Színházi Élet, 1919. november 16–22. (8. évfolyam, 48. szám)

1919-11-16 / 48. szám

2 SZÍNHÁZI ÉLET poharat, melyet az óvatos kávés e cél­ból az asztalára készített. A magyar nótákat, melyek láthatat­lan szárnyakon repültek valaha pusz­táról pusztára, sírbatért magyarok ál­mát, vigasztalását, reményét, hálátlanul elfeledte a nemzedék, mely a felsőbb kulturlény gőgjével nézett vissza el­maradt táblabíró-őseire. A méltóságo­san hömpölygő, szivekbe markoló han­gokból nem vitéz elet mártírszenve­dése szólt többé hozzá, a pattogó, vad, idegen zene, a parkettáncosok és orfeumi négerek zenéje váltotta föl a nemesen szomorú, ezer év fájdalmát magukban hordozó, ázsiai pusztákról idehozott melódiákat, melyek apáit és ükapáit könyékre fakasztották. Most megint olyan világ kezd járni, mely megbecsüli a magyar nótát. Az étteremben nedves szemmel ülnek az emberek, mikor a cigány az öreg nép­dalokat, atillás nagy­apák legkedvesebb bu­suló nótáit játssza. villák nem csörömpöl­­­nek a tányérokon, a füstbe meredt szemek ismét a história köd­alakjait, a hortobágyi puszta kútgémeit, a nád­födeles házakban kigyul­ladó mécsest, a Bakony havas rengetegeit, a le­hajtott fővel bandukoló kurucokat látják, mikor egy százéves magyar népdal hangjai szár­nyalnak végig a füstös oszlopok között. És messze innen, falvak és kisvárosok szobácskái­ban, ismét kiegyenese­dik az öreg magyarok dereka, szemük felgyul­ladva néz a távolba és a Barabás régi acélmet­szetei életre kelnek és világítanak az éjszaká­ban, mikor a száműzött cigány újra kezébe ve­szi vonóját és kiássa mohos agyvelejéből a régi nótákat, melyeket porrá lett nagyapjuk, jurátus korában, húzatott a megyei szálóban a porrá lett cigányokkal, vájjon újra visszatér-e a guirlandos almanachok, Jókai-regények, nyakas és kemény magyarok, busulva mulató öregurak, piruló és álmokat szövő ha­jadonok kora, melyet a kultúra köpö­nyegében besurrant nemzetközi rém a Vörösmartyak halála óta a magyar földről elsöpört? A színházi köhögő ember A nézőtér végére ha állsz, Husz köhögő ember közt találsz Tizet, ki meggyőződésből köhög És fizet, Kit a konkurrens szerző fizet. GOTH SÁNDOR, (Egbert Hoesdrecht) TANAY FRIGYES Dr. van Tricht­ Vígszínház: „Amikor az asszony ideges" (Amster felv.)

Next