Színházi Élet, 1927. január 2–8. (17. évfolyam, 1. szám)

1927-01-02 / 1. szám

SZÍNHÁZI ÉLET 12. Antal: Itt nem pénzt kérek most tőled Adám bécsi! Ádám: Boga moja ... annyit nem ad­hatok, ha a felével beéred ... Antal: Add ide ... Ádám (pénzt ad neki): A negyedével is beérte volna, a zsivány. Na adjél egy puszit, Tónikám és szent a békét (Han­gos cuppanással arcon csókolja Antalt.) Antal: Ádám bácsi, beszélhetek végre? Ádám: Boga moja... beszélj csak, én igazán nem zavarlak, mi bánt? Antal: Ádám bécsi, én mindjárt meg­pukkadok. Ádám: Sohase mérgelődj öcsém, iga­zad van, teljesen igazad van. Én is jártam így egyszer Varsóban, anno 1807. Antal: Hát nem hallgatsz meg, Ádám bácsi? Ádám: Nem. Majd meghallgat a pro­fesszorka, neki nincs más dolga, engem vár az ispánom... boga moja... (na­gyokat pöfékelve a pipájából, el.) Antal (utána néz): Ez bizony itt ha­gyott. József (kifelé somfordál.) Antal (rászól a professzorra): De maga itt marad professzorka! Magának el­mondom, ha addig élek is, hogy én an­nak a Frederiknek letöröm a derekát... hiszen az az ember holdkórossá teszi a lányokat a muzsikájával. József: Szeretik. Antal: De én nem szeretem. Sem őt, sem a muzsikáját... és ha abba nem hagyja... József: Letöri a derekát. Antal: Letöröm ... hiszen már megint Elizát is bűvöli. József: Hát Radziwill Eliza herceg­kisasszonyról van szó? Mindjárt gondol­hattam volna, kedves lány, szép lány, jó lány. Antal: De az apja nem azért küldte ide Párizsból, hogy ez a zongorista el­csavarja a fej­ét. Professzor úr mondja meg neki... József: Hogy letöri a derekát? (Kifelé indul.) Antal: És mondja csak professzor úr, nem adhatna nekem száz tallért köl­csön? József: Sajnálom, nincs nálam pénz... Antal: És otthon? József (nevetve): Köszönöm otthon mindnyájan jól vagyunk kérdését,­­nevetve el.) Antal: Oh a zsivány! (Előre jön.) Ő is itt hagyott!... (Kifelé indul, egyszerre csak visszahökken). Eliza ... most lesem, ha Isten is úgy akarja. (Ahhoz meg­az ablakhoz megy, amelyből az előbb Chopin zongorázása hallatszott, gyorsan felkúszik a falon, beugrik az filmb­e n­ét egy pilla­natra rá, az ő zongorázása hallatszik bentről.) 3. JELENET: Eliza (nagy (Antal és Eliza­) csomó virággal a trcuján beszalad, óvatosan körülnéz azután az ablakhoz fut, elragadtatással hallgatja a zongorázást és bedob néhány szál virá­got, aztán megint néhány szálat, majd az egész bokrétát bedobja az ablakon.) Antal (amint a bokréta berepül az ab­lakon, bent felkiált): Jaj! (aztán megjele­nik az ablakban és kinéz.) fejemhez azt a salátát Eliza? Te vágtad a Eliza: Nem saláta volt, hanem mezei virág... és különben sem tudtam, hogy te zongorázol odabent. Antal: Persze, persze ... azt hitted, hogy más van odabent. Pedig Varsóban minden lány belém volt szerelmes. (Be­ugrik.) Eliza: Tudom. Antal: Honnan tudod? Eliza: Hallottam. Antal: Kitől hallottad? Eliza: Tőled. Most mondtad éppen. Antal: Na látod hogy igaz! Eliza: Milyen kár, hogy nem vagy mu­zsikus Antalka! Antal: Na persze, ha muzsikus volnék... de ha nem is öntöm dalba szerelmemet, azért van szivem és a tenyeremen horda­nálak, vajba-mézbe fü­rösztenélek és ha éppen muzsikát akarnál, elhoznám a re­zes bandát és napestig húzatnám fü­lecs­kédbe a nótádat. Eliza: Lám, ennyivel is többet tudok. Megtanulok én itt lassacskán mindent. Antal: Nem csodálom, hiszen egész nap tanít Frederik úr. Eliza: Oh te ostoba! (feláll, otthagyja és középre megy.) VI. NAGYMEZŐ UCCA 28. LEGÚJABB CSIPŐ ÉS HASFÚZÖK GUMMIFÜZOR IS MELLTARTÓK­* N/XSY VÁLASZTEKERM = TELEFON:171-55 7

Next