Színházi Élet, 1925. január 11–17. (15. évfolyam, 2. szám)

1925-01-11 / 2. szám

55 SZÍNHÁZI ÉLET Dr. JACK I DECIBETEG-SZAÄI­AT­O­R­I­U­M­A (Konferansz egy humoros fil­m fiez) SINGHOFFEH ÁGOSTON v. udvari nr>¥ wríi* áwi E'CIE'GGPCIPU'P^ halászmester személyesen készíti a HiULHIJÍJVUI Jl Pm n Wr­i­n Ä W­­mr tJ nT « muzsikál az I­RI VENDÉGLŐBEN Mii tJT Hl Km. AHULI Ki­S­r 1 ü vili. kerület, József­ körút 56. szám Egy ember, akit már letört A szerelem és a nyomor , kiről az orvosok lemondtak, Mivel azt mondták búskomor, S kin nem segített a csiklandás, Még a könyörgés sem, a szent, Utolsó kísérlet gyanánt még A „Dr. Jack" című filmhez ment. Már az első felvonás során Azonnal látni leh­etett. Hogy bár egyelőre befelé. De hősünk máris nevetett, Eltűnt az arc fölött a ránc , a szív fölött a bús nyomás, p­edig még el sem kezdődött. Csak a második felvonás. Most már a három ápoló is, Ki elkísérte, mind bízott, Mert hősünk a harmadik­ felvo­­násnál Egyszerre tíz kilót hízott , ahogy boldog és víg mosollyal Hősünk könnyes szemekkel ült. Egyszerre csak a kényszerzubbony Egy roppanással szétfeszült S ez volt a szerencse, hogy a­­ zubbony Szinte parancsszóra lehullt, Mert ápolói közül egyik. Maga is ápolásra szorult. Mivel szegényre a bohózat olyan nagry erővel hatolt. Hogy a folytonos hahotától Valóságos görcsöt kapott. Már rég elmúlt az előadás. Elteltek napok és hetek. Hősünk még ma is mosolyog. N­a azt mondják, kedélybeteg. Komor felhői elsimultak. És ismét érdeklik a nők ,,Dr. Jack'1, ez a csodaorvos örökre meggyógyíto őt.

Next