Színházi Élet, 1931. április 19–25. (21. évfolyam, 17. szám)
1931-04-19 / 17. szám
egy kitűnő, fiatal rendőrtisztviselő előtt, aki ösztönös sejtéssel, mániás buzgalommal és mestersége gyakorlatának kitűnő tudásával egypár nap alatt kiderítette és terítékre hozta a kalapácsos gyilkost. Aki... Ne folytassuk. Ez az üdvözlés, ha megérdemelt is, nem őszinte. Mert mindenkit, aki a vonaton agyonvert borkereskedő szörnyű esetét olvasta, — engem is, — csak másodsorban érdekelt az, ami máskor mindnyájunk legfőbb izgalma: a bűntény kiderítésének módja. Ebben a borzalmas dologban az emberek mohó érdeklődését, megelevenedő képzeletét az a mód gyújtja fel, ahogyan a napihírek szennye keveredik benne a legfölségesebb tragédiával. Egy tönkrement, bűnei miatt bírái elé készülő vállalkozó fölbérelt gyilkossal megöleti magát, hogy családjának, feleségének és gyermekeinek jólétét és boldogságát biztosítsa. Ez a tragikus szándék és cselekedet, amelynek nagy célja azonban csak úgy érhető el, ha a hős (vagy bűnös) biztosítótársaságokat csal meg és foszt ki, tehát más családokat, feleségeket és gyermekeket tesz szegénnyé, esetleg szerencsétlenné. A közönséges, tételes törvénybe ütköző és azzal fenyített bűnözés megfosztja a tettet ideális lendületétől és drámai értékétől. Megfosztja? Nem tudom. Megfosztaná, ha a cselekedetben az emberi önzés legparányibb indítékát meg lehetne találni. De a szerencsétlen, eltévedt ember nem magáért, hanem a hozzá ugyan közelállóknak, de mégis másoknak, idegeneknek remélt üdvösségéért vétkezett s vétkéért rögtön kinhalálra ítélte magát, aminél szörnyebb megtorlást sem a drámai, sem a büntető igazságszolgáltatás nem ismer. Mily beláthatatlan, szétbonthatatlan keveredése a piszoknak és a fönségnek, a ravasz fondorlatnak és a naiv kötelességteljesítésnek, a kártevő ártalomnak és az áldozatos szeretetnek. Megrendülten, kalaplevéve állunk a nagy Szerző előtt, akinek megnem érthető, de nem látható és soha meg nem fogyatkozó tehetsége csodás sokaságban, újságban és hihetetlenségben ontja elénk az emberi sorsoknak olyan szövődéseit, amelyekre a mi szegény fantáziánk gondolni sem mer. n