Színházi Élet, 1920. július 11–17. (9. évfolyam, 28. szám)
1920-07-11 / 28. szám
SZfNH/CZI EISET Sz vörös gyémánt és 3iná3i regény Sírta: S^omapd^y Ifstván Mit szólt volna a gúnyolódó patikusné a montecarlói Dombyhoz, aki húszkilométeres gyalogtúrákat tett Le Rosier kisasszony társaságában, félórát töltött ebéd előtt a tükrénél és a lefekvést még akkor is korainak találta, mikor Dombegyházán már a seprőnyélen lovagló boszorkányok is nyugalomra térnek. András egy ritka, idegen és érdekes egyéniséggel ismerkedett meg önmagában, a furcsa és valószínűtlen regényhősök egyikével, akiknek létezésében sohasem hitt komolyan. A férfit, aki egy kedves nő jelenlétében is egyest kap a magaviseletből, mindeddig csak a holdban tudta elképzelni. Ő ilyen esetben még nem kapott egyest, — és ha szerelmi életére visszagondolt, nem igen emlékezett olyan asszonyra, aki rossz magaviselete miatt megneheztelt volna rá. — Oh lusta,, cinikus András, csakugyan te volnál az ? — kérdezte esténként tükörképétől, mikor a játékteremben töltött este vagy a tengerparti séta után végre hajnaltájban a lefekvéshez készülődött. Mi történt vele? Mindeddig nem igen részesült más kegyben, mint a gyors csókban, mellyel Le Rosier kisasszony, a király érkezésekor megvigasztalta, s néhány meleg kézszoritásban, ami még csak igéretszámba sem mehetett. Ha néha vissza is gondolt régi jelszavára, hogy a nőket, akár a középkori várakat, hirtelen rohammal kell megostromolni, barátnőjének egy pillantása elég volt hozzá, hogy kitörni készülő indulatai azonnal lecsillapodjanak. Hűvös, józan és fölényes pillantás volt ez, mely szinte elfeledtette Andrással, hogy szerelemre született, fiatal leánnyal ül szemközt. Most már mindennap Le Rosier kisasszonynál itta meg a feketéjét, néha órákon át együtt voltak a homályosodni kezdő szalonban, a leány olykor játszó cicaként kuporodott a lábaihoz, de a hűvösség, mely a bizalmasság legmeghittebb perceiben is feléje csapott a tiszta, jószínű kék szemekből, egyszerre megértette a sűrűvérű magyarral, hogy a hirtelen roham itt alighanem kudarccal végződnék. — Öregem — mondta magában egy este, miközben hálóingében kikönyökölt a szobája ablakán — öregem, ebből alighanem bajok lesznek. Mit gondolsz, mi lehet a regényed vége ? Ez a drága kis hóbortos még IV. Timótnak sem lett a szeretője, a te szép szemedért ugyancsak nem fog hát letérni az erény ösvényéről. Vagy talán abban reménykedel, hogy feleségül jön hozzád ? Otthagyja Párist, a színpadot, a világhírt, csakhogy karonfogva tegyen látogatásokat veled a parikusnénál, a körorvosnénál, vagy a postamester feleségénél ? Vagy megelégszel az önzetlen barátsággal is ? Nézdd csak meg fénygépészeit ## & SZäVÜZle! BUDAPEST, Rákóczi u« $0. (15) Eladás nagjrban és lictiardea* Telefon: Jto! 28—1