Színházi Élet, 1923. december 16–22. (12. évfolyam, 51. szám)
1923-12-16 / 51. szám
57 SZÍNHÁZI ÉLET legyünk igazságosak s ne szidjuk most az egyszer a tőzsdét, mert ott nemcsak vérben gázoló kontreminőröket lehet találni, hanem olyan értékeket is, melyek nem szerepelnek a kurzuslapon. Ha ezt az óriási szitát megforgatjuk, marad egy negyedrész a szitában, mely épp oly valeur, mint az árfolyamjegyzék legarisztokratább papírjai. Legelőször : a jótékonyság sehol sem ég oly magas lángokkal, mint a verejtékszagú teremben, ahol a láthatatlan milliárdok röpködnek. Nincs az a nemes akció, melyet itt fel nem karolnának, s a szolidaritás érzése nemcsak azokba kapcsolódik, akiknek a tőzsde a talajuk, hanem azokba is, akik valamiképen érdemesek a szivét és az erszényét arra, hogy az ember megnyissa előttük. A gyüjtőkv itt sűrűbb, mint a lehullott őszi falevél az erdőben s az összegek, melyekkel akár intézmények, akár bajba került becsületes emberek — köztük elsősorban a művészek — javára jegyeznek, még a mai fantasztikus világban is szokatlanok. Tegnapelőtt voltam tanúja egy jelenetnek, mikor egy fukarságáról ismert tőzsdeember, kelletlen vállvonogatással nézte a gyűjtőket, melyet egyik barátja átadott neki. — Hát ez sohasem szűnik meg ? — mondta mogorván. Ma már negyedszer molesztálnak ilyen haszontalansággal. De az utolsó filléremet mégsem engedem kiszedni a zsebemből. És ezzel, a világ legsavanyúbb arcát vágva, átnyújtott öt darab százezer koronást. A jótékonyságban itt majdnem olyan a forgalom, mint a Salgóban, de vannak egyéb erények is, melyeket a branche legnagyobb ellenségeinek is el kell ismerniök. A művészetkedvelők percentuális színe, épp ugy, mint a híres sebészeknél, aránytalanul nagy. A jó képeket úgy veszik, mint az izzót vagy a Ganzot a hossz idejét nem egy piktor vagy szobrász épp oly türelmetlenül várja, mint a kis irodakisasszony, aki megtakargatott filléreivel spekulál. A piktor vagy a szobrász, ha nem is játszik a tőzsdén, rögtön megérzi az áremelkedést, mert ilyenkor nincs olyan ár, amit a jó képekért meg nem adnának. Nézd a kopasz férfit, aki megdagadt nyakerekkel kiáltja tízszer egymásután : „adok Hitelt hatszázért", — ez a kopottasnak látszó öreg uracska a leghíresebb gyűjtők egyike, aki több időt tölt a műtermekben, mint a klubokban. Tárlatokon, aukciókon őket látod a legnagyobb számmal, a rideg taktikusokat, a délelőtt hangosan ordítozókat, a veszekedőket, akik látszat szerint egymás szemét akarják kikaparni , a polgári életben csupa gavallérokká vedlenek át, lényükhöz nem is illő, szent áhítattal tisztelik a valóságos művészetet. És furcsa : ebben is épp oly jártasak, mint az üzleti furfangban. Jár itt egy igen csúnya öreg bácsi, aki a minap mellszobrot csináltatott magáról egy híres szobrásszal. Mikor ugratták, hogy minek örökittet meg egy ilyen tökéletlen ábrázatot, derűsen így válaszolt : — Ha én megkerestem a besszben nyolcszáz milliót, miért ne adjak belőle nyolcat ennek a nagyszerű tehetségnek. Az operában, a hangversenyeken temérdek a szmokingos urak száma, akik délelőtt átizzadt kabáttal tülekednek a nagyteremben, s a premierek közönségének igen tekintélyes része az ő soraikból kerül ki. Nevükön lehetne megnevezni azokat, akik nappali viselkedésükkel pénzszomjas, kegyetlen barbárokra emlékeztetnek, de a villamos lámpák kigyulladásával tökéletes européerekké változnak. Nemcsak divatból vagy parvenü hencegésből imitálják a kultúrembert, hanem lélekben is azok. És nem egy akad közöttük, akiknek az esti lénye sokkal igazabb, mint a nappali. A börzés irigyelt, de valahogy mégis dehonesztáló foglalkozás (legalább mostanában), de akárhány börzés van, akinek a kultúra felfokozásában legalábbis akkora szerepe van, mint az árfolyamok letörésében. Tovább nem folytatom, mert túlságosan mégsem szabad dicsérni a tőzsdei embereket. Az a nagy gyűjtő, aki nyolcszáz milliót nyert a legutóbbi besszben, ötöt-hatot az én zsebemből vett ki, ditirambust tehát csakugyan nem érdemel tőlem. De ha a pénzszomjas bestiát meg is vetem benne, a kultúrember előtt mégis kalapot kell emelnem. Szomaházy István Kérem, TBI A 1rc»*.st)t SZERKESZTI: SZOMAHÁZY IST VA X