bátyám is szegény ő is hiába állott oda már a Hazám-kávéház falához dicsőséget próbálni, azt mondom még jobb ha hordár maradt volna, tán boldogabb öregséget ért volna. Nem tehetsz te arról János bátyám, hogy későbben születtél, mint Veray János bátyánk, azért a te lelkedben is megszólalt a te hajnalodon az ezerszavu szabad költészet. Én magadom néked János bátyám a tiszteletet. Elolvastam most is megint azt a verslapodat, akinek a címje az, hogy : Nagy panasza van a szabad költőnek. Két fiad ment a háborúba, nem tudod János bátyám ma sem egyik fiadnak sorsát és irod panaszodat: Két magyar fiúnak magyar édesatyja Csengery utcában Budapestet lakja Életem sok drága éjjét virrasztottam át 1914-től mikor a világháború beállt De sok éhséget tűrtem és sokat futottam De segélypénzt soha kezembe nem kaptam. Bár legyen bíróság, jegyző, akárki. Haragszik a magyar költő, hogy segélypénzét még most sem adták ki. Bizony isten csodálom, hogy megcsalt öreg sziveddel a pestmegyei budapesti olvasóknak még a tőled idegen más szivnek baját is tolmácsolod mint Koch János bátyám következő verslapodon, melynek a cimje Özvegyasszony panasza : Hej, de baj is az özvegyasszonynak Ember nélkül, mig az én drága jó Uram élt, nem is hiányzott semmim Italom, ételem, a télire valónkat Rendesen beszerezte, volt minden. De már most nincsen kinek panaszkodjak, Nincs kit öleljek, Nincs kit csókoljak, Nincs a világon, de senkim se A székeim lábai mind kihulltak, De nincs is, aki egy szöget Beütne, de senki. Nagyon megszívlelik most, az uj világban reméllem, amit János bátyám egyetmást a Nők tízparancsolatában irsz : Sohasem fogadjál udvarlót Mert csak igér, de nem tesz jót, Kínál szegfűt szép virágot És azzal csapja be a világot. Meg hogy : Ha férjed Hűld borért rögtön hozzál neki, S harag szót ne szóljál neki A borból te is igyál, Uradra ne haragudjál. No csak jó már, hogy vége lett annak a sok rossznak, amit felhánysz János bátyám Fordított világ címezetü lapodon, azt irod dátummal 1919. évi junius hónap 8-árul: Furcsa világ van most én csak annyit mondok A pincébe vannak zárva Pesten a borok • Nem mondom senkinek a keblembe zárom Egyedül a volna szivem-lelkem orvossága. Adja meg a jó isten az orvosságod János bátyám és mindenki szive-lelke orvosságát e földön. MOLNÁR JÁNOS népköltő Lázár rajza